Botrányvacsi után gyomor-rontó ebéd

81. nap

2010. január 4.

Gyönyörű napsütés fogad bennünket a három napja tartó esőzést követően.
Reggel mindenki elindul a dolgát végezni: Pelikánék a leshez festeni, mi pedig a műhelybe a keselyűs „magánbörtönöket” összeszerelni. Már elég jól állunk.
Délben az ebéd még mindig a melós helyen van. Ha a tegnapi botránykaját lehet fokozni, akkor sikerült. Menü: rizses hús - a kétnapos húsból, amit kicsit még oda is égetett, és a kétnapos főtt kolbászból – bab, meg tükörtojás. Megpróbálok legyűrni egy kis rizst, a sok bab, meg a tükörtojás mellé, aztán folytatom a „müzli kúrát” a házban. Pelikánnak is csomagolunk kaját, amit Carlos kivisz neki ez erdőbe.
Ebéd után átjön hozzánk Rodrigo, hogy megmutatná-e András, hol láttuk a múltkor a lodge közelében a jaguárnyomokat. Elmennek gyalog, András megmutogatja az általunk felfedezett szép és hangulatos helyeket, mivel közben kiderült, hogy ötre jönnek a vendégek, és egy kocsi sincs sehol, amivel ki lehetne vinni őket szafarizni. Kiko ugyanis szó nélkül kocsistól együtt eltűnt – a másik fazendára inni. (Joao és Olívia három napja Campo Grande-ban vannak, cincognak az egerek). Szóval Rodrigonak valamit ki kell találnia a szafari helyett, gyalogtúra lesz a lodge körül.
Miután András visszaér, folytatjuk a munkát a műhelyben. Eljutunk odáig, hogy két lesen már tető is van, a másik kettőn csak azért nincs, mert le kell csiszolni a gerendákat (mert penészesek), és már mehet is fel a tető. Levágunk és előkészítünk mindent a holnapi munkálatokhoz. Összesen még két napos munkánk van a négy lessel, és be lehet tenni az ablakokat, ami az utolsó simításnak számít!
Mire hazaérünk Pelikán már az ágyban van, nem érzi jól magát, fáj a feje meg a gyomra. Valószínűleg a botrányebéd okozhatja. Kiderül, hogy Fernando sincs jól, a mi gyomrunk sem teljesen oké, de elviselhető. Szerencsére mi már a vendégekkel eszünk este!
Vacsi alatt odajön Rodrigo és beszélgetünk. Elmondja, hogy milyen hatalmas fazendák vannak itt, Joao 4500 hektárja a legkisebbek közé tartozik, dupla ekkorák az átlagosak, de vannak kétszázezer hektárosak is ( no comment) és hogyan élnek a boiadeiro-k (ejtsd vojadéro) „a marha-hajtók”, akikről már írtam néhány szót. Meséli, hogy a boiadeiro-k fazendáról fazendára hajtják a marhákat, van amikor egyszerre ezret is. Ők szerveznek le mindent, az útvonalat, átengedik-e őket az útba eső fazendákon, hol töltik az éjszakát, mit esznek-isznak ők is és az állatok is. Az utat lóháton teszik meg, napi maximum húsz kilométert haladva. Állítólag a rekord itt Pantanalban a 98 napos egybefüggő hajtás volt! Lóháton, az esőben és a szúnyogok között. Azt is meséli, hogy vannak fazendák, ahol átengedik őket, vannak ahol csak pénzért, és vannak olyanok is, ahol lőnek rájuk! A pantanali tulajdonosok, akik a hagyományokat többé-kevésbé megtartják, általában átengedik őket, de ételt már ők is csak pénzért adnak nekik, míg az új (idegen) tulajok bezárják a fazenda kapuját előttük. Régen még szabad átjárásuk volt, és vendégül látták őket, de az idők változnak.
A vendégek Portugáliából jöttek. András még valamicskét ért a beszédjükből, én már alig egy-két szót kapok csak el. Rodrigo is mondja, hogy nagyon különbözik a brazil és az európai mindennapi portugál. Észrevettük. Neki is van néha problémája emiatt.
András Fernando-val biliárdozik még, én netezek. Meglátok egy tenyérnyi pókot a szoba sarkában, belevilágítok a fejlámpával a szemébe, mire az elmenekül a ház másik felébe. Remélem ott is marad!
András megjelenik egy hatalmas csótányszerűséggel, szerintem ez is veri a 15 cm-t. Mondom, hogy mára elég volt az állatkákból, vigye innen, és elmesélem neki a pókot. Csak legyint, és kimegy, de amikor befekszik az ágyba, látom, hogy ő is körbenézi a sarkokat.
Alvás.

Nagy vizek jönnek

80. nap

2010. január 3.

Délelőtt a műhelyben folytatjuk a les építését, míg Pelikánék az erdőben festik és csiszolják a második itatós lest. Carlos visz ki ebédet Pelikánnak, mi pedig, mivel szerszámhiány miatt nem tudjuk folytatni a munkát, vasárnapi lazulunk. Sikerül konferenciabeszélgetést indítanunk a négy szülővel, rekord, másfélórán keresztül megy a konferencia. Bár mi néha leszakadunk, azért tudjuk követni az eseményeket.
András megbeszéli Carlossal, hogy a kistrakival kiviszi a toronyhoz a betonozáshoz szükséges homokot és követ. András fellapátolja a hangárnál, Carlos kiviszi és lelapátolja a toronynál. Az első fuvart még lelkesen nyomja le, mert nagyon nem szeret az itatóknál dolgozni, de mikor András mondja neki, hogy akkor jön a második kör, már mindene fáj, a keze, a válla, a háta, a dereka. Csak úgy hirtelen…
Miután elmegy a második fuvar, kicsit később mi is kocsiba ülünk és kimegyünk a toronyhoz. A lodge melletti folyó vízszintje reggel óta folyamatosan emelkedik, most már tényleg folyószerűségnek (Rio Abobral) lehet nevezni. A Toyota gond nélkül átgázol a 80 centis vízen. Nem csoda, hogy így megemelkedett a vízszint, az utóbbi napokban 120-130mm csapadék hullott. Ma délelőtt 60mm!
A tájban is komoly változások történtek, rengeteg helyen vannak kisebb-nagyobb pocsolyák, a földút is merő víz. A Toyotát csak 4x4-ben merjük használni, nehogy ott ragadjunk valahol. Szerencsére semmi probléma nem történik, visszafelé bátrabbak vagyunk, már terepfokozat nélkül jövünk, Pelikánnal kiegészülve, őt a lesnél vettük fel. Ahol András sikeresen le tudott fotózni egy fán ülő Seriémát.
Este vacsora. Botrányosra sikeredett, annak ellenére, hogy ugyanaz a szakácsnő készítette, aki a vendégeknek főz. Biztos úgy van vele, a munkások a rozsdásszöget is megeszik, miért erőltessem meg magam. András szerint egy szakács, mindig szakács legyen, ha kevésből kell főzni, vagy ha a királynak készíti fejedelmi fogásokat. Hát ő a másfélnapos húsmaradékokból készítette, amit már ebédnél sem ettünk meg, nehogy bajunk legyen. Most beleaprította a vacsiba, elválaszthatatlan részeként az egyetlen fogásnak. Próbáljuk kiturkálni, nem megenni, de nem mindig sikerül. Én feladom, kiöntöm a felét, és inkább müzlit eszek a házban tejjel. Nem csodálom, ha holnapra mindenkinek emésztési problémái lennének…
Hárman elkezdjük nézni a Transformers 2 című filmet, de Andrásnál az egyik drámai résznél elszakadt a cérna, neki túl hollywoodi már a történet. Mi Pelikánnal végignézzük. Andrásnak igaza van, meg a helyszínekkel is van egy kis probléma, de a film látványos, nekem tetszik, ahogy a robotok átváltoznak, végignézzük.
Alvás. Nem esik az eső sem.

Traktoros projekt

79. nap

2010. január 2.

Reggel felkelünk és a műhelyben folytatjuk az újabb keselyűs les összerakását. András próbálja leszervezni, hogy Carlos jusson el a kocsiig, és szerelje meg, illetve, hogy Gvato vigyen ki a toronyhoz egy adag kavicsot a trakival. Mindkét terv bedől, mert Gvato három hónapra szabira megy és nincs kedve dolgozni. A felmentő kocsi is lerobbant, és nem tudják megoldani a problémáját, a trakinak még mindig nem jó az aksija, nem lehet elindítani. Nem sokkal később megjelenik a szomszéd fazendáról egy idős ember (általában ünnepek alkalmából szoktuk látni, vagy mikor tankolni jön, de a szomszéd fazendán még nagyobb a trankilo-hangulat, így ez is ritkaság számba megy) trakival, azzal próbálják behúzni az itteni kis trakit. Ez egy kétórás projekt, el nem tudom mondani, hogy mit műveltek, és hányszor vesztek össze ez alatt. Húzták előre, húzták hátra, próbálták hosszabb kötéllel, gyorsabban, szóval mindenhogy kevés sikerrel. Számunkra egy nem világos, ha ennyi kocsi meg traki van ezen a fazendán, akkor miért nincs aksitöltő?
Tizenegy körül sikerült a trakit beállítani a lajtos kocsi elé, mert azt is ki kellene húzni a kész itatós leshez, állandó jelleggel tölteni kellene az itatót, hogy oda szokjanak a madarak.
Ezek után megérkezik Kiko a turistás kocsival, és kiviszi Pelikánt meg Carlost a magyar-toyotához. Végül is sikerül megcsinálniuk, és Carlos újra végignézi a kocsit ebéd után.
Szerencsére megérkeznek a frissen mosott ruháink is, bár megint nedvesen vannak bepakolva a zsákba. Viszont akkora szerencsénk van, hogy ebédidő alatt száz ágra süt a Nap, szinte éget, gyorsan kirakom a kötélre, megfújja a szél is, és nagyon friss illatuk lesz. Pelikán kicsit rosszabbul járt, mert szerinte van olyan pólója, amit koszosan kapott vissza. Valamit csinált az egyik törölközőnkkel is, mert a feketéből kékesszürke lett, András egy-két alsógatyájával egyetemben. Lassan már nem is idegesítem magam ezen, mert eldöntöttük, hogy nem viszünk haza minden ruhát. Van olyan trikóm, ami az itteni mosási-projektnek köszönhetően akkorára megnyúlt, hogy a mázsás Sebastiana is nyugodtan beleférne.
Délután folytatjuk a les építését, a műhelyajtót rendszeresen ki-, becsukjuk közben, mert ha esik az eső, akkor becsap, illetve köszönhetően a betonozást végző szintező mesternek, befolyik a műhelybe a víz. Ha meg nem esik, akkor kicsit kinyitjuk az ajtót, hogy kapjunk levegőt. Viszont szinte egész nap esik, néha csak szemerkél, sokszor viszont kegyetlenül szakad.
Délután megjelenik Rodrigó a műhelyben, kezében egy félméteres kibelezett farönkkel, amiben egy madzag van kifeszítve, és azt nyekeregteti egy ronggyal. Most tanulja, hogyan lehet ezzel a tradicionális pantanali szerkezettel jaguárt behívni. Egész délután ezt hallgatjuk, a vége felé már kezdett elég jó hangja lenni. Este örömmel újságolta, hogy már kisujjában van a technika, és majd megtanítja Andrást is.
Délután öt körül megérkeznek Pelikánék, kicsit besegít a les szerelésében, és megcsinálja az egyik hosszabbítót, amit András flexelt szét, miután az kétszer is megrázta. Nem lett semmi baj, egyszerűen csak elöregedett a műanyag borítás a vezetéken, és amikor rátérdelt, megcsípte a 110V. Mert itt annyi van.
Erről jut eszembe: Kedves Lányok, Asszonyok. Ha valaki hosszabb időre jön ide, és szeretne magával hozni epilátort, az győződjön meg arról, hogy lesz-e 220V, mert ha nem, akkor a kínok kínját éli meg. Ugyanis a 110V éppen csak annyi energiát ad, hogy megfogja és meghúzza a szőrszálat, de ki nem tépi, és mindezt lassan. Szerencsére a műhelyben van 220V, de a házunkban nincs.
Estére szinte kész a második les is tető nélkül (igazából ez a negyedik). Az eső is szakad egyfolytában, mire a műhely előtt álló kocsiba beszállunk, teljesen elázunk. Vacsira is esőben megyünk.
A vacsi elején odajön hozzánk Fernando, hogy kérünk-e pezsgőt? Nem is értjük a kérdését, mire fel? Mert Joao újévi ajándéka egy üveg pezsgő. Gyorsan eldöntjük, hogy mi nem kérünk, tekintettel arra, hogy karácsony este is meghívtak vacsira bennünket, és utólag kiszámlázták, emellett miért január másodikán ajándékoz meg minket, mikor szilveszterre ők hívtak meg vacsorázni? Nem értjük.
Este a fiúk számítógépeznek, nincs net, én TV-t nézek. A szokásos megy mind a harminckét csatornán.
Alvás.
Holnap vasárnap, de dolgozunk, mert majd Bolíviában vesszük ki a vasárnapokat. Ugyanis Bence kifelejtette az ütemtervből Bolíviát, ettől függetlenül vasárnapokkal együtt is kész leszünk a ránk kiszabott munkákkal (ha nem történik semmi extra).

Újévi madarászat, fotózás, filmnézés és kocsi-szétesés

78. nap

2010. január 1.

Reggel hétkor András elindul a szokásos újévi madarászatára. Terve, hogy a lodge körül legalább száz madárfajt lásson, ha ez nem sikerül, akkor kimegy a délutáni szafarival a fazendára.
Én kilenc körül kelek, lézengek jobbra-balra, reggelizek. Kiderül, hogy a Copacabanan tegnap éjjel kettő millióan voltak, ami szerintem hihető is. Mire végzek a reggelivel Pelikán is eldönti, hogy rápróbál az arákra újévi fotózás címén. Azt mondja, hogy talán addig sem szedik szét a tornyot, míg ő ott van. Ugyanis tegnap kimentek Carlossal a toronyhoz, és meglepődve látták, hogy az arák bent ülnek a toronyban, behordták az összes pálmamagot, és kikezdték a csőrükkel az összes OSB lap szélét. Mindenesetre jól érezték magukat.
András ebéd előtt ér vissza, kicsit netezünk, de nagyon akadozik az elérhetőség.
Átmegyek a melós konyhára, hogy hozzak Pelikánnak ebédet, de csak rizs, meg bab van. Hát szép újévi ebéd!
Ebéd után kicsit pihizünk mindketten, majd András kolbászol még a ház körül, már nyolcvan feletti fajszámnál jár. Szerencsére Pelikán reggel újratelepítette a Media Player-t, így a tőle átmásolt Alien vs. Predatort tudom nézni angolul, angol felirattal. Számomra is meglepő, hogy mennyi mindent megértek belőle. Délután elered az eső, ránk telepszik a sötétség is.
András bár túllépte a száz fajt, azt tervezi, hogy mégis elmegy a szafarival, Rodrigo viszi az embereket, valahova messze, mert ő így szeret vezetni. Én hezitálok, de végül is ma a kényelem dönt, nincs kedvem esőben kocsikázni a platón. Maradok, inkább megnézem a film második részét is.
András éppen elindul, amikor Pelikán bejelentkezik a rádión, hogy gond van a kocsival. Miért nem lepődünk meg ezen? A kardántengely szétesett, a négy csavarból három eltűnt, egy pedig eltört, és most lehelte ki a rendszer a lelkét. András előkeríti Carlost, aki csodálatos módon csak kevéssé másnapos, hogy szedje össze a szerelő-cuccát, és menjen ki a felmentő-kocsival. Én ezalatt kiviszek egy menetes szárat, biztos-ami-biztos alapon. A szafari Andrással elmegy.
Nem sokkal ezután hallom, hogy Fernando hívja Pelikánt, nyugi, mennek a kocsival és Carlos a szerelőládával. Este hét előtt megáll egy kocsi a ház előtt, nem a mienk, és kiszáll belőle Pelikán. Végül is Carlos nem ment, és nélküle a szerelőláda is nehezen jutott volna ki. A kocsi ott áll valahol a torony és a fazenda között. Mellesleg ekkor már szakad az eső.
András nem sokkal később érkezik, azzal, hogy sok mindent nem láttak, de szafari helyett a tócsákban rodeóztak. Persze alsógatyáig vizesen… Viszont cserébe, most látta a legtöbb fajt egy nap alatt, 118-t!
Lassan kezdjük azt hinni, hogy ez Costa Rica, és Bence ment rossz helyre, mert azt mesélték Pelikánnal, hogy CR-ben mindig esett az eső, megállás nélkül. Mióta Bence elment, itt is ez a helyzet. Na jó, néha vannak kisebb szünetek. Joao azt jósolta, hogy február 15-ére itt nagy vizek lesznek. Ha ebben az irányban folytatódik az esőzés intenzitása, akkor még igaza is lesz, és csónakkal is fogunk közlekedni. Már azon gondolkozok, hogy a csónakban mi mehet tönkre?
A vacsira is csak esernyővel tudunk átmenni, a medence is önfeltöltőssé válik, a Curassow behúzódik esőmentes helyekre és mindenkinek mond valamit. Rodrigó el is nevezte Elvisnek, na nem a hangja, hanem inkább a frizurája miatt (lásd Szelíd Curassow bejegyzésünk képét).
Egész éjjel esik, és kezd hűvös lenni. Elfér rajtunk a hosszú nadrág, és éjjel a takaró is.

Szilveszter

77. nap

2009. december 31.

BUÉK, MINDEN SZÉPET ÉS JÓT MINDENKINEK 2010-RE!!!

Szinte egész nap esett az eső. Ez szegény Pelikánéknak nehezített meg a munkát, ugyanis a három „ungarosz” két csapatra oszlott: András és én a keselyűs leseket bűvöljük a műhelyben, Pelikán Carlossal meg az itatókat és a tornyot fejezi be.
A keselyűs lesek már sorozatgyártással készülnek, nagyon nem kell gondolkodni rajta, csak levágni a méreteket az alapanyagból, és összerakni a levágott darabokat. Az alapanyag: Bence olyan jól kiszámolt mindent, hogy szinte grammra és centire pontosak a felhasználandó és felhasznált méretek, alig esik le hulladék, abból is odúk lesznek. Ezt mindenki tudja, aki magyar, és senki, aki helyi. Emiatt délelőtt elég nagy gondot okozott, hogy az előre, millire levágott alapanyagunkból Carlos aranyos asztalkát szerelt magának. Hosszas gondolkodás, és Pelikánnal történő egyeztetés után csak egy lehetőség maradt, az asztal maradványainak darabjaiból kell összeszerelni a les alját. Na ezt az egyet akarta Bence elkerülni!
Ebéd után kis takarítás a házban, és a ház körül, majd folytatjuk a munkát. Estére sikerül összeszerelnünk egy lest tető nélkül.
Persze nincs net, úgyhogy nyolckor átmegyünk az irodába, hogy haza telefonáljunk (otthon már éjfél van). András anyukája lelkendezik a telefonba, az enyém meg alig akarja elhinni, hogy én vagyok.  Egyforma a hangunk a húgommal.
Persze a telefonálás után van net is. András észrevette, hogy Fernando nem írta be a jelszót, emiatt nincs net. No komment…
Kilencre ünnepi vacsira megyünk, Joao és Olívia meghívott bennünket. Nagyon finom volt a vacsi: egészben sült csirke, csirkesaláta, zöldséges rizs, sült bivaly, maniókás mazsola és lime. A desszert: eper torta, csoki torta, ananászos torta és limehab. Gondolom, akik ismernek tudják, hogy én csirkét ettem csirkével, András meg bivalyt (én is megkóstoltam, finom a húsa, kicsit fémes íze van). A desszertből nálam toronymagasan a limehab nyert, a fiúknál az ananászos torta. Az is eszméletlen finom.
Fél tizenegykor már a számítógépek és a TV előtt ülünk. Én a harminckét csatornán szörfölök, semmi jele annak, hogy szilveszter van. Reklámoznak, kandallót raknak, árulnak, zenélnek és hit térítenek. Háromnegyed tizenegykor (ami Rióban és Sao Paolo-ban már háromnegyed tizenkettő) az egyik adón kelet-brazil körkapcsolás van, hol hogyan készülnek az Új Év fogadására. Látjuk, hogy a Copacabanan millió ember zsúfolódott össze, mondom Andrásnak, de jó, hogy nem vagyunk ott. Tíz perc múlva felröppenek az első tűzijáték rakéták, akkor már azt mondom, de kár, hogy nem vagyunk ott… A tűzijáték szép volt, a közvetítés brazilos, ugyanis a rioi és sao paoloi tűzijátékot a képernyőt megfelezve egyszerre szerették volna közvetíteni, de nem dikerül. Ráadásul felcserélték a két város feliratát is…
Tíz perc ünnepi hangulat után a TV-csatornák visszazökkenek a régi kerékvágásba, reklám stb., stb.. Két csatornán adnak filmet, mindkettő western, angolul és portugál felirattal. Az egyiket már láttam, a másiknak meg lemaradtam az elejéről, és fáradt is vagyok az angolhoz, inkább kapcsolgatok. Benézünk a helyi Big Brother házba (itt az a címe, hogy A Fazenda), a ház szinte ugyanaz belülről, mint a magyar adón volt, de az udvar hihetetlen jó. Még istálló is van állatokkal, amiket etetni, meg ganézni is kell. Ez azért szokott némi vitát vonni maga után. Most éppen White-party van, mindenki fehérben, meg beraktak egy dj-t is és sok piát. Sok történés nincs, de azt két csatornán mutatják két kameraállásból. Kettővel arrébb hittérítés megy. Három csatornán ugyanazokat árulják, mint amikor megérkeztünk Brazíliába. Minden hétköznapi. Már alig bírom tartani a fejem. Látom, hogy András elaludt, Pelikán filmet néz a laptopon. Befekszek én is az ágyba és írom a blogot, mert le vagyok maradva. Addig írom, hogy lemaradunk az éjfélről, nulla óra egy perc. Úristen, már jövő év van!! Gyorsan felrázom Andrást, szólunk Pelikánnak, meghallhatjuk a Himnuszt, és koccintunk üdítővel. Kicsit még molyolunk, utána mindenki bedől az ágyba.

Lepkék útja

76. nap

2009. december 30.

Reggel hétkor kelünk, gyors reggeli, András kimegy a műhelybe, előkészíti a keselyűs lesek (még hármat kell készítenünk) alapanyagait, és kiosztja Carlosnak a munkát, át kell néznie a kocsit és megszerelnie a féket. Én otthon kitakarítok, és megvarrom a ruhák egy részét (a mosógép eszi). Közben hallgatom a TV-t, most fognak bevezetni egy olyan törvényt, hogy a születendő gyerekeknek milyen nevet lehet adni, és azt hogy kell írni (legalábbis ha jól értettem).
Kicsit később csatlakozom Andráshoz a műhelyben és délig szerelünk.
Ebédnél szólnak az irodából, hogy Pelikán háromra ér a busszal Buracco-ba, Carlos szerencsére összerakta a kocsit, így egy után elindulunk. A műhely felé már elhagyjuk a hűtő sapkáját, úgyhogy én gyalog visszaindulok megkeresni (meglett), András meg elmondja Carlosnak, hogy mi a munkája (ugyanaz, mint tegnap délelőtt), és felveszi a rendelését: 4 cigi, meg egy üveg fehér rum. Jó szilvesztere lesz, az biztos.
Mivel van fék, száguldozunk az úton, már amennyire lehet. Útközben elkap bennünket egy nagy eső, hatalmas cseppekben vágódik az ablaknak, amin persze nincs ablaktörlő. Buracco előtt a híd alatt két nagy tócsa van, ami tele van pillangóval, úgy saccra szerintem lehetett ezer. Több faj: nagy narancssárga (abból is van tigriscsíkos, pöttyös. meg absztrakt), kisebb citromsárga, zöld, fehér és még kisebb barna-szürke-fehér (de abból is több féle mintás). Bemegyünk közéjük, repkednek mindenhol, leszállnak a fejünkre, vállunkra, kezünkre, lábunkra, nagyon élvezem, András meg videózik.
Buracco-ba tíz perccel három után értünk, de látjuk, hogy mindkét irányba várják még a buszt. A helyi információs irodában (angolul kiírva az ajtó fölé, hogy „Isten hozott, információs iroda”, de senki nem beszél és ért más nyelven, csak portugálul) veszünk egy guarana üdítőt (gyömbére hasonlít az íze). A büfés-információs ember mondja, hogy csak egy kicsit kell várni és mindjárt jön a busz, ezt negyed órával a busz elméleti érkezése után.
Átmegyünk az út túloldalára, mert ott van árnyék. nevetjük, hogy az összes buszra váró turista a rendőrség szúnyoghálós verandájára telepedett be, mert nem bírják ezt a rengeteg szúnyogot. Pedig szerintünk most nem is volt szúnyog. Ketten már nem fértek be, azok az összes vastag cuccukat magukra húzták, és izzadtak mellettünk a padon. Mi leültünk melléjük trikóban, meg térdnadrágban. András elkezdte porolni a ruháit, mert a munkásnadrágjában jött, de mondtam neki, hogy tök felesleges, itt mi maradunk a legkoszosabbak akkor is, ha leporolja. (Erre rásegít az is, hogy Sebastiana a héten nem nagyon akarja kimosni a ruháinkat. Mivel nagyon kevés ruhát hoztunk, a heti egyszeri mosással is ki kell számolni a napi használható ruhamennyiséget, de a kétheti mosásra lehetetlen. Kézzel kimosni a koszt, a vasat, a rozsdát és az izzadságot meg nem lehet rendesen.)
András madarászik, én hallgatom, hogy mit beszélnek mellettem a turisták, majd még negyed óra késéssel bedöcög a busz (csak fél órát késett összesen). Pelikán csomagokkal és új, katonás frizurával száll le.
Visszafelé megint megállunk a lepkéknél, majd Passo-ba a boltnál, ahol már szó szerint bemenekülünk az eső elől, az étterem elé. Veszünk Carlosnak, amit kért, meg jégkrémet magunknak, és a verandán ülve átvészeljük a zuhét.
Szerencsére visszafelé nem esett az eső, és nem történt semmi említésre méltó sem.
Otthon gyorsan kibontjuk a zsemlés táskát, meg az új vajat, mindenki ráesik, hihetetlen jó végre nem fűrészpor állagú kalácsot enni!! Közben Pelikán elmeséli a történéseket, meg hogy Bencét végül is nem zavarták ki a San Paolo-i reptérről éjszakára, és talált hálózatot, meg ingyen netet is. El tudta tölteni az időt.
Pelikán délután rápróbál a műhely melletti üregi baglyokra, mi meg szerelünk tovább a műhelyben. Carlos persze most nem fáradt, mert készített saját magának egy macsetét a mi szerszámainkkal a mi alapanyagainkból. Tényleg jó lett, meg szép. Ha lenne egy kis üzleti érzéke, akkor neki ezt kellene csinálnia. Andrásnak is akart egyet készíteni, de mondtuk, hogy a reptérről azzal mi nem haza tudnánk menni, hanem a börtönbe. Valószínű, hogy már belekóstolt a piába, mert elmeséli a falubeli pletykákat, meg hogy azért mennek el az emberek, mert sok a munka és kevés a fizetés. Hát azért ezzel az infóval csínján kell bánni, mert a helyiek nem éppen a munkaszeretetükről híresek, de az is biztos, hogy a kapott készpénz is kevés (kb 60-90 ezer forintnyi összeg havonta, de ingyen van a szállás, a rezsi és napi háromszori étkezés). Szóval ez összetett dolog. Mindenesetre ismét elhagyta a fazendát Barriga (és a családja), elmegy Donna Fatima (aki a fazendán főz), Trigó (akinek állítólag az utolsó három havi bérét Joao nem fizette ki, nem tudjuk, miért). Jönnek néha új emberek, de mire megtanulnánk a nevüket, el is mennek. Lassan már mi nem tudjuk követni, akik csak két hónapja vannak itt, nem tudom, ez Joao-nak hogy megy?
Este vacsi, TV, net, alvás.

Brazilos buszérkezés

75. nap

2009. december 29.

Hajnal hatkor már indulásra készen ülünk a kocsiban a Falu előtt, Trigo-ra várunk, aki tegnap este jelezte, hogy szeretne velünk jönni, mert megy Campo Grande-ba Maria-hoz. Ők ugyanis egy pár, csak Trigo maradt még dolgozni. valószínű Joao kérésére, vagy a szerződése miatt. Ezt nem tudjuk pontosan.
Persze Trigo-t Bence ébreszti, nincs is teljesen összepakolva, úgyhogy hat-tízkor elköszönünk tőle, mert ha Bence lekési a buszt, akkor bukta a repjegyet, amivel eddig is voltak problémák.
Kidöcögünk Passo do Lontra-ig, ahol nagy meglepetésre feltört a helyi szállító vállalkozás, már komp van, és ingyenes! Bence alig tud megállni a kompon, mert integetnek neki, hogy menjen-menjen, de az integetős népség nem tudja, hogy nekünk már jó ideje nincs fék a kocsin.
A kamion még mindig a vízben van, a híd változatlan leszakadt állapotban, annyi a változás, hogy a kamion már nem látszódik ki a vízből, köszönhetően az elmúlt napok esőzéseinek, és a nagy mennyiségű vízinövénynek, ami ráúszott. Szerintem már hal óvodát nyitottak a vezetőfülkében.
Passo-tól az út talán még rosszabb, mint a múltkor volt. Idejében kiérünk Buracco-ba, ez azt jelenti, hogy a durván 30 km megtételére komppal együtt összesen másfél órára volt szükség (megjegyzem, fék nélkül).
Buracco-ban egy pasas odajön hozzánk, és vartyog valamit, hogy nem fognak a fiúk felférni a buszra, mert olyan sokan vannak rajta. András megnyugtatja, hogy egy ember biztosan felfér, mert már van jegye, Bence mindenképpen fel fog férni, akár van hely, akár nincs. Pelikán meg feltúrja magát, ez a terv. Várunk jó félórát (éljen a buszmenetrend), és persze gond nélkül felférnek a buszra.
Mi elindulunk visszafelé, Passo-ban megállunk, eszünk egy-egy jégkrémet. Az étteremben szeretnénk inni egy tejeskávét, de nem tudnak ilyennel szolgálni, mert nincs tej. Mivel nincs tej, veszünk magunknak belőle négy dobozzal, hogy legyen reggelire a müzli mellé. Bepakolunk a kocsiba és zötyögünk tovább. Útközben eldöntjük, hogy bemegyünk az újonnan felfedezett étterembe és akkor ott iszunk egy tejeskávét. Így is lett, nem kanyarodtunk le az útról a lodge felé, hanem mentünk tovább Corumbának. Itt sem jártunk szerencsével, mert nem volt kávé. Ketten megittunk egy fél literes Coca-t, de a vége már így is nehezen ment le, annyira cukros és szénsavas volt az itteni egysíkú italválaszték után. Viszont volt egy tündi-bündi kiscica, amit jól megnyaggásztam, kiélve a cicahiányomat. Egész jól tűrte, nagyon játékos volt.
Ebédre visszaértünk. Persze Carlos nem csinált semmit a délelőtt folyamán, András kérdésére, hogy mi történt, csak annyi volt a válasz, hogy ő itt van a szobájában, a talicska a mi házunknál, a munka meg az erdőben van. Mindezt sokatmondó pillantásokkal…
Dél után András kivitte Carlost az erdőbe, így most új kifogást kell találnia a talicskázás ellen. Mi kimegyünk a toronyhoz, befejezzük az andráskeresztek menetes-szárazását. Ezután leellenőrizzük, hogy mit alkotott az erdőben Carlos, hát az egy délelőttös munka felét nem sikerült egy délután megoldania. Nem egy Munka Hőse, ő sem.
Teszünk-veszünk a házban és körülötte. Mivel elment a két „byte-faló” (Bence és Pelikán) tudunk netezni, skypolni, anyuékkal és húgommal konferenciahívást intézni és még videózni is. Tiszta luxus!!! András is tud beszélni a szüleivel.
Vacsi után Pelikán telefonját várjuk a recepción, hogy holnap melyik busszal jön, hányra menjünk ki elé. András gyorsan elmondja az infókat a komppal kapcsolatban, Pelikán is a híreket, majd megbeszélik, hogy folyt.köv. a neten. Visszamegyünk a házba, persze nincs net. Mint egy rémmesében.
András délután lemosatta Carlossal a kocsit, mert olyan koszos volt, hogy az már szégyen. Mit mondanak a turisták, hogy a négy „ungarosz” ilyen koszlott kocsival jár?!
Alvás.