Teljesen kész az első les

74. nap

2009. december 28.

Bence holnap utazik Costa Rica-ba, úgyhogy ez a nap az egyeztetések, utolsó simítások és a tegnapi hússütés kipihenésével telik.
András reggel hétkor ébred, internetezik. A társaság többi tagja kilenc és tíz között keledezik. Ebéd előtt még András és Bence beragasztja az üveget, hogy délután tudjanak ezzel is dolgozni.
Ebéd után elindulunk az első itatóhoz, útközben elkap bennünket egy nagy zivatar, a fiúk beszaladnak a lesbe, én maradok a kocsiba, itt vészeljük át az esőzést. A zivatar tovább vonul, mi pedig elindulunk a toronyhoz.
Beugrunk Olíviához, odaadjuk neki a hűtőtáskájukat, amit tegnap este ott felejtettek a toronynál, meg adok neki egy kis tasak majorannát és magyar marhahúsleves kockát. A majorannát itt nem ismerik, a húsleveskocka meg nagyon drága, mindkettőnek nagyon örült. Tegnap este elmondta, hogy mivel itt nincs nagy lehetőség a szórakozásra, a különböző új ízek kipróbálásával kapcsolódnak ki. Kérte, hogy ha lesz rá alkalom, akkor főzzünk együtt, ha szeretném. Naná, hogy szeretném.
Bence elköszön, ekkor mondja csak Olívia, hogy január közepén megy vissza Sao Paolo-ba, az egyetemre és lehet, hogy csak márciusban jön vissza, szóval ők nem is fognak ebben az esetben már találkozni.
Berakják az első itatós lesbe az ablakot, így teljesen kész az első les!!! Akár fotózni is lehet belőle!
A fiúk még visznek az új araetetőre pálmamagot, kíváncsiak vagyunk, hogy félnek-e az arák a toronytól, vagy az éhség és a kíváncsiság győzelmet arat, és rárepülnek az új etetőkre.
Este Bence pakol, talál a táskája mélyén szappant és fogkrémet is, ezekről nem is tudott… András még összeállítja az elmúlt két hónap munkával kapcsolatos videóit és képeit, hogy ezekkel is tudjon dolgozni a reptéri várakozás alatt.
Hajnal hatkor indulunk, hogy a hét-ötvenes Campo Grande felé tartó buszt elérhessék Burraco-nál. Pelikán is megy Bencével, felfrissíti a csavar, anya, sziló és egyéb készleteinket, nem beszélve a fogkrémről, ami az utolsókat rúgja.
Bence csak december 30-án délután fog a Costa Rica-i lodge-ba érni, útvonala: Buracco – Campo Grande – Sao Paolo – Lima – San José – az ottani lodge.

Aki reggel korán kel, hangyászra lel!

73. nap

2009. december 27.

Reggel Bence ébreszt minket, hogy a medencénél van egy hangyász. Gyorsan kiszaladunk, a fiúk fotózni próbálják. Mialatt Bence és András visszafut, valamiért a házba a hangyász áttornázza magát a kerítésen, én meg próbálom magamba fojtani a nevetésem, mert közvetlen mellette állok. A medence partján a fiúk bekerítik, kicsit tanakodik, hogy mi legyen, aztán Pelikán mellett elcsámpázik. Néha beledugja a hosszú orrát a földbe, egyszer sikerrel is jár, hangyabolyra lel, csak úgy söpri le a fejéről a támadókat. A hosszú karmaival nem éppen balerinához illően mozog a talajon, hátulról simán beillene ős-focistának, olyan karika lábai vannak, de viszonylag gyorsan közlekedik. Miután távolodik a háztól, bemenekülök a szúnyogok elől, nem sokkal később András és Bence is, Pelikán csak pár perc múlva, azzal, hogy felmászott egy magas fára a hangyász, megunva a pózolást.
Nem sokkal ezelőtt Kiko már elindult a traktor mögé felakasztott, hat darab eukaliptusz fával (darabja 7 m hosszú), ki a toronyhoz. A fiúk utána. Némi huzavona után sikeresen beállítják azokat a kiásott, marhák által betemetett és újonnan kiásott gödrökbe. Ezek lesznek az ara-etetők.
A visszafelé úton Bence meglát egy kajmánt a folyóparton, az orrán egy nagy narancssárga lepkével. A házban gyorsan felkapják a fotóscuccokat, és Pelikánnal ketten visszamennek. Becserkelik az állatot, Bence nekifekszik a fotózásnak, és kajmán ebben a pillanatban belecsobban a folyóba. Ennyit a kajmán és lepke fotózásáról.
Mi Andrással a ház melletti folyóparton nézzük, hogy mennyi barna-szürke-fehér lepke van. Szerintem most keltek ki, de olyan tömegben, hogy sűrű felhőben repkednek a napos-vizes helyeken. Annyira szeretek belemenni ezekbe a felhőkbe, ahogy a szárnyukkal végigsimítják a bőrömet és le is szállnak ránk.
Ebéd után Bence és András még lefestik az első itatós lest kívülről is. Már csak be kell tenni az üveget, és teljesen kész!
Három körül érnek vissza egy kis tatuval. A tatunak rossz a látása és lassú is, emiatt olyan bárgyú, hogy az már imádnivaló. Bence szeretné megfotózni, kéri, hogy vigyázzunk rá. Gondolom, hogy szabadjára eresztem, mert elszaladni úgy sem tud. Míg nem nézek oda, eltűnik. A ház mellett ásott egy akkora gödröt se perc alatt, hogy alig bírtuk kiszedni belőle.
Gyorsan összekészítjük a bari-sütéshez szükséges dolgokat, és elindulunk mind az öten (Carlos az ötödik) a toronyhoz. Már jó előre kikészítettük oda a munkálatok során lehullott fákat, András és Carlos begyújtják, Pelikán elmegy a Fazendához utánpótlásért, Bence a közeli erdőben vág „pörgető-fákat” és nyársat, én megpucolom a gyümölcsöket. Csapatmunkával felerősítjük a megtömött állatot a nyársra, majd becsomagoljuk alufóliával, és kezdődik a sütés! Háromnegyed hét van.
Felváltva pergetjük a tűz felett, mert irtózatos meleg van, Bence meg András egymásra licitálnak, hogy ki tud jobb parazsat rakni. Szól a zene, jönnek a szúnyogok. Mivel nem elég az alufólia, és az égősort is otthon felejtettük, Bence visszaszalad, Carlos megy vele. Nem sokkal a visszaérése után megérkezik Joao és Olívia is egy kisebb hűtőtáskányi sörrel. Kezd jó lenni a hangulat. Beszélgetünk a brazilokról, magyarokról, ételekről, szokásokról, sok mindenről.
Tíz már bőven elmúlt, mikor rápróbálunk a húsra. Joao nagy darabokat vág magának és Olíviának, van rizs, és a húsban megfőtt gyümölcs. Joao-nak és Olíviának nagyon tetszik az ízesítés, azzal nem is lenne baj, de nem sült meg rendesen a hús. Visszatesszük a tűzre.
Tizenegy körül már Joao egyre többször mondja Olíviának, hogy Bora, Bora (Menjünk, menjünk), majd elindulnak. Mi még sütjük tovább a húst. Éjfél után levesszük a tűzről, Bence és Pelikán bekajálnak, eltesszük a hús maradékát, majd jól megrakjuk a tüzet. Készülnek a toronyról a fotók, ami nagyon romantikus így a tűz fényében, háttérben a villámokkal. Felülünk a kocsira és hazaindulunk. 100 méterre a toronytól rákezd az eső, és hazáig szemerkél. Szerencsénk volt.

Ha nincs malac, bari is jó

72. nap

2009. december 26.

Hajnal ötkor kel András és Bence, mennek madarászni és fotózni. Az utolsó pillanatban még rájuk tukmálom az esőkabátot, mert szerintük nem fog esni, aztán alig két perce, hogy elmentek a kocsival, rákezd az eső. Utólag Bence szerint nem is esett, az csak a reggeli harmat volt. 
Hét körül megjelenik Carlos és Pelikánt keresi. Itt van Trigo is, valamit egyeztetnek, de én nem is hallom, meg nem is értem igazából. Pelikán fél kilenc körül munkásruhában elviharzik, és csak tizenegykor jön vissza. Én takarítok, számítógépezek.
Nem sokkal Pelikán után megjönnek a fiúk is, hozzák a kisbirkát. Átmegyünk a konyhába, befűszerezzük az otthonról hozott magyaros fűszerkeverékkel és majorannával, a Sebastianatól kért fokhagymával megtűzdeljük és betakarjuk felkarikázott vöröshagymával. Holnap estig a hűtőben áll, akkor még megtömködjük gyümölcsökkel és nyílt lángon sütjük a toronynál.
Ebéd után Bence pihenőt kér, majd tíz perc múlva elmennek Pelikánnal és Carlossal a leshez. Mi Andrással elalszunk. Három előtt ébredünk, csak Bence jött vissza, leülnek Andrással és csokis műzlizés közben megbeszélik, hogy beragasztják az üvegeket a keretbe. Kimennek kocsival a keretért a műhelybe, de Bence pár perc múlva visszajön, hogy menjek én is, mert olyan görbe a keret, hogy ugrálnunk kell rajta mindhármunknak, hogy kiegyenesítsük. Végül is mondjuk rá, hogy sikerült…
A házban próbálnánk beragasztani az üveget, de a szilikonok be vannak száradva. Bence nem adja fel, nyomja-nyomja, végül is egy nagyobb dugó után sikerül kinyomni a kellő mennyiséget. Beragasztjuk az üvegeket, majd Bence gyorsan összepakol, mert délelőtt Joao-ék találtak egy döglött kajmánt, amit a jaguár fogott meg, Bence azt szeretné megfotózni rajta a keselyűkkel. Kivisszük Bencét, majd mi visszafelé a folyóparton megtaláljuk a jaguár nyomát. Követjük, ameddig bírjuk, de a kemény talajon elveszítjük. Ez után kimegyünk az itatós leshez Pelikánért és a festékért, András levágja az ablakba való vasakat, én gyorsan lefestem. Fel a kocsira, indulunk Bencéért. Vacsira vissza is érünk. Utána a fiúk még fürdenek a medencében, én sikeresen tudok netezni, de a levelező rendszerek nem jönnek be (citromail és freemail).
Köszönünk szépen minden ünnepi üdvözletet! Mesi, átadtam a fiúknak az üzeneted, ők is ugyanezt kívánják!!

Hagyományos karácsonyi ebéd

71. nap

2009. december 25.

Bence reggel hatkor már megy fotózni, mi még pihenünk.
Miután visszaér, felpakolunk és mindannyian kimegyünk az első itatós leshez. Bence és Pelikán a lesben esztétikai igazításokat végez, mi ketten Andrással kint csináljuk ugyanezt, Carlos pedig a maradék kavicsot hordja az itató köré.
Nem sokkal később Carlos eltűnik, majd visszatántorog, hogy ő nagyon nincs jól, és majdnem lehányja a kocsit. András elviszi a szobájához, és otthagyja. András szavaival élve, ha tegnap csak annyit ivott volna, mint mi négyen összesen, akkor most nem lenne baja.
Belekezdünk a festésbe is, kezd már alakulni a les. Tizenegykor összepakolunk, otthon gyors mosakodás, mindenki felveszi a leginkább ünneplős ruháját, és indulunk a fazendára Joao-ékhoz.
Őszintén, egy kicsit tartottam a kecskétől, de Joao nagyon finoman készítette el, Olívia főtt rizst és paradicsomot hozott köretnek. Állítólag ez a hagyományos karácsonyi ebéd Portugáliában. Volt valami desszert is, ami Olívia szerint nem sikerült, ettől függetlenül mi még legalább kétszer ennyit meg tudtunk volna enni belőle olyan jó volt.
Ebéd után András ledől aludni, szerintem most fogytak el a rejtett energia tartalékai is. Nem csoda, lassan több, mint három hete napi 12-14 óra fizikai munka folyik, a melegben és a szúnyogok között. Nagy csoda, kb. fél órára van net, gyorsan feltöltöm a blogra a képeslapunkat, de e-mailt írni már megint nem tudunk. András próbálkozik továbbra is. Mivel Carlos totál KO, hárman megyünk ki a leshez (András marad), és festjük azt tovább.
Délután négykor visszajövünk a házhoz, Bence és Pelikán kimennek a fazenda környékére, hogy lőjenek egy vad malacot, abból lenne az ünnepi vacsi. Gondolom erről Pelikán fog részletesebben írni a blogjában (www.pel.hu). Este nyolc után jönnek vissza, malac nélkül.
Bence tervet készít januárra, arra az időszakra, amikor ő Costa Rica-ban lesz, mivel nem tudjuk majd elérni sem telefonon, sem e-mailen. Ismét van egy kis net, gyorsan kiküldünk pár e-mailt, aztán megint behal a rendszer.
Alvás.

Szenteste napja

70. nap

2009. december 24.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!

Reggel hétkor Carlos már itt van a háznál, András feltölteti vele a vizes ballonokat a betonozáshoz. Mire végeznek, Bence és Pelikán is felkel, majd kimennek a leshez. Hárman betonoznak, András meg Gvato-val hordja a homokot és a kavicsot a toronyhoz, én a műhelynél festek.
Délelőtt már egyáltalán nincs net, egy képeslapot sem tudunk elküldeni, a blogunkba sem tudok bejutni, pedig két órán keresztül próbálkozom.
Délután Bence Pelikánnal kimegy és befejezi az itatós les betonozását. Ha minden igaz, akkor a munkák neheze és nagy része ezzel a simítással meg is van. Már csak kisebb munkák lesznek.
A házban mind a hárman alszunk, net még mindig nincs, Bence tesz-vesz. Délután Bence és András kimennek a keselyűs leshez fotózni. Tegnap találtunk egy döglött bocit, és kivittük a leshez. Ma már nyolcvan madár volt lent.
Pelikán nem adja fel, próbálkozik a nettel, én megnézem a Madagaszkár-t.
Olíviáék meghívnak minket kilencre vacsorázni a turistás étterembe, persze ők csak háromnegyed tízre jönnek. Az új Toyota most is rakoncátlankodik. Felbontjuk az otthonról hozott Tokaji Aszút is, Joao viccelődik, hogy otthon van szőlő, de ízlik nekik, az Aszú. András szomorú is lett volna, ha nem… Beszélgetünk, meghívnak hozzájuk holnap ebédre is. Joao süt kecskét. Közben megjelenik Rodrigó, hogy a munkás étkezdénél is buli van, és meghívtak, minket is.
Átmegyünk oda is, üldögélnek az emberek egy-egy dobozos sörrel a kezükben, az asztalon már halomban állnak a kiürült dobozok. Ismeretlen arcok is vannak, a szomszéd fazendáról jöttek. András hazamegy a fényképezőért, mindenkit lefényképez, ez nagy sikert arat. Szól valamilyen „cowboy-zene”, de ez nem észak-amerikai, hanem itteni. Nekünk nem igazán jön be. Éjfél körül elpárolgunk, addigra a társaság már elég jól érzi magát.

Ünnepi üdvözlet

Kedves Családtagjank, Barátaink, Ismerőseink,

az alábbi képeslappal kívánjuk, hogy mindenkinek nagyon kellemesen, meghitten teljen a Karácsony, viccekben és mulatozásban gazdagon a Szilveszter, és természetesen a madarászoknak madarakban gazdagon minden madarászat!

A másik itatós les betonozása, kocsiszerelés

69. nap

2009. december 23.

Reggel természetesen valami oknál fogva Gvato nem tud jönni a trakival, Bence szerez kocsit, és kiviszik őket a leshez. Szerencsére van annyi alapanyag, hogy az itató alját ki tudják betonozni.
Én nagytakarítok. Minden nap iszonyatos mennyiségű homok és bogártetem gyűlik össze a házban, a fürdőszobában két mosdókagyló van, de egyik sem akar rendesen lefolyni, pedig a fiúk már többször megpiszkálták. Egy-egy napig jó, utána megint áll a kagylóban a víz. A tusolóban a lefolyó a legmagasabb ponton van, emiatt minden nap oda kell húznia vizet a feltörlő fával, különben berohad az egész.
Takarítás után lefestem a két itatós les ablakkeretét. Az itteniek önhatalmúlag olyan szuper módon behígították a fekete festéket, hogy folyik mindenfelé, természetesen „megkönnyíti” a munkát ez is. Ez alatt Carlos szereli a kocsinkat, egyedül, a tűző napon. Délre kész is lett vele, de annyira belerokkant a háta, hogy mondja, nem tud kimenni egykor a leshez. Jön Trigo, hogy ez a helyzet, mondom, hogy nem probléma, majd megyek én egyedül a kocsival. Hű, azt nem lehet!! Elmegy. Oda-vissza rádiózás, majd végül is megbeszéljük, hogy menjünk négyre délután.
Szerencsére Pelikán hathatós közbenjárásával ismét van net. Megnyugtatom a szülőket, hogy csak a net volt beteg 3 napig, velünk minden rendben.
Délután kimegyünk, a fiúk már majdnem kész vannak. Persze pont két talicskányi homok hiányzik. Andrással elugrunk a folyópartra, és viszünk. Betonozás után megetetjük az arákat, kimegyünk a fazendára, hátha oltják még a marhákat, de délután öt van, ilyenkor már nem dolgoznak.
Hazasietünk, mert még jók a fények karakara fotózásra. Bence úgy dönt, hogy lessátorból fotóz, hiába mondjuk, hogy nem fognak lemenni a madarak, ő mégis beül. Kiadom a kaját, a szomszédos két fáról pislog le jó néhány madár, de egyik sem megy le. Végül megint nem sikerül képeket készíteni.
Este netezés, képeslapkészítés, alvás.

Gvato cselez

68. nap

2009. december 22.

A mai nap annak e jegyében telik, hogy „csak az az ígéret a biztos, ami már megtörtént”, és „ne mindig hidd el azt, amit mondanak”.
Reggel a három fiút kiviszik a leshez. Bence még indulás előtt szól, hogy állítólag ma jön egy kamion Mirandából, és ha írunk listát, bevásárolnak a szupermarket-ben, elhozzák azt is. Gyorsan átírom a listát portugálul, átmegyek az irodába, ott elmutogatom és elmagyarázom, hogy miket szeretnénk. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége.
Andrásék odakint eközben kibetonozzák a les alját, majd a szafarival visszajönnek. Megbeszélik Joao-val, hogy délután egytől amíg készen nem lesznek Gvato segít nekik a kis trakival.
András ebéd után elalszik, nagyon fáradt, már alig bírja. Egykor persze Gvato még mindig nincs sehol, Bence fél kettőkor átmegy a faluba, és sikeresen felébreszti. Jó, hogy egykor itt kellett volna lennie a háznál…
Kiszállítják az első adagot a leshez, majd Bence és Pelikán kint maradnak zsaluzni az itató alját. András a folyóparton lapátolja a homokot, mikor egyszer nagy mérgesen becsattog, hogy Gvato felült a trakira, és otthagyta, mert állítólag fél öttől az újonnan érkező turistákkal kell foglalkoznia. Hát nem igazán hihető a dolog, tekintettel az eddigi munkáira, és az általam végighallgatott rádióbeszélgetésekre. András már nagyon mérgesen rádiózik Bencével, akinél szerintem lassan betelt a pohár. Felhívja Olíviát, hogy akkor most mi a helyzet, mert nem erről volt szó. Lassan már egy hete szállítjuk a négy fordulót a trakival, de még holnap sem lesz kész, ha így halad. Olívia is meglepődik, gyors rádió az irodába, végül is tíz perc múlva nagyon-nagyon mérgesen és rám kiabálva megjelenik Gvato, és felül a trakira. Tegnap összejött neki a hazugság (ugyanis négykor ő kijelentette, hogy szemetet kell szállítania, otthagyta a fiúkat, majd én láttam, hogy a traki mellett másfél óráig cigizett, utána hagyta az egészet a fenébe), de ma nem sikerült neki. Figyelni kell rá ezek után.
Miután Andrásék kimennek a hangárba cementért, Bence szól, hogy kell a láncfűrész. Kirohanok vele a műhelyig, mert látom, hogy Andrásék már elmentek, elkapom Trigo-t, hogy el tudja vinni utánuk? Olyan négyszer kell elmondanom neki, ő mindig extra gyors kivehetetlen tájszólással visszakarattyol, majd a végén rákérdezek, hogy utánuk viszi most, vagy nem? Rávágja, hogy igen, majd elindul a rossz irányba. Közben megjelenik Carlos, aki a legnagyobb csodálatunkra visszajött. Azt látom, hogy tiszta véresek a szemei, meg nem éppen egyenes az útvezetése, amit mondok. meg sem érti, a legegyszerűbb szavakat sem, de annyit kinyög, hogy a kocsi még mindig nem jó. Útban a házhoz látom, hogy Trigó most jön ki az irodából, hallom a rádión az eszmefuttatást, hogy nem tudja kivinni a leshez a fűrészt, mert negyed óra múlva indul a szafari a fazendára. Bár négyszer mondtam el neki, hogy három perc alatt megjárta volna az utat a trakiig, meg vissza, itt az a lényeg, hogy ne kelljen semmit se csinálni.
A fiúk visszajönnek a trakival, mert nem lesz kocsi, ami kimenjen este értük. Nem tudtak kizsaluzni, mert kiderült, hogy a les mellett van egy kiszáradt fa, amit Bence megrugdosott, és nem kell sok, hogy rádőljön a lesre. Először ki kell vágni, ahhoz kellett volna a fűrész.
Bence és András még meghegesztenek két ablakkeretet, én lefestem egy részét, Pelikán pedig próbálja megoldani a net problémáját. Valami nagy probléma van, három napja nincs net.
Pelikánnak leszerveznek egy vacsorát a szervizelésért, sőt egy kancsó narancslevet is kapunk! Sajnos neki nincs szerencséje a vacsorával, mivel kifogyóban vannak a konyha készletei.
Este megbeszéli Joao-val, hogy akkor holnap reggel héttől, amíg nem végeznek, tényleg, de tényleg nekünk dolgozik Gvato a trakival. Carlos pedig a kocsit szereli.

Ismét kitört a kerék

67. nap

2009. december 21.

Reggel András és Bence korán kel, mert Joao kérésének megfelelően kiviszik Brunát Passo-ba a hídig. Hatkor el kell indulniuk, hogy a hétórási kocsit a túloldalon elérjék. Mivel már én sem tudok visszaaludni, felkelek, és csendben teszek-veszek a házban, majd miután Pelikán is felébred, kicserélem az ágyneműhuzatokat. Azt már nem írom le, hogy minden egyes ágyneműhuzat mellé, egy-egy hatalmas sóhajtozást és rosszalló pillantást is kaptam Hénától, mert én már fel sem veszem. 
Miután visszaérnek, András kivisz Bencét és engem az itatós leshez, majd visszajön, mert a megbeszéltek szerint tíztől Kiko jön a trakival, és hordják a homokot meg a kavicsot a les betonozásához.
Mi Bencével kint dolgozunk a les tetején. Dolgoznánk, de az OSB laptól kezdve az összes gerendáig, falécig minden, de minden görbe és csavarodik. Miután a hibák nagy részét kiküszöböljük és megoldjuk, felcsavarozzuk egy oldal kivételével a tetőt, kiderül, hogy az utolsó oldalon les hátulján a tető több mint két centivel túllóg, az elején pedig kisebb. Próbáljuk a több száz kilós lest mozgatni, tologatni, mert annak az alja nem egyenes (a tetején a többi oldalon színel), azért ez a nagy eltérés a tetőn. Mivel ez nem használ, már kalapáljuk és rugdossuk, de ezzel sem jutunk sikerre. A végén asztalos szorítókkal megoldjuk a problémát, de sajnos a szorító hajtókáját sikerült elgörbíteni.
Ezalatt kiderül, hogy Kiko valami másik fazendán van, nem jön dogozni. András elindul értünk a kocsival, hogy behozzon minket ebédre. Nem sokkal később rádión hív, hogy induljunk el gyalog (csak 3 km, keresztül a szúnyogoson és a tűző napon), mert MEGINT KITÖRT A KOCSI KEREKE! Ugyanaz, mint a múltkor. Állítólag azért, mert az eltört csavarokat meghegesztették, és azokat tették vissza. A kocsi most isten tudja mennyi ideig fog állni a lodge-tól a fazenda felé úton levő első kapu előtt. Bence már olyan mérges, hogy szólni sem tud, csak a feje kezd vörösödni, én meg azt sem tudom, hogy nevessek vagy sírjak. Iszonyú éhesek vagyunk ráadásul mindketten.
Nem sokkal később új üzenet jön a rádión, Gvato tud jönni a kis trakival. Mikor? Azt nem tudni pontosan, mert Gvato tizenegykor nekiült ebédelni, és most alszik. Döbbenet.
Végül is egykor sikerül elindulniuk, kettőre odaérnek a leshez. Bencével rábukunk a kajára szinte azonnal. Ezalatt Gvato a trakival visszacsúszik az erdő szélén lévő dombról (az erdők mindig magasabban vannak, mint a füves területek), és leáll a traki. Nem tudja újra beindítani, mert nem jó az aksi. Rádió, jöjjön ki valaki, és segítsen. Olyan húsz perc múlva megjelenik Trigó meg az új gyerek, és kicserélik a traki és toyota aksiját, így már indul a traki. Bence még befogja őket, hogy segítsenek betenni a lest a helyére, majd utána elrongyolnak, mert kettőkor szafari, ami elég érdekes lenne nélkülük és a toyota nélkül.
András és Pelikán lelapátolják a trakiról a homokot, majd indulnak vissza kavicsért. Mi Bencével próbáljuk megigazítani a lest, mert nem jó sem az átló, sem a vízszint. Lapátolunk, kapargatunk, ugrálunk, mindezt úgy, hogy a nap tűz a lesre, bent már iszonyatos a meleg, a levegő meg sem moccan, és rengeteg a szúnyog. Én még nem dolgoztam bányában, de lehet, hogy ott is jobb, mint itt, mert ott legalább nincs szúnyog.
Mire Andrásék visszaérnek (négy óra), mi nagyjából már kész vagyunk. Vízhatlanítottuk a lest, volt már jó az átló, és a vízszint is megfelelő. Azt, hogy mindez a mindenki kukijának hányszori emlegetésével járt, nem mondom el. 
András Gvato segítségével megbeszéli, hogy este hétre menjen értük valaki (Fernando az irodában olyan egyszerű, hogy nem sikerült megértenie, hogy „három embert az itatótól este hétkor bevinni a lodge-ba, kell kocsi”, ezért kellett a Gvato segítsége). Én visszajövök Gvato-val, kitakarítok. A net már két napja nem működik.
Este fél nyolckor rádiózok Andrásnak, hogy elindultak-e már, de nem, a hét óra, az ezek szerint brazil-hét. Hozok Pelikánnak kaját. Fernando elkap, hogy nekünk sincs net, majd miután mondom, hogy nincs, halálra vált arccal csóválja a fejét, hogy „még egy probléma”! Hát ő nem a munka hőse, eddig sikerült a dolga nagy részét lepasszolnia Brunának, de mivel Bruna már nincs, szerintünk Fernando is hamarosan lelép innen.
Nézegetem, hogy nagyon jönnek az esőfelhők, szuper, még el is áznak szegények hazafelé jövet.
Ahogy beérnek a házba András és Bence rögtön rohannak a fényképezőért, mert a kertben villámlik! Kimegyek én is, nézem, hogy a közeli erdő felett cikáznak a villámok. A két fiú a háztól nem messze három fényképezővel nyomja, egymásnak drukkolva, hogy „elkaptad”, „és te elkaptad”?
Este vacsi. András már beszélni nem tud, olyan fáradt, Bencének meg szétszakad a feje, félig az itteni dolgokon járnak a gondolatai, félig a Costa Rica-i úton. Én csak a csípéseimet vakarom, és próbálom nem vakarni az arcomat, meg a nyakamat.
Visszamegyünk a házba, és mindenki bedől az ágyba, kivéve Pelikánt, aki valami filmet néz.

Katasztrófaturizmus

66. nap

2009. december 20.

Ma vasárnap van, és nem dolgozunk. Mindenki kimerült és fáradt.
András reggel hétkor elmegy madarászni, én próbálok netezni, de nincs kapcsolat. Olvasgatok, a többiek csak 10 óra felé ébredeznek.
Ebéd előtt még tudunk skypolni a szülőkkel, én már legalább három hete nem hallottam anyuék hangját, most végre sikerült. András is örül, hogy otthon minden rendben van.
Ebéd a medence mellett van, lángon sült marhahús és kolbászkák (az a bizonyos univerzális kolbász, ami a piranyjáknak és a karakaráknak is jó). Ebéd közben Rodrigó (az uruguayi idegenvezető) szól, hogy délután mennek kocsival Passo do Lontra-ba, és van még hely. Andrással ketten rögtön be is vállaljuk, többek között azért, hogy megpróbáljunk vásárolni valamit a hűtőbe és a fürdőszobába, na és azért is, hogy megnézzük a hidat. Katasztrófaturizmus!
Fél négykor indulunk a kocsival, Kiko állat módjára vezet, mint mindig. Úgy megy a rossz földúton, hogy mi a platóra feltett üléseken csúszkálunk minden irányban. Alig hagyjuk el a lodge-ot, elkezd esni az eső. Mivel csak egy kihúzott ponyva van a plató tetején, az előttünk ülő két ausztrál és Rodrigó teljesen elázik, szerencsére a víz nagy részét felfogják, így mi alig lettünk nedvesek.
Kiérve az Estrada Parque-ra szinte belehajtunk egy marhacsordába, amit az úton vezetnek. Rodrigó magyarázza (nagyon jó idegenvezető), hogy az úton szokták hajtani a marhákat, ez itt tradicionális. Megszólítja az egyik pásztort is, aki nem pásztor, hanem valójában „marha-hajtó”, aki elmondja, hogy 200 marhát terelnek öten, és még öt napig fognak menni. Mindegyikük öszvéren ül, amiket naponta váltanak, emiatt a kétszáz marha mellett még öt öszvér (a cserejátékosok) is kajtatnak a sor elején. Rodrigó mondja, hogy ez nagyon nehéz munka, vigyázni kell a marhákra, és ráadásul nagyon kényelmetlen az öszvéren lovagolni. A szövegét néha megszakítja egy-egy ostorcsattanás és bőgés, András készít néhány képet meg videót, az ausztrál csajnak valami nem tetszik, emiatt elő sem veszi a gépét, és megyünk tovább. Az út további része eseménytelen, egy defekttől eltekintve, de szerencsére azt már közvetlen Passo előtt kaptuk.
Rodrigó a két ausztrállal elmegy, mert ők a folyón fognak csónakázni jaguárt keresve (nem láttak), mi pedig elindulunk a híd felé. Odaérve látjuk, hogy a fahíd közepe teljesen fel van púposodva, a két púp között van egy hatalmas rés, ahol le lehet látni a folyóra. A rés alatt egy kamion hátulja látszik ki a vízből, csak négy kereke és a jobb oldali hátsó lámpák látszanak ki. A híd faszerkezetének egyik oldala teljesen megcsavarodva félig a kamionon, félig a vízben, a másik oldala a levegőben lóg. A híd két vége lezárva egy-egy ruhaszárító madzaggal, és egy pasas ül a hídon, kezében egy zseblámpával, és ólomlassúsággal integet, ha valaki a híd felé közeledik kocsival. Döbbenet…
Lemegyünk a csónakállomáshoz is, más szemszögből is megnézzük ezt a „csodát”. Ez a kis baleset a helyieknek hatalmas bevételi forrás, mivel a csónakokat is ők üzemeltetik, és a folyó túloldalán lévő kocsikat is. A Passo-i bolt is jól jár, mert sokan csak ott tudnak bevásárolni, még azt a horror árat kifizetni is olcsóbb, mint átcsónakozni és kocsizni Buracco-ig, bebuszozni a városba, és mindezt vissza is.
A bevásárló-listánkról sok mindent nem tudtunk megvenni, de a lényeg, szappan van, veszünk tejet Bencének és italport (bár nem Tang) Pelikánnak is. Mi még megiszunk egy tejeskávét az „étteremben”, majd kimegyünk a térre, várva hogy megérkezzen Kiko és Rodrigóék. Lassan már több mint egy órát vártunk a szúnyogfelhőben, mire megjelennek, még beülnek iszogatni az „étterembe”, majd indulunk haza.
A visszafelé úton Rodrigó előveszi a nagy lámpát, elmondja és megmutatja, hogyan kell pásztázni vele, felsorolja, hogy melyik állatnak milyen színnel csillan be a szeme a lámpafényben, odaadja a lámpát az ausztrál csajnak, és megyünk tovább. Mindannyian nézzük, hogy nincs e zölden becsillanó szempár, ami a jaguáré, de egész úton nem látunk ilyet. Viszont látunk ismét rókákat, és egy mosómedvét is, ami miatt Rodrigó nagyon lelkendezik, állítólag nagyon nehéz látni és ritka is. Mi azt hittük, hogy koati. 
Az Estrada Parque-ról letérve még jobban zötyögünk. Kiko, meg az ausztrál pasas is nagyon unja már az egészet, emiatt még gyorsabban megyünk, mint eddig, pedig az se volt semmi. Andrással leghátul nézegetjük a villámokat a távolban, olyan színház ez, amit itt minden nap láthatunk, de betelni vele nem lehet. Fantasztikus és lélegzetelállító. A távolban a villámok néha szabadon cikáznak minden irányban, néha megvilágítják a hatalmas felhőket. Mindezt nem zavarja meg sem lámpaoszlop, sem közvilágítás, sem épület, csak a puszta táj van alul, és a szikrázó csillagos ég felül. Mesés.
A lodge-ba visszaérve beesünk a vacsorára, Bence már lassan végez, gyorsan lelövi a szakácsnét, hogy mégsem kell nekünk kaját csomagolnia. Meséljük neki a hidat.
A vacsi végén csatlakozik hozzánk Bruna és Rodrigó is. Ez Bruna utolsó estéje, a két idegenvezető tényleg jó fej akkor is, ha nem kell dolgozniuk. Kiderül, hogy ez a Passo-i híd alig több, mint egy éves. Nagy valószínűséggel a sofőr hibája volt, hogy leszakadt. Ráadásul a sofőr mellett a tíz éves kisfia ült, aki csak úgy simán kiúszott a kamionból, miután belecsattantak a vízbe. Rodrigó meséli, hogy három hónapot dolgozott Bonito-ban, és hogy szívesen elkísér minket 2-3 napra, megmutogatja a jó helyeket, és segít nekünk minél olcsóbban kihozni a túrát. Bonito az a hely, ahol olyan kristálytiszta a folyó, hogy lehet benne búvárkodni. Megbeszéljük vele, hogy február második felében egy hétfői napon felülünk a buszra (300 km és 5 óra) és megyünk. Miután késő este kijövünk az étkezőből András, Bence és én teljesen fel vagyunk dobódva azon, hogy Rodrigó segít nekünk Bonito-ban. El sem hisszük.
Este bedőlünk az ágyba, alvás.

Leszakadt a híd

65. nap

2009. december 19.

A tegnapi nap folyamán Joao-val egyeztettek szerint, a traki ma tizenegykor a rendelkezésünkre fog állni. Ma reggel már dél lett a tizenegyből, nem sokkal később délután három.
Reggel mindannyian kimegyünk a leshez dolgozni. A tűz parázslik, nem nehéz újra begyújtani, de sajnos a szél pont nem felénk fújja a füstöt. Támadnak a szúnyogok, nem is ezerrel, hanem százezerrel. Bence szerzett még egy flakon riasztót, a fiúk félóránként fújják magukat, de nem nagyon használ. Én „jól” jártam, mert rám marad a tűz őrzése, ami mellett az amúgy is harminc-valahány fokban és vastag hosszú ruhákban irtózatos meleg van, de legalább kevesebb a szúnyog. A fiúk összeállítják a les négy oldalát, ami nem éppen könnyű feladat tekintettel a les oldalainak súlyára, a szúnyogokra és a fák között betűző napra. Délre már támasz nélkül megáll a les. Én ezalatt elégettem az aljnövényzet jó részét, de ez a szúnyogokat nem hatotta meg, sajnos.
Ebéd után András kicsit ledől aludni, én számítógépezek, de rábukok egy idő után és alszok. Kiderül, hogy mindenki bevágta a szunyát, fél háromkor ébredünk. Készüljünk, mindjárt jön a traki!!
Negyed négykor sincs még itt a traki, Bence átmegy Kiko-hoz, aki semmit sem tud az egészről. Andrással már a szobában nevetjük, hogy ebből sem lesz ma sem semmi, végighallgatjuk a rádión a beszélgetést Bence és Olívia között, talán holnap lesz traki. Joao este megváltoztatta a terveit (csak nekünk elfelejtettek szólni).
Nem baj, van még munka a lesnél! Menet közben elkezd esni az eső, mire kiérünk eláll, kicsit sár van, viszont összehasonlíthatatlanul kevesebb a szúnyog, mint délelőtt. András és Bence a les összeszerelését folytatják, Pelikán lecsiszolja a les tetejét tartó gerendákat, én megtisztítom a leendő bejárat előtti részt, ahol egy csomó faág, elszáradt aljnövényzet és fatuskó van. Találok néhány megkövesedett csigát is közben.
Egy idő után megjelenik Joao és Olívia, megnézik, hogy állunk, egyeztetnek a traki-ról (igazából nem tudom, mi a végeredmény, de úgy is mindegy, egyszer majd jön), és elmondják, hogy a Buracco das Piranhas felé a Miranda folyót átívelő fahíddal probléma van, leszakadt egy túlsúlyos kamion alatt, a benne ülők nem sérültek meg miközben a kamion belezubogott a folyóba. A tizenöt tonna teherbírású hídon, harminc tonnás szerelvénnyel akartak áthajtani. Nem sikerült…
Mindannyian nézünk, majd kitör belőlünk a nevetés. Ilyen nincs. Ez most azt jelenti, hogy innen egy kocsival se Mirandába, se Corumbá-ba nem lehet eljutni (Corumbá-ba igen, de az az út rettentő rossz), csak úgy hogy az egyik kocsi elvisz a hídig, ott csónakkal átvisznek a folyón (500 HUF), és utána egy másik kocsi elvisz Buracco-ba (2000 HUF a kb. 7-8 km). Teherforgalom nincs. A könnyebb megértésért mellékeljük a térképet.
Bence december 29-én megy Costa Rica-ba, azt mondják, hogy addig nem lesz meg az új híd. Mondanom sem kell, mennyire boldog arra a gondolatra, hogy a fotós cuccát a Mirtanda folyón csónakáztassa…
Bruna teljesen készen van. Nem elég, hogy 10 napjába és sok pénzébe került az, hogy sikerüljön vasárnapra jegyet foglalnia a Curitiba felé tartó buszra (innen 1300 km), utána kiderült, hogy csak hétfőre van hely a buszon, és mindez jó sok pénzébe került, hanem még idegeskedhet amiatt is, hogy el fogja-e érni Buraccos-ban a buszt, a hidas cécó miatt. Szerinte a brazil emberek kicsit furák (szó szerint a nem normálisak jelzővel illette őket). És akkor mit mondjunk mi? 
Miután elmennek Joao-ék folytatódik a munka. Pelikán csiszol, András ás, Bence morog a görbe gerendák miatt, én kenem a lest valami trutyival, ami vízhatlanná teszi. A konzervdobozt tartó tenyeremet a riasztó ellenére teljesen összecsipkedik a szúnyogok.
Este sikeresen nem gyújtottunk fel sem egy újabb fát, sem az erdőt, így idő előtt beértünk a vacsira. Ilyen is ritkán van. Bruna kéri, hogy András fotózzon le neki egy békát, ami a potoo-hoz közel van, Bence kitalálja, hogy keressünk hangyászsünt, így felcuccolva egy nagy lámpával mindannyian nekiindulunk. A potoo ugyanott van, ahol tegnap, készülnek a fotók, a madár most végig a helyén marad. András segít Brunának a békafogásban, Pelikán haza kívánkozik, Bencével kirakjuk a háznál. Visszaérve látjuk, hogy Andrásék még mindig békáznak, és hogy nemsokára kifogy a gázolaj a kocsiból. Vissza a házhoz üzemanyagért. Bencével ketten nagy nehezen feltornázzuk az ötven literes teli hordót a platóra, és indulunk vissza. Mire odaérünk, már a békázással is végeznek, megyünk tovább. András világít mindenhova, élvezi ezt a nagy lámpát. Látunk még két rákevő-rókát (Crab-eating Fox az angol név, ennek a tükörfordítása), pálmafáknak a tetejében alvó arákat, kis kajmánt és rengeteg marhát. Nem sokáig autózunk, mert félünk, hogy kifogy az üzemanyag, és akkor légteleníteni kell a rendszert, ahhoz meg nem hoztunk kulcsot. A ház mellett egy kapibara család fogad bennünket, közöttük egy picivel. Naná, hogy András nekiindul fotózni, a kicsi ordítva menekül előle, az anyjáék meg fűcsomóval a szájukban nézik a jelenetet. Majd megunva a gyerek ordítását ők is becsatlakoznak és az egész társaság ordítva beszalad a sötétbe.
Pelikán még mindig filmet néz, mi letusolunk és pihenünk. Engem nem kell ringatni, hamar elalszok.
Holnap vasárnap, és nem dolgozunk. Mindenkinek lemerültek az elemei, lassan hét hete megy a napi 12-14 órás munka, és az állandó keresztbeszervezés, kocsi szerelés, kocsi mentés.
Már csak azt kellene megoldanunk, hogy a hűtőt feltöltsük kajával, de ez a híd miatt most még nehezebb feladatnak bizonyul, mint eddig.

Végre potoo

64. nap

2009. december 18.

Hajnal negyed ötkor kelünk Andrással, és négy negyvenkor már Carlos szobája előtt állunk a kocsival. Tök sötét a szobában, András bemegy, Carlos nincs sehol. Visszamegyünk a házhoz, hátha átgyalogolt oda nagy izgalmában, de ott sincs. Akkor próbáljuk meg újra a szobájánál. Persze még mindig nincs, ötkor feladjuk, visszamegyünk a házba és lefekszünk aludni. Majd ha akar valamit, úgyis ránk töri az ajtót.
András reggel fél hétkor átmegy a „faluba” reggeliért, ahol elmondják neki, hogy Carlos már este lelépett, és csak egy hónap múlva jön vissza. Erről rajtunk kívül mindenki tudott, és senki nem jött volna szólni, hogy gyerekek, ugyan ne keljetek már korán azért, hogy azt a csávót elvigyétek a fék nélküli kocsin, aki egy szó nélkül elhúzta a csíkot már előző este. Mikor András ezt elmesélte, néhány mondatban összefoglaltam a véleményem ismételten az itteni „nagy ívben sz…k bele más dolgába” hozzáállásról, majd visszadőlök és szundítok még fél órát.
András fél nyolckor kelti a fiúkat, Bence csak nevet a reggeli történeten. Gyorsan megbeszélik a mai nap tervét (tegnap este nem sikerült kideríteni, hogy mennyi csúszásban vagyunk a világmegváltó-háromhetes-tervünkhöz képest, mert egy csomó dolgot már előre megcsináltunk). Délelőtt befejezik az itató betonozását, délután pedig a másik leshez való átcuccolás a terv. Ki kell még oda szállítani a homokot, a sódert és a cementet is, amihez a traki kell, de azt még előtte le kell egyeztetni Joao-val. Ismét egy „biztos” pont az ütemtervben…
Végül is vacsira megérkeznek. Már hamarabb is visszaérhettek volna, de történt egy kis baleset, az erdővel. András tüzet rakott a szúnyogok miatt, majd a munka közben a tűz melletti fa alatt állva furcsa, égett szaruszagot érzett. Honnan jöhet ez a szag? Rájött, hogy a haja ég, a fáról lehulló parázstól. Ugyanis a tűz melletti fa belseje korhadt volt, egy hatalmas kürtőként működött, ami beszívta magába a forró parázzsal teli levegőt, és begyulladt. Alig várta, hogy Bencéék megérkezzenek, akik eközben már úton voltak a leshez a második fuvarra. Mivel más megoldás nem volt, Bence a láncfűrésszel kivágta a fát, Pelikán Bence fölé tartott egy OSB lapot, mert a fából állandóan potyogott a parázs, András meg videózott. A kidöntött fát rárakták a tűzre, majd bejöttek vacsizni (óvintézkedések megtétele után). Most aztán lett anyag a további építkezési napokra is a tűzgyújtáshoz…
Vacsi után kimentünk potoo-t keresni, András nem sokkal a lodge mellett ki is szúr a lámpa fényében, két hatalmas sárgás-vörösen szikrázó szemet. Közelebb megyünk egy nagy elefántfüvesen keresztül a madárhoz, már két méterről nézzük, és csak akkor megy arrébb, amikor András nagyobb zajt csap. Hihetetlen szemei vannak, és szerintem rémisztően rondák.
Még furikázunk a sötétben lámpákkal, a lehetséges potoo lelőhelyek között, de már csak egyet találunk az erdő szélén, ismét látjuk a fényben szikrázó szemeit. Visszafelé elkanyarodunk a les felé, és megnézzük a tüzet, szépen parázslik, de nem ég. Megállunk a folyónál, bevilágítunk a vízbe, ahonnan rengeteg fénylő narancssárga szem süt vissza, kajmánok.
Megint éjfél van, mire lefekszünk, nagyon fáradtan bukunk be az ágyba.

Itató alja

63. nap

2009. december 17.

A mai napon a kocsival nem történt semmi, bár a differenciálművet cserélni kell, majd. 
Reggel kimegyünk az itatós leshez, ismét rengeteg a szúnyog, hiába fújjuk magunkat a riasztóval, Bence vett riasztó krémet is, de az is csak néhány percig hat. Mindenki hosszú ruhában, kivéve Pelikánt, aki a szúnyogfelhő közepében ülve egy szál pólóban varrja a nadrágját.
Utolsó simítások a lesen és a környékén, kemény földmunka, és a zsaluzás (először ki kell egyenesíteni a betonacélokat, mert félbehajtva hozták a kamionnal a 12 m-es szálakat) fér bele a délelőttbe.
Délután kibetonozzák az itatós les medencéjének az alját (persze Bence azért bejön ismét a házba a kőműves kanálért). Telefonálnak, hogy csak este nyolcra jönnek, így hozok Pelikánnak vacsit.
Vacsi után megjelenik Carlos (Bolita), hogy akkor ő megy haza, mert a lányának lesz az esküvője, és kéri a fizetését. Most mondjam azt, hogy a helyzet cseppet sem gyanús? A fiúk fogadásokat kötnek, hogy visszajön-e vagy nem (hétfőre ígérte a visszajövetelt), és kifizetik az eddigi munkájának nagyobb részét. Persze Carlos előadja a „buszra is kell még” szöveget, és kiszámolja, hogy szerinte ő egy nappal többet dolgozott, mint amit mi mondunk. Végül is szó nélkül elteszi a kapott pénzt, és megbeszéli Andrással, hogy akkor a szobája előtt találkozunk hajnali háromnegyed ötkor, és kivisszük a buszhoz Buracco das Piranhas-ba.

Elakadás miatt pihenő

62. nap

2009. december 16.

Folytatva a tegnapi napot, délelőtt kimennek a kocsinkhoz egy Toyotával, de nem sikerül kihúzni, és csak délre ígérik a trakit, ami segíthet. A házban teszünk –veszünk, Bence és Pelikán neteznek, András netezik és alszik felváltva, én meg főként alszok.
Délben már egyre ígérik a trakit, úgyhogy a két fiú munkásruhában lézeng a házban. Ekkor Bence már kezd kicsit nyűgös lenni, hiszen több mint egy napja nem aludt.
A traki még kettőkor sincs sehol, Bence átmegy a „faluba”, Kiko még mindig ott van (csak ő és Joao vezetheti a tarkit). Fél órás rádiózgatás eredményeként (Bence és Olívia angolul, Olívia pedig portugálul a többieknek) kiderül, hogy csak este lesz traki. Bence egyre nyűgösebb. Kéri, hogy legalább vigyenek ki bennünket és az anyagokat a leshez, hogy zsaluzni lehessen. Megjelenik Joao, intézkedik. Jön értünk Trigo, Bence gyorsan tervet vált, először menjenek ki a másik itatóhoz a szerszámokért és a kocsihoz, mert benne van az összes fotós felszerelése. Aggódik, bár azt mondja, hogy az elefántfüvesben akadt el, talán nem látja meg senki, de az már nem Joao területe. Kimennek. Háromnegyed óra múlva két kocsi jön, sikerült kihúzni a mienket. Átpakolnak Trigo kocsijáról, és elindulnak a műhely és a hangár felé.
Nem sokkal később megérkezik gyalog Pelikán, majd Bence is, ismét változik a terv, András és Carlos (Bolita a másik neve) kiviszik az anyagokat, és holnap csinálunk mindent. Két okból született ez a döntés: leszakadt az ég és ömlik az eső, másrészt Bence olyan fáradt, hogy gondolkodni nem tud. Erősen javasolom neki, hogy feküdjön le aludni, és nem sokára már húzza is a lóbőrt.
András jó két óra múlva jelenik meg, természetesen bőrig ázva. Azt mondja, készüljünk, mert be kell mennünk Passo do Lontra-ba benzinért, mert két nap alatt nem sikerült szerezni a lodge-nak (pedig tervben volt), és nem tudunk holnap az aggregátorral dolgozni. Mire felöltözünk, összepakolunk, kiderül, hogy mégsem kell menni, mert holnap tizenegyre hoznak.
Vacsorát Bence kihagyja, még mindig alszik. Andrással megbeszéljük, hogy holnap halálosan kipihent lesz, és pörögni fog egész nap. Persze az ígéret, mely szerint a benzin tizenegyre érkezik (100%), vacsora közben már délután egy órai érkezésre módosul. Hihetetlen, hogy ebben az országban csak az a biztos, ami már megtörtént. Hogy tudnak ezek így élni, ügyet intézni? Számomra rejtély.
Este sikerül a laptopon elindítani az egyik DVD-t, így én végignézem a filmet, András már az elején elalszik.

Tűz van Babám!

61. nap

2009. december 15.

Reggel Bence és Carlos kimennek a kocsihoz, később András is megnézi a hibát. Kiderült, hogy csak egyetlen ( a négyből) csavar tartotta a felfüggesztést, és az is eltört. Carlos megjegyzi, hogy egy egész nap szükséges lenne neki ahhoz, hogy átnézze A-tól Z-ig a kocsit, és akkor nem kellene minden nap javítani. Most, mikor annyira kellene a kocsi…
A délelőtt a pihenés és ügyintézés jegyében telik. Ebédre a személyzet ebédlőjéhez megyünk, ahol annyi a szúnyog az asztal alatt, hogy teljesen szétmarják a lábunkat.
Délután Bence megjelenik Trigó-val, aki kiviszi őket a toronyhoz, Pelikánt pedig az a kocsinál várja, hogy kész legyenek. Pelikán olyan másfél óra múlva visszajön, mert kész van az árok, itt szerencséjükre nem ütköztek mészkőrétegbe, gyorsan haladtak. Kicsit pihen, majd átmegy a műhelyhez, megnézni, hogy állnak a kocsival. Este hatra kész is lett a kocsi.
Kimegy a fiúkért a toronyhoz, lelkére kötöm, hogy nyolc körül érjenek haza, mert vacsi idő van. Negyed kilencre meg is érkeznek, azzal, hogy a szomszédos fazendán meggyújtották a füvet, és kb. egy km. hosszú tűz van. Bence teljes extázisban vacsorázik, nem is vár meg minket, előre megy elkészülni, addigra mi is végzünk a gyümölcsökkel.
Mire visszaérünk, Bence még a kocsiról is lepakol néhány dolgot, minden megvan, még teszek be egy üveg vizet, és indulunk. Kiérünk az úton a tűzzel párhuzamosan, és az útról letérve nekivágunk árkon-bokron keresztül. Odaérünk a tűzhöz, mindannyian le vagyunk döbbenve, ilyet még soha nem láttunk: hosszan elnyúlva egy tűzkígyó fogad bennünket, pattogó-ropogó hanggal ég a fű, a bokor, a fa, ami a láng útjába kerül, messze bevilágítva a környéket, fent az égen szikráznak a csillagok (mivel itt egyáltalán nincs fényszennyezés, a legközelebbi város 100 km-re van), és körben villámlik az ég, megvilágítva a felhőket. Azt, hogy Bence hogy viselkedett, meg miket mondott, egyszerűen nem tudom leírni, de a lényeg az, hogy olyannyira be volt zsongva, hogy egy elefántnak való nyugtató lövedékkel sem lehetett volna „kiiktatni”. Szúnyog nincs a füst miatt, de levegő sem nagyon. Készülnek a fotók, profi szinten Bencénél, mi meg a „szappantartóval” kattintgatunk, majd játszunk is (lásd a fényképet), megy az idő, meg a tűz is arrébb, viszont a felhők egyre inkább közelednek felénk, eltakarva a csillagokat, ami miatt Bence elkezd nyavalyogni.
Éjfél után visszaindulunk. Érzésre megyünk vissza az útra, semmilyen támpontunk nincs a tűzön és a csillagokon kívül. A fiúk szerint jó az irány, én már halkan megjegyzem, hogy szerintem egy kis utat már kereszteznünk kellett volna, de ebben még én sem vagyok biztos, nekem még érzésem sincs, hogy merre kellene menni, inkább hallgatok. A „jó” irányt követve kikötünk egy erdő tövében. András szerint forduljunk vissza, és kerüljük meg az erdőt, akkor már jó lesz. Bencével ezután már teljesen elfeszítjük a fonalat, kavargunk jobbra, balra, előre, hátra, találunk egy utat. Bence szerint ezt az utat ismeri, azután kikötünk a szomszédos fazendánál, akkor mégsem azaz út, amire gondolt. Visszafordulunk, kikötünk egy olyan kapunál, amit egyikünk sem látott még soha, visszafordulunk, ekkor lát meg András egy viszonylag jobban kijárt utat. Követjük az utat, a másik fazendáról meg minket kocsival. Ekkor már több mint egy órája kavargunk a sötétben, keresztbe mentünk golfpálya minőségű legelőn, kicsit nagyobb füves réten, hatalmas zsombék-füvesen, kis bokroson, nagy bokroson és ritkább erdős területeken. Szerencsére az út beleágazik egy nagyobb útba, ami mellett betonoszlopok vannak, ez a mi utunk!! Betalálunk a lodge-ba. Fél kettő elmúlt…
Bence észvesztő tempóban pakol ki mindent a kocsiból, ami nem kell, keresi Pelikán GPS-ét, de nem találja, aztán rá jön, hogy azt nem is tudja használni. Pakolok neki vizet, meg szúnyogriasztót, és elindul vissza, azzal. hogy majd jön. Mondom neki, hogy ébresszen fel, ha hazaér, hogy tudjuk, megérkezett.
Bár ez már a következő nap eseményeihez tartozik, de itt folytatom, nem szeretném megszakítani a cselekmények folyamatát.
Bence hajnali hatkor még nincs sehol. Andrással megbeszéljük, hogy BIZTOS MEGINT VAN VALAMI A KOCSIVAL. Olyan egy órával később megjelenik Bence, de nem hallottuk a kocsi hangját. András kitámolyog, kérdezi, hogy mi van. Bence mondja, hogy feküdjön még vissza, mert elakadt a tűz felé menet a kocsival, nem tudunk dolgozni. Hiába rakta be összkerékhajtásba, megint elásta magát a kocsi. Ekkor látta meg, hogy ráadásul pont a tűz útjában állt meg. A platón talált egy kötélcsomót és azzal csapkodva oltotta ki a kocsi felé közeledő lángokat, így nem lett baj. Viszont mire kioltotta a tüzet a kocsinál elaludt a többi láng is, és vak sötét lett körben, a kocsit alig találta meg. Nem volt más választása, mint hogy beüljön a kocsiba (a rádión hiába hívott minket, mi nem hallottuk, de utólag átgondolva nem is tudtunk volna segíteni, esetleg imádkozni), és ott aludva várja meg a napfelkeltét. Viszont a kocsiban hemzsegtek a szúnyogok, így aludni sem tudott. Amint pirkadt, elindult zseblámpával és macsetével hazafelé, végig drukkolva, hogy csak most ne találkozzon jaguárral. Visszaérve a lodge-ba rögtön a „Faluba” vette az irányt, ahol találkozott Brunával és Trigó-val elmesélve az éjszakát és a végeredményt, Trigó sírva nevetett, azt mondta, hogy ami ezzel a kocsival történik, az már felér egy brazil szappanoperával. Végül is, ha belegondolunk, akkor már egyszer ki kellett húzni traktorral Bencééket a sárból, háromszor szerelték a váltót, nem tudom hányszor a kuplungot, egyszer a gázpedált, most tört ki a kereke, és a fék is rendszeresen elszáll. Pelikán nekicsúszott a múltkor a pálmafáknak, és kicsit megtörte a kasznit, de a kocsi még mindig megy, még mindig kiszolgál bennünket.
Az éjszaka kalandos volt, de a látvány, ami a tűznél fogadott minket, mindent kárpótolt. A szikrázó csillagok, a villámok és a tűz, hihetetlen volt…

Kitört a kerék

60. nap

2009. december 14.

Kora reggeli kelés, ágyneműhuzat csere (zökkenőmentesen!), és utána munka. Pelikán és Carlos a másik itatós les helyét ássák, ismét szúnyogok között, mi pedig a toronyhoz megyünk felrakni a tetőt. Természetesen tűz a nap, és rengeteg a szúnyog, meg a hangya. Ennyi hangyát még nem láttam a toronynál.
Feladogatjuk Bencének a tetőhöz szükség alapanyagokat és szerszámokat, megpróbálják Andrással a lehetetlent, hat nagy rétegelt lemezt színeltetni 3 oldalon (a színeltetés Bencénél hajszálpontosságot takar), de nem megy. Ismét csodáját láttuk a Brazil Qualitynek (már csak így, nagy betűvel!). Mindenhol más a mérete, mint a másik sarokban. Tanakodás, vágás.
Úgy tizenegy óra körül Andrással visszaindulunk, felvesszük Pelikánékat, (útközben ismét elszáll a fék), majd mi ketten kimegyünk meglocsolni a tegnapi betont. Itt is sokkal több a szúnyog, mint tegnap, néha alig lehet látni az erdőben tőlük.
Már az ebédlő előtt járunk, amikor András szól, hogy beesett a kuplung, hiába nyomja, nem csinál semmit. Még jó, hogy hármasban van a kocsi. Most érkeztünk el ahhoz az ünnepélyes eseményhez, hogy a kocsiban egy pedál sem jó: a gázpedál a mirandai kirándulás óra hegesztésre vár, a fék egy órája ment el, és most még a kuplung is beesett. Dea váltó jó…
Ebédelünk, pakolunk Bencének is, aki kint dolgozik a toronynál és vár minket legkésőbb fél kettőre. Joao csak pislog, mikor elmondjuk neki, hogy nincs kuplung és fék, majd megnézi. Végül is kettőkor sikerül elindulniuk, valamit átmeneti megoldást találtak, és így használható a kocsi.
Délután öt körül Pelikán gyalog beesik a ház elé, kész vannak, és nem akarták megvárni Bencééket, akik este végeznek. 3 km gyalog az itatós les helye, az út tele szúnyogokkal.
Lassan nyolc óra (vacsoraidő), és a fiúk még nincsenek sehol. Egy fejlámpa van náluk, azzal dolgozni nem lehet. Rádión sem válaszolnak. Kezdek ideges lenni, nehogy bajuk legyen. Negyed kilenc körül hallom András hangját a rádióban, kérdezem, hogy mi van, a válasz: „Végre egy értelmes ember, kitört a kerék, kb. 10 perc múlva otthon vagyunk.”
Kitört a kerék. Ezt a kocsit szerelték tegnapelőtt, tegnap, ma, és holnap is ez vár rá. Nekünk iszonyú tempóban kellene dolgozni, de a helyszínek távolsága miatt ez csak kocsival lehetséges (nem a gyaloglás, hanem az alapanyagok és szerszámok cipelése miatt).
A fiúk mesélik, hogy lassan mentek, szerették volna látni a Potoo-t, (nem látták), és akkor érezték, hogy valami furcsa történt a kocsival… Kitört a kerék. Utólag kiderül, hogy összesen egy csavar tartotta a felfüggesztést, az is most elégelte meg.
Ennek tükrében a holnapi terv már most bukott… Pedig a mai programot teljesen jól belőttük, több dolog is stimmelt az előre elkészített dokumentációban!

Újra betonozás

59. nap

2009. december 13.

A mai napra Bence csak az itatós les kibetonozását tervezte.
A kocsink még mindig szétszerelve a hangárban, a váltószerkezetet próbálják összerakni. Tegnap szétszedték, és az első reakció a volt, hogy új alkatrészt kell venni hozzá Campo Grande-ban. Utána Joao-nak eszébe jutott, hogy neki van a fazendán, de az három éve az esőn áll. Végül is ma korán reggel (kilencre) összerakták a váltót, most már jó.
Reggel mindannyian kimegyünk az erdőbe, mindenki próbálja a leginkább szúnyogálló ruháját felvenni, mert ott felhőben repülnek a szúnyogok. Ilyen Magyarországon nincs, sehol, és ez komoly.
A les már szerkezetkészre összeállítva vár ránk, András és Pelikán összeállítja a zsaludeszkákat, Bencével felrakjuk a fóliát a lesre, vízhatlanítjuk, Carlos meg akkora füstöt csinál, hogy majd megfulladunk, de így kevesebb a szúnyog. Sajnos a hangyák ellen nem tudunk mit tenni, mindenhova be- és felmásznak (hangyák a gatyában), és harapnak. Nagyon fájdalmas.
Andrással nevetünk a hatalmas füstfelhő közepén, hogy ma rászolgálunk a blogunk címére (brazil gépsor), de ezt inkább nem taglalom itt ki, mert az a kissebség bántásának tűnne, és ez nincs szándékomban…
Ebédidőben Bence kint marad, nehogy Carlos tüze felgyújtsa az egész erdőt. Mi viszünk neki kaját, ő meg kesereg, hogy nem tudott meglepetést okozni, és a talajt úgy kivájni, hogy a lest be lehessen illeszteni a helyére. Eszik, majd Andrással nekilátnak, hogy kiássák a talajt (csak 20 cm mélységben a les lábainál). Élvezetes munka, mintha bányában lennénk, vagy rosszabb. A lesben percről percre melegebb van, bűzlik a szúnyogriasztótól, persze azok nem is foglalkoznak vele, rajokban repkednek a fejünk körül, a két fiúról folyik a víz, izzadtság szag van, a földön meg a csípős hangyák masíroznak nagy folyamban. Kezdett orosz szaunára hasonlítani a les belseje. A húsz centis gödrök kiásása több mint négy (ismétlem négy) órába telt, pedig Pelikán és Carlos is becsatlakozott, mert kőkemény mészkőréteg van az erdő talaja alatt – tele megkövesedett csigákkal – amit inkább csak vésni lehet, de ásni nem. Én lapátolom a talicskába a kibányászott „földet”, és tolom a lestől messze. Végül Bence dönt, menjünk be a láncfűrészért, és vágjunk le a lábakból, mert mi van, ha a 20 cm sem lesz elég?! Ezt a lest kiemelni abból a gödörből, ha egyszer leeresztjük, senki nem tudja többet. Andrással bemegyünk, ő visszamegy, én bent maradok, takarítok.
Este a fiúk szólnak, hogy nem érnek be a vacsorára, jön András a kajáért, csomagoljak nekik. Megvárom Andrást, együtt vacsizunk, közben Bruna jön oda és szól most láttak egy pootot 500 méterre a lodgetól. Utána ő visszamegy a kajával. Betonoznak, de már rendes betonkeverővel. Ugyanis azt elfelejtettem mondani, hogy sikerült 2 nap alatt leszervezni, hogy egy keverőt eljuttassanak Campo Grandéból Mirandába az utolsó szállítmányunk helyszínére, így nem kell lapáttal kikeverni a lesekhez a betont. Eredetileg úgy volt, hogy Joao emberei vagy a mi munkásaink fognak betonozni, de az itt a „lehetetlen küldetés” kategória. Ez abból is adódik, hogy különböző technikával akarják a betonozást megoldani, a magyar módszert nem részletezem, de a Brazil Quality megér pár sort. Már az első betonozást is máshogy képzelték el. Az oszlopok lyukaiba a száraz, összekevert betont akarták berakni, majd rátölteni a vizet. Az itatónál pedig, a helyszínen bekeverni a 2-3 cementhez való alapanyagot, majd ott összekeverni vízzel.
A fiúk este tíz után értek vissza, de a napi terv teljesítve. Hazafelé még megnézték, hogy Bruna-ék hol látták a Potoo-t, de csak a hűlt helyét találják.
Holnapi terv a torony tetejének az elkészítése, Pelikánék pedig kijelölik és kiássák a másik itatós les helyét Carlossal.

Esőnap

58. nap

2009. december 12.

A mai nap az idegeskedés jegyében telik.
Reggel kimegyünk az itatós leshez betonozni, de annyira szakad az eső már éjfél óta, hogy ezt a programot is bebukjuk. Terv módosítás: a hangárban András vasat vág, a többiek a műhelyben dolgoznak, Bence hegeszt, Pelikán az itatós leshez készít kiegészítőket. Én takarítok, ügyeket intézek.
Délben ebéd, és kiderül, hogy Fernandónak tényleg nincs elég pénze, így nem tudja megvenni a jegyeket Campo Grandeban. Csak 2 percet kellett volna várnia, és most nem kellene emiatt idegeskednünk… András már 2 napja tiszta ideg, Alta Floresta volt a nagy álma, mikor teljesen biztossá vált, hogy jövünk Brazíliába, és most lehet, hogy bukik az egész.
Ebéd után Bruna-val próbálják kifizetni a jegyet a mi kártyánkkal. András a számítógép előtt a GOL oldalára írja a dolgokat, Bruna a telefonon keresztül kér segítséget, 40 perc múlva feladják. Lassan az egész ügyintézésünk annyiba fog kerülni, mintha valamelyikünk bement volna busszal Campo Grande-ba és megvette volna a jegyet.
Megjön Olívia, felvázolom neki a történetet, utána András a problémáit, (lassan Zombi szintre ér). Még egy lehetőség van, Fernandó kimegy a reptérre, és onnan felhívja a légitársaság ingyenes számát, és a kártyánk adataival próbál fizetni.
Mi dolgozunk tovább, a hangárban Joao-ék nagy erőkkel szerelik a Toyotát. Joao kérdezi, mi újság a jeggyel, erre elmondom neki mi történt, a szokásos választ kapom tőle, „Este normale!” Ezt már mi is ismerjük, itt minden normális, ami nekünk nem… Elmondja, hogy Bruna 10 nap alatt tudta megszervezni a hazaútját… Jöhetne rá a válasz, este normale?! 2 óra múlva visszanézek. Olívia mondja, hogy amint meghallották, hogy magyar kártyánk van, már nem is foglalkoztak Fernandóval (ha valaki tudja, hogy miért nem fogadják el, ugyan írja már meg!), de kifizették Joao kártyájával. Örülünk is mindketten, de kicsit zavar is bennünket, hiszen ez Joao-nak egy újabb macera, mivel ha mi kp-ban odaadjuk, neki be kell mennie Mirandába a bankba, és feltenni a számlára, viszont addig ennyivel kevesebbel tudnak gazdálkodni.
András meghallva a hírt már gyorsabban és lelkesebben dolgozik, de mindketten bosszankodunk, mert dupla annyiért fogunk utazni, mint ahogy terveztük. Végül is abban maradunk, hogy valószínűleg ez az egy lehetőségünk lesz az életünkben, hogy eljussunk az Amazonashoz.
Este már végzünk a vacsival, mikor megjelenik Bruna. Hatalmas köszönet jár neki a lelkes és a tőle telhető pontos ügyintézésért. Aranyos lány, de kicsit naiv. Persze András és Bence mindig ugratják, ő meg mindent elhisz. Most éppen azzal, hogy menjünk együtt potoozni (Éjszakai madár, András még itt nem látott). Tíz perc múlva megjelenik terepruhában, cuccal, hogy menjünk, de én megsajnálom, és mondom neki, hogy a kocsink szerelés alatt áll, nem tudunk menni… Mondom azt is, hogy ne higgyen el nekik mindent, de amint megjelenik Bence és rámutat a közelünkben lévő nagy békára, hogy reggelire a combjait kéri megsütve, megint elhiszi…
Rábeszéljük egy sörözős biliárd partira, szerencsére kb. olyan „jól” játszik, mint én, és minden másra figyel, csak a játékra nem. Én már lassan nem is tudok nevetni, mert belefáradok abba, hogy állandóan azon röhögjek, hogy ugratják őt mindennel. Olyan fél tizenegy körül megjelenik „Williams”, a pincérfiú, hogy lámpaoltás és zárás. A játékot befejezzük, de még üldögélünk a kis lámpa alatt, és beszélgetünk mindenféléről. Kiderül, hogy Brunának december 20-a az utolsó napja, utána Curitiba-ban (ott lakik) fog dolgozni, mint kisállat-mentő. Valami kormány által szponzorált projekt, így nem tudni, hogy mikor kezdődik, januárban, februárban, vagy valamikor. Lelkesen (és két sör után) még azt is felajánlja, hogy ha arra járunk, nála nyugodtan lakhatunk, mi is neki ugyanezt 
Hazaérve Pelikán már alszik. A csapból még mindig fekete víz folyik, de már senki nem foglalkozik vele. Kései fekvés, hamar elalvás.

A repjegyünk megvan, mostmár csak a buszt kell elintézni, az kb. ugyanilyen tortúra lesz… Nem könnyű ügyeket intézni a világ végéről, ha a másik fél netes kapcsolata és rendszere egy kalap szart ér.

Lapra szerelve

57. nap

2009. december 11.

A délelőtt azzal telik, hogy az itatós leshez kiszállítják a fiúk a dolgokat (maga a les, víz, szerszámok), én pedig próbálom rendezni a repjegyünket az Amazonashoz (Alta Floresta), mivel szegény András már több, mint egy hete nem tudja interneten keresztül lefoglalni, és az árak pedig kúsznak felfelé.
Brazíliában több légitársaság is van, mi a GOL-al repültünk eddig, mert az a legolcsóbb. Minden brazil embernek van egy CPF száma (talán a mi adószámunkkal egyenértékű), és bármit is vesz (számlára) vagy dolgozik, ezt a számot kérik tőle. Természetesen nekünk ilyen nincs, emiatt a foglalási rendszerben nem tudunk a második oldalról tovább jutni a harmadikra, ahol a Visa kártyánk számát kéri, de valamilyen érthetetlen oknál fogva semmilyen magyar bankkártyát nem fogadnak el elektronikus vásárlás során ebben az országban.
Miután egy hét alatt sem sikerült megoldani ezt a problémát, ráadásul a chat-online sem működik (a segítség), megkértem Brunát, hogy próbálja meg telefonon elintézni a foglalást. Ő szomorúan magyarázza, hogy karácsonyra szeretett volna hazajutni Curitiba-ba, de az apukája tudott csak, nagy nehezen buszjegyet szerezni. Azt mondja, hogy karácsony és újév előtt megbolondul az ország, és mindenki utazni és vásárolni akar.
Végül is délutánra sikerül lefoglalnia a jegyeket, ami a telefonos foglalás miatt még 4.000 forinttal drágább lett (András őrjöng), de a foglalásunkat törlik, ha nem fizetjük ki 3 napon belül. Miután Fernando elment Campo Grande-ba anélkül, hogy adjunk neki pénzt (mert nem várta meg), most meg kell kérnünk Joao-t, hogy használhatjuk-e a kártyáját, és készpénzben odaadnunk neki. Agyrém az egész…
Délután a fiúk beállítják a lest a helyére és összeszerelik, azért ilyen gyorsan, mert már lapra szerelve vitték ki, este nyolcra jönnek haza.
Ma délután érkeznek vendégek, mindennek csillogni-villogni kell. Délután nagy csődület a víztorony alatt, Joao csóválja a fejét egyfolytában, kúsznak-másznak a földön. Kiderül, hogy nincs víz. Hosszas szerelés és tanakodás után lett víz, de fekete. Olyan fekete víz folyik a csapokból, hogy befogja a törölközőt is, amiben törölközünk. És erre érkeznek a vendégek.
Este mindenki hamar elalszik, fárasztó volt a fiúknak a mai nap, a rengeteg szúnyog teljesen összecsípte őket.

Fekete víz

56. nap

2009. december 10.

Reggel Bence kimegy a műhelybe hegeszteni pár dolgot, mire visszaér mi is elkészülünk, hozza Carlost. Lássa mit is csinálunk és kimegyünk a toronyhoz. Pelikán a műhelyben tesz-vesz, várják a ma érkező cementet.
Felhúzzuk a rétegelt lemezeket, amik a torony tetejét adják, érkezik rádión a hívás is, menjen András és Carlos segíteni, mert itt a cement (brazil életünk során először érkezett a megbeszélt időre valami, ráadásul órára pontosan). Ketten kint maradunk Bencével, ő a torony legtetején próbálja előkészíteni a tetőszerkezetet a tetőlemezek fogadására, én alatta adogatom neki a szerszámokat. A toronyban szanaszét az összes szerszám és alapanyag, már megy a munka javában, mikor látjuk, hogy a közeli erdő túlsó végén szakad az eső. Bence gyorsan leugrik hozzám, szedegetjük össze a cuccokat a ládákba, toljuk az egyetlen OSB alá, ami a tetőn van, és teljesen elázunk. Pár perc múlva gyilkos erővel kisüt a nap, Bence újra a tetőn, én meg „kiterítek” mindent száradni.
Ebéd után megérkeznek a fiúk, hoznak kaját és Bence nagy örömére tejberizst is. Eszünk, ez alatt a többiek lepakolják a kocsit. Bence visszaküldi Pelikánt és Carlost a műhelybe hegeszteni, mi pedig folytatjuk a munkát, már Andrással kiegészülve (így azért gyorsabban halad).
Úgy egy óra múlva megérkezik az újabb eső, de erre már fel tudunk készülni, bepakolok jó előre mindent a ládákba, még szemeteszsákokat is húzunk rájuk, csak az aggregátorról feledkeztünk meg. András gyorsan leszalad a létrán, becsomagolja az aggregátort, mire visszaér, tiszta víz. Míg Bencével leszedtük a tetőről a cuccokat, megint elázunk. Beülünk az OSB alá, és találgatjuk, hogy vajon ez hány percig tart majd? Negyed óra múlva megérkeznek Pelikánék a kocsival, még mindig szakad. Megbeszéljük, hogy esőben nem lehet feltenni a tetőt, ezt a napot bebuktuk. Menjenek vissza Pelikánék a kocsival, hozzanak ki OSB-ket, amivel letakarjuk a felszerelt napellenzőket, hogy ne ázzanak, én meg ezalatt rakjak nekik száraz ruhát. Mire lemászok a toronyból, már mindenem vizes, mezítláb ülök be a kocsiba, mert nem akarom az egyetlen cipőmet összesarazni, vizezni.
Felpakolunk, visszamegyünk a toronyhoz, a fiúk kisgatyában már a tetőn dolgoznak (időközben elállt az eső). Hat óra körül Pelikán behoz Carlossal, ők vízzel töltenék a ballonokat a holnapi (vagy holnaputáni) betonozáshoz, én rendet teszek és takarítok, mert reggel nem volt rá idő.
Nem sokkal később megjelenik Pelikán, hogy kicsi a víznyomás, így nem lehet tölteni a ballonokat, menjünk vacsorázni. Hozunk a fiúknak is kaját, és megmentek egy kis dinnyét is, Pelikán kimegy értük a toronyhoz.
Vacsi, megbeszélés a „világmegváltó-naptár” teljesítéséről, zenehallgatás, bogárirtás, alvás.

"Hagyja a dagadt ruhát másra!"

55. nap

2009. december 9.

Reggel Bence kiviszi Pelikánt a hangárba, Andrást a műhelybe. Én feltakarítok, megvarrogatom András pólóit, mert az itteni tárcsás mosógép zabálja a ruhákat, és kimegyek segíteni.
Délelőtt befejezzük az összes itatós lest, eközben Carlos (az emberünk) szétszedi a kocsinkat, kiderül, hogy kuplungszerkezetet kellene cserélni. Joao ezt meghallva a rádión megváltoztatja a tervét, majd ő is megnézi, addig hagyják a kocsit. Jó, de nekünk kell a kocsi, mi legyen? Kb. fél órás rádiózgatás, sok variáció, a vége az, hogy Carlos összerakja nekünk menetképesre a kocsit.
Pelikán a hangárban raklapokat szerel.
Ebéd előtt visszamegyünk a házba, ahol várnak ránk a tiszta ruhák. Végre!! Kibontom a NEJLON zsákot, és az első ruha, amit kiveszek belőle, vizes és dohos szagú. A következő is, és utána mind. András munkás farmerja szinte tiszta víz. Elönti a méreg az agyamat, hogy lehet vizesen bepakolni a ruhákat a nejlon táskába. Vasárnap reggel elvitte, kirakta az esőbe a kötélre száradni, és mikor sütött a nap beszedte. Abba bele sem merek gondolni, hogy melyik nap hajtogatta bele ilyen szépen ebbe a zsákba, de a szagából ítélve nem most. Én nagyon allergiás vagyok a büdös ruhákra, ráadásul szinte a 80%-a az itteni ruháinknak a zsákban van. Kiterítem őket a napra (előtte csinálok ruhaszárítót), megszáradnak, de irtózatosan büdösek maradnak. Dürrögök és puffogok még ebéd közben is. Ebéd húsos palacsinta (többek között), mi hortobágyinak hívjuk, mert hasonló az íze.
Bence nagyon finoman megjegyzi Sebasitana-nak, hogy legközelebb legyen száraz a ruha, és ne legyen büdös. Szerinte azért ilyen, mert sok eső esett. Én nem szólalok meg, mert annak rossz vége lenne, de szerintem nincs összefüggés a sok eső és a vizesen nejlonba pakolás között. Ez is jellemzi az itteni „trankilo és nem érdekel a másé” hozzáállást.
Délután András, Bence és én kimegyünk a toronyhoz, ahol az a „kellemes” meglepetés fogad bennünket, hogy a marhák áttörték a kerítésen a kaput, és mindent összedíboltak a torony körül. Szarhalmok mindenhol és mindenen, és az összes kiásott gödröt betemették. Pelikán az erdőben gödröt ás Carlossal.
András és Bence a tornyon, én pedig a lábánál hurkolom a tetőhöz való táblákra a kötelet, ők pedig húzzák fel. Megjelenik egy csapat ló, akik mindenáron át akarnak jönni a kerítésen hozzánk, majd kis idő múlva két pásztor lóháton, akik a kerítés innenső oldaláról a túloldalra terelik a lovakat, amazokat pedig ide. Az egyikük mérgesen megjegyzi, hogy miért nem tudtuk becsukni az ajtót este, mi meg értetlenül mondjuk, hogy „de be volt csukva, a marhák törték át”.
Halad a munka, amíg meg nem jelenik Joao és Olívia. Csak rossz híreik vannak:

1. bivalyok tönkretették a vizes les körüli helyet, (amit még régebben betonoztunk),
2. Sebastiana vérig sértődött és nem hajlandó többet ránk mosni, de Héna igen, dupla annyiért (gondolom, nem kell elmondanom, hogy erre mit mondtam magyarul),
3. holnap jön a cement, de a munkásunk nem tudja lepakolni, mert szegecselt a válla, ráadásul Joao nem tud embert sem adni,
4. szerinte Bencéék hagyták nyitva este a kaput, és ez most egy napi többlet munkát okozott a pásztoroknak.

Csak ennyi…
Este későn érünk haza, Pelikán személyre szabottan hoz nekünk ennivalót (Andrásnak sok hússal, Bencének bab nélkül, nekem sok zöldséggel). Bence átmegy Sebastiana-hoz, és a diplomáciai érzékét latba vetve elintézi, hogy ezután is mosson ránk, és megmondja, hogy inkább tartson tovább, de ne legyen vizes ruha a zsákban. Dicséretet érdemel.
Vacsi után fejtörés, hogy legyen a holnapi nap, tekintettel arra, hogy kevesen vagyunk a párhuzamos munkákra. és a munkásnak ezek szerint csak olyan melót lehet adni, ami miatt nem megy el. Úgy tűnik itt a munkások az urak, és nem Joao. Úgy bánnak velük, mint a hímes tojásokkal: nem szabad olyan munkát adni nekik, ami nem tetszik, és nem szabad szólnisemmiért, mert elmennek. Agyrém…
Lassan már egy hete annyi a bogár esténként, hogy ajtót nyitni csak úgy lehet, hogy a házban mindet lekapcsolunk, a laptopok monitorát is lehatjuk, és gyorsan beslisszanunk, különben kis cserebogarak jönnek be tízesével egy ajtónyitásra. Ráadásul vannak nagyon apró fekete bogarak is, amik szerintem átférnek a szúnyoghálón, és csípnek, nagyon fájdalmasan. Éjjelente hallgatjuk, hogy koppannak a bogarak a falon a bejárati ajtó melletti lámpa alatt, eleinte még azt hittük, hogy eleredt az eső. Reggelente halomnyi dögöt söprök ki a házból, és le a ház előli járdáról. Büdösek is.
Én egyeztetés közben bealszok, holnap Bencével kint leszek a toronynál, a további tervet már nem tudom.

Ara a digi elött

54. nap

2009. december 8.

Kicsit megcsúsztunk a bloggal a feszített munkatempó miatt, így ezt és a holnapi napot emlékezetből írom december 10-én.
Reggel András a medencéből hoz egy hatalmas cincért, eddig ez a legnagyobb bogár amit találtunk. A medence is kezd egy elhanyagolt kubikgödörre emlékeztetni, nincs Gvató, nincs aki takarítsa az egészet, sok a döglött bogár, 2 gyík tetem és egy denevér (minek iszik az ilyen) is a vízbe pusztult. Majd Bencével (asszisztálásommal) a műhelyben folytatják a 2 itatós les összerakását. Az elsőn kellett viszonylag sokat tanakodni, még Bence szuper tervrajzai ellenére is, mivel itt az alapanyagok minősége kritikán aluli, ahogy mondani szoktuk Brazilian Quality=Brazil minőség. Itt nem nagyon ismerik a derékszöget, a milliméteres pontosságot, az egyenest. Arról ne is beszéljünk, hogy olyan „élő” alapanyagot hoztak, melyen még fütyült a rigó, így száradás után, a DNS kettős spirálja, elbújhat a faanyag végleges alakjához képest. A bitszemek nem kompatibilisek a csavarok fejével, akkor sem, ha az összeillőket használjuk, az asztalos szorítók siralmasak, a műhely betonozott alja nincs elsimítva. Szóval az építkezés nem csak a tervrajz megvalósításáról szól, jobban mondva főként nem az a kihívás…
Miután az első les összeszerelhető állapotra kész, a második már könnyebben megy, tekintettel arra, hogy ki tudjuk cselezni az alapanyagok hibáit.
Pelikán az emberekkel kint dolgozik az erdőben, anyagot szállítanak, fákat vágnak, húzogatnak, ásnak.
Délután kicsit hamarabb befejezzük a munkát (hat óra), visszaindulunk a házba, mikor egy szomjas arát pillantunk meg, éppen a sózó vályúban összegyűlt vizet issza. András próbál közelebb menni, majd látja, hogy ez a madár nagyon szomjas. Hoz a madárnak vizet és a digit leteszi a vályúra és indítja a videót. Az arát, mintha zsinóron húznák, rögtön visszaszáll, iszik jobbról, iszik balról. András önkívületben van, hogy micsoda videó lesz. Közelebb megyünk, beintegetünk mi is a képbe, hadd irigykedjenek otthon, itt milyen szelídek a madarak. Megnézzük a felvételt, mellyel egy gond volt. Nem volt elég hely a memóriakártyán, így a leggyengébb jelentet sikerült megörökíteni. Nem baj majd legközelebb. Megyünk megetetni és fotózni a karakarákat. Kirakjuk a kaját, de megint bátortalanok, valószínű a négy fényképező miatt (előkészületek közben Pelikán is megérkezett).
Vacsi előtt Bence és Pelikán kimennek megetetni az arákat, és fotóznak, mi hozunk nekik kaját (egyfogásos rizses hús). Este zenehallgatás, netezés, mi pedig Andrással azt számoljuk és tervezzük, hogy az Amazonas-hoz vagy az Iguazu-vízeséshez menjünk januárban. András az előző mellett szavaz, én szívem szerint mindkettőhöz mennék. Végül is abban maradunk, hogy Amazonas, hiszen Argentínába még úgyis szeretnénk visszajönni (egyszer), és akkor megnézzük az Iguazu-t (ami a brazil, argentin és paraquay hármas határon fekszik).

Borult a terv, már az első napon...

53. nap

2009. december 7.

András hajnal ötre beállította az órát, mivel a megbeszéltek szerint jön Trigó és kihúzzák a kocsit. Felkapcsolja a villanyt, hogy lássák, mi várjuk őket. Az itteni beváltatlan ígéreteknek megfelelően ötkor nem jött senki, viszont Pelikán kivételével mindannyian 10 percenként felébredtünk, hogy biztos most jönnek és kelni kel. Hat óra tájban meg is jelent Trigó, a kocsinkkal, kihúzták maguk valahogy (traktorral, mint utóbb kiderült). Rossz volt hallani, hogy kezeli a kocsi váltóját, az a csoda, hogy még nem esett szét.
Már most változik az ütemterv, mert egész hétre esőt jósolnak, a lesen történő munkához szigorúan száraz időjárásra van szükségünk.
Reggel Bence kivitte Pelikánt és az új embert a közelebbi itatós les helyszínéhez, hogy kiássák a les helyét. Persze vizet elfelejtettek vinni magukkal, hiába készítettem ki nekik. András és Bence először kiöntözgette a platón maradt szerszámosládákból a vizet, majd felitatták wc-papírral a víz legjavát, és most néhány dolog kivételével a nappaliban szárad a ládák tartalma.
Ez idő alatt én megpróbálom kicserélni az ágyneműhuzatokat, a múlt heti egyeztetés szerint. Átmegyek a mosodába, persze Héna nincs ott, várok egy kicsit, és megjön. Hatalmas adag szennyes huzat mindenhol. Míg várok, szétnézek, hogyan mosnak itt. Érdekes: van egy előáztató-szerűség, ami meleg vízzel összeforgatja a lepedőket (max. 3 fér bele), ez után Héna kézzel kisikálja a benne maradt foltokat, és végül beleteszi a mosógépbe, amibe kb. 3 kiló ruha fér, a mi tárcsás mosógépünkre hajaz. Ha szükséges, van még egy szárítógép is, amit seprűnyéllel kell kapcsolgatni, mert annyira ráz (nem néztem, de szerintem min. 30 éves). A mosoda közepén pedig vasalja a megszáradt huzatokat. Nem irigylem. Bár kértük, hogy legyen mindig hétfő reggelre tiszta huzatunk, nincsen, 3 lepedőt és egy törölközőt még csak most rakott be a szárítóba, majd ha kész hozza.
Ezek után próbálom elintézni, hogy Bence és Pelikán ruháját kimossa Sebastiana, mert a mienket tegnap elvitte, de a fiúk nem készítették ki. Mivel nincs vendég, és nem kell főznie Sebastiana-nak, nem is lehet megtalálni sehol. Egész délelőtt próbálgatom, kiabálok a háza előtt, de csak ebédkor kerül elő egy fél dinnyével a kezében. Bence le is csap rá, és kicsit később jön is a ruhákért, meg hoz nekünk egy nagy edény tejberizst (ami olyan édes, hogy karistolja a torkunkat).
András és Bence folytatja a munkát a műhelyben, én is kinézek hozzájuk.
Ebéd a munkás ebédlőben, mert nincs vendég péntekig. Áthozzák az összes maradékot a turistás konyhából, így most van padlizsán, meg még 2 féle saláta, főként azokat esszük, lesz még alkalom rizst meg babot enni.
Délután Pelikánék ásnak tovább, estefelé elérnek egy mészkőréteget, amiben óránként egy centit tudnak kikaristolni a nem éppen megfelelő szerszámokkal (olvasd www.pel.hu). Én segítek a fiúknak a műhelyben, megtanulom a fúrót is kezelni, hát nem egy nagy dolog.
Este vacsi, utána tejberizs, András TV-t néz. Szomorúan konstatáljuk, hogy megrekedtünk a brazil nyelv tanulásában. Sejtettem, hogy ezzel a tudással, csak bizonyos szintig visszük itt, kellene a nyelvtani alapozás, ami nekünk nincs. Nyelvtankönyvet meg nem hoztunk.
Ma is sajnos egy régebbi képet tudok feltölteni.

Szafari Corumbá felé

52. nap

2009. december 6.

A Mikulás végül is rengeteg döglött bogarat hagyott itt reggelre, meg jó sok felhőt az égen.
Reggel hatkor keltünk, mert szerettünk volna korán elindulni „szafarizni” a hidas-földes úton Corumbá felé. Arra még nem jártunk. Persze reggeli még nem volt, csak fél hét előtt, ilyen Maria-nal soha nem fordult elő. Végül is sikerült háromnegyed hétkor elindulnunk. Pelikán a platón, mi meg Andrással a kocsiban. Szerencsére a fék már jó a kocsin, kiderült, hogy egy csepp fékolaj sem volt benne, be is nyakalt vagy fél litert belőle.
Andrásnak egy új faja volt, Pelikánnak több is. Corumbá felé az út sokkal hangulatosabb, mint Burraco das Piranhas felé, az út keskenyebb és sokkal több az erdő. A folytonos esőzések jól láthatóak a tájon, minden mélyedésben víz áll, sőt néhol az út is átalakult kis úszómedencévé. Most látjuk csak, hogy ide miért csak ilyen magas, batár kocsik a megfelelőek. Szegény Szamaránk már sok dolgot átélt, de ezt nem bírta volna.
A Negro folyóig nem jutunk el, mert időre jövünk vissza, majd legközelebb. Viszont találunk egy vendéglőt, 4 km-re az elágazástól (azaz a lodge-tól 16 km-re) ahol lehet venni kekszeket, meg üdítőket ugyanolyan horror áron, mint Passo do Lontra-ban. De ez közelebb van 4 km-rel.
Visszaérünk, nézzük a TV-t Andrással, Bence és Pelikán netezik. Ebédre a szokásos rizs, bab, sült marha és majonézes céklasaláta (utálom, de eszek belőle). Ebéd után nézem még egy kicsit a TV-t, a többiek neteznek, de annyira jók a műsorok, hogy elalszok. Mire felébredek Bence és Pelikán kimennek az itatós lesekhez. Akkor érnek vissza, amikor megjelenik Joao és Olívia is, azzal, hogy itt az új emberünk. Leülnek a medence mellé és fél órán keresztül egyeztetnek, többek között arról, hogy az embereket úgy lehet megtartani, hogy a munkaidő 7-11 és 13-17 között tart, és ha tererézni akarnak, akkor hagyni kell őket tererézni, addig ameddig nekik jól esik. Terere: valamilyen teafűszerűség, amire jeges vizet öntenek, és szipkaszerű szívószállal isszák. Minket is kínáltak már, de én még nem próbáltam, és nem is szeretném.
Az egyeztetést követően Bence és Pelikán kimennek a toronyhoz felszerelni néhány dolgot, szandálban, pólóban, nem vittek magukkal sem rádiót, sem esőcuccot. Persze nem sokkal azután hogy kimentek, leszakadt az ég, olyannyira, hogy a ház mögötti focipályán vízi meccset lehetne szervezni, és a vacsorához az étterembe gumicsizmában kellett átcsattognunk. Mindenhol folyik a víz, a mélyedésekben pedig áll. A házunk előtti mandarinfa most kap elég vizet, remélem, hogy lesz termés rajta rendesen.
Nézzük az ablakon át, hogy szakad az eső. András nem tud madarászni, bekapcsolja a TV-t. Éppen most van vége a brazil focibajnokságnak, az utolsó fordulót látjuk. Néha bekapcsolnak más helyszíneket is, ott is a kupa-esélyesek nyomulnak, nagyon szoros a pontverseny. Végül is a Flamengó nyer, hatszoros bajnok lett. Nagy az ünneplés a Maracana stadionban.
Vacsora közben Andrással arról beszélünk, hogy a fiúknak már itt kellene lenniük. Biztos történt valami. Visszamegyünk a házba, Pelikánnak viszünk vacsorát, mert lehet, hogy Bence megint kicentizi és 8 órára érnek vissza, amikor már nem lesz étel, mert megeszik. De nyolcra sem érnek vissza. András szerint vagy nekik lett bajuk, vagy a kocsinak. Fél kilenc körül, vizesen csattogva beesik Pelikán az ajtó elé azzal, hogy 1-2 km-re innen elakadtak a vizes homokban, Bence átrakta négy kerék meghajtásba a kocsit, és akkor olyannyira lekapart, hogy a kerekek alatti vákuum leszívta a kocsit, és felült az alja. András elszalad Trigó-ért, aki jön a másik toyotával, kötéllel, és visszamennek Bencéhez és a kocsihoz.
Én a nappaliban hallgatom a rádiót, (a lodge hullámhosszán vagyunk, így mindenkit lehet hallani), és próbálom kibogozni a beszélgetéseket. Mintha arról lenne szó, hogy Trigo sem tud visszajönni a „a toyota-mentő-toyotával”, mert azzal is történt valami. Ezek után le is merül a rádió, de hallom, ahogy Barriga elindul a második „mentő-toyotával”. Kíváncsi vagyok a végeredményre.
Fél tíz magasságában megérkezik egy toyota, kiderül Barriga az, hozza Trigót és a három fiút. A mi kocsinkat nem sikerült kihúzni, Trigóé meg hátramenetben maradt.
Kis idő múlva megjelenik Trigó, hogy akkor át kellene menni a másik fazendára a traktorért (miért oda?), és blablabla. Háromszor ismétli meg a szöveget, András megelégeli és hoz papírt meg ceruzát „Rajzoljunk b.meg!” felkiáltással. Szépen felskicceli a lapra, hogy hol a lodge, a fazenda és a kocsik elakadva, majd odatolja neki, hogy rajzolja bele, mit szeretne mondani. Trigó újra elhadarj a az előbbieket, és behúz két vonalat a rajzba. Senki nem érte semmit. Végül Bence átmegy Trigóval Brunához, és megegyeznek, hogy holnap reggel ötre jönnek, kiviszik a fiúkat is kocsit menteni.

Ez már csótány!

51. nap

2009. december 5.

Reggel András lefotózza a tegnap talált brutál csótányt, Pelikán 11 cm-nek mérte. Utána Bencével kimennek a műhelybe és folytatják a les egyéb részeinek a szerelését. Én kicsit később utánuk megyek, és folytatom a festést. Délig dolgozunk, majd ebédelünk.

Ebéd után Bence és Pelikán kimennek az itatós lesek helyszínére és egyeztetnek a továbbiakról. Állítólag holnap jön egy újabb munkás, aki Joao szerint nagyon jó. Nekünk már nem az a szenzáció, ha jön a munkás, hanem ha egy napnál tovább itt is marad. Ha marad, Pelikánnak fog segíteni.

Délután folytatjuk a munkát a műhelyben, és a festést is befejezzük. Sietünk vissza, mert Bence szeretne karakarákat fotózni, de ez nem jön össze, mert egy madár sincs látható távolságon belül. Mindenki tesz-vesz a házban, este vacsi, utána Bence és András az elkövetkező három hétre napra pontosan beosztott ütemtervet készít a hátralévő munkákról (hétfőn kb. megváltják a világot és utána fürdünk a medencében).

Este elképzelhetetlen mennyiségű bogár jelenik meg a bejárati ajtónál. Mivel a ház latin-amerikai stílusban és módszerrel épült, van jó néhány rés, ahol betalálnak a házba. Fújjuk irtóval, és halomra tornyosulnak a két lámpa alatt a nappaliban. A szobában fel sem merjük kapcsolni a villanyt. Lehet, hogy mi ezt kapjuk majd a télapótól…

Spontán kajmánfotózás

50. nap

2009. december 4.

Reggel arra ébredünk, hogy hideg van, fázunk. Andrással halkan nevetjük, hogy mindketten beburkolóztunk a takaróba reggelre, hát igen 25 fok alá ment a hőmérséklet! A szobában csukva tartjuk az ablakot (mióta itt vagyunk erre nem volt példa), mert minden nyirkos lesz, ha kinyitjuk.
Felkelünk, elmegy reggeliért, még mindig esik az eső, kis pocsolyák állnak mindenhol, a földút egy katlan, amiben végig áll a víz. Reggeli kenyér és tejeskávé. Még jó hogy van vaj, uborka és kolbász (nem az univerzális, ez finom).
András és Bence folytatja a torony egyéb részeinek összeszerelését a műhelyben, Pelikán a gépen dolgozik, én meg számvitelezek. Olvastam a fórumokat, az októberi vizsgán megint sok volt a bukás, (mérlegképes könyvelő, vállalkozói szak, számvitel elemzés), gondoltam, legalább az összes elméletet megpróbálom a fejembe nyomorítani, csak idő legyen.
Ebéd a turistás helyen, volt krumplipüré is (én finomabban készítem), nagyon jól esett.
Ebéd után Bence és Pelikán kimennek az itatókhoz, hogy megnézzék, felmérjék és megbeszéljék a következő munkafolyamatokat. Bence ugyanis december 28-án elutazik egy hónapra Costa Rica-ba (az előző fotós projekt helyszíne) és fogadja a vendégeket. Mindent le kell szervezni és egyeztetni mielőtt elmegy, ugyanis ott se net, se telefon nincsen.
Viszik magukkal az újonnan vásárolt rádiókat (adó-vevő), hogy teszteljék, tényleg viszi-e a 7 km-t. Persze 1,9 km után nem hallottuk őket, és ők sem minket. Valószínű rá kell majd állnunk Joao-ék sávjára, mert azon elérhető mindenki az egész területen. A lodge-ban van egy hatalmas antenna, és Bruna a központ, ő továbbítja az üzeneteket a területen dolgozók között.
Esőkabátot, meg esernyőt nem visznek magukkal, mert Bence szerint úgysem fog esni. Mikor visszaérnek mindketten ázott verebeknek néznek ki.
Délután én is kimegyek a fiúkkal, és festem az elkészült dolgokat. Hat óra körül Bencével elindulunk a hangárba anyagért, amikor meglátunk egy kajmánt a lodge bejárata mellett a füvön, szájában egy armadillóval. Gyorsan beugrunk a házba Pelikánért, meg a fényképezőkért, Bencéék becserkelik a kajmánt, én meg rohanok Andrásért a műhelybe. Mindenki fotóz, a kajmán meg mintha tudná mit kellene csinálnia, pózol a kajával együtt. Fekszik, feláll, szalad, dobálja a szerencsétlen kis állatot (már régen nem él), mindezt a sárga virágú fák előtt (ami jó hátteret biztosít). Bence egyfolytában olyan szavakat mond örömében, amit ide csak kifütyülve tudnék leírni (ha ez hangos blog lenne). Egészen sötétedésig nyomják, ráadásul megtaláljuk a kis armadilló egyik szülőjét, azt is lefotózzák.
Andrással mi még lecsiszolunk egy vaskeretet, összepakolunk, amikor szól Barriga (aki visszajött dolgozni Joao-hoz a feleségével, és a kisfiúkkal – egy hónap nyári szünet van), hogy egy kígyó megmart egy kecskét, és megdöglött. Andrással nézünk egymásra, én mezítláb papucsban és rövidgatyában, ő gumicsizmában, hogy innentől akkor tényleg vigyázni kell a kígyókkal.
Este vacsi a turistás helyen, valami isteni finom zöldséges sajtos sült tál is volt, meg karamellás banán.
Utána Bence és András biliárdozik, András szerint a vascsiszolás miatt nem tudja irányítani a dákót, és lejt az asztal, emiatt nem jó felé mennek a golyók. Még egy lanyha próbálkozás részemről, hogy megverjem Andrást, mikor Bence berohan egy hatalmas csótánnyal a kezében. Akkora, hogy ha ránézek, elkap a hányinger. Úgy belekapaszkodott András pólójába, hogy alig tudtuk lefejteni róla.
Este a fiúk kielemzik a fotókat, Bence szerint ilyen potya fotózása még az életben nem volt. Zenehallgatás, és ajtószerelés, ugyanis a sok esőtől bedagadt az ajtó alja, és csak feltépni lehet, nyitni nem.