2009. október 22.
7. nap
Itatiaia Nemzeti Park (alsó bejárat)
Reggel már nyitásra a park bejáratánál voltunk. Alig értünk át a kapun, leszakadt az ég, ömlött az eső, alig láttunk valamit. Terv újragondolva, a parkban a Hotel de Ype-ben van kolibri-etető, menjünk oda. A hotel viszonylag magasabb részén van a parknak, így itt már nem esett az eső (a felhők felett vagyunk ). A recepción a hölgy kedves, az a terv, hogy beülünk egy teára, és közben nézzük az etetőt. Mire elmondom, hogy egy kicsit beszélek portugálul, addigra már András az etető alatt áll az étterem másik végében. Nagy nehezen kimakogom a „tervet”, és ha már ilyen elit a hely, megkérdezem, hogy használhatjuk-e az internetet. Gondoltam, míg András a kolibrikre vadászik én skypolok a családdal, és megmutatom nekik az erdőt, meg a kolibri-hadat. A csaj már össze-vissza dug mindet a számítógépben, de 5 perc múlva sincs net. Erről ennyit. Otthon meg várnak a gép előtt…
Kimegyek az etetőhöz, András a sírás határán, mert lemerült az elem a fényképezőben. Odaadom az én gépemből, egy videót készít, és az is lemerül. Kiveszem a zsebemből a dugi-elemeket, azok is lemerültek. Egy álló napig töltöttük az új akksikat és nem bírják. Valószínű az a baj, hogy itt nem 220V, hanem csak 110V van. Állunk egy órát az etető alatt, és bámuljuk a kolibriket. Nagyon kíváncsiak, egyik-másik olyan közel jön hozzám, hogy a hajamat súrolja a szárnya. Nagyon élvezem.
Beülünk az étterembe, ami panoráma kilátással rendelkezik. Gyönyörű a táj, mégis mi azt nevetjük, hogy a mókusok tudják, melyik „ablak” nyílik, és várnak arra, hátha beosonhatnak. Megisszuk a teát és visszamegyünk az etetőhöz. Addig incselkedek a mókusokkal, hogy végül megfogják a kezem!! Közben megérkezik egy Guan, és össze-vissza kóvályog körülöttünk, várja a kaját ő is. Sikerül egy fotót készítenem Andrásról és a „tyúkról”.
Szerencsére teljesen kitisztult az ég, elindulunk a vízesés felé (a felső bejárat irányába). A vízeséshez lépcsőkön lehet feljutni (itt a parkoló is, vége az útnak). A látvány leírhatatlan, fénykép nincs, mert az elemek (8 db) halottak.
A következő megálló a Maroomba-tó, amelybe a vízesés zubog. Itt találkozunk egy iskolás-csoporttal, akiknek mi vagyunk a legérdekesebb látvány.
A Kék-tavat (Azul Lago) szintén egy vízesés „táplálja”, itt akkora a vízpára, vízpermet, hogy még lélegezni is nehéz.
Minden helyen új és új fajok jönnek be, én meg csodálom az erdőt. Akkora a hangzavar, hogy néha 10 lépés távolságból nem halljuk egymás szavát. Óriás és színes lepkék köröznek körülöttünk.
Már majdnem öt óra, mire eszmélünk, hogy zár a park. Még van egy kilátó, felmegyünk, megnézzük, hogy merre jártunk egész nap. Körülöttünk majmok ugrálnak, nálam beindul a majom-para, gyorsan beszállok a kocsiba. András nevet, hogy „befosi” vagyok, de amint hátat fordít a majmoknak, már a sarkában vannak, nézik a kezét, nadrágzsebét. (Majompara: Indiában addig voltak aranyosak a kismajmok, amíg a helyieknek kellett csúzlival elzavarni őket mellőlünk, mert annyira agresszívak és szemtelenek voltak.)
Helyi kis „hamburgeres”-nél, X-buguer-t eszünk, aminek a kiejtése hasonlít a cheesburger-re. Az is, nagy és finom. András még rendel 2 pasteis-t, ami töltött tésztaféle (egy csirkés és sajtos), meg az el nem maradható facsart narancslé. Mióta itt vagyunk megettünk kb. 4-5 kiló banánt és megittunk kétszer ennyi narancsot. Nem lehet megunni.
Kellemes fáradtsággal zárul a nap. Még a net-szalonban feltöltjük a blogot, és várjuk, hogy mikor érkezik meg a rendszeres esti-eső.
Holnap újra a parkba- megyünk, most a felső részre, utána pedig irány Teresópolis (Rio-külsőt érintve).
Reggel már nyitásra a park bejáratánál voltunk. Alig értünk át a kapun, leszakadt az ég, ömlött az eső, alig láttunk valamit. Terv újragondolva, a parkban a Hotel de Ype-ben van kolibri-etető, menjünk oda. A hotel viszonylag magasabb részén van a parknak, így itt már nem esett az eső (a felhők felett vagyunk ). A recepción a hölgy kedves, az a terv, hogy beülünk egy teára, és közben nézzük az etetőt. Mire elmondom, hogy egy kicsit beszélek portugálul, addigra már András az etető alatt áll az étterem másik végében. Nagy nehezen kimakogom a „tervet”, és ha már ilyen elit a hely, megkérdezem, hogy használhatjuk-e az internetet. Gondoltam, míg András a kolibrikre vadászik én skypolok a családdal, és megmutatom nekik az erdőt, meg a kolibri-hadat. A csaj már össze-vissza dug mindet a számítógépben, de 5 perc múlva sincs net. Erről ennyit. Otthon meg várnak a gép előtt…
Kimegyek az etetőhöz, András a sírás határán, mert lemerült az elem a fényképezőben. Odaadom az én gépemből, egy videót készít, és az is lemerül. Kiveszem a zsebemből a dugi-elemeket, azok is lemerültek. Egy álló napig töltöttük az új akksikat és nem bírják. Valószínű az a baj, hogy itt nem 220V, hanem csak 110V van. Állunk egy órát az etető alatt, és bámuljuk a kolibriket. Nagyon kíváncsiak, egyik-másik olyan közel jön hozzám, hogy a hajamat súrolja a szárnya. Nagyon élvezem.
Beülünk az étterembe, ami panoráma kilátással rendelkezik. Gyönyörű a táj, mégis mi azt nevetjük, hogy a mókusok tudják, melyik „ablak” nyílik, és várnak arra, hátha beosonhatnak. Megisszuk a teát és visszamegyünk az etetőhöz. Addig incselkedek a mókusokkal, hogy végül megfogják a kezem!! Közben megérkezik egy Guan, és össze-vissza kóvályog körülöttünk, várja a kaját ő is. Sikerül egy fotót készítenem Andrásról és a „tyúkról”.
Szerencsére teljesen kitisztult az ég, elindulunk a vízesés felé (a felső bejárat irányába). A vízeséshez lépcsőkön lehet feljutni (itt a parkoló is, vége az útnak). A látvány leírhatatlan, fénykép nincs, mert az elemek (8 db) halottak.
A következő megálló a Maroomba-tó, amelybe a vízesés zubog. Itt találkozunk egy iskolás-csoporttal, akiknek mi vagyunk a legérdekesebb látvány.
A Kék-tavat (Azul Lago) szintén egy vízesés „táplálja”, itt akkora a vízpára, vízpermet, hogy még lélegezni is nehéz.
Minden helyen új és új fajok jönnek be, én meg csodálom az erdőt. Akkora a hangzavar, hogy néha 10 lépés távolságból nem halljuk egymás szavát. Óriás és színes lepkék köröznek körülöttünk.
Már majdnem öt óra, mire eszmélünk, hogy zár a park. Még van egy kilátó, felmegyünk, megnézzük, hogy merre jártunk egész nap. Körülöttünk majmok ugrálnak, nálam beindul a majom-para, gyorsan beszállok a kocsiba. András nevet, hogy „befosi” vagyok, de amint hátat fordít a majmoknak, már a sarkában vannak, nézik a kezét, nadrágzsebét. (Majompara: Indiában addig voltak aranyosak a kismajmok, amíg a helyieknek kellett csúzlival elzavarni őket mellőlünk, mert annyira agresszívak és szemtelenek voltak.)
Helyi kis „hamburgeres”-nél, X-buguer-t eszünk, aminek a kiejtése hasonlít a cheesburger-re. Az is, nagy és finom. András még rendel 2 pasteis-t, ami töltött tésztaféle (egy csirkés és sajtos), meg az el nem maradható facsart narancslé. Mióta itt vagyunk megettünk kb. 4-5 kiló banánt és megittunk kétszer ennyi narancsot. Nem lehet megunni.
Kellemes fáradtsággal zárul a nap. Még a net-szalonban feltöltjük a blogot, és várjuk, hogy mikor érkezik meg a rendszeres esti-eső.
Holnap újra a parkba- megyünk, most a felső részre, utána pedig irány Teresópolis (Rio-külsőt érintve).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése