20. nap
2009. november 4.
A mai reggel lazulós volt, András 7 óra körül elment reggelizni, és hozott nekünk is süteményt, meg tejeskávét. Engem 8 körül keltett, csöndben tettünk-vettünk a házban, András sétált a ház körül a folyóparton. Bence még alszik, Pelikán Mirandában maradt, mert talált olyan hotelt, ahol viszonylag gyors a net, és tud dolgozni.
Bence végül is 10 óra tájékán kelt fel, kicsit megártott neki a tegnapi napsütés, tegnap este már nem érezte jól magát. Sapka nélkül feküdt a tűző napon és fotózta a pillangókat, lehet kapott egy kis napszúrást.
Nagy a meleg, és hiába mondom a fiúknak, hogy nagyon nyomott a levegő, ők nem érzik. 11 körül megjelenik Joao és Bencét keresi, elmondja, hogy pénteken jön a sóder. Mennyi? Hát… 6, de lehet, hogy 12 köbméter. Bence fél perc alatt elmondja, hogy hova mennyit kell letenni, hogy minél kevesebbet kelljen nekünk cipelni az építkezéshez, Joao a fejét vakarja. (Na, most azt tudni kell a szituáció elképzeléséhez, hogy Joao géppuskatempóban beszél kevert európai és brazil portugál tájszólásban, Bence pedig extra minimális portugál szókinccsel rendelkezik, amit kiegészít spanyollal, ha úgy sem ismeri a szót, mondja angolul, ha úgy sem jut eszébe, mondja magyarul). Végül is abban maradnak, hogy András fogja a kamionosnak megmondani, hogy rakodjon le, de ha meg is érkezik a 12 köbméter, akkor sem biztos, hogy teljesül a terv, mert lehet, hogy a fazenda felé a hídon nem tud átmenni a kamion. Akkor a terv bukik, mindent itt borítanak le a lodge-nál (a hangárban), és mi „szórjuk” szét alkalomadtán (vagy a kocsival, vagy traktorral).
Ebéd, szokásos rizs, bab, marha és újdonságként sült manióka. András elmondja Mariának, hogy otthon úgy kell velem veszekedni, hogy egyek húst, és akkor is csak csirkemellet vagyok hajlandó enni. Maria örül, hogy itt majdnem mindent megeszek, bár tény, hogy a húsból itt is keveset (még a kecskét is megettem). Cserében elsőként osztja meg velünk a hírt, hogy decemberben végleg itthagyja a Xaraes-t és Campo Grande-ba (ejtsd Kampu Grandzsi) meg dolgozni, könnyebb munkát, több pénzért. Három évig dolgozott itt szakácsként, és azt mondja, hogy ez teljesen tönkreteszi a testét.
Tévhitek eloszlatása végett itt a szakácsné 15-20 főre főz, és a vendégekre. A lodge maximális kapacitással 46 vendéget tud ellátni. Ha nincs vendég, akkor is reggel öttől este nyolcig tart a munkaideje, ami barátok között is 15 óra! A reggeli mindig valamilyen püspökkenyér szerű, vagy kalács, vagy sima kenyér, ezeket is ő süti. Az ebéd és a vacsora is több fogásos. Itt mindent neki kell előkészítenie, mert a legközelebbi bolt 30 km-re van, ahol csak hosszan elálló termékeket lehet kapni (víz, üdítő, sör, rizs, liszt, konzervek, keksz) és azokat is horribilis áron. Az alapanyagokat Joao szerzi be Campo Grande-ban, nagy kiszerelésben.
Mindehhez még azt is tudni kell, hogy itt a konyha nem más, mint egy szúnyoghálóval körülvett verandán egy betonteknő, melyben ég a fahasáb, letakarva egy vaslappal, ez a tűzhely. A nyílt láng melletti beton részben van maga a sütő, ahol a kenyeret készíti. El lehet képzelni a majdnem 40 fokos kinti melegben ezt a munkát!! Azt gondolom, hogy minden tiszteletet megérdemel Maria munkája!
Minket kicsit letört, hogy elmegy, mert ő volt a kapocs a személyzet és közöttünk. Maria türelmes volt velünk, próbált segíteni, áthidalni a nyelvi problémákat úgy, hogy csak portugálul beszél. Mindemellett finom a főztje is.
Visszamentünk a házba, Bence még mindig szervezkedik. Holnap megy Campo Grande-ba megnézni, hogy a megrendelt fákat a leshez a megrendelt méretre vágták-e. Már egy hetes csúszásban vagyunk, mert az első megrendelésben egy darab fát nem sikerült a kívánt méretre levágni a fatelepen, így Bence nem vette át az anyagot. Ha holnap minden jó, akkor pénteken hozzák azt is kamionnal. Kiderül az is, hogy Pelikán Mirandában csatlakozik hozzá, így ketten maradunk Andrással.
Ebéd után nem érzem jól magam, görcsöl a gyomrom, szerintem a nyers hagymától. ami tonnaszámra volt a salátában. Ledőlök, mire el tudnék aludni, a fiúk kitalálják, hogy menjünk fotózni vagy madarászni, vagy mindegy, de menjünk. Bence nem bírja a tétlenséget.
Bekapok két savlekötőt, megiszok rá 6 deci teát, és én is megyek. Hála a gyógyszernek, jobb. Zötykölődünk a már ismert úton, én örülök, hogy magamban jól mondom, merre is kell majd menni, ugyanis itt nagyon könnyen el elehet tévedni, de egyszer Bence másfelé kanyarodik. Én elbizonytalanodom, hogy mégsem sikerült megjegyeznem az utat, de hirtelen András is elkezdi verni a kocsi tetejét (ő a platón utazik, részben a benti helyhiány, részben a kinti jobb madarászási lehetőség miatt), hogy „Nem jó felé mész!!!”. Nem tévesztettük el az irányt, csak Bence nézelődni szeretne…
Pillangók nincsenek sehol, ezt a fotótémát elbuktuk már másodjára, viszont talált kígyót fotózzuk, nem tudjuk, hogy mérges-e, de az mindegy is, fotót lehet róla készíteni.
Átmegyünk az üregi baglyokhoz. Mivel nagy és sötét fellegek érkeznek ÉK felől Bence gyorsan dönt, állítsuk a sátrat, ő már most beül. Még messze a naplemente, a szép fények ideje, de most is sötétebb van, nem verőfényes napsütés. Felállítjuk a sátrat, beül, rögtön ki is süt a nap, perzselő a hőség. Mi elmegyünk nézelődni, vágunk pálmamagot az aráknak, kicsit felfedezzük a fazenda még nem látott környezetét, majd sötétedés előtt visszamegyünk Bencéhez. Elnézegetjük a marhákat, gyöngyösöket, meg a kutyákat, állandóan bántják egymást. Sötétedéskor összepakolunk, irány haza. Ekkora már lehűl a levegő is, villámlik és rettenetesen fúj a szél.
Míg odavoltunk nagy vendégcsoport érkezett, kb. 30 fő, vegyes nemzetiségű társaság. A házunk melletti medencében mulatnak, hangoskodnak.
András meg Bence egyeztet az építkezést illetően. Komoly probléma, hogy nincs megfelelő és használható térkép Joao területét illetően. A legfrissebb 7 éves légifelvétel, ami a nagy árvízkor készült (csak a lodge épületei maradtak szárazon, amúgy mindent beborított a víz), és azon tájékozódni szinte lehetetlen. Azóta erdők tűntek el és nőttek ki a földből.
Ahogy internetezünk, András egyszer felkiált, „Bence, hát itt a kifutópálya!” Kiderül, hogy a Google Earth a napokban frissítette a brazil felvételeket, közöttük a Xaraes területét is. Ekkora szerencsénk nem lehet!! Bence magán kívül van az örömtől, és közben hangosan káromkodik, hogy ezt egy hónappal hamarabb is megtehették volna, ezzel megkímélve őt napi több kilométernyi gyaloglástól. Megosztjuk Pelikánnal is a hírt, neki annyira nem tetszik.
Este még Bence vetít nekünk, majd korán fekszünk. Kicsit kellemesebb a levegő, csak 30 fok van a szobában, de legalább mozog.
Bence végül is 10 óra tájékán kelt fel, kicsit megártott neki a tegnapi napsütés, tegnap este már nem érezte jól magát. Sapka nélkül feküdt a tűző napon és fotózta a pillangókat, lehet kapott egy kis napszúrást.
Nagy a meleg, és hiába mondom a fiúknak, hogy nagyon nyomott a levegő, ők nem érzik. 11 körül megjelenik Joao és Bencét keresi, elmondja, hogy pénteken jön a sóder. Mennyi? Hát… 6, de lehet, hogy 12 köbméter. Bence fél perc alatt elmondja, hogy hova mennyit kell letenni, hogy minél kevesebbet kelljen nekünk cipelni az építkezéshez, Joao a fejét vakarja. (Na, most azt tudni kell a szituáció elképzeléséhez, hogy Joao géppuskatempóban beszél kevert európai és brazil portugál tájszólásban, Bence pedig extra minimális portugál szókinccsel rendelkezik, amit kiegészít spanyollal, ha úgy sem ismeri a szót, mondja angolul, ha úgy sem jut eszébe, mondja magyarul). Végül is abban maradnak, hogy András fogja a kamionosnak megmondani, hogy rakodjon le, de ha meg is érkezik a 12 köbméter, akkor sem biztos, hogy teljesül a terv, mert lehet, hogy a fazenda felé a hídon nem tud átmenni a kamion. Akkor a terv bukik, mindent itt borítanak le a lodge-nál (a hangárban), és mi „szórjuk” szét alkalomadtán (vagy a kocsival, vagy traktorral).
Ebéd, szokásos rizs, bab, marha és újdonságként sült manióka. András elmondja Mariának, hogy otthon úgy kell velem veszekedni, hogy egyek húst, és akkor is csak csirkemellet vagyok hajlandó enni. Maria örül, hogy itt majdnem mindent megeszek, bár tény, hogy a húsból itt is keveset (még a kecskét is megettem). Cserében elsőként osztja meg velünk a hírt, hogy decemberben végleg itthagyja a Xaraes-t és Campo Grande-ba (ejtsd Kampu Grandzsi) meg dolgozni, könnyebb munkát, több pénzért. Három évig dolgozott itt szakácsként, és azt mondja, hogy ez teljesen tönkreteszi a testét.
Tévhitek eloszlatása végett itt a szakácsné 15-20 főre főz, és a vendégekre. A lodge maximális kapacitással 46 vendéget tud ellátni. Ha nincs vendég, akkor is reggel öttől este nyolcig tart a munkaideje, ami barátok között is 15 óra! A reggeli mindig valamilyen püspökkenyér szerű, vagy kalács, vagy sima kenyér, ezeket is ő süti. Az ebéd és a vacsora is több fogásos. Itt mindent neki kell előkészítenie, mert a legközelebbi bolt 30 km-re van, ahol csak hosszan elálló termékeket lehet kapni (víz, üdítő, sör, rizs, liszt, konzervek, keksz) és azokat is horribilis áron. Az alapanyagokat Joao szerzi be Campo Grande-ban, nagy kiszerelésben.
Mindehhez még azt is tudni kell, hogy itt a konyha nem más, mint egy szúnyoghálóval körülvett verandán egy betonteknő, melyben ég a fahasáb, letakarva egy vaslappal, ez a tűzhely. A nyílt láng melletti beton részben van maga a sütő, ahol a kenyeret készíti. El lehet képzelni a majdnem 40 fokos kinti melegben ezt a munkát!! Azt gondolom, hogy minden tiszteletet megérdemel Maria munkája!
Minket kicsit letört, hogy elmegy, mert ő volt a kapocs a személyzet és közöttünk. Maria türelmes volt velünk, próbált segíteni, áthidalni a nyelvi problémákat úgy, hogy csak portugálul beszél. Mindemellett finom a főztje is.
Visszamentünk a házba, Bence még mindig szervezkedik. Holnap megy Campo Grande-ba megnézni, hogy a megrendelt fákat a leshez a megrendelt méretre vágták-e. Már egy hetes csúszásban vagyunk, mert az első megrendelésben egy darab fát nem sikerült a kívánt méretre levágni a fatelepen, így Bence nem vette át az anyagot. Ha holnap minden jó, akkor pénteken hozzák azt is kamionnal. Kiderül az is, hogy Pelikán Mirandában csatlakozik hozzá, így ketten maradunk Andrással.
Ebéd után nem érzem jól magam, görcsöl a gyomrom, szerintem a nyers hagymától. ami tonnaszámra volt a salátában. Ledőlök, mire el tudnék aludni, a fiúk kitalálják, hogy menjünk fotózni vagy madarászni, vagy mindegy, de menjünk. Bence nem bírja a tétlenséget.
Bekapok két savlekötőt, megiszok rá 6 deci teát, és én is megyek. Hála a gyógyszernek, jobb. Zötykölődünk a már ismert úton, én örülök, hogy magamban jól mondom, merre is kell majd menni, ugyanis itt nagyon könnyen el elehet tévedni, de egyszer Bence másfelé kanyarodik. Én elbizonytalanodom, hogy mégsem sikerült megjegyeznem az utat, de hirtelen András is elkezdi verni a kocsi tetejét (ő a platón utazik, részben a benti helyhiány, részben a kinti jobb madarászási lehetőség miatt), hogy „Nem jó felé mész!!!”. Nem tévesztettük el az irányt, csak Bence nézelődni szeretne…
Pillangók nincsenek sehol, ezt a fotótémát elbuktuk már másodjára, viszont talált kígyót fotózzuk, nem tudjuk, hogy mérges-e, de az mindegy is, fotót lehet róla készíteni.
Átmegyünk az üregi baglyokhoz. Mivel nagy és sötét fellegek érkeznek ÉK felől Bence gyorsan dönt, állítsuk a sátrat, ő már most beül. Még messze a naplemente, a szép fények ideje, de most is sötétebb van, nem verőfényes napsütés. Felállítjuk a sátrat, beül, rögtön ki is süt a nap, perzselő a hőség. Mi elmegyünk nézelődni, vágunk pálmamagot az aráknak, kicsit felfedezzük a fazenda még nem látott környezetét, majd sötétedés előtt visszamegyünk Bencéhez. Elnézegetjük a marhákat, gyöngyösöket, meg a kutyákat, állandóan bántják egymást. Sötétedéskor összepakolunk, irány haza. Ekkora már lehűl a levegő is, villámlik és rettenetesen fúj a szél.
Míg odavoltunk nagy vendégcsoport érkezett, kb. 30 fő, vegyes nemzetiségű társaság. A házunk melletti medencében mulatnak, hangoskodnak.
András meg Bence egyeztet az építkezést illetően. Komoly probléma, hogy nincs megfelelő és használható térkép Joao területét illetően. A legfrissebb 7 éves légifelvétel, ami a nagy árvízkor készült (csak a lodge épületei maradtak szárazon, amúgy mindent beborított a víz), és azon tájékozódni szinte lehetetlen. Azóta erdők tűntek el és nőttek ki a földből.
Ahogy internetezünk, András egyszer felkiált, „Bence, hát itt a kifutópálya!” Kiderül, hogy a Google Earth a napokban frissítette a brazil felvételeket, közöttük a Xaraes területét is. Ekkora szerencsénk nem lehet!! Bence magán kívül van az örömtől, és közben hangosan káromkodik, hogy ezt egy hónappal hamarabb is megtehették volna, ezzel megkímélve őt napi több kilométernyi gyaloglástól. Megosztjuk Pelikánnal is a hírt, neki annyira nem tetszik.
Este még Bence vetít nekünk, majd korán fekszünk. Kicsit kellemesebb a levegő, csak 30 fok van a szobában, de legalább mozog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése