Újra betonozás

59. nap

2009. december 13.

A mai napra Bence csak az itatós les kibetonozását tervezte.
A kocsink még mindig szétszerelve a hangárban, a váltószerkezetet próbálják összerakni. Tegnap szétszedték, és az első reakció a volt, hogy új alkatrészt kell venni hozzá Campo Grande-ban. Utána Joao-nak eszébe jutott, hogy neki van a fazendán, de az három éve az esőn áll. Végül is ma korán reggel (kilencre) összerakták a váltót, most már jó.
Reggel mindannyian kimegyünk az erdőbe, mindenki próbálja a leginkább szúnyogálló ruháját felvenni, mert ott felhőben repülnek a szúnyogok. Ilyen Magyarországon nincs, sehol, és ez komoly.
A les már szerkezetkészre összeállítva vár ránk, András és Pelikán összeállítja a zsaludeszkákat, Bencével felrakjuk a fóliát a lesre, vízhatlanítjuk, Carlos meg akkora füstöt csinál, hogy majd megfulladunk, de így kevesebb a szúnyog. Sajnos a hangyák ellen nem tudunk mit tenni, mindenhova be- és felmásznak (hangyák a gatyában), és harapnak. Nagyon fájdalmas.
Andrással nevetünk a hatalmas füstfelhő közepén, hogy ma rászolgálunk a blogunk címére (brazil gépsor), de ezt inkább nem taglalom itt ki, mert az a kissebség bántásának tűnne, és ez nincs szándékomban…
Ebédidőben Bence kint marad, nehogy Carlos tüze felgyújtsa az egész erdőt. Mi viszünk neki kaját, ő meg kesereg, hogy nem tudott meglepetést okozni, és a talajt úgy kivájni, hogy a lest be lehessen illeszteni a helyére. Eszik, majd Andrással nekilátnak, hogy kiássák a talajt (csak 20 cm mélységben a les lábainál). Élvezetes munka, mintha bányában lennénk, vagy rosszabb. A lesben percről percre melegebb van, bűzlik a szúnyogriasztótól, persze azok nem is foglalkoznak vele, rajokban repkednek a fejünk körül, a két fiúról folyik a víz, izzadtság szag van, a földön meg a csípős hangyák masíroznak nagy folyamban. Kezdett orosz szaunára hasonlítani a les belseje. A húsz centis gödrök kiásása több mint négy (ismétlem négy) órába telt, pedig Pelikán és Carlos is becsatlakozott, mert kőkemény mészkőréteg van az erdő talaja alatt – tele megkövesedett csigákkal – amit inkább csak vésni lehet, de ásni nem. Én lapátolom a talicskába a kibányászott „földet”, és tolom a lestől messze. Végül Bence dönt, menjünk be a láncfűrészért, és vágjunk le a lábakból, mert mi van, ha a 20 cm sem lesz elég?! Ezt a lest kiemelni abból a gödörből, ha egyszer leeresztjük, senki nem tudja többet. Andrással bemegyünk, ő visszamegy, én bent maradok, takarítok.
Este a fiúk szólnak, hogy nem érnek be a vacsorára, jön András a kajáért, csomagoljak nekik. Megvárom Andrást, együtt vacsizunk, közben Bruna jön oda és szól most láttak egy pootot 500 méterre a lodgetól. Utána ő visszamegy a kajával. Betonoznak, de már rendes betonkeverővel. Ugyanis azt elfelejtettem mondani, hogy sikerült 2 nap alatt leszervezni, hogy egy keverőt eljuttassanak Campo Grandéból Mirandába az utolsó szállítmányunk helyszínére, így nem kell lapáttal kikeverni a lesekhez a betont. Eredetileg úgy volt, hogy Joao emberei vagy a mi munkásaink fognak betonozni, de az itt a „lehetetlen küldetés” kategória. Ez abból is adódik, hogy különböző technikával akarják a betonozást megoldani, a magyar módszert nem részletezem, de a Brazil Quality megér pár sort. Már az első betonozást is máshogy képzelték el. Az oszlopok lyukaiba a száraz, összekevert betont akarták berakni, majd rátölteni a vizet. Az itatónál pedig, a helyszínen bekeverni a 2-3 cementhez való alapanyagot, majd ott összekeverni vízzel.
A fiúk este tíz után értek vissza, de a napi terv teljesítve. Hazafelé még megnézték, hogy Bruna-ék hol látták a Potoo-t, de csak a hűlt helyét találják.
Holnapi terv a torony tetejének az elkészítése, Pelikánék pedig kijelölik és kiássák a másik itatós les helyét Carlossal.