67. nap
2009. december 21.
Reggel András és Bence korán kel, mert Joao kérésének megfelelően kiviszik Brunát Passo-ba a hídig. Hatkor el kell indulniuk, hogy a hétórási kocsit a túloldalon elérjék. Mivel már én sem tudok visszaaludni, felkelek, és csendben teszek-veszek a házban, majd miután Pelikán is felébred, kicserélem az ágyneműhuzatokat. Azt már nem írom le, hogy minden egyes ágyneműhuzat mellé, egy-egy hatalmas sóhajtozást és rosszalló pillantást is kaptam Hénától, mert én már fel sem veszem.
Miután visszaérnek, András kivisz Bencét és engem az itatós leshez, majd visszajön, mert a megbeszéltek szerint tíztől Kiko jön a trakival, és hordják a homokot meg a kavicsot a les betonozásához.
Mi Bencével kint dolgozunk a les tetején. Dolgoznánk, de az OSB laptól kezdve az összes gerendáig, falécig minden, de minden görbe és csavarodik. Miután a hibák nagy részét kiküszöböljük és megoldjuk, felcsavarozzuk egy oldal kivételével a tetőt, kiderül, hogy az utolsó oldalon les hátulján a tető több mint két centivel túllóg, az elején pedig kisebb. Próbáljuk a több száz kilós lest mozgatni, tologatni, mert annak az alja nem egyenes (a tetején a többi oldalon színel), azért ez a nagy eltérés a tetőn. Mivel ez nem használ, már kalapáljuk és rugdossuk, de ezzel sem jutunk sikerre. A végén asztalos szorítókkal megoldjuk a problémát, de sajnos a szorító hajtókáját sikerült elgörbíteni.
Ezalatt kiderül, hogy Kiko valami másik fazendán van, nem jön dogozni. András elindul értünk a kocsival, hogy behozzon minket ebédre. Nem sokkal később rádión hív, hogy induljunk el gyalog (csak 3 km, keresztül a szúnyogoson és a tűző napon), mert MEGINT KITÖRT A KOCSI KEREKE! Ugyanaz, mint a múltkor. Állítólag azért, mert az eltört csavarokat meghegesztették, és azokat tették vissza. A kocsi most isten tudja mennyi ideig fog állni a lodge-tól a fazenda felé úton levő első kapu előtt. Bence már olyan mérges, hogy szólni sem tud, csak a feje kezd vörösödni, én meg azt sem tudom, hogy nevessek vagy sírjak. Iszonyú éhesek vagyunk ráadásul mindketten.
Nem sokkal később új üzenet jön a rádión, Gvato tud jönni a kis trakival. Mikor? Azt nem tudni pontosan, mert Gvato tizenegykor nekiült ebédelni, és most alszik. Döbbenet.
Végül is egykor sikerül elindulniuk, kettőre odaérnek a leshez. Bencével rábukunk a kajára szinte azonnal. Ezalatt Gvato a trakival visszacsúszik az erdő szélén lévő dombról (az erdők mindig magasabban vannak, mint a füves területek), és leáll a traki. Nem tudja újra beindítani, mert nem jó az aksi. Rádió, jöjjön ki valaki, és segítsen. Olyan húsz perc múlva megjelenik Trigó meg az új gyerek, és kicserélik a traki és toyota aksiját, így már indul a traki. Bence még befogja őket, hogy segítsenek betenni a lest a helyére, majd utána elrongyolnak, mert kettőkor szafari, ami elég érdekes lenne nélkülük és a toyota nélkül.
András és Pelikán lelapátolják a trakiról a homokot, majd indulnak vissza kavicsért. Mi Bencével próbáljuk megigazítani a lest, mert nem jó sem az átló, sem a vízszint. Lapátolunk, kapargatunk, ugrálunk, mindezt úgy, hogy a nap tűz a lesre, bent már iszonyatos a meleg, a levegő meg sem moccan, és rengeteg a szúnyog. Én még nem dolgoztam bányában, de lehet, hogy ott is jobb, mint itt, mert ott legalább nincs szúnyog.
Mire Andrásék visszaérnek (négy óra), mi nagyjából már kész vagyunk. Vízhatlanítottuk a lest, volt már jó az átló, és a vízszint is megfelelő. Azt, hogy mindez a mindenki kukijának hányszori emlegetésével járt, nem mondom el.
András Gvato segítségével megbeszéli, hogy este hétre menjen értük valaki (Fernando az irodában olyan egyszerű, hogy nem sikerült megértenie, hogy „három embert az itatótól este hétkor bevinni a lodge-ba, kell kocsi”, ezért kellett a Gvato segítsége). Én visszajövök Gvato-val, kitakarítok. A net már két napja nem működik.
Este fél nyolckor rádiózok Andrásnak, hogy elindultak-e már, de nem, a hét óra, az ezek szerint brazil-hét. Hozok Pelikánnak kaját. Fernando elkap, hogy nekünk sincs net, majd miután mondom, hogy nincs, halálra vált arccal csóválja a fejét, hogy „még egy probléma”! Hát ő nem a munka hőse, eddig sikerült a dolga nagy részét lepasszolnia Brunának, de mivel Bruna már nincs, szerintünk Fernando is hamarosan lelép innen.
Nézegetem, hogy nagyon jönnek az esőfelhők, szuper, még el is áznak szegények hazafelé jövet.
Ahogy beérnek a házba András és Bence rögtön rohannak a fényképezőért, mert a kertben villámlik! Kimegyek én is, nézem, hogy a közeli erdő felett cikáznak a villámok. A két fiú a háztól nem messze három fényképezővel nyomja, egymásnak drukkolva, hogy „elkaptad”, „és te elkaptad”?
Este vacsi. András már beszélni nem tud, olyan fáradt, Bencének meg szétszakad a feje, félig az itteni dolgokon járnak a gondolatai, félig a Costa Rica-i úton. Én csak a csípéseimet vakarom, és próbálom nem vakarni az arcomat, meg a nyakamat.
Visszamegyünk a házba, és mindenki bedől az ágyba, kivéve Pelikánt, aki valami filmet néz.
Miután visszaérnek, András kivisz Bencét és engem az itatós leshez, majd visszajön, mert a megbeszéltek szerint tíztől Kiko jön a trakival, és hordják a homokot meg a kavicsot a les betonozásához.
Mi Bencével kint dolgozunk a les tetején. Dolgoznánk, de az OSB laptól kezdve az összes gerendáig, falécig minden, de minden görbe és csavarodik. Miután a hibák nagy részét kiküszöböljük és megoldjuk, felcsavarozzuk egy oldal kivételével a tetőt, kiderül, hogy az utolsó oldalon les hátulján a tető több mint két centivel túllóg, az elején pedig kisebb. Próbáljuk a több száz kilós lest mozgatni, tologatni, mert annak az alja nem egyenes (a tetején a többi oldalon színel), azért ez a nagy eltérés a tetőn. Mivel ez nem használ, már kalapáljuk és rugdossuk, de ezzel sem jutunk sikerre. A végén asztalos szorítókkal megoldjuk a problémát, de sajnos a szorító hajtókáját sikerült elgörbíteni.
Ezalatt kiderül, hogy Kiko valami másik fazendán van, nem jön dogozni. András elindul értünk a kocsival, hogy behozzon minket ebédre. Nem sokkal később rádión hív, hogy induljunk el gyalog (csak 3 km, keresztül a szúnyogoson és a tűző napon), mert MEGINT KITÖRT A KOCSI KEREKE! Ugyanaz, mint a múltkor. Állítólag azért, mert az eltört csavarokat meghegesztették, és azokat tették vissza. A kocsi most isten tudja mennyi ideig fog állni a lodge-tól a fazenda felé úton levő első kapu előtt. Bence már olyan mérges, hogy szólni sem tud, csak a feje kezd vörösödni, én meg azt sem tudom, hogy nevessek vagy sírjak. Iszonyú éhesek vagyunk ráadásul mindketten.
Nem sokkal később új üzenet jön a rádión, Gvato tud jönni a kis trakival. Mikor? Azt nem tudni pontosan, mert Gvato tizenegykor nekiült ebédelni, és most alszik. Döbbenet.
Végül is egykor sikerül elindulniuk, kettőre odaérnek a leshez. Bencével rábukunk a kajára szinte azonnal. Ezalatt Gvato a trakival visszacsúszik az erdő szélén lévő dombról (az erdők mindig magasabban vannak, mint a füves területek), és leáll a traki. Nem tudja újra beindítani, mert nem jó az aksi. Rádió, jöjjön ki valaki, és segítsen. Olyan húsz perc múlva megjelenik Trigó meg az új gyerek, és kicserélik a traki és toyota aksiját, így már indul a traki. Bence még befogja őket, hogy segítsenek betenni a lest a helyére, majd utána elrongyolnak, mert kettőkor szafari, ami elég érdekes lenne nélkülük és a toyota nélkül.
András és Pelikán lelapátolják a trakiról a homokot, majd indulnak vissza kavicsért. Mi Bencével próbáljuk megigazítani a lest, mert nem jó sem az átló, sem a vízszint. Lapátolunk, kapargatunk, ugrálunk, mindezt úgy, hogy a nap tűz a lesre, bent már iszonyatos a meleg, a levegő meg sem moccan, és rengeteg a szúnyog. Én még nem dolgoztam bányában, de lehet, hogy ott is jobb, mint itt, mert ott legalább nincs szúnyog.
Mire Andrásék visszaérnek (négy óra), mi nagyjából már kész vagyunk. Vízhatlanítottuk a lest, volt már jó az átló, és a vízszint is megfelelő. Azt, hogy mindez a mindenki kukijának hányszori emlegetésével járt, nem mondom el.
András Gvato segítségével megbeszéli, hogy este hétre menjen értük valaki (Fernando az irodában olyan egyszerű, hogy nem sikerült megértenie, hogy „három embert az itatótól este hétkor bevinni a lodge-ba, kell kocsi”, ezért kellett a Gvato segítsége). Én visszajövök Gvato-val, kitakarítok. A net már két napja nem működik.
Este fél nyolckor rádiózok Andrásnak, hogy elindultak-e már, de nem, a hét óra, az ezek szerint brazil-hét. Hozok Pelikánnak kaját. Fernando elkap, hogy nekünk sincs net, majd miután mondom, hogy nincs, halálra vált arccal csóválja a fejét, hogy „még egy probléma”! Hát ő nem a munka hőse, eddig sikerült a dolga nagy részét lepasszolnia Brunának, de mivel Bruna már nincs, szerintünk Fernando is hamarosan lelép innen.
Nézegetem, hogy nagyon jönnek az esőfelhők, szuper, még el is áznak szegények hazafelé jövet.
Ahogy beérnek a házba András és Bence rögtön rohannak a fényképezőért, mert a kertben villámlik! Kimegyek én is, nézem, hogy a közeli erdő felett cikáznak a villámok. A két fiú a háztól nem messze három fényképezővel nyomja, egymásnak drukkolva, hogy „elkaptad”, „és te elkaptad”?
Este vacsi. András már beszélni nem tud, olyan fáradt, Bencének meg szétszakad a feje, félig az itteni dolgokon járnak a gondolatai, félig a Costa Rica-i úton. Én csak a csípéseimet vakarom, és próbálom nem vakarni az arcomat, meg a nyakamat.
Visszamegyünk a házba, és mindenki bedől az ágyba, kivéve Pelikánt, aki valami filmet néz.
Nem zavarlak benneteket, de hát én is ott vagyok minden nap, és átélem amit Ti is! Picit irígykedek is, és egy picit sajnálkozok is, de majd egyszer minden helyrerázódik
VálaszTörlésMost, csak azért írok, mert nagyon boldog Karácsonyt szeretnék kívánni nektek, és várjátok a Jézuskát, mert oda is megy ám!:)))
Szúnyog ellen: félbevágott citrom, a belsejét belecsavarni, valami finom itókába, majd két kézzel összeroncsolni, meggyúrni, és amikor már dőlnek az illóolajok, akkor bedörzsölni, ahol csak érhetnek benneteket. ha beválik, akkor szerezzetek citromolajat, egyszerű vizes krémbe, amennyi, csak belefér, és kenegetés!
A Zalai szúnyogok nem bírják! Brazil, meg még nem csípett!:))
Jók legyetek, puszi Nektek!
János