126. nap
2010. február 18.
Reggel nyolckor már vár minket a reggeli, sonkás-sajtos szendvicsek, tejeskávé, valami borzasztó gyümilé, banán és alma.
Az eső esik.
Átjön a szomszédból az öreg néni is, és a mellettünk lévő asztalnál reggelizik. Ő Dalton anyukája, akinek még hét gyereke van, Ciritibá-ban és Rio-ban is laknak. Amúgy ő paranaguai.
Kicsit még várunk, hogy elálljon az eső, majd nekiindulunk a tengerpartnak, dél felé az óceánhoz. A falutól nem messze már egy teremtett lélekkel sem találkozunk, András fürdőgatyóban és pólóban, én bikiniben gyalogolok. Kicsit bosszankodok, mert az augusztusban vásárolt bikinim, szörfösöknek való, teljesen kinyúlt, a gumija meghalt és még ki is fogytam belőle, úgyhogy lötyög rajtam mindenhol. Mindegy, úgy sem látja senki és a nap is süt, szeretnék egyenletesre lebarnulni mindenhol.
Jó három kilométer után elérjük az óceánt. Ekkor már sötét felhők vannak előttünk, gyorsan felvesszük az eső-poncsónkat, hogy a hátizsákok ne ázzanak el. Abban van minden ruhánk és cuccunk. Néhány szörfös jön szembe, menekülnek az eső elől, ők fényképeznek le bennünket. Mi megyünk tovább, a folyótorkolat felé, át is megyünk rajta, de már annyira szakad az eső és fújja a szél a szemünkbe, hogy nem bírunk tovább menni.
Visszafordulunk, átmegyünk újra a folyón (combközéig ér) és a partján nekiindulunk az erdőnek. Kicsit még kell gázolnunk a folyóban, azután találunk egy ösvényt, kiderül, ez a sziget egyetlen ösvénye, ráadásul az erdőn keresztül visz.
Az erdő nagyon szép, de nem mozognak a madarak, mert szakad még mindig az eső. Lassan sétálunk, néhány patakszerűségen még átkelünk, majd elérjük a települést. Délután egy óra van, jól elment az idő megint, pedig csak a tengerparton sétáltunk, ami mellesleg teljesen üres volt.
Kicsit pihenünk a verandán, megint megúsztuk, mert most szakad a legjobban. Kártyázunk, majd mikor eláll, elindulunk észak felé a parton. Átgázolunk a folyón, és nem sokkal később ismét vissza kell fordulnunk, mert csak a tengerben tudnánk tovább menni, ami nem baj, de jön a dagály, és nem tudjuk, hogy jutunk vissza.
Egy kis ösvényen bemegyünk az erdő felé, itt még vannak házak. Az egyiknél András megkérdezi, hogy van-e az erdő felé ösvény, de nincs, csak a falu irányába. Kicsit még madarászunk, majd a házak közötti kis ösvényeken visszajutunk a faluba.
Egy kis kocsmában veszünk sört, kiülünk a partra, még a nap is süt, és nézzük a rákokat, hogyan szaladgálnak össze-vissza a parton. András próbálja fotózni, de nagyon gyorsak, és mindig bebújnak valahova.
Megint elered, vissza a szállásra, megírjuk a blogot, és megpróbáljuk feltölteni Olga-nál, mert itt nincs netszalon, vagy ilyesmi.
Reméljük, hogy holnap jobb idő lesz és el tudunk jutni a Papagáj-szigetre is. Állítólag Dalton enged az árból is, ami eléggé borsos jelen pillanatban. András kedvesen közölte vele, hogy mi azt nem tudjuk kifizetni.
Az eső esik.
Átjön a szomszédból az öreg néni is, és a mellettünk lévő asztalnál reggelizik. Ő Dalton anyukája, akinek még hét gyereke van, Ciritibá-ban és Rio-ban is laknak. Amúgy ő paranaguai.
Kicsit még várunk, hogy elálljon az eső, majd nekiindulunk a tengerpartnak, dél felé az óceánhoz. A falutól nem messze már egy teremtett lélekkel sem találkozunk, András fürdőgatyóban és pólóban, én bikiniben gyalogolok. Kicsit bosszankodok, mert az augusztusban vásárolt bikinim, szörfösöknek való, teljesen kinyúlt, a gumija meghalt és még ki is fogytam belőle, úgyhogy lötyög rajtam mindenhol. Mindegy, úgy sem látja senki és a nap is süt, szeretnék egyenletesre lebarnulni mindenhol.
Jó három kilométer után elérjük az óceánt. Ekkor már sötét felhők vannak előttünk, gyorsan felvesszük az eső-poncsónkat, hogy a hátizsákok ne ázzanak el. Abban van minden ruhánk és cuccunk. Néhány szörfös jön szembe, menekülnek az eső elől, ők fényképeznek le bennünket. Mi megyünk tovább, a folyótorkolat felé, át is megyünk rajta, de már annyira szakad az eső és fújja a szél a szemünkbe, hogy nem bírunk tovább menni.
Visszafordulunk, átmegyünk újra a folyón (combközéig ér) és a partján nekiindulunk az erdőnek. Kicsit még kell gázolnunk a folyóban, azután találunk egy ösvényt, kiderül, ez a sziget egyetlen ösvénye, ráadásul az erdőn keresztül visz.
Az erdő nagyon szép, de nem mozognak a madarak, mert szakad még mindig az eső. Lassan sétálunk, néhány patakszerűségen még átkelünk, majd elérjük a települést. Délután egy óra van, jól elment az idő megint, pedig csak a tengerparton sétáltunk, ami mellesleg teljesen üres volt.
Kicsit pihenünk a verandán, megint megúsztuk, mert most szakad a legjobban. Kártyázunk, majd mikor eláll, elindulunk észak felé a parton. Átgázolunk a folyón, és nem sokkal később ismét vissza kell fordulnunk, mert csak a tengerben tudnánk tovább menni, ami nem baj, de jön a dagály, és nem tudjuk, hogy jutunk vissza.
Egy kis ösvényen bemegyünk az erdő felé, itt még vannak házak. Az egyiknél András megkérdezi, hogy van-e az erdő felé ösvény, de nincs, csak a falu irányába. Kicsit még madarászunk, majd a házak közötti kis ösvényeken visszajutunk a faluba.
Egy kis kocsmában veszünk sört, kiülünk a partra, még a nap is süt, és nézzük a rákokat, hogyan szaladgálnak össze-vissza a parton. András próbálja fotózni, de nagyon gyorsak, és mindig bebújnak valahova.
Megint elered, vissza a szállásra, megírjuk a blogot, és megpróbáljuk feltölteni Olga-nál, mert itt nincs netszalon, vagy ilyesmi.
Reméljük, hogy holnap jobb idő lesz és el tudunk jutni a Papagáj-szigetre is. Állítólag Dalton enged az árból is, ami eléggé borsos jelen pillanatban. András kedvesen közölte vele, hogy mi azt nem tudjuk kifizetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése