61. nap
2009. december 15.
Reggel Bence és Carlos kimennek a kocsihoz, később András is megnézi a hibát. Kiderült, hogy csak egyetlen ( a négyből) csavar tartotta a felfüggesztést, és az is eltört. Carlos megjegyzi, hogy egy egész nap szükséges lenne neki ahhoz, hogy átnézze A-tól Z-ig a kocsit, és akkor nem kellene minden nap javítani. Most, mikor annyira kellene a kocsi…
A délelőtt a pihenés és ügyintézés jegyében telik. Ebédre a személyzet ebédlőjéhez megyünk, ahol annyi a szúnyog az asztal alatt, hogy teljesen szétmarják a lábunkat.
Délután Bence megjelenik Trigó-val, aki kiviszi őket a toronyhoz, Pelikánt pedig az a kocsinál várja, hogy kész legyenek. Pelikán olyan másfél óra múlva visszajön, mert kész van az árok, itt szerencséjükre nem ütköztek mészkőrétegbe, gyorsan haladtak. Kicsit pihen, majd átmegy a műhelyhez, megnézni, hogy állnak a kocsival. Este hatra kész is lett a kocsi.
Kimegy a fiúkért a toronyhoz, lelkére kötöm, hogy nyolc körül érjenek haza, mert vacsi idő van. Negyed kilencre meg is érkeznek, azzal, hogy a szomszédos fazendán meggyújtották a füvet, és kb. egy km. hosszú tűz van. Bence teljes extázisban vacsorázik, nem is vár meg minket, előre megy elkészülni, addigra mi is végzünk a gyümölcsökkel.
Mire visszaérünk, Bence még a kocsiról is lepakol néhány dolgot, minden megvan, még teszek be egy üveg vizet, és indulunk. Kiérünk az úton a tűzzel párhuzamosan, és az útról letérve nekivágunk árkon-bokron keresztül. Odaérünk a tűzhöz, mindannyian le vagyunk döbbenve, ilyet még soha nem láttunk: hosszan elnyúlva egy tűzkígyó fogad bennünket, pattogó-ropogó hanggal ég a fű, a bokor, a fa, ami a láng útjába kerül, messze bevilágítva a környéket, fent az égen szikráznak a csillagok (mivel itt egyáltalán nincs fényszennyezés, a legközelebbi város 100 km-re van), és körben villámlik az ég, megvilágítva a felhőket. Azt, hogy Bence hogy viselkedett, meg miket mondott, egyszerűen nem tudom leírni, de a lényeg az, hogy olyannyira be volt zsongva, hogy egy elefántnak való nyugtató lövedékkel sem lehetett volna „kiiktatni”. Szúnyog nincs a füst miatt, de levegő sem nagyon. Készülnek a fotók, profi szinten Bencénél, mi meg a „szappantartóval” kattintgatunk, majd játszunk is (lásd a fényképet), megy az idő, meg a tűz is arrébb, viszont a felhők egyre inkább közelednek felénk, eltakarva a csillagokat, ami miatt Bence elkezd nyavalyogni.
Éjfél után visszaindulunk. Érzésre megyünk vissza az útra, semmilyen támpontunk nincs a tűzön és a csillagokon kívül. A fiúk szerint jó az irány, én már halkan megjegyzem, hogy szerintem egy kis utat már kereszteznünk kellett volna, de ebben még én sem vagyok biztos, nekem még érzésem sincs, hogy merre kellene menni, inkább hallgatok. A „jó” irányt követve kikötünk egy erdő tövében. András szerint forduljunk vissza, és kerüljük meg az erdőt, akkor már jó lesz. Bencével ezután már teljesen elfeszítjük a fonalat, kavargunk jobbra, balra, előre, hátra, találunk egy utat. Bence szerint ezt az utat ismeri, azután kikötünk a szomszédos fazendánál, akkor mégsem azaz út, amire gondolt. Visszafordulunk, kikötünk egy olyan kapunál, amit egyikünk sem látott még soha, visszafordulunk, ekkor lát meg András egy viszonylag jobban kijárt utat. Követjük az utat, a másik fazendáról meg minket kocsival. Ekkor már több mint egy órája kavargunk a sötétben, keresztbe mentünk golfpálya minőségű legelőn, kicsit nagyobb füves réten, hatalmas zsombék-füvesen, kis bokroson, nagy bokroson és ritkább erdős területeken. Szerencsére az út beleágazik egy nagyobb útba, ami mellett betonoszlopok vannak, ez a mi utunk!! Betalálunk a lodge-ba. Fél kettő elmúlt…
Bence észvesztő tempóban pakol ki mindent a kocsiból, ami nem kell, keresi Pelikán GPS-ét, de nem találja, aztán rá jön, hogy azt nem is tudja használni. Pakolok neki vizet, meg szúnyogriasztót, és elindul vissza, azzal. hogy majd jön. Mondom neki, hogy ébresszen fel, ha hazaér, hogy tudjuk, megérkezett.
Bár ez már a következő nap eseményeihez tartozik, de itt folytatom, nem szeretném megszakítani a cselekmények folyamatát.
Bence hajnali hatkor még nincs sehol. Andrással megbeszéljük, hogy BIZTOS MEGINT VAN VALAMI A KOCSIVAL. Olyan egy órával később megjelenik Bence, de nem hallottuk a kocsi hangját. András kitámolyog, kérdezi, hogy mi van. Bence mondja, hogy feküdjön még vissza, mert elakadt a tűz felé menet a kocsival, nem tudunk dolgozni. Hiába rakta be összkerékhajtásba, megint elásta magát a kocsi. Ekkor látta meg, hogy ráadásul pont a tűz útjában állt meg. A platón talált egy kötélcsomót és azzal csapkodva oltotta ki a kocsi felé közeledő lángokat, így nem lett baj. Viszont mire kioltotta a tüzet a kocsinál elaludt a többi láng is, és vak sötét lett körben, a kocsit alig találta meg. Nem volt más választása, mint hogy beüljön a kocsiba (a rádión hiába hívott minket, mi nem hallottuk, de utólag átgondolva nem is tudtunk volna segíteni, esetleg imádkozni), és ott aludva várja meg a napfelkeltét. Viszont a kocsiban hemzsegtek a szúnyogok, így aludni sem tudott. Amint pirkadt, elindult zseblámpával és macsetével hazafelé, végig drukkolva, hogy csak most ne találkozzon jaguárral. Visszaérve a lodge-ba rögtön a „Faluba” vette az irányt, ahol találkozott Brunával és Trigó-val elmesélve az éjszakát és a végeredményt, Trigó sírva nevetett, azt mondta, hogy ami ezzel a kocsival történik, az már felér egy brazil szappanoperával. Végül is, ha belegondolunk, akkor már egyszer ki kellett húzni traktorral Bencééket a sárból, háromszor szerelték a váltót, nem tudom hányszor a kuplungot, egyszer a gázpedált, most tört ki a kereke, és a fék is rendszeresen elszáll. Pelikán nekicsúszott a múltkor a pálmafáknak, és kicsit megtörte a kasznit, de a kocsi még mindig megy, még mindig kiszolgál bennünket.
Az éjszaka kalandos volt, de a látvány, ami a tűznél fogadott minket, mindent kárpótolt. A szikrázó csillagok, a villámok és a tűz, hihetetlen volt…
A délelőtt a pihenés és ügyintézés jegyében telik. Ebédre a személyzet ebédlőjéhez megyünk, ahol annyi a szúnyog az asztal alatt, hogy teljesen szétmarják a lábunkat.
Délután Bence megjelenik Trigó-val, aki kiviszi őket a toronyhoz, Pelikánt pedig az a kocsinál várja, hogy kész legyenek. Pelikán olyan másfél óra múlva visszajön, mert kész van az árok, itt szerencséjükre nem ütköztek mészkőrétegbe, gyorsan haladtak. Kicsit pihen, majd átmegy a műhelyhez, megnézni, hogy állnak a kocsival. Este hatra kész is lett a kocsi.
Kimegy a fiúkért a toronyhoz, lelkére kötöm, hogy nyolc körül érjenek haza, mert vacsi idő van. Negyed kilencre meg is érkeznek, azzal, hogy a szomszédos fazendán meggyújtották a füvet, és kb. egy km. hosszú tűz van. Bence teljes extázisban vacsorázik, nem is vár meg minket, előre megy elkészülni, addigra mi is végzünk a gyümölcsökkel.
Mire visszaérünk, Bence még a kocsiról is lepakol néhány dolgot, minden megvan, még teszek be egy üveg vizet, és indulunk. Kiérünk az úton a tűzzel párhuzamosan, és az útról letérve nekivágunk árkon-bokron keresztül. Odaérünk a tűzhöz, mindannyian le vagyunk döbbenve, ilyet még soha nem láttunk: hosszan elnyúlva egy tűzkígyó fogad bennünket, pattogó-ropogó hanggal ég a fű, a bokor, a fa, ami a láng útjába kerül, messze bevilágítva a környéket, fent az égen szikráznak a csillagok (mivel itt egyáltalán nincs fényszennyezés, a legközelebbi város 100 km-re van), és körben villámlik az ég, megvilágítva a felhőket. Azt, hogy Bence hogy viselkedett, meg miket mondott, egyszerűen nem tudom leírni, de a lényeg az, hogy olyannyira be volt zsongva, hogy egy elefántnak való nyugtató lövedékkel sem lehetett volna „kiiktatni”. Szúnyog nincs a füst miatt, de levegő sem nagyon. Készülnek a fotók, profi szinten Bencénél, mi meg a „szappantartóval” kattintgatunk, majd játszunk is (lásd a fényképet), megy az idő, meg a tűz is arrébb, viszont a felhők egyre inkább közelednek felénk, eltakarva a csillagokat, ami miatt Bence elkezd nyavalyogni.
Éjfél után visszaindulunk. Érzésre megyünk vissza az útra, semmilyen támpontunk nincs a tűzön és a csillagokon kívül. A fiúk szerint jó az irány, én már halkan megjegyzem, hogy szerintem egy kis utat már kereszteznünk kellett volna, de ebben még én sem vagyok biztos, nekem még érzésem sincs, hogy merre kellene menni, inkább hallgatok. A „jó” irányt követve kikötünk egy erdő tövében. András szerint forduljunk vissza, és kerüljük meg az erdőt, akkor már jó lesz. Bencével ezután már teljesen elfeszítjük a fonalat, kavargunk jobbra, balra, előre, hátra, találunk egy utat. Bence szerint ezt az utat ismeri, azután kikötünk a szomszédos fazendánál, akkor mégsem azaz út, amire gondolt. Visszafordulunk, kikötünk egy olyan kapunál, amit egyikünk sem látott még soha, visszafordulunk, ekkor lát meg András egy viszonylag jobban kijárt utat. Követjük az utat, a másik fazendáról meg minket kocsival. Ekkor már több mint egy órája kavargunk a sötétben, keresztbe mentünk golfpálya minőségű legelőn, kicsit nagyobb füves réten, hatalmas zsombék-füvesen, kis bokroson, nagy bokroson és ritkább erdős területeken. Szerencsére az út beleágazik egy nagyobb útba, ami mellett betonoszlopok vannak, ez a mi utunk!! Betalálunk a lodge-ba. Fél kettő elmúlt…
Bence észvesztő tempóban pakol ki mindent a kocsiból, ami nem kell, keresi Pelikán GPS-ét, de nem találja, aztán rá jön, hogy azt nem is tudja használni. Pakolok neki vizet, meg szúnyogriasztót, és elindul vissza, azzal. hogy majd jön. Mondom neki, hogy ébresszen fel, ha hazaér, hogy tudjuk, megérkezett.
Bár ez már a következő nap eseményeihez tartozik, de itt folytatom, nem szeretném megszakítani a cselekmények folyamatát.
Bence hajnali hatkor még nincs sehol. Andrással megbeszéljük, hogy BIZTOS MEGINT VAN VALAMI A KOCSIVAL. Olyan egy órával később megjelenik Bence, de nem hallottuk a kocsi hangját. András kitámolyog, kérdezi, hogy mi van. Bence mondja, hogy feküdjön még vissza, mert elakadt a tűz felé menet a kocsival, nem tudunk dolgozni. Hiába rakta be összkerékhajtásba, megint elásta magát a kocsi. Ekkor látta meg, hogy ráadásul pont a tűz útjában állt meg. A platón talált egy kötélcsomót és azzal csapkodva oltotta ki a kocsi felé közeledő lángokat, így nem lett baj. Viszont mire kioltotta a tüzet a kocsinál elaludt a többi láng is, és vak sötét lett körben, a kocsit alig találta meg. Nem volt más választása, mint hogy beüljön a kocsiba (a rádión hiába hívott minket, mi nem hallottuk, de utólag átgondolva nem is tudtunk volna segíteni, esetleg imádkozni), és ott aludva várja meg a napfelkeltét. Viszont a kocsiban hemzsegtek a szúnyogok, így aludni sem tudott. Amint pirkadt, elindult zseblámpával és macsetével hazafelé, végig drukkolva, hogy csak most ne találkozzon jaguárral. Visszaérve a lodge-ba rögtön a „Faluba” vette az irányt, ahol találkozott Brunával és Trigó-val elmesélve az éjszakát és a végeredményt, Trigó sírva nevetett, azt mondta, hogy ami ezzel a kocsival történik, az már felér egy brazil szappanoperával. Végül is, ha belegondolunk, akkor már egyszer ki kellett húzni traktorral Bencééket a sárból, háromszor szerelték a váltót, nem tudom hányszor a kuplungot, egyszer a gázpedált, most tört ki a kereke, és a fék is rendszeresen elszáll. Pelikán nekicsúszott a múltkor a pálmafáknak, és kicsit megtörte a kasznit, de a kocsi még mindig megy, még mindig kiszolgál bennünket.
Az éjszaka kalandos volt, de a látvány, ami a tűznél fogadott minket, mindent kárpótolt. A szikrázó csillagok, a villámok és a tűz, hihetetlen volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése