2010. február 15.
Mivel este nem tudtuk megnézni a leveleinket, reggel kelünk és hívjuk Brunát, hogy hol találkozunk a városban. Sajnos nem tud jönni, mert elutazik néhány napra. Anyukáját kíséri el. Így teljesen szabaddá vált a napunk, egy kisebb étkezdében kezdjük a napot, reggeli sajtos-sonkás sült tésztácska és narancslé a cukros fajtából.
Szerencsére a busz- és vasútállomás a közelben van, így elmegyünk megvenni a holnapi jegyeket. A terv, hogy elmegyünk Morretesbe, ahol megnézzük a kisvárost és hegyet mászunk. A vasútállomáson kezdünk, mert annak függvényében tudjuk megvenni a jegyeket a buszra. Oda felé már csak a drágább turista osztályon van hely, visszafelé viszont van még hely a fapados osztályra (económica), így megvennénk a jegyet, de nem tudunk kártyával fizetni. A jegy ismét jóval olcsóbb visszafelé, mint odafelé, pedig most nem foghatják arra, hogy többet kell az egyirányú utcák miatt kavarogni a megállóhoz. Lehet azért olcsóbb, mert visszafelé lejt az egész pálya és csak fékezni kell…
A vonat után megkeressük a busztársaságot (a harminc közül) és megvesszük az első jegyet, itt is próbálkozunk a kártyás fizetéssel, de a kisebb összeget sem tudjuk levonatni. Ez már felettébb gyanús, vissza a szállásra, újra átszámolunk mindent. Valami nem stimmel, mert még kellene lenni a számlán pénznek. Több lehetőség közül arra jutunk, hogy a bank rendszere lehet a rossz és később próbálkozunk. A buszpályaudvaron van egy net szalon, nagyon kényelmetlen székekkel és csak az ülhet le, aki használja a netet. Írunk a családnak, hogy minden rendben. Tízkor átmegyek a shoppi-ba, hogy az ATM-nél is próbálkozzak, de meglepetésemre, ma egy órával később nyit… A kérdésemre, hogy miért, az a válasz jön, hogy vasárnap és ünnepekkor csak tizenegy órakor nyit a pláza.
Még szerencse, hogy fél háztömbnyire van a HSBC Bank székháza és ATM is van, itt sem járok sikerrel, azt írja ki az ATM, hogy probléma van a kártyámmal. Egyre jobb a helyzet. Vissza Csilluhoz, megvárjuk a nyitást és bevetjük magunkat a netszalonba, ahol Csilla szüleit érjük el, kérjük, hogy hívják fel Anyut, mert valami nincs rendben a számlánkkal kapcsolatban. Sikerül elérnünk, és bediktálja nekünk a számlán lévő tételeket (nincs netbankunk), majd felhívja a K&H-t, ahol még azt sem hajlandók megmondani, hogy van-e a számlán pénz, vagy nincs, mert lehallgathatják a telefont. Anyu mondja nekik, hogy értsék már meg, hogy a számlatulajdonos nem tudja a brazil esőerdő közepéről felhívni a bankot, és nem tudnak hazajönni, segítsenek már valamit. Erre azt tanácsolják, hogyha befizet pénzt a bankban, akkor megmondják az egyenleget. Anyu mondja, hogy megvan a kód is, de a nőt az sem érdekli. Véleményünk arról, hogy a bankokat hogyan ingatja meg a világgazdasági válság, nem tűr nyomdafestéket, azért nem írjuk ide. Mindesetre egy abszolút önző és embertelen társaság az összes, persze vannak kivételek, de azokkal ritkán találkozunk.
Leülünk a shoppi étkezde részébe, ahol sikerül ingyen wifi-t találnunk. Jó, hogy minden nap próbáltuk, és eddig egyszer sem sikerült. Ráadásul a net Curitiba-ban kétszer annyi, mint eddig bárhol.
Közben csetelünk Csillu apukájával, akik telefonon elérik Anyut, és halljuk, hogy a számlaegyenlegünk 6 forint. Teljesen ledöbbenünk ezen, mert a legrosszabb esetben is kell még minimum negyvenezer (40.000) forintnak lennie a számlán, hiszen minden nap készítünk elszámolást, még a száz forintos tételeket is írjuk, külön a kártyás, külön a készpénzes költést. Anyuék raknak még a számlára pénzt, de nekünk akkor is nagyon furcsa ez a dolog.
Úgy döntünk, hogy a nagy idegeskedésre normálisan ebédelünk, mert a gyomrunknak annyi. A kedvenc helyi étkezdében befizetünk a menüre (hétszáz forint/fő), és dugig esszük magunkat sült csirkemell, zöldségek és saláták, és még desszert is van. Régen ettünk már ennyit.
Ebéd után annyira tele vagyunk, hogy visszamegyünk egy kicsit a szállásra pihenni. Végül is mindketten elalszunk, és csak kora este ébredünk fel, és nézzük a téli olimpiát a TV-ben. A közvetítés megint borzasztó, nem is értem, hol tanultak ezek közvetíteni, de valami botrány, amit művelnek. Azt mondják el minden pillanatban, hogy melyik hegyen van a verseny és hány fok van a pálya alsó és felső szakaszán… Történelmi pillanatnak is szemtanúi vagyunk, látjuk az első brazil női téli olimpiai résztvevőt, aki 66. a befutása pillanatában.
Most visszamegyünk a shoppi-ba, és megpróbálunk megint ingyen wifizni, hátha sikerül.
Holnap reggel hétkor indul a buszunk Morretes-be, sétálgatunk majd a folyóparton és a hegyi ösvényeken. Visszafelé azzal a vonattal jövünk, ami nagyon híres, erről majd holnap írunk. Mindenesetre nagyon szép kilátást ígérnek végig az úton.
Sikerült elintéznünk a holnaputáni programunkat a Superagüi-szigetre. Terveink szerint három éjszakát töltünk ott. Maga az egész sziget egy nemzeti park, és ráadásul világörökség is, egyetlen kis halászfaluval. Turisták előtt alig ismert, ezért nem is felkapott hely. Majd utána éjjel indulunk Sao Paolo-ba (amire már meg van a jegyünk). Reményeink szerint ott tudunk aludni Olívia rokonánál és anyukájánál, az csak nem változik az elkövetkező néhány napban. Sajnos azt kell mondanunk, hogy ebben az országban csak az a biztos, ami már megtörtént. Előre szervezni és számítani lehet, de nagyon nehéz, és rizikós.
Este nagy számolások után rájöttünk, hogy nem könyveltünk be egy pénzfelvételt, ami kb. annyi, mint amennyinek szerintünk lenni kellett volna a számlán.
Szerencsére a busz- és vasútállomás a közelben van, így elmegyünk megvenni a holnapi jegyeket. A terv, hogy elmegyünk Morretesbe, ahol megnézzük a kisvárost és hegyet mászunk. A vasútállomáson kezdünk, mert annak függvényében tudjuk megvenni a jegyeket a buszra. Oda felé már csak a drágább turista osztályon van hely, visszafelé viszont van még hely a fapados osztályra (económica), így megvennénk a jegyet, de nem tudunk kártyával fizetni. A jegy ismét jóval olcsóbb visszafelé, mint odafelé, pedig most nem foghatják arra, hogy többet kell az egyirányú utcák miatt kavarogni a megállóhoz. Lehet azért olcsóbb, mert visszafelé lejt az egész pálya és csak fékezni kell…
A vonat után megkeressük a busztársaságot (a harminc közül) és megvesszük az első jegyet, itt is próbálkozunk a kártyás fizetéssel, de a kisebb összeget sem tudjuk levonatni. Ez már felettébb gyanús, vissza a szállásra, újra átszámolunk mindent. Valami nem stimmel, mert még kellene lenni a számlán pénznek. Több lehetőség közül arra jutunk, hogy a bank rendszere lehet a rossz és később próbálkozunk. A buszpályaudvaron van egy net szalon, nagyon kényelmetlen székekkel és csak az ülhet le, aki használja a netet. Írunk a családnak, hogy minden rendben. Tízkor átmegyek a shoppi-ba, hogy az ATM-nél is próbálkozzak, de meglepetésemre, ma egy órával később nyit… A kérdésemre, hogy miért, az a válasz jön, hogy vasárnap és ünnepekkor csak tizenegy órakor nyit a pláza.
Még szerencse, hogy fél háztömbnyire van a HSBC Bank székháza és ATM is van, itt sem járok sikerrel, azt írja ki az ATM, hogy probléma van a kártyámmal. Egyre jobb a helyzet. Vissza Csilluhoz, megvárjuk a nyitást és bevetjük magunkat a netszalonba, ahol Csilla szüleit érjük el, kérjük, hogy hívják fel Anyut, mert valami nincs rendben a számlánkkal kapcsolatban. Sikerül elérnünk, és bediktálja nekünk a számlán lévő tételeket (nincs netbankunk), majd felhívja a K&H-t, ahol még azt sem hajlandók megmondani, hogy van-e a számlán pénz, vagy nincs, mert lehallgathatják a telefont. Anyu mondja nekik, hogy értsék már meg, hogy a számlatulajdonos nem tudja a brazil esőerdő közepéről felhívni a bankot, és nem tudnak hazajönni, segítsenek már valamit. Erre azt tanácsolják, hogyha befizet pénzt a bankban, akkor megmondják az egyenleget. Anyu mondja, hogy megvan a kód is, de a nőt az sem érdekli. Véleményünk arról, hogy a bankokat hogyan ingatja meg a világgazdasági válság, nem tűr nyomdafestéket, azért nem írjuk ide. Mindesetre egy abszolút önző és embertelen társaság az összes, persze vannak kivételek, de azokkal ritkán találkozunk.
Leülünk a shoppi étkezde részébe, ahol sikerül ingyen wifi-t találnunk. Jó, hogy minden nap próbáltuk, és eddig egyszer sem sikerült. Ráadásul a net Curitiba-ban kétszer annyi, mint eddig bárhol.
Közben csetelünk Csillu apukájával, akik telefonon elérik Anyut, és halljuk, hogy a számlaegyenlegünk 6 forint. Teljesen ledöbbenünk ezen, mert a legrosszabb esetben is kell még minimum negyvenezer (40.000) forintnak lennie a számlán, hiszen minden nap készítünk elszámolást, még a száz forintos tételeket is írjuk, külön a kártyás, külön a készpénzes költést. Anyuék raknak még a számlára pénzt, de nekünk akkor is nagyon furcsa ez a dolog.
Úgy döntünk, hogy a nagy idegeskedésre normálisan ebédelünk, mert a gyomrunknak annyi. A kedvenc helyi étkezdében befizetünk a menüre (hétszáz forint/fő), és dugig esszük magunkat sült csirkemell, zöldségek és saláták, és még desszert is van. Régen ettünk már ennyit.
Ebéd után annyira tele vagyunk, hogy visszamegyünk egy kicsit a szállásra pihenni. Végül is mindketten elalszunk, és csak kora este ébredünk fel, és nézzük a téli olimpiát a TV-ben. A közvetítés megint borzasztó, nem is értem, hol tanultak ezek közvetíteni, de valami botrány, amit művelnek. Azt mondják el minden pillanatban, hogy melyik hegyen van a verseny és hány fok van a pálya alsó és felső szakaszán… Történelmi pillanatnak is szemtanúi vagyunk, látjuk az első brazil női téli olimpiai résztvevőt, aki 66. a befutása pillanatában.
Most visszamegyünk a shoppi-ba, és megpróbálunk megint ingyen wifizni, hátha sikerül.
Holnap reggel hétkor indul a buszunk Morretes-be, sétálgatunk majd a folyóparton és a hegyi ösvényeken. Visszafelé azzal a vonattal jövünk, ami nagyon híres, erről majd holnap írunk. Mindenesetre nagyon szép kilátást ígérnek végig az úton.
Sikerült elintéznünk a holnaputáni programunkat a Superagüi-szigetre. Terveink szerint három éjszakát töltünk ott. Maga az egész sziget egy nemzeti park, és ráadásul világörökség is, egyetlen kis halászfaluval. Turisták előtt alig ismert, ezért nem is felkapott hely. Majd utána éjjel indulunk Sao Paolo-ba (amire már meg van a jegyünk). Reményeink szerint ott tudunk aludni Olívia rokonánál és anyukájánál, az csak nem változik az elkövetkező néhány napban. Sajnos azt kell mondanunk, hogy ebben az országban csak az a biztos, ami már megtörtént. Előre szervezni és számítani lehet, de nagyon nehéz, és rizikós.
Este nagy számolások után rájöttünk, hogy nem könyveltünk be egy pénzfelvételt, ami kb. annyi, mint amennyinek szerintünk lenni kellett volna a számlán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése