2009. október 18.
3.nap
Este 9 óra, egy mozgalmas nap vége. Folytatva az eseményeket:
Éjjel óraállítás volt, emiatt „bolondultak” meg az órák. Mivel ők is átálltak a nyári időszámításra, már nem 5 óra az időeltolódás otthonhoz képest, hanem csak 4.
A reggeli svédasztalos volt, nagyon finom péktermékekkel, gyümölcsökkel. Az otthon kapható trópusi gyümölcsök nyomában nem érhetnek az ittenieknek. Mintha új gyümölcsöket fedeztünk volna fel, pedig csak ananászt és mangót ettünk.
Reggeli után széfet béreltünk, hogy ne kelljen az összes iratunkkal és értékünkkel (2 hátizsák és a laptop) mászkálni a városban. A széf a szobában van, és a recepción csak a zárbetétet és kulcsot adják ide. Ez mind szép és jó volt, de sem mi, sem a takarító néni (aki pont a mi szobánkban takarított ekkor) sem a szerelő (aki a fürdőszobatükrünket szerelte) nem találta a széfet a szobában. Le a recepcióra, ahol kisebb huzavona után kiderült, hogy a mi szobánkban nincs is széf (még jó hogy nem találtuk), de adnak egy másik szobát, abban van. 10 perc alatt visszapakoltunk mindent a táskákba, és az első emeletről felköltöztünk a tizedikre, mert ott volt üres szoba széffel. A szépséghibája a dolognak csak annyi, hogy már tegnap este jeleztük, hogy széfet szeretnénk bérelni, és nem sikerült kideríteniük, hogy a mi szobánkban ez nem lehetséges. Így most liftezhetünk a tizedikre, ami amúgy a 13. emelet (mert az étterem és még 2 emelet valami az első emelet alatt van), és a szobánk feleakkora, mint a másik volt. Ráadásul fél óránk elment a napból.
Költözés után irány a Botanikus Kert, busszal. A buszokra elől kell felszállni, és át kell menni egy forgó – számlálós kapun, ahhoz, hogy bejuss a busz belsejébe. A jegy 2,20 reál (220 HUF) a kapunál fizeted. Nevettünk Andrással, hogy vajon ez a rendszer mekkora felháborodást és dugót okozna Budapesten. A botanikus kert gyönyörű, trópusi növényzet mindenhol, párás levegő és ragyogó napsütés. Néha kibukkan a felhők közül a Megváltó Krisztus szobor. A magasban keselyűk köröznek, a fákon édes kis selyemmajmok ugrálnak, és mindenhol énekelnek a madarak. A hangzavar akkora, mint egy szimfonikus zenekaré a főpróba előtt. András csak kapkodja a fejét, nem tudja, hogy a madarakat nézze, vagy a határozókönyvet, végül is én keresem a madarakat (nem kell nagyon dolgoznom, mindenhol rezsegnek), mutatom, hogy éppen hol van, ő nézi és határoz vagy csak próbálna... Őrjítő meleg van, folyik rólunk a víz, 2 órát tudunk itt lenni – Andrásnak félnek sem tűnt -, utána vissza a szállodába, mert indul a buszunk a Maracana stadionba.
Fluminense - Internacional focimeccsre megyünk. A Brazil bajnokság decemberig tart, az Internacional a 3., a Fluminense a 20. (utolsó) a csoportban (mondjuk úgy, hogy a Brazil NB I.-ben). A Fluminense riói csapat, és mivel az utolsó, nem számítunk nagy felhajtásra. Ennek ellenére a rendőrség nagy erőkkel kivonult (értsd rohamfelszerelésben, fegyverrel), és majdnem 30.000 néző a stadionban, a „B-közép” tele és a szurkolók énekelnek, szurkolnak és táncolnak, már a meccs kezdete előtt 20 perccel. A helyi csapat színe piros-fehér-zöld, naná hogy nekik szurkolunk!!! A vége 2-2 lett, ami itt nagy eseménynek és meglepetésnek számít, természetes, hogy mindenki boldog volt, és zengett a stadion. Ahogy ezeket a sorokat írom, a TV-ben a sportközvetítés megy, és kiabálják a kommentátorok, hogy ez milyen jó meccs volt, nagyszerű közönséggel (meg mondanak még sok mást is, de azt nem értem).
Furcsa, hogy bárhová is megyünk a városban, mindenhol portugálul szólnak hozzánk, és portugálnak néznek. Bár ez már több országban is így volt (Tunéziában egyfolytában), pedig szerintünk mi magyaroknak nézünk ki, és nem másnak.
Eddig még semmilyen zaklatás, vagy kellemetlenség nem történt velünk, pedig sötétedés után is sétáltunk a városban, tömegközlekedtünk (vonaton nem), és ott vacsoráztunk, ahol a helyiek is.
Nap, mint nap többet értünk portugálul, és már tudunk úgy feltenni kérdéseket, hogy meg is értsék. A választ mi még mindig csak pantomim módban értjük (mutogatás), persze, ha lassabban beszélnének, akkor lenne esélyünk.
Éjjel óraállítás volt, emiatt „bolondultak” meg az órák. Mivel ők is átálltak a nyári időszámításra, már nem 5 óra az időeltolódás otthonhoz képest, hanem csak 4.
A reggeli svédasztalos volt, nagyon finom péktermékekkel, gyümölcsökkel. Az otthon kapható trópusi gyümölcsök nyomában nem érhetnek az ittenieknek. Mintha új gyümölcsöket fedeztünk volna fel, pedig csak ananászt és mangót ettünk.
Reggeli után széfet béreltünk, hogy ne kelljen az összes iratunkkal és értékünkkel (2 hátizsák és a laptop) mászkálni a városban. A széf a szobában van, és a recepción csak a zárbetétet és kulcsot adják ide. Ez mind szép és jó volt, de sem mi, sem a takarító néni (aki pont a mi szobánkban takarított ekkor) sem a szerelő (aki a fürdőszobatükrünket szerelte) nem találta a széfet a szobában. Le a recepcióra, ahol kisebb huzavona után kiderült, hogy a mi szobánkban nincs is széf (még jó hogy nem találtuk), de adnak egy másik szobát, abban van. 10 perc alatt visszapakoltunk mindent a táskákba, és az első emeletről felköltöztünk a tizedikre, mert ott volt üres szoba széffel. A szépséghibája a dolognak csak annyi, hogy már tegnap este jeleztük, hogy széfet szeretnénk bérelni, és nem sikerült kideríteniük, hogy a mi szobánkban ez nem lehetséges. Így most liftezhetünk a tizedikre, ami amúgy a 13. emelet (mert az étterem és még 2 emelet valami az első emelet alatt van), és a szobánk feleakkora, mint a másik volt. Ráadásul fél óránk elment a napból.
Költözés után irány a Botanikus Kert, busszal. A buszokra elől kell felszállni, és át kell menni egy forgó – számlálós kapun, ahhoz, hogy bejuss a busz belsejébe. A jegy 2,20 reál (220 HUF) a kapunál fizeted. Nevettünk Andrással, hogy vajon ez a rendszer mekkora felháborodást és dugót okozna Budapesten. A botanikus kert gyönyörű, trópusi növényzet mindenhol, párás levegő és ragyogó napsütés. Néha kibukkan a felhők közül a Megváltó Krisztus szobor. A magasban keselyűk köröznek, a fákon édes kis selyemmajmok ugrálnak, és mindenhol énekelnek a madarak. A hangzavar akkora, mint egy szimfonikus zenekaré a főpróba előtt. András csak kapkodja a fejét, nem tudja, hogy a madarakat nézze, vagy a határozókönyvet, végül is én keresem a madarakat (nem kell nagyon dolgoznom, mindenhol rezsegnek), mutatom, hogy éppen hol van, ő nézi és határoz vagy csak próbálna... Őrjítő meleg van, folyik rólunk a víz, 2 órát tudunk itt lenni – Andrásnak félnek sem tűnt -, utána vissza a szállodába, mert indul a buszunk a Maracana stadionba.
Fluminense - Internacional focimeccsre megyünk. A Brazil bajnokság decemberig tart, az Internacional a 3., a Fluminense a 20. (utolsó) a csoportban (mondjuk úgy, hogy a Brazil NB I.-ben). A Fluminense riói csapat, és mivel az utolsó, nem számítunk nagy felhajtásra. Ennek ellenére a rendőrség nagy erőkkel kivonult (értsd rohamfelszerelésben, fegyverrel), és majdnem 30.000 néző a stadionban, a „B-közép” tele és a szurkolók énekelnek, szurkolnak és táncolnak, már a meccs kezdete előtt 20 perccel. A helyi csapat színe piros-fehér-zöld, naná hogy nekik szurkolunk!!! A vége 2-2 lett, ami itt nagy eseménynek és meglepetésnek számít, természetes, hogy mindenki boldog volt, és zengett a stadion. Ahogy ezeket a sorokat írom, a TV-ben a sportközvetítés megy, és kiabálják a kommentátorok, hogy ez milyen jó meccs volt, nagyszerű közönséggel (meg mondanak még sok mást is, de azt nem értem).
Furcsa, hogy bárhová is megyünk a városban, mindenhol portugálul szólnak hozzánk, és portugálnak néznek. Bár ez már több országban is így volt (Tunéziában egyfolytában), pedig szerintünk mi magyaroknak nézünk ki, és nem másnak.
Eddig még semmilyen zaklatás, vagy kellemetlenség nem történt velünk, pedig sötétedés után is sétáltunk a városban, tömegközlekedtünk (vonaton nem), és ott vacsoráztunk, ahol a helyiek is.
Nap, mint nap többet értünk portugálul, és már tudunk úgy feltenni kérdéseket, hogy meg is értsék. A választ mi még mindig csak pantomim módban értjük (mutogatás), persze, ha lassabban beszélnének, akkor lenne esélyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése