131. nap
2010. február 23.
Reggel viszonylag későn kelünk, kicsit még mászkálunk a lakásban, netezünk, beszélgetünk Bia-val, majd elruccanunk a közeli bevásárlóközpontba. Ott nézelődünk, veszünk még ajándékokat a családnak, barátoknak (jelképes).
Visszaérve Bia-hoz nagyjából bepakolunk, ami azt jelenti, hogy a papírdobozt telepakoljuk, leragasztjuk, becsomagoljuk fekete vastag szemeteszsákba és körberagasztjuk kívül is. Reméljük velünk együtt hazaér. Az én nagy hátizsákomat is bepakoljuk azok a ruhákkal és dolgok kerülnek bele, amiket már egyáltalán nem használunk hazáig.
Délután nekilátunk szilvás és barackos gombócot készíteni, mert Bia, meg a lányok még soha nem ettek magyar kaját. Ez viszonylag egyszerű, és már ebben az országban is bevált recept, sőt a házban még zsemlemorzsa is volt, ami Pantanalban csak mandzsiókával tudtunk helyettesíteni. A végeredmény hatvan gombóc lett, fele barackos és fele szilvás. Mi bekajálunk belőle, majd mire megérkezik Bia (este hét), mi is elindulunk, hogy találkozzunk Olívia-val a város legdélebbi metró állomásán.
Nehezen, de sikerül megtalálnunk Olívia-t, és elcsípnünk egy buszt Santosra. Az út másfél órás, de Santos előtt a kilátás gyönyörű, ugyanis rálátunk a kivilágított városra az azt övező hegyekről. A busz a tengerparton rak le minket, ott bemegyünk egy utcába, és pár perc múlva már Olívia anyukája üdvözöl minket.
Mivel későn érkeztünk, nem főzött vacsorát, „csak” meleg szendvics, gyümölcslé, meg nasi van. Még beszélgetünk egy kicsit, de éjfél felé Olívia unokahúga már nagyon nyűgös, így ágyba tesszük magunkat.
Visszaérve Bia-hoz nagyjából bepakolunk, ami azt jelenti, hogy a papírdobozt telepakoljuk, leragasztjuk, becsomagoljuk fekete vastag szemeteszsákba és körberagasztjuk kívül is. Reméljük velünk együtt hazaér. Az én nagy hátizsákomat is bepakoljuk azok a ruhákkal és dolgok kerülnek bele, amiket már egyáltalán nem használunk hazáig.
Délután nekilátunk szilvás és barackos gombócot készíteni, mert Bia, meg a lányok még soha nem ettek magyar kaját. Ez viszonylag egyszerű, és már ebben az országban is bevált recept, sőt a házban még zsemlemorzsa is volt, ami Pantanalban csak mandzsiókával tudtunk helyettesíteni. A végeredmény hatvan gombóc lett, fele barackos és fele szilvás. Mi bekajálunk belőle, majd mire megérkezik Bia (este hét), mi is elindulunk, hogy találkozzunk Olívia-val a város legdélebbi metró állomásán.
Nehezen, de sikerül megtalálnunk Olívia-t, és elcsípnünk egy buszt Santosra. Az út másfél órás, de Santos előtt a kilátás gyönyörű, ugyanis rálátunk a kivilágított városra az azt övező hegyekről. A busz a tengerparton rak le minket, ott bemegyünk egy utcába, és pár perc múlva már Olívia anyukája üdvözöl minket.
Mivel későn érkeztünk, nem főzött vacsorát, „csak” meleg szendvics, gyümölcslé, meg nasi van. Még beszélgetünk egy kicsit, de éjfél felé Olívia unokahúga már nagyon nyűgös, így ágyba tesszük magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése