2010. február 26.
Az utolsó nap!
Reggel nyolc körül kelünk, majd nézzük a „hadsereg” átvonulását a lakáson. Gabi a rangidős (Bia korán elment), ő itt a hangadó. Irányítja a népet rendesen két telefonhívás között, mert a készülékről lerobbantani nem lehet.
Teljesen bepakolunk, alig férünk be még úgy is, hogy jó pár kiló a papírdobozban landolt. Annak is csinálunk fület, hogy könnyebben lehessen vinni. Az én nagy hátiszákomat körbe-karikába kötözzük, meg lelakatoljuk, mert olyan egy szerencsétlen szerkezet, hogy mindenkinek a lopás jut eszébe róla a reptéren. Hát igen, ebből nyúlták ki érkezésünkkor SP-reptéren az iPod kábeleket és a mellényemet is. Meg lehet még mást is, de azokra még nem jöttem rá. Most talán jó lesz, egyedül a műanyag klumpámat tudják kilopni, de annak meg lyukas már a talpa, éljen vele boldogan, aki magáévá teszi!
Netezünk, én fejből megírom az utolsó három napot, mert nem vittünk laptopot Teresinha-hoz. Reméljük, hogy sikerül feltölteni, és akkor még lesz mit olvasgatni a megérkezésünkig.
Jelen pillanatban az egyik lány éppen fűvel kínálgat minket, és csak nevet, mikor mondjuk, hogy nem kérünk, mert elég lesz túlélni a tizenegy és fél órás repülőutat, meg a cipekedést.
Kettő körül indulunk Bia lakásáról, a ház előtt buszra szállunk, ami jó esetben húsz perc. Átszállunk a metróra, a negyedik megállónál átszállunk a másik vonalra, ott a harmadik megállónál átszállunk a harmadik vonalra és a hetedik megállónál le. Onnan indul a reptéri busz, ami egy órás út (elméletileg) a harminc km-re lévő nemzetközi reptérre. Este fél nyolckor indul a repcsi, holnap (európai időszámítás szerint) tizenegyre ér be Zürich-be, onnan pedig fél egykor indul Bp-re. Ha minden jól megy, akkor délután kettőkor száll le a gépünk. Ha SP-ban nem indítják egy órával később a gépet, mert itt még az is elképzelhető…
Teljesen bepakolunk, alig férünk be még úgy is, hogy jó pár kiló a papírdobozban landolt. Annak is csinálunk fület, hogy könnyebben lehessen vinni. Az én nagy hátiszákomat körbe-karikába kötözzük, meg lelakatoljuk, mert olyan egy szerencsétlen szerkezet, hogy mindenkinek a lopás jut eszébe róla a reptéren. Hát igen, ebből nyúlták ki érkezésünkkor SP-reptéren az iPod kábeleket és a mellényemet is. Meg lehet még mást is, de azokra még nem jöttem rá. Most talán jó lesz, egyedül a műanyag klumpámat tudják kilopni, de annak meg lyukas már a talpa, éljen vele boldogan, aki magáévá teszi!
Netezünk, én fejből megírom az utolsó három napot, mert nem vittünk laptopot Teresinha-hoz. Reméljük, hogy sikerül feltölteni, és akkor még lesz mit olvasgatni a megérkezésünkig.
Jelen pillanatban az egyik lány éppen fűvel kínálgat minket, és csak nevet, mikor mondjuk, hogy nem kérünk, mert elég lesz túlélni a tizenegy és fél órás repülőutat, meg a cipekedést.
Kettő körül indulunk Bia lakásáról, a ház előtt buszra szállunk, ami jó esetben húsz perc. Átszállunk a metróra, a negyedik megállónál átszállunk a másik vonalra, ott a harmadik megállónál átszállunk a harmadik vonalra és a hetedik megállónál le. Onnan indul a reptéri busz, ami egy órás út (elméletileg) a harminc km-re lévő nemzetközi reptérre. Este fél nyolckor indul a repcsi, holnap (európai időszámítás szerint) tizenegyre ér be Zürich-be, onnan pedig fél egykor indul Bp-re. Ha minden jól megy, akkor délután kettőkor száll le a gépünk. Ha SP-ban nem indítják egy órával később a gépet, mert itt még az is elképzelhető…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése