17. nap2009. november 01.
András és Bence fél hatkor kimentek ellenőrizni az itatót, majd pár perces pihenő után át a fazendára, mert ma is vágtak egy bivalyt, és kirakták a kapott testrészeket a keselyűknek. Ott kiderül, hogy csak egy kecskét vágtak. Ez is elég lesz a másnapi fotózáshoz. Itt, amit kitesznek az állatoknak, legyen az szelíd, vagy vad, az el is fogy. Ez idő alatt én feltakarítottam, rendet tettem. Most még száraz az idő, rengeteg port hordunk be a házba, még úgy is, hogy az ajtóban lerakjuk a cipőket, papucsokat. Napi háromszor söprök fel, de így is por van bent. Takarítónővel én még nem találkoztam, Pelikán szerint hetente egyszer jönnek, de én már indítványozom, hogy vegyünk valami univerzális tisztítószert, mert a padló, meg a mosdókagylók is állandóan koszosak, és a sima víz olyan, mint a halottnak a csók.
Miután visszajöttek, Bence és Pelikán ellenőrizték a tájolót, és mivel nem jutottak valamiben egyetértésre órákon keresztül egyeztettek és infot gyűjtöttek a netről. Ezalatt skypon beszéltünk az otthoniakkal (apuról nap mint nap jobb hírekkel szolgál anyu is és Mesi is), és beetettük a szobaablakunk alá a talált és kapott száraz kenyérrel a karakarákat.
Sajnos a mosatást, vagy a mosási lehetőséget még mindig nem sikerült elintézni, így lassan nem marad egy darab tiszta ruhánk sem. Néha kiöblítek a mosdókagylóban szappannal és hideg vízben (ott csak az van) egy-egy pólót vagy alsóneműt, de ezt mosásnak nem nevezném, csak felfrissítem, hogy ne legyen büdös.
Elmegyünk ebédelni, Pelikán visszamenekül a házba a szúnyogok és a meleg elől, mi Andrással még maradunk. A beszélgetés más irányba terelődik, téma, hogy mi 30 óra tanulással elég jól beszélünk portugálul. András rögtön lecsap, hogy ő meg akarja jobban tanulni, erre Maria géppuskatempóban elhadar valamit, és néznek ránk, Mondom, hogy ez nekünk túl gyors, és így semmit nem értünk meg. Becsatlakozik még egy fiú, aki kicsit tud angolul, segítget fordítani, végül is megy a beszélgetés, bár akadozva. András megkérdezi, hogy az „ebédlőasztal” feletti fáról a kókuszdiókat le lehet-e szedni, meg lehet-e enni? Előkerítenek egy létrát, András felszenvedi magát, és a hatodik dió után rájön, hogy kell leszedni. Félórás döglesztő melegben sikerül tizenvalahány diót levarázsolni, ebből elhozunk nyolcat, a többit otthagyjuk. Maria a nagy ismerkedés hatására kihoz nekünk fél kiló frissen sült kalácsot, hogy legyen mit ennünk. Ez nagy esemény, mert reggelire már 3 napos kenyeret meg kalácsot kaptunk!!!
Visszaérve a házba Bence meg Pelikán még mindig egyeztet…
Kis idő múlva Bence és András leszedik az „új” kocsi ajtaját, mert a tegnapi nap folyamán a zárja szétesett, és meg kell hegeszteni. András leszedi, Bence hegeszti, végül is majdnem olyan lett, mint újkorában.
Teszünk-veszünk még a házban, majd András elmegy a folyópartra madarászni, mert Pelikán látott egy olyan madárfajt, amit ő még nem, és megkeresi. Pelikán is csatlakozna, de ő a ház körül fotózik. András egyszer csak futva beordít az ajtón, hogy itt egy vidra, eszik és nagyon közelről nézhető. Bencével kirongyolunk, de a vidra a folyóban elsuhant valahova, Bence még látja, hogy nagyjából hol lehet. Fél órát etetjük magunkat a szúnyogokkal, azután feladjuk. Biztos látjuk még, mert András szerint ott élhet, ahol ő találta.
Bence úgy dönt, hogy rápróbál még egyszer a baglyokra, mi is megyünk Andrással. Elméletileg Joáo vár minket a másik fazendán, de nincs ott. Állítólag elment a lovakért, amin a vendégek fognak lovagolni (ugyanis pont akkor kezdődött a délutáni lovaglás). Csak úgy megjegyzem, hogy itt a személyzet is, meg a vendégek is tudnak lovagolni. Mi, a magyar különítmény, a „lovas nemzet” tagjai közül András és Pelikán még megüli a lovat, de Bence és én már azt sem. Szép…
Bence elkezd fotózni, mi Andrással megyünk egy kört a kocsival, én vezetek. A beindítással is vannak problémák (rossz az önindító), de néhány próbálkozás után sikerül. A kormány holtjátéka hatalmas, először alig bírom egyenesben tartani a mély homokban, állandóan attól félve, hogy elakadunk. Az egyest rendszeresen kidobja a kocsi, András szerint sportosan váltok, indulásnál mindig megkapartatom ezt a nagy batárt. Vezetek, vezetek, még megfordulni is sikerül másodjára, teljesen egyedül, aztán kezdek ráérezni, hogy itt, ezzel lehet menni árkon-bokron, már a váltás is jobban megy, már néha még sportos, sikerül kitaktikáznom, hogy tudok elindulni úgy, hogy a sebváltó bent is maradjon az egyesben, és kezd tetszeni a dolog.
Vezetés közben látunk két nandut (itt emának mondják), András kivan, hogy ő napokig keresi, én meg csak úgy látok kettőt is. Mondom, hogy a Profik így csinálják.
Bence fotóz, Andrással közben elhajtjuk a téma közeléből a marhákat, lovakat, kutyákat, madarászunk, beszélgetünk, öljük a szúnyogokat, nagy a nyugalom. Viszonylag hamar ránk sötétedik, többek között azért is, mert kelet felől jönnek a viharfelhők. Rákezd a szél is, rendesen hajlongnak a pálmák, az utolsó napsugarak hihetetlen narancssárga színbe öltöztetik a tájat. Bence fotóz(na), ha jönnének a baglyok. Mikor már szinte teljesen sötét van, összepakolunk, és elindulunk haza. Az eső is rákezd egy picit. Az első kapun túl egy marhacsorda pont ott akar mindig menni, ahol mi a kocsival, Bence már mondja, hogy buta tehenek, de nem használ. Végül is kikeveredünk, Bence rákapcsol, András a platón erősen kapaszkodik, én tartom az összes fotós cuccot, meg magam, nehogy véletlenül kinyíljon az újonnan barkácsolt ajtó és kiessek. Egyszer csak nagy fék, az úton, a sötétben előttünk egy csapat kapibara (vízidisznó, lásd tegnapelőtti címkép). Duda, duda, végül is lassacskán lehúzódnak az útról, bár egy kicsike még gondolkodik, hogy felálljon-e…
A vacsorát áthozzuk a házba (spagetti tészta darált marhahússal, rizs és bab), majd elindulunk billiárdozni, fotósok a nem-fotósok ellen. Persze az asztal foglalt, a szalon tele vendégekkel. Akkor viziröpizzünk. Pelikán marad, filmet néz a laptopon (van TV is, de nem jók a műsorok), mi meg belevetjük magunkat a vízbe. Isteni!
A fiúk neteznek, András gyorsan elaszik, én még nézem angolul a Madagaszkár első részét (hoztam pár rajzfilmet), de fél óra után kikapcsolom és elalszok.
Sajnos a mosatást, vagy a mosási lehetőséget még mindig nem sikerült elintézni, így lassan nem marad egy darab tiszta ruhánk sem. Néha kiöblítek a mosdókagylóban szappannal és hideg vízben (ott csak az van) egy-egy pólót vagy alsóneműt, de ezt mosásnak nem nevezném, csak felfrissítem, hogy ne legyen büdös.
Elmegyünk ebédelni, Pelikán visszamenekül a házba a szúnyogok és a meleg elől, mi Andrással még maradunk. A beszélgetés más irányba terelődik, téma, hogy mi 30 óra tanulással elég jól beszélünk portugálul. András rögtön lecsap, hogy ő meg akarja jobban tanulni, erre Maria géppuskatempóban elhadar valamit, és néznek ránk, Mondom, hogy ez nekünk túl gyors, és így semmit nem értünk meg. Becsatlakozik még egy fiú, aki kicsit tud angolul, segítget fordítani, végül is megy a beszélgetés, bár akadozva. András megkérdezi, hogy az „ebédlőasztal” feletti fáról a kókuszdiókat le lehet-e szedni, meg lehet-e enni? Előkerítenek egy létrát, András felszenvedi magát, és a hatodik dió után rájön, hogy kell leszedni. Félórás döglesztő melegben sikerül tizenvalahány diót levarázsolni, ebből elhozunk nyolcat, a többit otthagyjuk. Maria a nagy ismerkedés hatására kihoz nekünk fél kiló frissen sült kalácsot, hogy legyen mit ennünk. Ez nagy esemény, mert reggelire már 3 napos kenyeret meg kalácsot kaptunk!!!
Visszaérve a házba Bence meg Pelikán még mindig egyeztet…
Kis idő múlva Bence és András leszedik az „új” kocsi ajtaját, mert a tegnapi nap folyamán a zárja szétesett, és meg kell hegeszteni. András leszedi, Bence hegeszti, végül is majdnem olyan lett, mint újkorában.
Teszünk-veszünk még a házban, majd András elmegy a folyópartra madarászni, mert Pelikán látott egy olyan madárfajt, amit ő még nem, és megkeresi. Pelikán is csatlakozna, de ő a ház körül fotózik. András egyszer csak futva beordít az ajtón, hogy itt egy vidra, eszik és nagyon közelről nézhető. Bencével kirongyolunk, de a vidra a folyóban elsuhant valahova, Bence még látja, hogy nagyjából hol lehet. Fél órát etetjük magunkat a szúnyogokkal, azután feladjuk. Biztos látjuk még, mert András szerint ott élhet, ahol ő találta.
Bence úgy dönt, hogy rápróbál még egyszer a baglyokra, mi is megyünk Andrással. Elméletileg Joáo vár minket a másik fazendán, de nincs ott. Állítólag elment a lovakért, amin a vendégek fognak lovagolni (ugyanis pont akkor kezdődött a délutáni lovaglás). Csak úgy megjegyzem, hogy itt a személyzet is, meg a vendégek is tudnak lovagolni. Mi, a magyar különítmény, a „lovas nemzet” tagjai közül András és Pelikán még megüli a lovat, de Bence és én már azt sem. Szép…
Bence elkezd fotózni, mi Andrással megyünk egy kört a kocsival, én vezetek. A beindítással is vannak problémák (rossz az önindító), de néhány próbálkozás után sikerül. A kormány holtjátéka hatalmas, először alig bírom egyenesben tartani a mély homokban, állandóan attól félve, hogy elakadunk. Az egyest rendszeresen kidobja a kocsi, András szerint sportosan váltok, indulásnál mindig megkapartatom ezt a nagy batárt. Vezetek, vezetek, még megfordulni is sikerül másodjára, teljesen egyedül, aztán kezdek ráérezni, hogy itt, ezzel lehet menni árkon-bokron, már a váltás is jobban megy, már néha még sportos, sikerül kitaktikáznom, hogy tudok elindulni úgy, hogy a sebváltó bent is maradjon az egyesben, és kezd tetszeni a dolog.
Vezetés közben látunk két nandut (itt emának mondják), András kivan, hogy ő napokig keresi, én meg csak úgy látok kettőt is. Mondom, hogy a Profik így csinálják.
Bence fotóz, Andrással közben elhajtjuk a téma közeléből a marhákat, lovakat, kutyákat, madarászunk, beszélgetünk, öljük a szúnyogokat, nagy a nyugalom. Viszonylag hamar ránk sötétedik, többek között azért is, mert kelet felől jönnek a viharfelhők. Rákezd a szél is, rendesen hajlongnak a pálmák, az utolsó napsugarak hihetetlen narancssárga színbe öltöztetik a tájat. Bence fotóz(na), ha jönnének a baglyok. Mikor már szinte teljesen sötét van, összepakolunk, és elindulunk haza. Az eső is rákezd egy picit. Az első kapun túl egy marhacsorda pont ott akar mindig menni, ahol mi a kocsival, Bence már mondja, hogy buta tehenek, de nem használ. Végül is kikeveredünk, Bence rákapcsol, András a platón erősen kapaszkodik, én tartom az összes fotós cuccot, meg magam, nehogy véletlenül kinyíljon az újonnan barkácsolt ajtó és kiessek. Egyszer csak nagy fék, az úton, a sötétben előttünk egy csapat kapibara (vízidisznó, lásd tegnapelőtti címkép). Duda, duda, végül is lassacskán lehúzódnak az útról, bár egy kicsike még gondolkodik, hogy felálljon-e…
A vacsorát áthozzuk a házba (spagetti tészta darált marhahússal, rizs és bab), majd elindulunk billiárdozni, fotósok a nem-fotósok ellen. Persze az asztal foglalt, a szalon tele vendégekkel. Akkor viziröpizzünk. Pelikán marad, filmet néz a laptopon (van TV is, de nem jók a műsorok), mi meg belevetjük magunkat a vízbe. Isteni!
A fiúk neteznek, András gyorsan elaszik, én még nézem angolul a Madagaszkár első részét (hoztam pár rajzfilmet), de fél óra után kikapcsolom és elalszok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése