118. nap
2010. február 10.
A mai napot eredetileg pihenésre szántuk, de sajnos a szervezés jegyében telt.
Reggel kilenckor kelünk, reggelizünk, majd netezünk. Bruna-tól (akinél Curitiba-ban aludtunk volna négy-öt napot) e-mail érkezik, hogy nem tud fogadni bennünket, mert két napja meghalt az apukája. Először ledöbbenünk, majd megijedünk, mert mi ezekre a napokra szálláspénzt nem terveztünk az utunk során. Most újra kell kalkulálnunk az egész hátralévő tizenhat napot.
Olivia-val is felvesszük a kapcsolatot, ő San Paolo-ban van már, valószínűleg tudunk találkozni vele. Elintézte nekünk, hogy három éjszakát az unokatestvérénél SP-ban, két éjszakát pedig az anyukájánál, Santos-on, a tengerparton tudjunk aludni.
Osztunk, szorzunk, végül is arra jutunk, hogyha más extra kiadásunk nem lesz, akkor kijövünk a keretből, maximum kicsit jobban fellendítjük Brazília keksz- és banánfogyasztását.
Sétálunk egy kicsit a városközpontban, elhúz mellettünk egy igét hirdető, mozgó szónok. Visszaváltjuk a megmaradt paraguayi guaraninkat, nézegetjük a kirakatokat, majd a párhuzamos utcán ismét találkozunk a szónokkal, aki most helyben hirdeti az igét, de egyetlen ember sincs körülötte. Visszafelé belecsöppenünk egy tüntetésbe. Az egyik legforgalmasabb útkereszteződésben állnak az emberek táblákkal, dobolnak, énekelve mondják a kifogásaikat, fütyülnek és dudálnak, miközben az autósoknak szórólapot osztogatnak. Mi is kérünk egyet, csak annyit értünk meg belőle, hogy nem megfelelő az egészségügyi ellátás és korlátozni akarják a mentők munkaidejét.
Délután szieszta, netezés, szervezés. Ez a nap is elszaladt.
Holnap kimegyünk a gáthoz, bóklászunk erre-arra. Este kilenckor indul a buszunk Curitibá-ba, reggel hatra érünk oda.
Reggel kilenckor kelünk, reggelizünk, majd netezünk. Bruna-tól (akinél Curitiba-ban aludtunk volna négy-öt napot) e-mail érkezik, hogy nem tud fogadni bennünket, mert két napja meghalt az apukája. Először ledöbbenünk, majd megijedünk, mert mi ezekre a napokra szálláspénzt nem terveztünk az utunk során. Most újra kell kalkulálnunk az egész hátralévő tizenhat napot.
Olivia-val is felvesszük a kapcsolatot, ő San Paolo-ban van már, valószínűleg tudunk találkozni vele. Elintézte nekünk, hogy három éjszakát az unokatestvérénél SP-ban, két éjszakát pedig az anyukájánál, Santos-on, a tengerparton tudjunk aludni.
Osztunk, szorzunk, végül is arra jutunk, hogyha más extra kiadásunk nem lesz, akkor kijövünk a keretből, maximum kicsit jobban fellendítjük Brazília keksz- és banánfogyasztását.
Sétálunk egy kicsit a városközpontban, elhúz mellettünk egy igét hirdető, mozgó szónok. Visszaváltjuk a megmaradt paraguayi guaraninkat, nézegetjük a kirakatokat, majd a párhuzamos utcán ismét találkozunk a szónokkal, aki most helyben hirdeti az igét, de egyetlen ember sincs körülötte. Visszafelé belecsöppenünk egy tüntetésbe. Az egyik legforgalmasabb útkereszteződésben állnak az emberek táblákkal, dobolnak, énekelve mondják a kifogásaikat, fütyülnek és dudálnak, miközben az autósoknak szórólapot osztogatnak. Mi is kérünk egyet, csak annyit értünk meg belőle, hogy nem megfelelő az egészségügyi ellátás és korlátozni akarják a mentők munkaidejét.
Délután szieszta, netezés, szervezés. Ez a nap is elszaladt.
Holnap kimegyünk a gáthoz, bóklászunk erre-arra. Este kilenckor indul a buszunk Curitibá-ba, reggel hatra érünk oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése