83. nap
2010. január 6.
Mivel az éjjel nem aludtam, elég rosszul érzem magam egész nap, ráadásul már több mint két hete ég a bőröm egyfolytában, úgy érzem magam, mintha nyúznának.
Reggel megpróbálom kicserélni Héná-nál az ágyneműhuzatokat, akit éppen a szalon takarítása közben találok meg. Mondja, hogy ha azt kisöpri, akkor tud segíteni. Várok rá negyed órát, ilyen irtózatos lassan söpörni, szerintem már fizikai képtelenség, de neki sikerült. Kijön, és mondja, hogy ne várjak rá, mert majd ha mindent feltakarít a lodge-ban, akkor tud csak velem foglalkozni. Jó, megegyezünk, hogy készítse ki az ágyneműhuzatokat meg a törölközőket délután, és munka után elhozom őket. Megkérdezem, hogy a takaróinkat lehet-e gépben mosni, vagy úgy járnak azok is, mint a trikóim? Nagy lelkesen felajánlja, hogy majd ő kézzel kimossa, mert csak kézzel lehet, és utána még hozzáteszi, hogy meghív bennünket magához Mirandába. A gyors hangulatváltás és a szívélyes invitálás kicsit gyanús, főleg azután, hogy egy hónapja sütötte nekünk a sütit, azután Sebastiana-val szövetkezve kitalálták, hogy 20 reál helyett majd ő mos ránk 40-ért. Szerintem ez a mosás nekünk jónéhány reálba fájna.
Visszamegyek a házba, és egy vödörben forró vízzel mosogatóval és szappannal kimosom a három takarót (Bencének nincs). A jó másfélórás munka alatt jobban kifáradtam, mintha egész nap a műhelyben ténykedtem volna, mert a takaró egyszerre nem fér a vödörbe, ráadásul úgy megszívja magát vízzel, hogy utána alig bírom kimosni. Mivel mindegyiknél az első eresztés víz fekete lett, kétszer kell ráadásul mosnom. Persze a szárítókötél sem bírja, még azt is meg kell buherálnom, a szúnyogok között…
Kimegyek a műhelybe és folytatjuk a munkát. Délre kivágjuk az összes ablakot és szellőzőt (már úgy használom a fúrót, hogy öröm nézni), és kiválogatjuk az egyenesebbnek tűnő fákat a tetőre.
Délben ebéd a vendégekkel. Meglepődve látjuk, hogy a legújabb pincérfiú (ittlétünk alatt ez a negyedik) nincs. Rodrigo mondja, hogy elment, mert a fizetési ígéret magasabb volt, mint a valós fizetés. Összesen hat napot volt itt.
A portugál, kicsit idősebb férfi Andrástól élénken érdeklődik a magyar ételeket illetően, főként ilyen kérdéseket tesz fel: és ott van csirke, és rizs? Ismétlem, portugál. Megáll az ész! Most azért ehhez ellenpontként tegyük azt is hozzá, hogy Passo-ban a kompon az integetős gyerek pontosan tudta, hol van Magyarország, most ott nagyon hideg van és beszélt angolul is. Csak úgy miheztartás végett.
Ebéd után átjön Rodrigo és elkészíti a caipirinha-t, amihez hoz másik fajta lime-ot. Állítólag ehhez a koktélhoz csak az jó. Persze nekünk nem olyan van, de az is megteszi. Meghívjuk őt is egyre. Én egy adagnyi fehér rummal iszom, nekem így is erős, ő viszont háromszor annyit zuttyint a poharába. És szerinte ez gyenge! Tőlünk egyenesen a gyalogtúrára mennek a vendégekkel, a tűző napon. Jól bírja!
Délután tovább dolgozunk, Carlos meg a kocsit szereli. A szelíd currasow (Elvis-Pityu) meg a kocsi alól sasol, és nézi, hogy mit csinálunk. Mikor András elkezdi a bádoglemezt csiszolni, és meglátja a földre eső szikrákat, rögtön odarohan, és szeretné bekapni mindegyiket. Bolond ez a madár…
Estére már két tojást találunk, egyiket a legelső keselyűs lesben (onnan napok óta szedjük), a másikat a szerszámos ládánkban. Pedig olyan kis helyes óljuk van ezeknek a tyúkoknak, de abba be sem mennek. A konyhán Sebastiana örömmel fogadja a tojásokat.
Levágjuk az összes szúnyogháló keretet, meg a szúnyoghálókat, megpróbáljuk feltenni a bádogot a tetőre. Mivel le kell azt is szilózni, megint elakadunk a munkával. A szilónyomó túl gyenge a sziló kinyomásához. Brazil Minőség. A mai nap itt ér véget.
Vacsi alatt Joao megkér minket, hogy holnap menjünk ki Burraco-ba a három kerítésépítő munkásért, meg egy nőért. Mondja, hogy ezeknek az embereknek 100.000 forintnyi előleget adott. Mi csak nézünk, hogy mert ilyet csinálni, ő meg nevet, hogy itt annyira becsületesek a pénz terén a brazilok, (gondolom Pantanalban), hogy ezt nyugodt szívvel meg lehet tenni. Egy reállal sem maradnak a munka terén adósok. Ugyanis a pénzt a munkásuk a családjuknak adják, és azok mit szólnának, ha dolga végezetlenül hazaállítana az ember?! Biztosan igaza van.
Vacsi után én bedőlök az ágyba, magamra borítom a testápolót, kicsit jobb. András kártyázik a számítógépen, már megint nincs net napok óta. Pelikán filmet néz.
2010. január 6.
Mivel az éjjel nem aludtam, elég rosszul érzem magam egész nap, ráadásul már több mint két hete ég a bőröm egyfolytában, úgy érzem magam, mintha nyúznának.
Reggel megpróbálom kicserélni Héná-nál az ágyneműhuzatokat, akit éppen a szalon takarítása közben találok meg. Mondja, hogy ha azt kisöpri, akkor tud segíteni. Várok rá negyed órát, ilyen irtózatos lassan söpörni, szerintem már fizikai képtelenség, de neki sikerült. Kijön, és mondja, hogy ne várjak rá, mert majd ha mindent feltakarít a lodge-ban, akkor tud csak velem foglalkozni. Jó, megegyezünk, hogy készítse ki az ágyneműhuzatokat meg a törölközőket délután, és munka után elhozom őket. Megkérdezem, hogy a takaróinkat lehet-e gépben mosni, vagy úgy járnak azok is, mint a trikóim? Nagy lelkesen felajánlja, hogy majd ő kézzel kimossa, mert csak kézzel lehet, és utána még hozzáteszi, hogy meghív bennünket magához Mirandába. A gyors hangulatváltás és a szívélyes invitálás kicsit gyanús, főleg azután, hogy egy hónapja sütötte nekünk a sütit, azután Sebastiana-val szövetkezve kitalálták, hogy 20 reál helyett majd ő mos ránk 40-ért. Szerintem ez a mosás nekünk jónéhány reálba fájna.
Visszamegyek a házba, és egy vödörben forró vízzel mosogatóval és szappannal kimosom a három takarót (Bencének nincs). A jó másfélórás munka alatt jobban kifáradtam, mintha egész nap a műhelyben ténykedtem volna, mert a takaró egyszerre nem fér a vödörbe, ráadásul úgy megszívja magát vízzel, hogy utána alig bírom kimosni. Mivel mindegyiknél az első eresztés víz fekete lett, kétszer kell ráadásul mosnom. Persze a szárítókötél sem bírja, még azt is meg kell buherálnom, a szúnyogok között…
Kimegyek a műhelybe és folytatjuk a munkát. Délre kivágjuk az összes ablakot és szellőzőt (már úgy használom a fúrót, hogy öröm nézni), és kiválogatjuk az egyenesebbnek tűnő fákat a tetőre.
Délben ebéd a vendégekkel. Meglepődve látjuk, hogy a legújabb pincérfiú (ittlétünk alatt ez a negyedik) nincs. Rodrigo mondja, hogy elment, mert a fizetési ígéret magasabb volt, mint a valós fizetés. Összesen hat napot volt itt.
A portugál, kicsit idősebb férfi Andrástól élénken érdeklődik a magyar ételeket illetően, főként ilyen kérdéseket tesz fel: és ott van csirke, és rizs? Ismétlem, portugál. Megáll az ész! Most azért ehhez ellenpontként tegyük azt is hozzá, hogy Passo-ban a kompon az integetős gyerek pontosan tudta, hol van Magyarország, most ott nagyon hideg van és beszélt angolul is. Csak úgy miheztartás végett.
Ebéd után átjön Rodrigo és elkészíti a caipirinha-t, amihez hoz másik fajta lime-ot. Állítólag ehhez a koktélhoz csak az jó. Persze nekünk nem olyan van, de az is megteszi. Meghívjuk őt is egyre. Én egy adagnyi fehér rummal iszom, nekem így is erős, ő viszont háromszor annyit zuttyint a poharába. És szerinte ez gyenge! Tőlünk egyenesen a gyalogtúrára mennek a vendégekkel, a tűző napon. Jól bírja!
Délután tovább dolgozunk, Carlos meg a kocsit szereli. A szelíd currasow (Elvis-Pityu) meg a kocsi alól sasol, és nézi, hogy mit csinálunk. Mikor András elkezdi a bádoglemezt csiszolni, és meglátja a földre eső szikrákat, rögtön odarohan, és szeretné bekapni mindegyiket. Bolond ez a madár…
Estére már két tojást találunk, egyiket a legelső keselyűs lesben (onnan napok óta szedjük), a másikat a szerszámos ládánkban. Pedig olyan kis helyes óljuk van ezeknek a tyúkoknak, de abba be sem mennek. A konyhán Sebastiana örömmel fogadja a tojásokat.
Levágjuk az összes szúnyogháló keretet, meg a szúnyoghálókat, megpróbáljuk feltenni a bádogot a tetőre. Mivel le kell azt is szilózni, megint elakadunk a munkával. A szilónyomó túl gyenge a sziló kinyomásához. Brazil Minőség. A mai nap itt ér véget.
Vacsi alatt Joao megkér minket, hogy holnap menjünk ki Burraco-ba a három kerítésépítő munkásért, meg egy nőért. Mondja, hogy ezeknek az embereknek 100.000 forintnyi előleget adott. Mi csak nézünk, hogy mert ilyet csinálni, ő meg nevet, hogy itt annyira becsületesek a pénz terén a brazilok, (gondolom Pantanalban), hogy ezt nyugodt szívvel meg lehet tenni. Egy reállal sem maradnak a munka terén adósok. Ugyanis a pénzt a munkásuk a családjuknak adják, és azok mit szólnának, ha dolga végezetlenül hazaállítana az ember?! Biztosan igaza van.
Vacsi után én bedőlök az ágyba, magamra borítom a testápolót, kicsit jobb. András kártyázik a számítógépen, már megint nincs net napok óta. Pelikán filmet néz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése