15. nap
2009. október 30.
Bencét egy órával előbb kellett volna kelteni, de este már olyan fáradt volt András, hogy a későbbi időpont maradt meg a fejében, de nekünk is sietni kellett, mert 7-kor indul a szafari a vendégekkel és más közlekedési eszköz hiányában, nekünk előbb ott kell lenni, mint az összes turista, mert az a busz nem vár. Sikeresen elérjük, ismét át a fazendára, onnan indul a lovaglás (András szerint poroszkáló program). Kb. 2 óra, ennyi időnk van megnézni a nagy les helyét és a környéken madarászni.
A helyi kutyák rettenetesen beszámíthatatlanok, mellettünk nyújtózkodnak, csóválják a farkukat, majd amikor elindulunk, nekünk rontanak, az én lábamon a nadrágba bele is kap az egyik.
Megnézzük az ara-etetőt, teljesen leették a pálmamagokat, újra kell tölteni. Az a szerencse, hogy csak keresni kell a magokat, és nem venni.
Körbesétálunk a fazenda körül (kicsit nagyobb kör), minden egyes alkalommal megcsodáljuk a jácintkék arákat, akik olyan kíváncsiak, hogy egy-kettő állandó jelleggel körülöttünk „settenkedik”. Nagyon játékos madarak.
Mivel hamarabb végzünk, mint a „poroszkáló” program, gyalog elindulunk visszafelé az úton, a lodge felé. Mi is csak poroszkálunk, kb. még háromnegyed óra, hogy visszainduljon a kocsi a vendégekkel, és minket is felvegyenek útközben.
A hídon megállunk, nézelődünk, Andrásnak új faja van, én meg mutatom, hogy mekkora halak úszkálnak a vízben (jó karnyi hosszúságúak). Állítólag piranhák is vannak, mi még nem láttunk. Átvágunk egy pálmás erdőfolton, majd rákapcsolunk, mert itt zabálnak a szúnyogok. Kiérünk a tisztásra, majd látunk egy kolibrit beszállni a fészkére, András lefotózza, hogy majd megmutatjuk Bencééknek, és megkérjük Brunát (helyi turistavezető) segítsen meghatározni. Megjelöljük a helyet, még egy kicsit gyalogolunk, de már messziről halljuk, hogy jön a kocsi és felvesz minket.
Bence reggel 6 óta a gép előtt ül, és szervezkedik. Enyhén gondterhelt arccal jön ki a szobából. A www.pel.hu oldalon Pelikán beszámolójából megérthető, hogy miért.
Mi elmegyünk telefonálni (csak műholdas telefon van, de legalább van) apunak, anyuval tegnap megbeszéltem, hogy ma bent lesz a kórházban, és megpróbáljuk felhívni. Létrejön a kapcsolat, apu hangja nagyon tompa, de bíztató, viszont nagyon szakadozva hallom, ki kell logikáznom, hogy mit is mond. Kb. 2 percet tudunk beszélni.
A szálláson András rákattan a netre, én kicsit tanulgatok, szunnyadok, majd megyünk ebédelni. A kaja a szokásos, főtt marhahús (változatosság, hogy egyben főzik vagy szeletelve), főtt bab (hasonlít egy picit a babgulyáshoz, de csak bab van benne), főtt rizs (tonna számra), és volt krumplipüré (nekem még jutott 3 evőkanál), és végre, reszelt sárgarépa és paradicsom!! Amúgy ízletesen főznek, nem lenne vele baj. Én a marhát nem kedvelem, de itt, ha találok mócsingmentes húst, megeszem. Inkább, mint a robbantott csirkét. Ebéd közben András és Bruna próbálják meghatározni a kolibrit, de nem sikerül, így Bruna-val megegyeznek, hogy elküldi egy madarász ismerősének a képet, hogy segítsen.
Visszamegyünk a szállásra, Bence még mindig a gép előtt ül, elfelejtett ebédelni…
Sikerül „beszélnem” anyuval (csak én hallom őt, és amit írok, az sem megy át), elmondja, hogy apu ma felállt a gyógytornász segítségével és ment pár métert. Kicsit jobb lett a hangulata, megette a vacsit és Mesivel még csokit is ettek (pedig azt nem nagyon szereti). Ha minden jól megy, 2 hét múlva hazaengedik, és akkor talán én is tudok vele beszélni (ha addig nem jönnek meg a viharok, mert az leárnyékolja a műholdas netet).
Időközben megérkezik Pelikán az új kocsival, amit azért vettek, hogy a magunk urai lehessünk. Meghozza a felírt cuccokat és a hűtőt is. Kalandos napjai voltak, itt még a bevásárlás sem megy könnyen…
Kis „gyorstalpaló” a kocsi kezeléséről (helyi sofőr okít, Bruna fordítja angolra), majd felpakolunk vizet és szúnyogirtót, irány az „ismeretlen”. Bence vezet árkon-bokron át, de szó szerint. Első állomás az az itató, amire tegnap azt hittük, hogy megtaláltuk, megyünk tovább. Bence szeretne még egy itatós helyet találni, de a terep nem éppen kedvez a tervének. Az egyik ágon meglátok egy nagy baglyot, ez új faj mindenkinek, míg András fotózza, Bence talál egy jaguártetemet. Az itteni erdőben találunk pálmamagot is, és helyet az itatónak. Folytatjuk a zötykölődést, Bence szeretne beilleszkedni a „helyi terepviszonyokba” rendszeresen beszédtéma „bevállaljuk?”…
Elmegyünk a tóig, körbesétáljuk, út közben belefutunk egy csapat „vaddisznóba” ami az itteni „veszélylistán” a harmadik a sorban. András artikulátlanul ordít, Bence csöndben áll, én meg botot keresek (senki ne kérdezze, hogy minek) és be vagyok fosva (András megjegyzése: nem félt, egyenesen rettegett). Végül is a kb. 50-60 disznó nagy csörtetéssel beinal a közeli erdőbe (tagnap egy nyolcvanas csapatot ijesztettünk fel az úton, míg a kocsi felvett bennünket). Állítólag csapatban nagyon veszélyesek. A tó partján Bence talál jaguár nyomokat, itt ér minket a naplemente.
Az úton visszafelé találunk egy madárpókot, a fiúk ijesztgetnek vele, majd szerencsésen megérkezünk a szállásra. A kocsi viszonylag jól vizsgázott, mindenhol átment, Bence nem kímélte, viszont rendszeresen kidobja az egyest.
A vacsi ugyanaz, mint az ebéd, a bónusz, hogy van valami csirkepaparikás-féle, de nem csirkehúsból.
Tervezzük, hogy megnézünk valami filmet, de végül elmarad.
A testemen legalább 150 szúnyogcsípés, azt sem tudom, melyiket vakarjam, megégetett valamilyen növény a karomon, még az esőerdőben, és az is ég azóta folyamatosan, a hideg vizes zuhany(van meleg víz is) isten áldása az égő bőrömre.
Mire lezuhanyozok, Bence kitalálja, hogy menjünk a medencébe, nekem nincs kedvem utána még egyszer zuhanyozni, így Andrással viziröpiznek a sötétben. Mi meg hallgatjuk őket Pelikánnal…
Este Andrásnak sikerül megszerelnie a WC-t, ami reggel fullra eldugult. Olyan kicsi a lefolyócsöve, hogy minden nagyobb „szmötyi” megakad benne, ezt még az alacsony víznyomás elősegíti.
Rendszeresen este 10 körül bedőlök az ágyba, még egy kicsit rejtvényt fejtek, de a lámpát a ventilátor felé függesztették, így ha működik a ventilátor és felkapcsoljuk a villanyt, olyan, mintha stroboszkóp lenne a szobában, idegesítő. Ég a testem, meleg van, de semmi perc alatt elalszok.
A helyi kutyák rettenetesen beszámíthatatlanok, mellettünk nyújtózkodnak, csóválják a farkukat, majd amikor elindulunk, nekünk rontanak, az én lábamon a nadrágba bele is kap az egyik.
Megnézzük az ara-etetőt, teljesen leették a pálmamagokat, újra kell tölteni. Az a szerencse, hogy csak keresni kell a magokat, és nem venni.
Körbesétálunk a fazenda körül (kicsit nagyobb kör), minden egyes alkalommal megcsodáljuk a jácintkék arákat, akik olyan kíváncsiak, hogy egy-kettő állandó jelleggel körülöttünk „settenkedik”. Nagyon játékos madarak.
Mivel hamarabb végzünk, mint a „poroszkáló” program, gyalog elindulunk visszafelé az úton, a lodge felé. Mi is csak poroszkálunk, kb. még háromnegyed óra, hogy visszainduljon a kocsi a vendégekkel, és minket is felvegyenek útközben.
A hídon megállunk, nézelődünk, Andrásnak új faja van, én meg mutatom, hogy mekkora halak úszkálnak a vízben (jó karnyi hosszúságúak). Állítólag piranhák is vannak, mi még nem láttunk. Átvágunk egy pálmás erdőfolton, majd rákapcsolunk, mert itt zabálnak a szúnyogok. Kiérünk a tisztásra, majd látunk egy kolibrit beszállni a fészkére, András lefotózza, hogy majd megmutatjuk Bencééknek, és megkérjük Brunát (helyi turistavezető) segítsen meghatározni. Megjelöljük a helyet, még egy kicsit gyalogolunk, de már messziről halljuk, hogy jön a kocsi és felvesz minket.
Bence reggel 6 óta a gép előtt ül, és szervezkedik. Enyhén gondterhelt arccal jön ki a szobából. A www.pel.hu oldalon Pelikán beszámolójából megérthető, hogy miért.
Mi elmegyünk telefonálni (csak műholdas telefon van, de legalább van) apunak, anyuval tegnap megbeszéltem, hogy ma bent lesz a kórházban, és megpróbáljuk felhívni. Létrejön a kapcsolat, apu hangja nagyon tompa, de bíztató, viszont nagyon szakadozva hallom, ki kell logikáznom, hogy mit is mond. Kb. 2 percet tudunk beszélni.
A szálláson András rákattan a netre, én kicsit tanulgatok, szunnyadok, majd megyünk ebédelni. A kaja a szokásos, főtt marhahús (változatosság, hogy egyben főzik vagy szeletelve), főtt bab (hasonlít egy picit a babgulyáshoz, de csak bab van benne), főtt rizs (tonna számra), és volt krumplipüré (nekem még jutott 3 evőkanál), és végre, reszelt sárgarépa és paradicsom!! Amúgy ízletesen főznek, nem lenne vele baj. Én a marhát nem kedvelem, de itt, ha találok mócsingmentes húst, megeszem. Inkább, mint a robbantott csirkét. Ebéd közben András és Bruna próbálják meghatározni a kolibrit, de nem sikerül, így Bruna-val megegyeznek, hogy elküldi egy madarász ismerősének a képet, hogy segítsen.
Visszamegyünk a szállásra, Bence még mindig a gép előtt ül, elfelejtett ebédelni…
Sikerül „beszélnem” anyuval (csak én hallom őt, és amit írok, az sem megy át), elmondja, hogy apu ma felállt a gyógytornász segítségével és ment pár métert. Kicsit jobb lett a hangulata, megette a vacsit és Mesivel még csokit is ettek (pedig azt nem nagyon szereti). Ha minden jól megy, 2 hét múlva hazaengedik, és akkor talán én is tudok vele beszélni (ha addig nem jönnek meg a viharok, mert az leárnyékolja a műholdas netet).
Időközben megérkezik Pelikán az új kocsival, amit azért vettek, hogy a magunk urai lehessünk. Meghozza a felírt cuccokat és a hűtőt is. Kalandos napjai voltak, itt még a bevásárlás sem megy könnyen…
Kis „gyorstalpaló” a kocsi kezeléséről (helyi sofőr okít, Bruna fordítja angolra), majd felpakolunk vizet és szúnyogirtót, irány az „ismeretlen”. Bence vezet árkon-bokron át, de szó szerint. Első állomás az az itató, amire tegnap azt hittük, hogy megtaláltuk, megyünk tovább. Bence szeretne még egy itatós helyet találni, de a terep nem éppen kedvez a tervének. Az egyik ágon meglátok egy nagy baglyot, ez új faj mindenkinek, míg András fotózza, Bence talál egy jaguártetemet. Az itteni erdőben találunk pálmamagot is, és helyet az itatónak. Folytatjuk a zötykölődést, Bence szeretne beilleszkedni a „helyi terepviszonyokba” rendszeresen beszédtéma „bevállaljuk?”…
Elmegyünk a tóig, körbesétáljuk, út közben belefutunk egy csapat „vaddisznóba” ami az itteni „veszélylistán” a harmadik a sorban. András artikulátlanul ordít, Bence csöndben áll, én meg botot keresek (senki ne kérdezze, hogy minek) és be vagyok fosva (András megjegyzése: nem félt, egyenesen rettegett). Végül is a kb. 50-60 disznó nagy csörtetéssel beinal a közeli erdőbe (tagnap egy nyolcvanas csapatot ijesztettünk fel az úton, míg a kocsi felvett bennünket). Állítólag csapatban nagyon veszélyesek. A tó partján Bence talál jaguár nyomokat, itt ér minket a naplemente.
Az úton visszafelé találunk egy madárpókot, a fiúk ijesztgetnek vele, majd szerencsésen megérkezünk a szállásra. A kocsi viszonylag jól vizsgázott, mindenhol átment, Bence nem kímélte, viszont rendszeresen kidobja az egyest.
A vacsi ugyanaz, mint az ebéd, a bónusz, hogy van valami csirkepaparikás-féle, de nem csirkehúsból.
Tervezzük, hogy megnézünk valami filmet, de végül elmarad.
A testemen legalább 150 szúnyogcsípés, azt sem tudom, melyiket vakarjam, megégetett valamilyen növény a karomon, még az esőerdőben, és az is ég azóta folyamatosan, a hideg vizes zuhany(van meleg víz is) isten áldása az égő bőrömre.
Mire lezuhanyozok, Bence kitalálja, hogy menjünk a medencébe, nekem nincs kedvem utána még egyszer zuhanyozni, így Andrással viziröpiznek a sötétben. Mi meg hallgatjuk őket Pelikánnal…
Este Andrásnak sikerül megszerelnie a WC-t, ami reggel fullra eldugult. Olyan kicsi a lefolyócsöve, hogy minden nagyobb „szmötyi” megakad benne, ezt még az alacsony víznyomás elősegíti.
Rendszeresen este 10 körül bedőlök az ágyba, még egy kicsit rejtvényt fejtek, de a lámpát a ventilátor felé függesztették, így ha működik a ventilátor és felkapcsoljuk a villanyt, olyan, mintha stroboszkóp lenne a szobában, idegesítő. Ég a testem, meleg van, de semmi perc alatt elalszok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése