45. nap
2009. november 29.
Reggel hatkor keltem Andrást, hogy vegye be a gyógyszert. Összesen egy órát aludt. Fél hétre átmegyünk reggelizni, senki sincs a konyhánál. Bent a konyhában háromféle süti, palacsinta, papaja és valami sárgadinnyéhez hasonló gyümölcs várt bennünket, meg tejeskávé. Maria és Trigo már hátul csomagoltak, dobozoltak. Maria egy kicsit odaül hozzánk, megadja a campo grande-i lakása telefonszámát, hogy ha úgy adódik, akkor látogassuk meg, ha ott járunk hazafelé. Jelképesen megajándékozzuk egy otthonról hozott Magyaros Fűszerkeverékkel, és képet készítünk. Maria megígéri, hogy nem megy anélkül, hogy ne köszönne el tőlünk.
Reggeli után András elmegy madarászni, én meg elpakolom a tegnapi vacsora romjait. Mikor visszajön, mutatja, hogy 3 méterről videózott egy kolibrit, ahogy eteti a kicsinyét (A képen látható kolibri fajt, amit csak itt és Bolíviában él). Felkeltjük Pelikánt, hogy szeretne-e velünk jönni, kimegyünk a helyre, de sajnos a madarak már nincsenek ott (pontosabban nem találtuk meg őket).
Ebédre szintén ketten megyünk, rizs, marha, bab és céklás majonézes krumplisaláta van. Ma kihagyjuk a húst mindketten, mert zsíros, és András epéjének nem tesz jót.
Kis sziesztaként megnézzük Peter Greenaway filmjét a Számokba fojtva-t (Köszönhető Pelikánnak, aki letöltötte nekünk a filmet!). Művészfilm. Nem volt egy átütő élmény az életemben, érdekes volt a díszlet benne és nagyon szépen beszéltek angolul. András szerette volna megnézni, és átaludta a felét.
A medence mellett hűsölünk, dinnyét eszünk. Megjelenik Maria, és végleg elköszön tőlünk. Kicsit még búslakodunk, majd kitaláljuk, hogy elmegyünk piranyát fogni. Közben Bence és Pelikán elmennek fotózni. András kér két horgászbotot (bambuszpálca damillal és horoggal), csalinak főtt kolbászt viszünk (nálunk nem aratott nagy sikert).
A folyópart jó meredek, nem könnyű lemászni. Alig dobjuk be az első csalit, már jönnek is a kajmánok a szomszédos pocsolyából. Lassan másznak át a zátonyon, majd gyorsan úsznak felénk a vízben. András fog egy halat (piraputangát), majd elkezd játszani a kajmánokkal, de nem sokáig bírja, mert a hal leesik a horogról. Én is fogok egyet, már piranyát, de ahogy emelem ki a vízből, kb. 30 cm magasságban, a hal leesik a horogról, az alatta várakozó kajmán nyitott pofájába. Hát ezek gyakorlott ipsék, az biztos. Elég nehéz úgy horgászni, hogy állandóan 10 kajmán van a nyomunkban, fújtatnak, morognak, és jönnek felénk ki a vízből. Állítólag nem bántják az embert, mindenesetre óvatosnak kell lenni, mert jó nagy fogaik vannak. Ha nagyon közel jönnek ütjük a szemüket a bottal, az használ. Van olyan nagy is, hogy én hiába ütöm, meg sem érzi, oda András ereje kell. A kivitt csalinkat a földön tartottuk egy nejlonban, ahogy arrébb mentünk, rögtön megkörnyékezték azt is. Egyszer a botomról egy kajmán ette le a kolbászt a víz alatt. Akkora ereje volt, hogy csak András segítségével tudtuk megmenteni a horgot a damillal együtt.
Sok sikerrel nem jártunk, de hagytunk kolbászt holnapra is!
Visszafelé jövet megtalálom az elveszettnek hitt felmosórongyot, kiderült, hogy a karakarák vitték el. Minden mozdíthatóra rápróbálnak, kíváncsiságból, és azért, hogy ehető-e? A dinnyehéjat nem értékelték, szinte sértődve néztek rám, amikor kiadtam nekik. Ugyanis a kajamaradékot a házunk melletti fa tövébe szoktam önteni. Nem kell attól félni, hogy megbüdösödik, mert a karakarák mindent elpusztítanak, legyen az rizs, bab, hús vagy kenyér. Azért ma kiderült, hogy mindent azért nem, a dinnyehéj nem ízlik. Majd este megeszik a tehenek.
Este Bence gépe kidobja, hogy András napja van, így felköszöntik Őt. De András mondja, hogy csak holnap van, mire Bence csípőből tüzel, hogy Magyarországon már holnap van... Ilyen se volt még András kétszer ünnepelhet!
Reggeli után András elmegy madarászni, én meg elpakolom a tegnapi vacsora romjait. Mikor visszajön, mutatja, hogy 3 méterről videózott egy kolibrit, ahogy eteti a kicsinyét (A képen látható kolibri fajt, amit csak itt és Bolíviában él). Felkeltjük Pelikánt, hogy szeretne-e velünk jönni, kimegyünk a helyre, de sajnos a madarak már nincsenek ott (pontosabban nem találtuk meg őket).
Ebédre szintén ketten megyünk, rizs, marha, bab és céklás majonézes krumplisaláta van. Ma kihagyjuk a húst mindketten, mert zsíros, és András epéjének nem tesz jót.
Kis sziesztaként megnézzük Peter Greenaway filmjét a Számokba fojtva-t (Köszönhető Pelikánnak, aki letöltötte nekünk a filmet!). Művészfilm. Nem volt egy átütő élmény az életemben, érdekes volt a díszlet benne és nagyon szépen beszéltek angolul. András szerette volna megnézni, és átaludta a felét.
A medence mellett hűsölünk, dinnyét eszünk. Megjelenik Maria, és végleg elköszön tőlünk. Kicsit még búslakodunk, majd kitaláljuk, hogy elmegyünk piranyát fogni. Közben Bence és Pelikán elmennek fotózni. András kér két horgászbotot (bambuszpálca damillal és horoggal), csalinak főtt kolbászt viszünk (nálunk nem aratott nagy sikert).
A folyópart jó meredek, nem könnyű lemászni. Alig dobjuk be az első csalit, már jönnek is a kajmánok a szomszédos pocsolyából. Lassan másznak át a zátonyon, majd gyorsan úsznak felénk a vízben. András fog egy halat (piraputangát), majd elkezd játszani a kajmánokkal, de nem sokáig bírja, mert a hal leesik a horogról. Én is fogok egyet, már piranyát, de ahogy emelem ki a vízből, kb. 30 cm magasságban, a hal leesik a horogról, az alatta várakozó kajmán nyitott pofájába. Hát ezek gyakorlott ipsék, az biztos. Elég nehéz úgy horgászni, hogy állandóan 10 kajmán van a nyomunkban, fújtatnak, morognak, és jönnek felénk ki a vízből. Állítólag nem bántják az embert, mindenesetre óvatosnak kell lenni, mert jó nagy fogaik vannak. Ha nagyon közel jönnek ütjük a szemüket a bottal, az használ. Van olyan nagy is, hogy én hiába ütöm, meg sem érzi, oda András ereje kell. A kivitt csalinkat a földön tartottuk egy nejlonban, ahogy arrébb mentünk, rögtön megkörnyékezték azt is. Egyszer a botomról egy kajmán ette le a kolbászt a víz alatt. Akkora ereje volt, hogy csak András segítségével tudtuk megmenteni a horgot a damillal együtt.
Sok sikerrel nem jártunk, de hagytunk kolbászt holnapra is!
Visszafelé jövet megtalálom az elveszettnek hitt felmosórongyot, kiderült, hogy a karakarák vitték el. Minden mozdíthatóra rápróbálnak, kíváncsiságból, és azért, hogy ehető-e? A dinnyehéjat nem értékelték, szinte sértődve néztek rám, amikor kiadtam nekik. Ugyanis a kajamaradékot a házunk melletti fa tövébe szoktam önteni. Nem kell attól félni, hogy megbüdösödik, mert a karakarák mindent elpusztítanak, legyen az rizs, bab, hús vagy kenyér. Azért ma kiderült, hogy mindent azért nem, a dinnyehéj nem ízlik. Majd este megeszik a tehenek.
Este Bence gépe kidobja, hogy András napja van, így felköszöntik Őt. De András mondja, hogy csak holnap van, mire Bence csípőből tüzel, hogy Magyarországon már holnap van... Ilyen se volt még András kétszer ünnepelhet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése