54. nap
2009. december 8.
Kicsit megcsúsztunk a bloggal a feszített munkatempó miatt, így ezt és a holnapi napot emlékezetből írom december 10-én.
Reggel András a medencéből hoz egy hatalmas cincért, eddig ez a legnagyobb bogár amit találtunk. A medence is kezd egy elhanyagolt kubikgödörre emlékeztetni, nincs Gvató, nincs aki takarítsa az egészet, sok a döglött bogár, 2 gyík tetem és egy denevér (minek iszik az ilyen) is a vízbe pusztult. Majd Bencével (asszisztálásommal) a műhelyben folytatják a 2 itatós les összerakását. Az elsőn kellett viszonylag sokat tanakodni, még Bence szuper tervrajzai ellenére is, mivel itt az alapanyagok minősége kritikán aluli, ahogy mondani szoktuk Brazilian Quality=Brazil minőség. Itt nem nagyon ismerik a derékszöget, a milliméteres pontosságot, az egyenest. Arról ne is beszéljünk, hogy olyan „élő” alapanyagot hoztak, melyen még fütyült a rigó, így száradás után, a DNS kettős spirálja, elbújhat a faanyag végleges alakjához képest. A bitszemek nem kompatibilisek a csavarok fejével, akkor sem, ha az összeillőket használjuk, az asztalos szorítók siralmasak, a műhely betonozott alja nincs elsimítva. Szóval az építkezés nem csak a tervrajz megvalósításáról szól, jobban mondva főként nem az a kihívás…
Miután az első les összeszerelhető állapotra kész, a második már könnyebben megy, tekintettel arra, hogy ki tudjuk cselezni az alapanyagok hibáit.
Pelikán az emberekkel kint dolgozik az erdőben, anyagot szállítanak, fákat vágnak, húzogatnak, ásnak.
Délután kicsit hamarabb befejezzük a munkát (hat óra), visszaindulunk a házba, mikor egy szomjas arát pillantunk meg, éppen a sózó vályúban összegyűlt vizet issza. András próbál közelebb menni, majd látja, hogy ez a madár nagyon szomjas. Hoz a madárnak vizet és a digit leteszi a vályúra és indítja a videót. Az arát, mintha zsinóron húznák, rögtön visszaszáll, iszik jobbról, iszik balról. András önkívületben van, hogy micsoda videó lesz. Közelebb megyünk, beintegetünk mi is a képbe, hadd irigykedjenek otthon, itt milyen szelídek a madarak. Megnézzük a felvételt, mellyel egy gond volt. Nem volt elég hely a memóriakártyán, így a leggyengébb jelentet sikerült megörökíteni. Nem baj majd legközelebb. Megyünk megetetni és fotózni a karakarákat. Kirakjuk a kaját, de megint bátortalanok, valószínű a négy fényképező miatt (előkészületek közben Pelikán is megérkezett).
Vacsi előtt Bence és Pelikán kimennek megetetni az arákat, és fotóznak, mi hozunk nekik kaját (egyfogásos rizses hús). Este zenehallgatás, netezés, mi pedig Andrással azt számoljuk és tervezzük, hogy az Amazonas-hoz vagy az Iguazu-vízeséshez menjünk januárban. András az előző mellett szavaz, én szívem szerint mindkettőhöz mennék. Végül is abban maradunk, hogy Amazonas, hiszen Argentínába még úgyis szeretnénk visszajönni (egyszer), és akkor megnézzük az Iguazu-t (ami a brazil, argentin és paraquay hármas határon fekszik).
Reggel András a medencéből hoz egy hatalmas cincért, eddig ez a legnagyobb bogár amit találtunk. A medence is kezd egy elhanyagolt kubikgödörre emlékeztetni, nincs Gvató, nincs aki takarítsa az egészet, sok a döglött bogár, 2 gyík tetem és egy denevér (minek iszik az ilyen) is a vízbe pusztult. Majd Bencével (asszisztálásommal) a műhelyben folytatják a 2 itatós les összerakását. Az elsőn kellett viszonylag sokat tanakodni, még Bence szuper tervrajzai ellenére is, mivel itt az alapanyagok minősége kritikán aluli, ahogy mondani szoktuk Brazilian Quality=Brazil minőség. Itt nem nagyon ismerik a derékszöget, a milliméteres pontosságot, az egyenest. Arról ne is beszéljünk, hogy olyan „élő” alapanyagot hoztak, melyen még fütyült a rigó, így száradás után, a DNS kettős spirálja, elbújhat a faanyag végleges alakjához képest. A bitszemek nem kompatibilisek a csavarok fejével, akkor sem, ha az összeillőket használjuk, az asztalos szorítók siralmasak, a műhely betonozott alja nincs elsimítva. Szóval az építkezés nem csak a tervrajz megvalósításáról szól, jobban mondva főként nem az a kihívás…
Miután az első les összeszerelhető állapotra kész, a második már könnyebben megy, tekintettel arra, hogy ki tudjuk cselezni az alapanyagok hibáit.
Pelikán az emberekkel kint dolgozik az erdőben, anyagot szállítanak, fákat vágnak, húzogatnak, ásnak.
Délután kicsit hamarabb befejezzük a munkát (hat óra), visszaindulunk a házba, mikor egy szomjas arát pillantunk meg, éppen a sózó vályúban összegyűlt vizet issza. András próbál közelebb menni, majd látja, hogy ez a madár nagyon szomjas. Hoz a madárnak vizet és a digit leteszi a vályúra és indítja a videót. Az arát, mintha zsinóron húznák, rögtön visszaszáll, iszik jobbról, iszik balról. András önkívületben van, hogy micsoda videó lesz. Közelebb megyünk, beintegetünk mi is a képbe, hadd irigykedjenek otthon, itt milyen szelídek a madarak. Megnézzük a felvételt, mellyel egy gond volt. Nem volt elég hely a memóriakártyán, így a leggyengébb jelentet sikerült megörökíteni. Nem baj majd legközelebb. Megyünk megetetni és fotózni a karakarákat. Kirakjuk a kaját, de megint bátortalanok, valószínű a négy fényképező miatt (előkészületek közben Pelikán is megérkezett).
Vacsi előtt Bence és Pelikán kimennek megetetni az arákat, és fotóznak, mi hozunk nekik kaját (egyfogásos rizses hús). Este zenehallgatás, netezés, mi pedig Andrással azt számoljuk és tervezzük, hogy az Amazonas-hoz vagy az Iguazu-vízeséshez menjünk januárban. András az előző mellett szavaz, én szívem szerint mindkettőhöz mennék. Végül is abban maradunk, hogy Amazonas, hiszen Argentínába még úgyis szeretnénk visszajönni (egyszer), és akkor megnézzük az Iguazu-t (ami a brazil, argentin és paraquay hármas határon fekszik).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése