98. nap
2010. január 21.
MINDEN KEDVES ÁGNES OLVASÓNKNAK NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!
Reggel a fiúk kimennek a keselyűs leshez, és kibetonozzák az etetőt. András szerint nem lett szép, mert a zsalut OSB-ből készítette. Carlos-Bolita nagy nehezen feltolta a hat talicska betont a dombra, de délre már kész volt.
Ebédet én hozok nekik, sült kakasos tészta volt (nem tudom jobban megnevezni), enyhén odaégetve. Sebastiana-val nem tudom, mi lehet, mert a vendégeknek olyan kajákat készít, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk utána, de a melósoknak valami botrány. Szerencsére a babot meg a sima rizst itt sem tudja elrontani.
Dél után megérkezik a net-guru, talán meg tudja oldani a problémát, és végre lesz netünk.
Délután a fiúk kimennek kocsival ahhoz a toronyhoz, amit Joao szerint már csak lóháton lehet megközelíteni, mert körben áll a víz. Szerencsére a torony magasabb szintre épült, mint a többi terület, így az még szárazon áll. Csak a könnyebb érthetőség kedvéért: a tegnapi Andrást ábrázoló képen lévő terület már víz alatt áll, és a torony előtti kerítés is. Egy nap alatt ennyit árad a folyó.
Pöki délutánra magához tér, mondjuk ebben Bolita jeges vizes fürdetése is nagy szerepet játszott. Három lábán repeszt jobbra-balra. Ha kiteszem a ház elé a fűbe, akkor be akar jönni, ha beengedem, akkor mindenen keresztül szenvedi magát, szaglássza a lábujjaimat, kicsit nyalogatja, és ki akar menni. Kint a füvön amerre megyek, jön utánam. Olyan mint egy kiskutya, amelyik narancsot csámcsog, tejet szürcsöl, és megeszi a járdáról a madárszart is.
Estére vendégek érkeznek. Esmiria, a „menedzser” feladata a szállítás leszervezése Buraco-ból a lodgeba. A szervezés abból áll, hogy tíz percenként hallom a rádióból: „Joao, na escuta?”, azaz Joao, vonalban vagy? Elmondja az infot, nyűgöt, és Joao dönt. Kora estére már én megunom, aki a tíz százalékát értem csak a rádióhívásoknak, csodálom Joao-t, hogy még nem esett bele véletlenül a rádiója a vízbe! Így nem nehéz menedzsernek lenni…
Este átbattyogok a melós konyhára, mivel sok a szúnyog, úgy döntök, hogy magamnak is hozok kaját, és a házban eszem meg a TV előtt. Megállok a tűzhely előtt, van rizs, bab, meg valami. Elkapom a net-guru gyerekét, megkérdezem, mi ez? Marhahús manióka morzsában pirítva. Na ennek a receptjéért sem fogom törni magam, ennek se íze, se bűze. De akkor mit vigyek a fiúknak? Főleg Pelikánnak, aki babot sem eszik, csak ünnepnapokon? Szedek jó sok rizst, Andrásnak meg magamnak babot, meg mindenkinek egy kicsit ebből az izéből. Megkóstoltam, sikerült elsőre elkapnom egy mócsingot, szerintem nem kell mondanom, hogy ilyet még hányszor szeretnék enni életem hátralévő részében. András megeszegette, Pelikán az első falat után otthagyta, Pökinek a pótkutyának ízlett.
Pökit sikeresen megműti András, levágta szegény Pöki lifegő ujjpercét. Reméljük legalább lábra tud majd állni és megkeményedik annyira, hogy ásásra is tudja használni.
András fürdik egyet a medencében, aminek a tisztítása és feltöltése négy ember kétnapi munkája volt. Visszafelé jövet talál egy hatalmas bogarat, elhozza Pelikánnak, bekerül éjszakára a kis dobozba.
A meleg idővel és a vízzel megérkeztek a bogarak is. Rengeteg van belőlük esténként már megint, főként a kis, csípős csillogó zöldek. Amilyen szépek, olyan idegesítőek.
Ebédet én hozok nekik, sült kakasos tészta volt (nem tudom jobban megnevezni), enyhén odaégetve. Sebastiana-val nem tudom, mi lehet, mert a vendégeknek olyan kajákat készít, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk utána, de a melósoknak valami botrány. Szerencsére a babot meg a sima rizst itt sem tudja elrontani.
Dél után megérkezik a net-guru, talán meg tudja oldani a problémát, és végre lesz netünk.
Délután a fiúk kimennek kocsival ahhoz a toronyhoz, amit Joao szerint már csak lóháton lehet megközelíteni, mert körben áll a víz. Szerencsére a torony magasabb szintre épült, mint a többi terület, így az még szárazon áll. Csak a könnyebb érthetőség kedvéért: a tegnapi Andrást ábrázoló képen lévő terület már víz alatt áll, és a torony előtti kerítés is. Egy nap alatt ennyit árad a folyó.
Pöki délutánra magához tér, mondjuk ebben Bolita jeges vizes fürdetése is nagy szerepet játszott. Három lábán repeszt jobbra-balra. Ha kiteszem a ház elé a fűbe, akkor be akar jönni, ha beengedem, akkor mindenen keresztül szenvedi magát, szaglássza a lábujjaimat, kicsit nyalogatja, és ki akar menni. Kint a füvön amerre megyek, jön utánam. Olyan mint egy kiskutya, amelyik narancsot csámcsog, tejet szürcsöl, és megeszi a járdáról a madárszart is.
Estére vendégek érkeznek. Esmiria, a „menedzser” feladata a szállítás leszervezése Buraco-ból a lodgeba. A szervezés abból áll, hogy tíz percenként hallom a rádióból: „Joao, na escuta?”, azaz Joao, vonalban vagy? Elmondja az infot, nyűgöt, és Joao dönt. Kora estére már én megunom, aki a tíz százalékát értem csak a rádióhívásoknak, csodálom Joao-t, hogy még nem esett bele véletlenül a rádiója a vízbe! Így nem nehéz menedzsernek lenni…
Este átbattyogok a melós konyhára, mivel sok a szúnyog, úgy döntök, hogy magamnak is hozok kaját, és a házban eszem meg a TV előtt. Megállok a tűzhely előtt, van rizs, bab, meg valami. Elkapom a net-guru gyerekét, megkérdezem, mi ez? Marhahús manióka morzsában pirítva. Na ennek a receptjéért sem fogom törni magam, ennek se íze, se bűze. De akkor mit vigyek a fiúknak? Főleg Pelikánnak, aki babot sem eszik, csak ünnepnapokon? Szedek jó sok rizst, Andrásnak meg magamnak babot, meg mindenkinek egy kicsit ebből az izéből. Megkóstoltam, sikerült elsőre elkapnom egy mócsingot, szerintem nem kell mondanom, hogy ilyet még hányszor szeretnék enni életem hátralévő részében. András megeszegette, Pelikán az első falat után otthagyta, Pökinek a pótkutyának ízlett.
Pökit sikeresen megműti András, levágta szegény Pöki lifegő ujjpercét. Reméljük legalább lábra tud majd állni és megkeményedik annyira, hogy ásásra is tudja használni.
András fürdik egyet a medencében, aminek a tisztítása és feltöltése négy ember kétnapi munkája volt. Visszafelé jövet talál egy hatalmas bogarat, elhozza Pelikánnak, bekerül éjszakára a kis dobozba.
A meleg idővel és a vízzel megérkeztek a bogarak is. Rengeteg van belőlük esténként már megint, főként a kis, csípős csillogó zöldek. Amilyen szépek, olyan idegesítőek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése