Spontán kajmánfotózás

50. nap

2009. december 4.

Reggel arra ébredünk, hogy hideg van, fázunk. Andrással halkan nevetjük, hogy mindketten beburkolóztunk a takaróba reggelre, hát igen 25 fok alá ment a hőmérséklet! A szobában csukva tartjuk az ablakot (mióta itt vagyunk erre nem volt példa), mert minden nyirkos lesz, ha kinyitjuk.
Felkelünk, elmegy reggeliért, még mindig esik az eső, kis pocsolyák állnak mindenhol, a földút egy katlan, amiben végig áll a víz. Reggeli kenyér és tejeskávé. Még jó hogy van vaj, uborka és kolbász (nem az univerzális, ez finom).
András és Bence folytatja a torony egyéb részeinek összeszerelését a műhelyben, Pelikán a gépen dolgozik, én meg számvitelezek. Olvastam a fórumokat, az októberi vizsgán megint sok volt a bukás, (mérlegképes könyvelő, vállalkozói szak, számvitel elemzés), gondoltam, legalább az összes elméletet megpróbálom a fejembe nyomorítani, csak idő legyen.
Ebéd a turistás helyen, volt krumplipüré is (én finomabban készítem), nagyon jól esett.
Ebéd után Bence és Pelikán kimennek az itatókhoz, hogy megnézzék, felmérjék és megbeszéljék a következő munkafolyamatokat. Bence ugyanis december 28-án elutazik egy hónapra Costa Rica-ba (az előző fotós projekt helyszíne) és fogadja a vendégeket. Mindent le kell szervezni és egyeztetni mielőtt elmegy, ugyanis ott se net, se telefon nincsen.
Viszik magukkal az újonnan vásárolt rádiókat (adó-vevő), hogy teszteljék, tényleg viszi-e a 7 km-t. Persze 1,9 km után nem hallottuk őket, és ők sem minket. Valószínű rá kell majd állnunk Joao-ék sávjára, mert azon elérhető mindenki az egész területen. A lodge-ban van egy hatalmas antenna, és Bruna a központ, ő továbbítja az üzeneteket a területen dolgozók között.
Esőkabátot, meg esernyőt nem visznek magukkal, mert Bence szerint úgysem fog esni. Mikor visszaérnek mindketten ázott verebeknek néznek ki.
Délután én is kimegyek a fiúkkal, és festem az elkészült dolgokat. Hat óra körül Bencével elindulunk a hangárba anyagért, amikor meglátunk egy kajmánt a lodge bejárata mellett a füvön, szájában egy armadillóval. Gyorsan beugrunk a házba Pelikánért, meg a fényképezőkért, Bencéék becserkelik a kajmánt, én meg rohanok Andrásért a műhelybe. Mindenki fotóz, a kajmán meg mintha tudná mit kellene csinálnia, pózol a kajával együtt. Fekszik, feláll, szalad, dobálja a szerencsétlen kis állatot (már régen nem él), mindezt a sárga virágú fák előtt (ami jó hátteret biztosít). Bence egyfolytában olyan szavakat mond örömében, amit ide csak kifütyülve tudnék leírni (ha ez hangos blog lenne). Egészen sötétedésig nyomják, ráadásul megtaláljuk a kis armadilló egyik szülőjét, azt is lefotózzák.
Andrással mi még lecsiszolunk egy vaskeretet, összepakolunk, amikor szól Barriga (aki visszajött dolgozni Joao-hoz a feleségével, és a kisfiúkkal – egy hónap nyári szünet van), hogy egy kígyó megmart egy kecskét, és megdöglött. Andrással nézünk egymásra, én mezítláb papucsban és rövidgatyában, ő gumicsizmában, hogy innentől akkor tényleg vigyázni kell a kígyókkal.
Este vacsi a turistás helyen, valami isteni finom zöldséges sajtos sült tál is volt, meg karamellás banán.
Utána Bence és András biliárdozik, András szerint a vascsiszolás miatt nem tudja irányítani a dákót, és lejt az asztal, emiatt nem jó felé mennek a golyók. Még egy lanyha próbálkozás részemről, hogy megverjem Andrást, mikor Bence berohan egy hatalmas csótánnyal a kezében. Akkora, hogy ha ránézek, elkap a hányinger. Úgy belekapaszkodott András pólójába, hogy alig tudtuk lefejteni róla.
Este a fiúk kielemzik a fotókat, Bence szerint ilyen potya fotózása még az életben nem volt. Zenehallgatás, és ajtószerelés, ugyanis a sok esőtől bedagadt az ajtó alja, és csak feltépni lehet, nyitni nem.