21. nap2009. november 5.
Hajnal fél hatkor kelünk, mert Bencét visszük a buszhoz. A kocsival visszük Buraco das Piranhas-ig, ahol is, fel tud szállni a Campo Grande-ba tartó reggel 8-kor induló buszra.
Nos, aki azt gondolja, hogy azért kellett ilyen korán kelnünk, mert lusták és lassúak vagyunk, az téved. Ha azt gondolja, hogy azért, mert hosszú addig az út, az is téved. Ez a másfél óra a kb. 30 km-es út megtételéhez szükséges, ugyanis annyira rossz földút vezet odáig, bónuszként 20 híddal. A híd itt összetákolt faalkotmány egy nyomsávval a tetején, amit lecsavarozott deszkák jelentenek. (némelyiket már régen elengedte a csavar).
Sikeresen és időben odaértünk, kb. 20 percet vártunk a millió szúnyog között a buszra. Megvártuk, míg Bencével elindult a busz, majd szép lassacskán visszadöcögtünk a 9 km-re levő Passo do Lontra-ig. Itt van a lodge-hoz legközelebbi bolt. Benézünk, veszünk egy 2 literes szénsavas üdítőt 450 forintért (mert már nagyon kívántuk), András sört is szeretne venni, de a 3 decis legolcsóbb sör 230 forint (vissza is teszi), azért veszünk még jégkrémet is (kb. dupla áron, mint otthon), és be is fejezzük a heti nagy bevásárlást.
Lassan, meg-megállva megyünk vissza a lodgera, madarászunk, fotózunk, nézelődünk, ugyanis kb. egy hete, az érkezésünkkor ezt az utat még sötétben tettük meg. A szállásra 11 óra körül érünk.
Nem vagyok jól, kihagyom az ebédet, bár András hoz nekem rizst meg babot, egy nagyon kicsit eszek, de most valahogy nagyon utálom (amúgy még mindig nincs bajom vele). Mire befejezem én is az ebédet, leszakad az ég, ömlik ez eső, dörög, villámlik és fúj. Kinyitunk minden ablakot, ajtót, hogy frissüljön a levegő. Fél óra alatt elvonul az eső, mindenhol pocsolyák és fákról lehullott virágszirmok vannak. András kicsit noszogat, hogy menjünk, nézzük meg az itatókat, meg nézelődjünk, végül is beadom a derekam (pedig nem vagyok jól), elindulunk. Hatalmas pocsolyákon keresztül, a bokáig érő homok most nedves, csúszik rajta a kocsi, tiszta rally az út.
A második itató előtt nem akar indulni a kocsi. Eddig is voltak problémák az önindítóval, de úgy tűnik, végleg megadta magát. András szerencsére tudja, hogy mit és hogy kell megütögetni, kapargatni. A célszerszám, a kombinátfogó nem hoz átütő sikert, kell valami tiszta fém. Még jó, hogy mindig nálunk van a macséta! Kb. 20 perc szenvedés, András tolná ezt a batárt előre, hátra, de lehetetlen a sík talajon, mire én a seprűnyéllel megütögetem az érzékeny pontot, és hatalmas fekete füstöt az arcomba okádva, végül is beindul a kocsi. Megyünk tovább a tervezett úton, de nem állítjuk le a kocsit sehol. Holnap sajnos szét kell szedni.
Délután még fürdünk egyet a medencében, mialatt a vendégek 3 kocsival elmentek szafarizni. Visszaérve a házba fel kell vennünk a melegítőalsót, mert fázunk. Pillantás a hőmérőre, 27 fok, naná, hogy fázunk! Úristen, mi lesz, ha márciusban hazamegyünk Magyarországra?!
Az eső magával vitte az internetkapcsolatot is, szerencsére pont annyi ideig van net, hogy Bence megírja, szombaton érkeznek, és nem vett még meg semmit a bevásárló-listámról.
Megyünk vacsorázni (kicsit jobban vagyok) a szokásos mellett van sonkás zöldbab, ami nagyon finom.
Nézzük a TV-t nevetünk azon, hogyan reklámozzák a hajtetű írtót, András összeszámolja, hogy 117 fajt látott ma, és „még csomó bejöhetett volna, ha nyomjuk!” Legközelebb ezt a kocsival is meg kellene beszélni.
Nos, aki azt gondolja, hogy azért kellett ilyen korán kelnünk, mert lusták és lassúak vagyunk, az téved. Ha azt gondolja, hogy azért, mert hosszú addig az út, az is téved. Ez a másfél óra a kb. 30 km-es út megtételéhez szükséges, ugyanis annyira rossz földút vezet odáig, bónuszként 20 híddal. A híd itt összetákolt faalkotmány egy nyomsávval a tetején, amit lecsavarozott deszkák jelentenek. (némelyiket már régen elengedte a csavar).
Sikeresen és időben odaértünk, kb. 20 percet vártunk a millió szúnyog között a buszra. Megvártuk, míg Bencével elindult a busz, majd szép lassacskán visszadöcögtünk a 9 km-re levő Passo do Lontra-ig. Itt van a lodge-hoz legközelebbi bolt. Benézünk, veszünk egy 2 literes szénsavas üdítőt 450 forintért (mert már nagyon kívántuk), András sört is szeretne venni, de a 3 decis legolcsóbb sör 230 forint (vissza is teszi), azért veszünk még jégkrémet is (kb. dupla áron, mint otthon), és be is fejezzük a heti nagy bevásárlást.
Lassan, meg-megállva megyünk vissza a lodgera, madarászunk, fotózunk, nézelődünk, ugyanis kb. egy hete, az érkezésünkkor ezt az utat még sötétben tettük meg. A szállásra 11 óra körül érünk.
Nem vagyok jól, kihagyom az ebédet, bár András hoz nekem rizst meg babot, egy nagyon kicsit eszek, de most valahogy nagyon utálom (amúgy még mindig nincs bajom vele). Mire befejezem én is az ebédet, leszakad az ég, ömlik ez eső, dörög, villámlik és fúj. Kinyitunk minden ablakot, ajtót, hogy frissüljön a levegő. Fél óra alatt elvonul az eső, mindenhol pocsolyák és fákról lehullott virágszirmok vannak. András kicsit noszogat, hogy menjünk, nézzük meg az itatókat, meg nézelődjünk, végül is beadom a derekam (pedig nem vagyok jól), elindulunk. Hatalmas pocsolyákon keresztül, a bokáig érő homok most nedves, csúszik rajta a kocsi, tiszta rally az út.
A második itató előtt nem akar indulni a kocsi. Eddig is voltak problémák az önindítóval, de úgy tűnik, végleg megadta magát. András szerencsére tudja, hogy mit és hogy kell megütögetni, kapargatni. A célszerszám, a kombinátfogó nem hoz átütő sikert, kell valami tiszta fém. Még jó, hogy mindig nálunk van a macséta! Kb. 20 perc szenvedés, András tolná ezt a batárt előre, hátra, de lehetetlen a sík talajon, mire én a seprűnyéllel megütögetem az érzékeny pontot, és hatalmas fekete füstöt az arcomba okádva, végül is beindul a kocsi. Megyünk tovább a tervezett úton, de nem állítjuk le a kocsit sehol. Holnap sajnos szét kell szedni.
Délután még fürdünk egyet a medencében, mialatt a vendégek 3 kocsival elmentek szafarizni. Visszaérve a házba fel kell vennünk a melegítőalsót, mert fázunk. Pillantás a hőmérőre, 27 fok, naná, hogy fázunk! Úristen, mi lesz, ha márciusban hazamegyünk Magyarországra?!
Az eső magával vitte az internetkapcsolatot is, szerencsére pont annyi ideig van net, hogy Bence megírja, szombaton érkeznek, és nem vett még meg semmit a bevásárló-listámról.
Megyünk vacsorázni (kicsit jobban vagyok) a szokásos mellett van sonkás zöldbab, ami nagyon finom.
Nézzük a TV-t nevetünk azon, hogyan reklámozzák a hajtetű írtót, András összeszámolja, hogy 117 fajt látott ma, és „még csomó bejöhetett volna, ha nyomjuk!” Legközelebb ezt a kocsival is meg kellene beszélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése