73. nap
2009. december 27.
Reggel Bence ébreszt minket, hogy a medencénél van egy hangyász. Gyorsan kiszaladunk, a fiúk fotózni próbálják. Mialatt Bence és András visszafut, valamiért a házba a hangyász áttornázza magát a kerítésen, én meg próbálom magamba fojtani a nevetésem, mert közvetlen mellette állok. A medence partján a fiúk bekerítik, kicsit tanakodik, hogy mi legyen, aztán Pelikán mellett elcsámpázik. Néha beledugja a hosszú orrát a földbe, egyszer sikerrel is jár, hangyabolyra lel, csak úgy söpri le a fejéről a támadókat. A hosszú karmaival nem éppen balerinához illően mozog a talajon, hátulról simán beillene ős-focistának, olyan karika lábai vannak, de viszonylag gyorsan közlekedik. Miután távolodik a háztól, bemenekülök a szúnyogok elől, nem sokkal később András és Bence is, Pelikán csak pár perc múlva, azzal, hogy felmászott egy magas fára a hangyász, megunva a pózolást.
Nem sokkal ezelőtt Kiko már elindult a traktor mögé felakasztott, hat darab eukaliptusz fával (darabja 7 m hosszú), ki a toronyhoz. A fiúk utána. Némi huzavona után sikeresen beállítják azokat a kiásott, marhák által betemetett és újonnan kiásott gödrökbe. Ezek lesznek az ara-etetők.
A visszafelé úton Bence meglát egy kajmánt a folyóparton, az orrán egy nagy narancssárga lepkével. A házban gyorsan felkapják a fotóscuccokat, és Pelikánnal ketten visszamennek. Becserkelik az állatot, Bence nekifekszik a fotózásnak, és kajmán ebben a pillanatban belecsobban a folyóba. Ennyit a kajmán és lepke fotózásáról.
Mi Andrással a ház melletti folyóparton nézzük, hogy mennyi barna-szürke-fehér lepke van. Szerintem most keltek ki, de olyan tömegben, hogy sűrű felhőben repkednek a napos-vizes helyeken. Annyira szeretek belemenni ezekbe a felhőkbe, ahogy a szárnyukkal végigsimítják a bőrömet és le is szállnak ránk.
Ebéd után Bence és András még lefestik az első itatós lest kívülről is. Már csak be kell tenni az üveget, és teljesen kész!
Három körül érnek vissza egy kis tatuval. A tatunak rossz a látása és lassú is, emiatt olyan bárgyú, hogy az már imádnivaló. Bence szeretné megfotózni, kéri, hogy vigyázzunk rá. Gondolom, hogy szabadjára eresztem, mert elszaladni úgy sem tud. Míg nem nézek oda, eltűnik. A ház mellett ásott egy akkora gödröt se perc alatt, hogy alig bírtuk kiszedni belőle.
Gyorsan összekészítjük a bari-sütéshez szükséges dolgokat, és elindulunk mind az öten (Carlos az ötödik) a toronyhoz. Már jó előre kikészítettük oda a munkálatok során lehullott fákat, András és Carlos begyújtják, Pelikán elmegy a Fazendához utánpótlásért, Bence a közeli erdőben vág „pörgető-fákat” és nyársat, én megpucolom a gyümölcsöket. Csapatmunkával felerősítjük a megtömött állatot a nyársra, majd becsomagoljuk alufóliával, és kezdődik a sütés! Háromnegyed hét van.
Felváltva pergetjük a tűz felett, mert irtózatos meleg van, Bence meg András egymásra licitálnak, hogy ki tud jobb parazsat rakni. Szól a zene, jönnek a szúnyogok. Mivel nem elég az alufólia, és az égősort is otthon felejtettük, Bence visszaszalad, Carlos megy vele. Nem sokkal a visszaérése után megérkezik Joao és Olívia is egy kisebb hűtőtáskányi sörrel. Kezd jó lenni a hangulat. Beszélgetünk a brazilokról, magyarokról, ételekről, szokásokról, sok mindenről.
Tíz már bőven elmúlt, mikor rápróbálunk a húsra. Joao nagy darabokat vág magának és Olíviának, van rizs, és a húsban megfőtt gyümölcs. Joao-nak és Olíviának nagyon tetszik az ízesítés, azzal nem is lenne baj, de nem sült meg rendesen a hús. Visszatesszük a tűzre.
Tizenegy körül már Joao egyre többször mondja Olíviának, hogy Bora, Bora (Menjünk, menjünk), majd elindulnak. Mi még sütjük tovább a húst. Éjfél után levesszük a tűzről, Bence és Pelikán bekajálnak, eltesszük a hús maradékát, majd jól megrakjuk a tüzet. Készülnek a toronyról a fotók, ami nagyon romantikus így a tűz fényében, háttérben a villámokkal. Felülünk a kocsira és hazaindulunk. 100 méterre a toronytól rákezd az eső, és hazáig szemerkél. Szerencsénk volt.
2009. december 27.
Reggel Bence ébreszt minket, hogy a medencénél van egy hangyász. Gyorsan kiszaladunk, a fiúk fotózni próbálják. Mialatt Bence és András visszafut, valamiért a házba a hangyász áttornázza magát a kerítésen, én meg próbálom magamba fojtani a nevetésem, mert közvetlen mellette állok. A medence partján a fiúk bekerítik, kicsit tanakodik, hogy mi legyen, aztán Pelikán mellett elcsámpázik. Néha beledugja a hosszú orrát a földbe, egyszer sikerrel is jár, hangyabolyra lel, csak úgy söpri le a fejéről a támadókat. A hosszú karmaival nem éppen balerinához illően mozog a talajon, hátulról simán beillene ős-focistának, olyan karika lábai vannak, de viszonylag gyorsan közlekedik. Miután távolodik a háztól, bemenekülök a szúnyogok elől, nem sokkal később András és Bence is, Pelikán csak pár perc múlva, azzal, hogy felmászott egy magas fára a hangyász, megunva a pózolást.
Nem sokkal ezelőtt Kiko már elindult a traktor mögé felakasztott, hat darab eukaliptusz fával (darabja 7 m hosszú), ki a toronyhoz. A fiúk utána. Némi huzavona után sikeresen beállítják azokat a kiásott, marhák által betemetett és újonnan kiásott gödrökbe. Ezek lesznek az ara-etetők.
A visszafelé úton Bence meglát egy kajmánt a folyóparton, az orrán egy nagy narancssárga lepkével. A házban gyorsan felkapják a fotóscuccokat, és Pelikánnal ketten visszamennek. Becserkelik az állatot, Bence nekifekszik a fotózásnak, és kajmán ebben a pillanatban belecsobban a folyóba. Ennyit a kajmán és lepke fotózásáról.
Mi Andrással a ház melletti folyóparton nézzük, hogy mennyi barna-szürke-fehér lepke van. Szerintem most keltek ki, de olyan tömegben, hogy sűrű felhőben repkednek a napos-vizes helyeken. Annyira szeretek belemenni ezekbe a felhőkbe, ahogy a szárnyukkal végigsimítják a bőrömet és le is szállnak ránk.
Ebéd után Bence és András még lefestik az első itatós lest kívülről is. Már csak be kell tenni az üveget, és teljesen kész!
Három körül érnek vissza egy kis tatuval. A tatunak rossz a látása és lassú is, emiatt olyan bárgyú, hogy az már imádnivaló. Bence szeretné megfotózni, kéri, hogy vigyázzunk rá. Gondolom, hogy szabadjára eresztem, mert elszaladni úgy sem tud. Míg nem nézek oda, eltűnik. A ház mellett ásott egy akkora gödröt se perc alatt, hogy alig bírtuk kiszedni belőle.
Gyorsan összekészítjük a bari-sütéshez szükséges dolgokat, és elindulunk mind az öten (Carlos az ötödik) a toronyhoz. Már jó előre kikészítettük oda a munkálatok során lehullott fákat, András és Carlos begyújtják, Pelikán elmegy a Fazendához utánpótlásért, Bence a közeli erdőben vág „pörgető-fákat” és nyársat, én megpucolom a gyümölcsöket. Csapatmunkával felerősítjük a megtömött állatot a nyársra, majd becsomagoljuk alufóliával, és kezdődik a sütés! Háromnegyed hét van.
Felváltva pergetjük a tűz felett, mert irtózatos meleg van, Bence meg András egymásra licitálnak, hogy ki tud jobb parazsat rakni. Szól a zene, jönnek a szúnyogok. Mivel nem elég az alufólia, és az égősort is otthon felejtettük, Bence visszaszalad, Carlos megy vele. Nem sokkal a visszaérése után megérkezik Joao és Olívia is egy kisebb hűtőtáskányi sörrel. Kezd jó lenni a hangulat. Beszélgetünk a brazilokról, magyarokról, ételekről, szokásokról, sok mindenről.
Tíz már bőven elmúlt, mikor rápróbálunk a húsra. Joao nagy darabokat vág magának és Olíviának, van rizs, és a húsban megfőtt gyümölcs. Joao-nak és Olíviának nagyon tetszik az ízesítés, azzal nem is lenne baj, de nem sült meg rendesen a hús. Visszatesszük a tűzre.
Tizenegy körül már Joao egyre többször mondja Olíviának, hogy Bora, Bora (Menjünk, menjünk), majd elindulnak. Mi még sütjük tovább a húst. Éjfél után levesszük a tűzről, Bence és Pelikán bekajálnak, eltesszük a hús maradékát, majd jól megrakjuk a tüzet. Készülnek a toronyról a fotók, ami nagyon romantikus így a tűz fényében, háttérben a villámokkal. Felülünk a kocsira és hazaindulunk. 100 méterre a toronytól rákezd az eső, és hazáig szemerkél. Szerencsénk volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése