122. nap
2010. február 14.
Reggel kelünk és indulunk reggelizni, mert ez nincs benne a szoba árába. A kis étkezde, ahol eddig ettünk nincs nyitva, így a buszpályaudvarig kell elsétálnunk. Ugyanaz a minőség, csak kicsit borsosabb áron. Utána visszagyalogolunk egy buszmegállóhoz, ami egy üvegezett cső, itt minden megálló ilyen. Szerencsénk van, ráhibáztunk a vonalra, innen megy a busz Bruna által javasolt parkhoz. Curitibában nem a buszon kell venni a jegyet, hanem a buszmegállóban!
Vasárnap kedvezményesen lehet utazni a helyi tömegközlekedésen, 1 reál/fő (a 2,2 helyett) ebben is szerencsénk van. Gyorsan átérünk a városon, az egyik terminálnál szól a sofőr, hogy innen rövid sétával eljutunk a parkhoz. A park már tele van, rengeteg az ember, de szerencsére a madár is (kacsák, bíbicek, cankók, gólyatöcsök, vízityúkok). Az egész egy hatalmas Margitszigetre emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt a vizet öleli körbe a park és azt futkossák körbe az emberek. Bruna a lelkünkre bízta, hogy csak diszkréten madarászunk, a távcsövet mindig rakjuk el, ennek ellenére rögtön elővettem az állványt és fotóztam a madarakat.
Körbe jártuk a tavat és a legelső ösvénynél neki indultunk az erdőnek, na itt egy kicsit jobban kellett figyelni, de nem találkoztunk sok emberrel, rossz lelkűvel meg pláne nem. A madármozgás a lehető legzajosabb helyen volt a legjobb. Rezsegtek a madarak, közben repülőmodelleztek, teljes hangerőn szóltak a legújabb pop slágerek. Nekem meg a fejemet kellett kapkodni, annyi madár volt és köztük endemikus új fajok!
Álldogáltunk egy „kicsit”, ami Csillunak lassan telt, csak néhány madarat tudtam neki megmutatni. Nekem pedig nagyon gyorsan eltelt a másfél óra.
A park után célba vesszük a város panoráma kilátóját, sikerült megtalálni a leghosszabb utat. Közben bevásárolunk a boltban, szendvics, joghurt és „tejbomba” a desszert, ilyet többet nem veszünk.
A toronyból 192m magasról láthatunk a városra, lifttel visznek fel, és a belépő csak háromszáz forint!! Fölérve csodálatos panoráma tárul a városra, a hatalmas felhőkarcolókra, a pici házakra és egészen a hegyekig ellátunk. Táblák jelzik, hogy a nevezetességek és a városrészek merre találhatóak, és a padlóm egy térkép mutatja az égtájakat és a környező településeket.
Egyik pillanatban azt látjuk, hogy egy keselyű száll az ablak elé, és ott tollászkodik. Készülnek a képek, háttérben a várossal. Mikor Csillu lefotózna engem a keselyűvel, éppen akkor repül el.
Visszafelé felszállunk egy buszra és elmegyünk a Tiradentes térig, ahol a város alapítóköve van. Aranyos kis tér, a közepén egy hatalmas fa, aminek a töve körül üvegből van a felszín, látni lehet a régi (alapításkori) főútvonalat és az azt övező csatornát.
Elindulunk a régi városnegyedben megnézni a házacskákat, de kirakodóvásár van, mi a végére érünk oda, mindenhol csak üres bódék vannak, amiktől még fényképezni sem lehet. A házak kicsik és színesek, nagyon szépek.
Megiszunk egy sört, közben kinézzük, hogy merre kell menni a „Virágok utcája” felé.
Útközben meglátjuk, hogy a tévés hittérítő és nagyon híres pap pont itt tart istentiszteletet. Na ezt úgy kell elképzelni, hogy minden egyes tiszteleten történik valami csoda, valaki meggyógyul, vagy megtalálja élete értelmét. A tévében borzasztó. Énekelnek és táncolnak a csoda megtörténte után. Mondanom sem kell, hogy mi nem megyünk be.
Kellemes kis sétálóutcákon megyünk, apró bazaltkövekkel van kirakva az utca, mindegyiken más mintákat ad a fekete és a fehér kő.
A virágok utcáján belefutunk egy érdekes karneválba, fiatalok vannak zombiknak öltözve, szakadtak, véresek és fehérek, kiabálnak, sikítoznak és fütyülnek. Néhány gyerek meg ordít, de ők azért meg megijedtek tőlük.
A virágok utcáján szokott lenni a virágvásár, de most éppen nincs. Így is szép, végigültetve pálmákkal és az utca közepén több szökőkút is van. Ez volt Curitiba első fekete-fehér köves utcája, és ez a fő sétáló utca a városban.
Elindulunk a „24 órás utca felé”, de az zárva, most éppen építenek valamit, ami egy újabb felhőkarcolónak tűnik. Mintha nem lenne már most is elég.
Elgyalogolunk a szállásunk melletti egyetlen nyitva lévő kajáldába, mert narancslére szomjazunk. Kiderül, hogy itt még olcsóbb a kaja, úgyhogy holnap idejövünk (csirke vagy marhahússal töltött sült tésztácska és narancslé együtt 220 forint).
A szálláson mindketten elalszunk, elfáradtunk a hat – hét kilométeres gyaloglástól, meg a melegtől. Bruna mondta, hogy másfél hónapja van itt Curitiba-ban, és végig esett az eső. Nekünk ez a harmadik napunk a városban, és tegnap meg ma sikerült újra lepirulnunk. Csillut megcsípte a térdén valami, és úgy be van dagadva meg vörösödve, mintha még egy fél térde nőtt volna, ráadásul ég és minden lépésnél feszül.
A TV-ben minden délután kosztüm-testfestő verseny van (itt fantáziának hívják), és nem tudjuk eldönteni, hogy van-e a nőkön bugyi, vagy nincs (melltartó tuti nincs). Elképesztően szépek!
Esténként közvetítik a Rio-i karnevált, ami tényleg látványos, de rengeteg az ember is. Mire egy szamba iskola felvonul, az több mint másfél óra, és ha jól tudjuk, összesen 24 iskola van a városban.
Holnap is Curitiba-ban vagyunk, ellébecolunk erre-arra a városban.
Vasárnap kedvezményesen lehet utazni a helyi tömegközlekedésen, 1 reál/fő (a 2,2 helyett) ebben is szerencsénk van. Gyorsan átérünk a városon, az egyik terminálnál szól a sofőr, hogy innen rövid sétával eljutunk a parkhoz. A park már tele van, rengeteg az ember, de szerencsére a madár is (kacsák, bíbicek, cankók, gólyatöcsök, vízityúkok). Az egész egy hatalmas Margitszigetre emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt a vizet öleli körbe a park és azt futkossák körbe az emberek. Bruna a lelkünkre bízta, hogy csak diszkréten madarászunk, a távcsövet mindig rakjuk el, ennek ellenére rögtön elővettem az állványt és fotóztam a madarakat.
Körbe jártuk a tavat és a legelső ösvénynél neki indultunk az erdőnek, na itt egy kicsit jobban kellett figyelni, de nem találkoztunk sok emberrel, rossz lelkűvel meg pláne nem. A madármozgás a lehető legzajosabb helyen volt a legjobb. Rezsegtek a madarak, közben repülőmodelleztek, teljes hangerőn szóltak a legújabb pop slágerek. Nekem meg a fejemet kellett kapkodni, annyi madár volt és köztük endemikus új fajok!
Álldogáltunk egy „kicsit”, ami Csillunak lassan telt, csak néhány madarat tudtam neki megmutatni. Nekem pedig nagyon gyorsan eltelt a másfél óra.
A park után célba vesszük a város panoráma kilátóját, sikerült megtalálni a leghosszabb utat. Közben bevásárolunk a boltban, szendvics, joghurt és „tejbomba” a desszert, ilyet többet nem veszünk.
A toronyból 192m magasról láthatunk a városra, lifttel visznek fel, és a belépő csak háromszáz forint!! Fölérve csodálatos panoráma tárul a városra, a hatalmas felhőkarcolókra, a pici házakra és egészen a hegyekig ellátunk. Táblák jelzik, hogy a nevezetességek és a városrészek merre találhatóak, és a padlóm egy térkép mutatja az égtájakat és a környező településeket.
Egyik pillanatban azt látjuk, hogy egy keselyű száll az ablak elé, és ott tollászkodik. Készülnek a képek, háttérben a várossal. Mikor Csillu lefotózna engem a keselyűvel, éppen akkor repül el.
Visszafelé felszállunk egy buszra és elmegyünk a Tiradentes térig, ahol a város alapítóköve van. Aranyos kis tér, a közepén egy hatalmas fa, aminek a töve körül üvegből van a felszín, látni lehet a régi (alapításkori) főútvonalat és az azt övező csatornát.
Elindulunk a régi városnegyedben megnézni a házacskákat, de kirakodóvásár van, mi a végére érünk oda, mindenhol csak üres bódék vannak, amiktől még fényképezni sem lehet. A házak kicsik és színesek, nagyon szépek.
Megiszunk egy sört, közben kinézzük, hogy merre kell menni a „Virágok utcája” felé.
Útközben meglátjuk, hogy a tévés hittérítő és nagyon híres pap pont itt tart istentiszteletet. Na ezt úgy kell elképzelni, hogy minden egyes tiszteleten történik valami csoda, valaki meggyógyul, vagy megtalálja élete értelmét. A tévében borzasztó. Énekelnek és táncolnak a csoda megtörténte után. Mondanom sem kell, hogy mi nem megyünk be.
Kellemes kis sétálóutcákon megyünk, apró bazaltkövekkel van kirakva az utca, mindegyiken más mintákat ad a fekete és a fehér kő.
A virágok utcáján belefutunk egy érdekes karneválba, fiatalok vannak zombiknak öltözve, szakadtak, véresek és fehérek, kiabálnak, sikítoznak és fütyülnek. Néhány gyerek meg ordít, de ők azért meg megijedtek tőlük.
A virágok utcáján szokott lenni a virágvásár, de most éppen nincs. Így is szép, végigültetve pálmákkal és az utca közepén több szökőkút is van. Ez volt Curitiba első fekete-fehér köves utcája, és ez a fő sétáló utca a városban.
Elindulunk a „24 órás utca felé”, de az zárva, most éppen építenek valamit, ami egy újabb felhőkarcolónak tűnik. Mintha nem lenne már most is elég.
Elgyalogolunk a szállásunk melletti egyetlen nyitva lévő kajáldába, mert narancslére szomjazunk. Kiderül, hogy itt még olcsóbb a kaja, úgyhogy holnap idejövünk (csirke vagy marhahússal töltött sült tésztácska és narancslé együtt 220 forint).
A szálláson mindketten elalszunk, elfáradtunk a hat – hét kilométeres gyaloglástól, meg a melegtől. Bruna mondta, hogy másfél hónapja van itt Curitiba-ban, és végig esett az eső. Nekünk ez a harmadik napunk a városban, és tegnap meg ma sikerült újra lepirulnunk. Csillut megcsípte a térdén valami, és úgy be van dagadva meg vörösödve, mintha még egy fél térde nőtt volna, ráadásul ég és minden lépésnél feszül.
A TV-ben minden délután kosztüm-testfestő verseny van (itt fantáziának hívják), és nem tudjuk eldönteni, hogy van-e a nőkön bugyi, vagy nincs (melltartó tuti nincs). Elképesztően szépek!
Esténként közvetítik a Rio-i karnevált, ami tényleg látványos, de rengeteg az ember is. Mire egy szamba iskola felvonul, az több mint másfél óra, és ha jól tudjuk, összesen 24 iskola van a városban.
Holnap is Curitiba-ban vagyunk, ellébecolunk erre-arra a városban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése