33. nap
2009. november 17.
A tervnek megfelelően a „magyar különítmény” kettészakadt, Andrást és Bencét reggel Pelikán kivitte a leshez dolgozni, majd visszajött, felpakoltuk az üres 25 literes vizes ballonokat és irány Miranda.
Miranda kb. 120 km-re van a lodge-tól, ezt az utat 30 km-en földúton kell megtenni (értsd: földes-füves, földes, bokáig érő homokos út váltakozása, 20 fahíddal aminek nincs korlátja), majd Buraco das Piranhas-nál kérve a főútra már csak 100 km az útfelújítások és a kamionok között.
A lodge-ban még Pelikán vezetett, nehogy Joao fülébe jusson, hogy én vezetem azt a kocsit, amit majd (elméletileg) ő fog megvenni. Szerinte a nők nem tudnak vezetni…
A lodge kapuján kiérve átvettem a kormányt, és három óra alatt (délre) sikeresen megtettük a 120 km-t, tűző napon és kb. 40 fokban, rendőr sem állított meg (csak magyar jogsim van, nemzetközi nincs, ráadásul egy darab papírunk sincs a kocsi tulajdonjogát illetően). Az utat az útfelújítások színesítették, mert mindegyiknél várnunk kellett, hogy továbbengedjenek, és csak Pelikán hathatós közreműködésének köszönhetően tudtuk egyesbe tenni a sebváltót. Viszont megtanultam, hogy kell hármasban indulni…
Mirandában több bevásárló utca van, főként ruha és cipő boltok, kb. dupla áron, mint otthon. Irtózatos meleg (a beton ontja magából a forróságot), mi pedig keressük, hogy hol lehet fóliát, körfűrészhez lapot, és ehhez hasonló finomságokat venni. Logikusan nem lehet mindent egy boltban (barkácsbolt) megkapni, caplatni kell össze-vissza, de minden ember szerint más irányba, mint amit az előző mondott. Mindezt portugálul, mert más nyelven itt senki sem beszél.
Sikerül felvennünk Bence csomagját is (ugyanis a postát nem hozzák a lodge-ba, hanem Mirandában van egy iroda, aki fogadja és értesíti a lodge-ot, hogy jöjjenek érte), majd átvágtázunk az egyik szupermarket-ba, ahol beváltják a vizes ballonjaink 70%-át (a 2 évesnél idősebb ballonokat nem veszik vissza), viszont a bolt kínálata nagyon szegényes, és maga a bolt is leharcolt.
Átmegyünk egy másik szuper-ba, itt sikerül a nem jó ballonjainkat is becserélni, bevásárolunk (ízelítő: 3 kg paradicsom, 2 kiló krumpli, 4 kg narancs, 3 kg banán, 20 zsemle, karton sör, és az összes dobozos tejet megvettük). Végül is 25 db 25 literes víz (625 liter) került fel a platóra az összevásárolt cuccok mellé.
Délután fél négy körül indultunk vissza, és fél nyolckor álltunk be a ház mellé. Kamionok döngettek szembe, előttünk és mögöttünk (ez az egyik főútvonal Campo Grande és Bolívia között), nem sok személyautót láttunk, és összesen egy női vezetőt, engem.
A fiúkat Kiko hozta haza a fazendáról, kb. 5 perccel az érkezésünk után. Trigo és Luca segített lepakolni a kocsit, én egyeztetek Maria-val (nem sikerült mindent kapni), majd Trigo elkap, hogy nem jó a kocsi, mutogat valamit a pedáloknál, és mondja, de nem értem. Kiderül, hogy eltört a gázpedál karja (?), és nem megy a kocsi. Kicsit sem lettem ideges, hiszen ez megtörténhetett volna bárhol út közben, itt Buraco das Piranhas és Miranda között a puszta földek vannak, nincs település!!!
A fiúk is jól haladtak a lesnél, Bence kicsit megnyugodott, hogy ez is halad, és sikerülnek a dolgok. Bár voltak ott is némi gondok, mivel a „magyar különítmény” szigorúan le van tiltva a traktorvezetésről. Csak Joan és Kiko vezetheti. Mivel Andrásék kocsi nélkül maradtak, Kiko volt velük a lesnél, és segített. Viszont annak a Toyotának sem jó az önindítója (úgy látszik, ez öreg Toyota betegség), Kiko behúzta a traktorral, majd a Toyotával átment a fazendára, ott hagyta és visszagyalogolt a leshez. Ott felvette a fiúkat a trakira, elmentek a fazendára, mert ott van a trakinak a garázs kialakítva. Persze a Toyota nem a domb tetején lett leállítva, így azt fel kellett húzni a trakival a dombra, hogy be tudják tolni. A trakival beállt a garázsba, a Toyotát betolták, és elindultak haza. Logikus brazil megoldás…
Holnap reggel mindannyian megyünk, és ha minden igaz, felkerülnek az első gerendák is a lesre.
2009. november 17.
A tervnek megfelelően a „magyar különítmény” kettészakadt, Andrást és Bencét reggel Pelikán kivitte a leshez dolgozni, majd visszajött, felpakoltuk az üres 25 literes vizes ballonokat és irány Miranda.
Miranda kb. 120 km-re van a lodge-tól, ezt az utat 30 km-en földúton kell megtenni (értsd: földes-füves, földes, bokáig érő homokos út váltakozása, 20 fahíddal aminek nincs korlátja), majd Buraco das Piranhas-nál kérve a főútra már csak 100 km az útfelújítások és a kamionok között.
A lodge-ban még Pelikán vezetett, nehogy Joao fülébe jusson, hogy én vezetem azt a kocsit, amit majd (elméletileg) ő fog megvenni. Szerinte a nők nem tudnak vezetni…
A lodge kapuján kiérve átvettem a kormányt, és három óra alatt (délre) sikeresen megtettük a 120 km-t, tűző napon és kb. 40 fokban, rendőr sem állított meg (csak magyar jogsim van, nemzetközi nincs, ráadásul egy darab papírunk sincs a kocsi tulajdonjogát illetően). Az utat az útfelújítások színesítették, mert mindegyiknél várnunk kellett, hogy továbbengedjenek, és csak Pelikán hathatós közreműködésének köszönhetően tudtuk egyesbe tenni a sebváltót. Viszont megtanultam, hogy kell hármasban indulni…
Mirandában több bevásárló utca van, főként ruha és cipő boltok, kb. dupla áron, mint otthon. Irtózatos meleg (a beton ontja magából a forróságot), mi pedig keressük, hogy hol lehet fóliát, körfűrészhez lapot, és ehhez hasonló finomságokat venni. Logikusan nem lehet mindent egy boltban (barkácsbolt) megkapni, caplatni kell össze-vissza, de minden ember szerint más irányba, mint amit az előző mondott. Mindezt portugálul, mert más nyelven itt senki sem beszél.
Sikerül felvennünk Bence csomagját is (ugyanis a postát nem hozzák a lodge-ba, hanem Mirandában van egy iroda, aki fogadja és értesíti a lodge-ot, hogy jöjjenek érte), majd átvágtázunk az egyik szupermarket-ba, ahol beváltják a vizes ballonjaink 70%-át (a 2 évesnél idősebb ballonokat nem veszik vissza), viszont a bolt kínálata nagyon szegényes, és maga a bolt is leharcolt.
Átmegyünk egy másik szuper-ba, itt sikerül a nem jó ballonjainkat is becserélni, bevásárolunk (ízelítő: 3 kg paradicsom, 2 kiló krumpli, 4 kg narancs, 3 kg banán, 20 zsemle, karton sör, és az összes dobozos tejet megvettük). Végül is 25 db 25 literes víz (625 liter) került fel a platóra az összevásárolt cuccok mellé.
Délután fél négy körül indultunk vissza, és fél nyolckor álltunk be a ház mellé. Kamionok döngettek szembe, előttünk és mögöttünk (ez az egyik főútvonal Campo Grande és Bolívia között), nem sok személyautót láttunk, és összesen egy női vezetőt, engem.
A fiúkat Kiko hozta haza a fazendáról, kb. 5 perccel az érkezésünk után. Trigo és Luca segített lepakolni a kocsit, én egyeztetek Maria-val (nem sikerült mindent kapni), majd Trigo elkap, hogy nem jó a kocsi, mutogat valamit a pedáloknál, és mondja, de nem értem. Kiderül, hogy eltört a gázpedál karja (?), és nem megy a kocsi. Kicsit sem lettem ideges, hiszen ez megtörténhetett volna bárhol út közben, itt Buraco das Piranhas és Miranda között a puszta földek vannak, nincs település!!!
A fiúk is jól haladtak a lesnél, Bence kicsit megnyugodott, hogy ez is halad, és sikerülnek a dolgok. Bár voltak ott is némi gondok, mivel a „magyar különítmény” szigorúan le van tiltva a traktorvezetésről. Csak Joan és Kiko vezetheti. Mivel Andrásék kocsi nélkül maradtak, Kiko volt velük a lesnél, és segített. Viszont annak a Toyotának sem jó az önindítója (úgy látszik, ez öreg Toyota betegség), Kiko behúzta a traktorral, majd a Toyotával átment a fazendára, ott hagyta és visszagyalogolt a leshez. Ott felvette a fiúkat a trakira, elmentek a fazendára, mert ott van a trakinak a garázs kialakítva. Persze a Toyota nem a domb tetején lett leállítva, így azt fel kellett húzni a trakival a dombra, hogy be tudják tolni. A trakival beállt a garázsba, a Toyotát betolták, és elindultak haza. Logikus brazil megoldás…
Holnap reggel mindannyian megyünk, és ha minden igaz, felkerülnek az első gerendák is a lesre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése