Kajmánfotózás

49. nap

2009. december 3.

Hétkor reggeli és előkészületek a kajmánfotózásra: Bence vízhatlanítja a kamerákat és pecabotot kér, András előkészít minden egyebet, ami kint szükséges lesz, én felvágom az univerzális főtt kolbászokat (és még mindig maradt).
Lemegyünk a partra, Bence kicsit csalódott, hogy ezen a vízfelületen nincs egy kajmán sem, András hiába bizonygatja, hogy mindjárt annyi lesz, hogy a két kezén nem tudja megszámolni. Előkészülnek a fotózáshoz András útmutatása és Bence „fénybemérése” után, én addig felcsalizom a horgot. Mikor szólnak, látványos mozdulatokkal elkezdem verni a pecabottal a vizet és bedobom a horgot. Rögtön három kajmán már át is mászik a zátonyon, és betoccsan Bence mellett a vízbe.
Mindhárman pecázunk, de a kolbász már nem a legjobb, könnyen lezabálják a pirannyák a vízben. Végül is András fog egyet, ekkor már 10 feletti a kajmánok száma a vízben. Bence lefekszik a földre, és fotóz, András és én a vízfolt másik sarkában tovább próbálkozunk. Elered az eső, behúzódunk egy fa alá, és kitárgyaljuk a látottakat, hogy mennyi itt a kajmán, jól néz ki, ahogy verekednek. A bénák kifogytak a bőrükből is, és hogy marhahús kellene a halaknak… De hát az nekünk van! Bemegyek érte, azzal sokkal jobb! Mivel minden pecabot nagyobb, mint én, elég nehezen tudom kezelni, ennek meg a bénázásomnak (tisztára, mint a sovány kajmánok), köszönhetően fogok két halat, ami a fiúk felé útközben esik le a horogról, meg hármat, ami még a víz felett néhány centivel, és azonnal meg is eszik a kajmánok. Végre sikerül egyet úgy fognom, hogy András le is szedi a horogról, és nézzük, hogy mekkorák a fogai.
Dél előtt Pelikán is kinéz, ekkor már szinte „forr” a víz a sok kajmántól. Leül Bence mellé fotózni, erre elkezd esni az eső, majd zuhogni. Az nem baj, ha elázunk, viszont a part agyagos, és szinte függőelegesen meredek, ha vizet kap, nagyon nehéz már egy helyben is maradni, nemhogy felmászni. Bencéék gyorsan beszaladnak a fotóscuccal, mi meg Andrással összeszedjük a többi cuccot. egymást figyelmeztetjük, hogy nagyon óvatosan mozogj, mert ha becsúszol a vízbe, akkor a gyors mozgás és a hang miatt megkaphatnak a kajmánok. Nagy nehezen feltornázom magam a felső partra (András is tol), majd felhúzogatjuk a cuccokat, mire megérkezik Bence is, lemegy segíteni Andrásnak, A házhoz érve már épp csak csöpög, de mi már bőrig áztunk.
Bencével áthozunk ebédet, darált marhahúsból készített fasírtszerű, rizs, bab és zöldség.
Szieszta, majd Bence szól Andrásnak, hogy ma legyen vasárnap, mert csomó dolog van a gépén, amit csak hétköznap tud elintézni. Végül is megbeszélik, hogy mivel rossz az idő, és András vasárnap madarászni szeretne, mi dolgozunk a műhelyben, és nekünk a vasárnap lesz a vasárnap. Levágjuk méretre és 45 fokban a zártszelvényeket. Trigo mellettünk a Toyotát javítja (az övékét), mert holnap jönnek vendégek és a három kocsiból három rossz. Néha András besegít. Pár óra múlva végzünk a vágással, András még marad csiszolni, én elindulok vissza a házba. Út közben látok egy kis armadillót, ami 1 méterre van tőlem és mégsem megy el. Szólók Andrásnak, de mire kiszalad, már nincs ott, viszont megtaláljuk a fészkét egy hatalmas fa tövében.
Sietek a házba, mert jönnek a sötét felhők alacsonyan és nagy gyorsasággal mennek és már villámlik is.
Megérkezik Joao is Mirandából, csak az építkezéshez vett anyagot, kaját nem. Indoka szerint azért, mert Pelikán volt Corumbában, és vehetett volna, ez Olívia fordításában úgy szólt, hogy nem volt hely már a kocsin.
Bruna is visszajön Joao-val, a kórházba mentek reggel, mert Bruna elesett, és az egyik bokája hatalmasra dagadt és belilult. Szerintük eltört. Mivel Silvana is elhagyta végleg a lodge-ot, Bruna maradt az egyetlen idegenvezető. Rajta kívül csak OIívia beszél angolul. Szóval pénteken Brunának dolgoznia kell(ene). Persze nem tört el, így „Tudo bem” (minden rendben), dolgozhat!
Vacsora előtt Bence megkérni Andrást, hogy vágja le a haját. Mivel csak szakállnyírót hozott, Bencének pár milis lesz a haja. Leül a székre, amikor András mondja, hogy ő még ilyet nem csinált. Pelikán kattint néhányat az András kreálta frizurákból (szerzetes, punk…), de a vége nem rossz. Este aztán Bence még dolgozik egy kicsit rajta, így már alig van haja.
Vacsorára megérkezik az eső és egész éjjel abba sem hagyja. Hajnalban már ömlik. De még szerencsések vagyunk, mert másnap, halljuk Joaotól, hogy Mirandában egy nap alatt 160mm esett…

Magyar fény a brazil éjszakában

48. nap

2009. december 2.

Reggel fél nyolckor András átmegy reggeliért, és hogy Orlandónak (az új ember) kiadja a munkát. Nevetve jön vissza és suttogja, hogy Orlandó végleg elhagyott bennünket, hazament. Ő is csak másfél napot bírt. Vagy velünk van baj, vagy velük…
András és Bence a torony egyéb tartozékait szerelik a műhelyben. Átnézek hozzájuk. Bencének éppen az okoz komoly problémát, hogy a zártszelvény hosszában csavarodik, és nem lehet vele rendesen dolgozni.
Ebédre csirkés tészta, rizs és bab van. Tegnapelőtt is pont ugyanez volt, kezd unalmas lenni.
Ebéd után a fiúk folytatják a szerelést, kb. egy óra múlva kinézek hozzájuk. Bence kérésére Pelikán is kimegy segíteni, majd mindhárman kimennek a toronyhoz, állítólag vacsorára itt lesznek.
Én számvitelezek délután.
Este hétkor még mindig nincsenek itt, a vacsi fél nyolcig van. Átmegyek, eszek, változatosság kedvéért marhahúsos tészta van, már kezd nagyon unalmas lenni. Brunával beszélgetek, kitárgyaljuk, hogy szerinte sem normális az, ahogyan a helyi alkalmazottak viselkednek. Egyszer rájuk jön a dilihopp és mindenáron a városba akarnak menni. Bemennek és nem jönnek többet vissza. Kellene nekik a munka, mivel a városban nehéz kapni, de mégsem maradnak itt. Nevetve mondja, hogy ha valamelyik alkalmazott bejelenti, hogy megy a városba, Joao-t a szívroham kerülgeti.
A toronyhoz, mint mindig, kilátogat Joao és Olivia, Bence próbálja megkérdezni, tőlük, hogy mi lehet az oka, hogy mindkét munkás másfél napot bírt és lelépett. Azt mondják, hogy ez itt teljesen normális. Joao 8 év alatt, 400 (!!!) munkást alkalmazott, volt aki 3 hónap után lépett le, de még a fizetését sem vette fel…
Hozok a fiúknak vacsorát, de mivel már eleve keveset főztek és zsírosan, András megint nem lakik jól a rizzsel meg a babbal.
Írunk egy bevásárlólistát Joao-nak, mivel holnap mennek Mirandába, majd mindenki pihen. Este András észreveszi, hogy a 60 wattos izzókat Magyarországon gyártották! Végre valami ami nem brazil, szinte minden termékük hazai, elvétve látni, egy-két szomszédból inportált terméket.

Szelíd Currasow

47. nap

2009. december 1.

Számunkra hihetetlen, hogy decembert írunk, inkább, mintha június lenne…
Reggel András finom sütit hoz tejeskávéval. A végén még ehető lesz a kaja.
Pelikán nyolc óra körül elcsattog a kocsival, megy Mirandába ügyet intézni. Andrással kint a műhelyben vágjuk le a fákat a lesekhez. Többet ma nem tudunk tenni, mivel a többi alapanyag a hangárban van, és a szállításhoz kellene a kocsi.
Elindulunk ebédelni, de útközben András egy kisebb fán meglátja a Curassow-t. Gyorsan beszaladok a házba a gépért (Andrásnak egy örökkévalóságnak tűnt), ő pedig fotózza először a fa alól, majd a fa tetejéről. Egy kis idő után a madár megunja, és lerepül a földre, kb. 5 méterre a fától. András próbálja minél közelebbről fényképezni. Én összeszedem a fa körüli összes gyümölcsöt és magot, mint potenciális madárkaját, de egyik sem kell neki. Aztán az egyik pillanatban András ujjáról lecsippent egy kis zöld levélkét, gyorsan megtépem a legközelebbi bokrot, lengetem felé a levelet, és elveszi! Lengetek még egyet, és a kezemből eszik! András már egyik kezével etet, a másikkal videózik. Fél óra után otthagyjuk.
Ebédre rizses hús volt, ismét zsírosan elkészítve, meg bab, ami ma sós volt. Egyszer csak előkerül Gvato egy nagy edény hűtött édességgel (tejkaramella), amit még Maria készített. Végre valami finom.
Ebéd után megérkezik Bence is, simán megjárta Bolíviát, így nincs gond a brazil vízummal (olvasd vissza az indulásunk napját, ha nem érted). Hozott tejet, dinnyét és Andrásnak a névnapjára bolíviai sört és csokikat.
Meséljük Bencének a madarat, kimennek Andrással és a madár még mindig ott van. Bence fotóz, majd mennek lest építeni.
Egyszer kinézek hozzájuk, elújságolom, hogy megitattam a madarat, és ott ül az ajtónk előtt. Míg kint vagyok náluk, a három lovas pásztor a marhákat az egyik karámból a másikba tereli lóháton, lasszóval. Érdekes látvány volt! Gvato majdnem leesett a lóról, mint negyedik pásztor, Joao le is tiltotta róla.
Hatkor kimegyek hozzájuk, hogy menjünk karakarát etetni és videózni. Közben megérkezik Pelikán is, aki Miranda helyett Corumbában kötött ki, mert abban az irányban a buszra csak fél órát kellett várnia, míg Miranda felé hármat.
András szerez rizses húst, ami az ebéd volt, de a vacsora is az lesz. Ezalatt én felvágom apróra a kolbászt (azt amivel a piranyhákat is etettük, univerzális), majd beállítják a fiúk a gépeket. Ma még több madár jött le, mint tegnap! Ha így folytatjuk, külön szakácsot kell bérelni! 
Mire végzünk, a talált békát fotózzák a fiúk, ami akkora, mint egy kisebb mocsári teknős.
Sötétedéskor mind a négyen átmegyünk vacsorázni, ugyanaz, mint az ebéd, ráadásként egybesült nagy marha comb, és főtt krumpli.
Este netezés, élménybeszámolók, zenehallgatás.

Névnap, másodjára is

46. nap

2009. november 30.

BOLDOG ANDRÁS NÉVNAPOT!!!!

Reggel kelés, a reggeli a tegnapi Maria-sütemény maradéka. Nem jól indul a dolog.
András felköszönti Apukáját a műholdas telefonon keresztül, ő is folyamatosan kapja a köszöntőket. (Köszönöm szépen mindenkinek a jó kívánságokat!)
Elmegyek megkeresni Hénát (nem tudom, hogy írják helyesen), a takarító- és mosónőt, hogy végre tiszta ágyneműhuzatot szerezzek. Végül is Andrással a mosókonyhában találjuk meg. Elmondja, hogy egyedül takarít és mos az egész lodge-ra, és nem bírja. Megegyezünk vele, hogy én takarítom a házat, neki nem kell (eddig is megtettem), és minden hétfőn odaviszem az ágyneműhuzatot és cserélje tisztára. Nem ellenezte, reméljük, hogy egy hónap után már az a dolog rendben fog menni. Mindenesetre ma tiszta ágyneműben fogunk aludni.
András ezen felbuzdulva még a szivacsokat is kiteszi a napra, hogy szellőzzenek, gyorsan kitakarítunk az ágyak mögött is.
Kicsit később András és Pelikán kimennem a műhelybe, és csinálják a keselyűs lest, én takarítok, rendet teszek, skypolok a családdal.
Délelőtt kiviszem a gyógyszert, majd elmegyünk ebédelni. Sebastiana főz most, aki amúgy a vendégekre szokott. A mai kaja borzasztó volt: a rizs csak félig főtt meg, a bab híg és ízetlen, a húsos tészta meg úszott a zsírban. Andrásnak leszedtem a tetejét, húst nem is engedem, hogy egyen (az epekő miatt). Itthon megdézsmáljuk a kekszünk maradványait, mert éhesek maradtunk.
Pelikán az új emberrel van, megnézi, hogy dolgozik, mi meg Andrással kimegyünk 3 fáért a toronyhoz, mert le kell csiszolni őket, és azt könnyebb itt bent. Utána a fiúk folytatják a lesépítést.
Délután hatra kimegyek hozzájuk, hogy fejezzék be a munkát és videózzunk karakarákat. Az ehetetlen kajamaradékokat kiszórjuk. Pelikán kicsit aggódik, hogy a madarak oda mennek-e a gépek elé, de ahogy az első marék rizst kiszórom, már tíz el is indul felém. Hatalmas ricsaj, verekedés és zabálás a gépek előtt. Mi távolról nézzük, tetszik, hogy ennyi madár van ott. Kb. 10 percet videózunk, jól sikerült a felvétel, de van még mit finomítani rajta.
A vacsora ugyanaz, mint az ebéd, csak a rizs még ki is száradt. András külön kérésére leírom: már most nagyon hiányzik Maria főztje! Egyetértek vele. Pedig tudjuk, hogy Sebastiana jól főz, de a személyzetre főzni nem az ő feladata, biztos emiatt hanyagolja el ennyire.
Este zenehallgatás, majd tiszta ágyba fekvés. Bence Corumbában, mi itthon.

Maria

Maria-val a "búcsú-reggeli" végén. Itt szoktunk enni (a narancsfa alatt), háttérben a konyhával, ahol mindennap reggel öttől este nyolcig tartott a munkaideje.

Jó ez a kolibri

45. nap

2009. november 29.

Reggel hatkor keltem Andrást, hogy vegye be a gyógyszert. Összesen egy órát aludt. Fél hétre átmegyünk reggelizni, senki sincs a konyhánál. Bent a konyhában háromféle süti, palacsinta, papaja és valami sárgadinnyéhez hasonló gyümölcs várt bennünket, meg tejeskávé. Maria és Trigo már hátul csomagoltak, dobozoltak. Maria egy kicsit odaül hozzánk, megadja a campo grande-i lakása telefonszámát, hogy ha úgy adódik, akkor látogassuk meg, ha ott járunk hazafelé. Jelképesen megajándékozzuk egy otthonról hozott Magyaros Fűszerkeverékkel, és képet készítünk. Maria megígéri, hogy nem megy anélkül, hogy ne köszönne el tőlünk.
Reggeli után András elmegy madarászni, én meg elpakolom a tegnapi vacsora romjait. Mikor visszajön, mutatja, hogy 3 méterről videózott egy kolibrit, ahogy eteti a kicsinyét (A képen látható kolibri fajt, amit csak itt és Bolíviában él). Felkeltjük Pelikánt, hogy szeretne-e velünk jönni, kimegyünk a helyre, de sajnos a madarak már nincsenek ott (pontosabban nem találtuk meg őket).
Ebédre szintén ketten megyünk, rizs, marha, bab és céklás majonézes krumplisaláta van. Ma kihagyjuk a húst mindketten, mert zsíros, és András epéjének nem tesz jót.
Kis sziesztaként megnézzük Peter Greenaway filmjét a Számokba fojtva-t (Köszönhető Pelikánnak, aki letöltötte nekünk a filmet!). Művészfilm. Nem volt egy átütő élmény az életemben, érdekes volt a díszlet benne és nagyon szépen beszéltek angolul. András szerette volna megnézni, és átaludta a felét.
A medence mellett hűsölünk, dinnyét eszünk. Megjelenik Maria, és végleg elköszön tőlünk. Kicsit még búslakodunk, majd kitaláljuk, hogy elmegyünk piranyát fogni. Közben Bence és Pelikán elmennek fotózni. András kér két horgászbotot (bambuszpálca damillal és horoggal), csalinak főtt kolbászt viszünk (nálunk nem aratott nagy sikert).
A folyópart jó meredek, nem könnyű lemászni. Alig dobjuk be az első csalit, már jönnek is a kajmánok a szomszédos pocsolyából. Lassan másznak át a zátonyon, majd gyorsan úsznak felénk a vízben. András fog egy halat (piraputangát), majd elkezd játszani a kajmánokkal, de nem sokáig bírja, mert a hal leesik a horogról. Én is fogok egyet, már piranyát, de ahogy emelem ki a vízből, kb. 30 cm magasságban, a hal leesik a horogról, az alatta várakozó kajmán nyitott pofájába. Hát ezek gyakorlott ipsék, az biztos. Elég nehéz úgy horgászni, hogy állandóan 10 kajmán van a nyomunkban, fújtatnak, morognak, és jönnek felénk ki a vízből. Állítólag nem bántják az embert, mindenesetre óvatosnak kell lenni, mert jó nagy fogaik vannak. Ha nagyon közel jönnek ütjük a szemüket a bottal, az használ. Van olyan nagy is, hogy én hiába ütöm, meg sem érzi, oda András ereje kell. A kivitt csalinkat a földön tartottuk egy nejlonban, ahogy arrébb mentünk, rögtön megkörnyékezték azt is. Egyszer a botomról egy kajmán ette le a kolbászt a víz alatt. Akkora ereje volt, hogy csak András segítségével tudtuk megmenteni a horgot a damillal együtt.
Sok sikerrel nem jártunk, de hagytunk kolbászt holnapra is!
Visszafelé jövet megtalálom az elveszettnek hitt felmosórongyot, kiderült, hogy a karakarák vitték el. Minden mozdíthatóra rápróbálnak, kíváncsiságból, és azért, hogy ehető-e? A dinnyehéjat nem értékelték, szinte sértődve néztek rám, amikor kiadtam nekik. Ugyanis a kajamaradékot a házunk melletti fa tövébe szoktam önteni. Nem kell attól félni, hogy megbüdösödik, mert a karakarák mindent elpusztítanak, legyen az rizs, bab, hús vagy kenyér. Azért ma kiderült, hogy mindent azért nem, a dinnyehéj nem ízlik. Majd este megeszik a tehenek.
Este Bence gépe kidobja, hogy András napja van, így felköszöntik Őt. De András mondja, hogy csak holnap van, mire Bence csípőből tüzel, hogy Magyarországon már holnap van... Ilyen se volt még András kétszer ünnepelhet!

Ágyneműre várva

44. nap

2009. november 28.

Délelőtt ébredünk, mindenki alszik, pihen, vagy netezik. Andrással ebédre átmegyünk Mariahoz, aki meghív bennünket a holnapi „búcsú-reggelire”. Mi szomorúak vagyunk, hogy ez már tényleg biztos és visszafordíthatatlan, elmegy. Maria viszont nagyon vidám, és reményteljes várakozással beszél arról, hogy Campo Grande-ban az étteremben is szakács lesz, de csak 6 napot kell dolgoznia a héten, napi 8 órát, ő csak keveset fog főzni, és háromszor annyi lesz a fizetése, mint itt. Annak mi is örülünk, hogy jobb lesz neki, mert mindenképpen kiérdemelte szerintünk, mind szakácsként, mind emberileg megállja a helyét az életben.
Ebéd után Andrással befeküdtünk a függőágyakba a medence melletti nyitott részben, kitaglaljuk az eseményeket, meg hogy vajon milyen lesz az új szakács, és közben nézzük a madarakat, meg a kapibarákat. Megjelenik egy kapibara szülő a kicsinyével, ami annyira aranyos, nevetve nézzük mindketten.
Megint gyülekeznek az esőfelhők, egyre jobban fúj a szél, de ennyiben marad. Nem is baj, mert az esővel jön a lehűlés is (olyan 30-35 fokra), és magukhoz térnek a szúnyogok is. Megint rengeteg van belőlük.
Délután négy körül a fiúk összepakolnak és kimennek a leshez dolgozni. Én maradok, feltakarítok teljesen (kivéve a WC-t, itt nincsen wc-kefe), mivel állítólag egy takarítónő maradt csak a lodge-ban, aki nem bírja a sok munkát. Már jó ideje mondják, hogy holnap jönnek, holnap, és megint holnap, úgyhogy meguntam, és nagytakarítottam.
Az ágynemű huzatok cseréje is igen időszerű már, de egy épkézláb embert nem találni, akinek el tudom makogni, hogy mit szeretnék. A takarítónő nevét meg nem tudom, és hiába járom körbe a lodge-ot, sehol nem találom. Majd holnap…
Megjelenik Joao, aki még mindig a GPS-es kerítés projekt-el akar valamit, mondom neki, hogy a lesnél vagy András, vagy Pelikán tud segíteni neki.
Egyszer csak azt hallom, hogy a nappali ablakán egy ló nyerít be. Kinézek, egy nagy csapat paripa áll a ház mellett, engem néznek. Nemsokára megjelenik három lovas és elkezdődik a rodeó. A lovasok hajtják a lovakat, csak úgy dübörögnek a patáik, porzik a föld, ha nem arra mennek, amerre szeretnék, rásegítenek a lasszóval. Jó volt nézni, ilyet még élőben nem láttam. Kis idő múlva eltűntek a folyó felé, gondolom, a fazendára, vagy a környékére mentek.
A fiúk éjjel fél három körül értek haza, én fél kettőig bírom.