88. nap
2010. január 11.
Éjjel nem aludt semmit András, illetve csak pár órát. Az arca még nincs bedagadva, de állandóan rá kell szólnom, hogy ne bántsa a fogát. Természetesen net sincs, hogy utánanézzek, mi tudna egy kicsit segíteni, csillapítani a fájást. Tudom: pálinka, meg hagyma, ismerjük, de itt egyik sincs. A gyógyszert meg nem szedethetem vele állandóan, ráadásul a készletünk is véges.
Az ebéd a tegnapi vacsira készített rizses hús, bab és uborka. Botrány. Ez a melós kaja. Ahogy ránézek evés közben az jut az eszembe, hogy a kutyánknak nem adunk ilyet otthon. Itt meg csak ez van. Ráadásul a bab sós is. Sebastiana elment kéthetes szabijára, most Héna főz. Kíváncsi vagyok, hogy a rizses húson kívül mást is tud -e főzni?
Dél után sikerül felkapcsolódni a netre, de szakadozva. Írunk mindkét szülőnek, hogy értesítsék egymást, András anyukája hívja fel Viktóriát, a fogorvosunkat, és kérdezze meg, hogy mit tudunk tenni? A fog megmenthető-e, vagy ő is kihúzná? Nehezen, de eljut hozzánk a válasz, három csatornán is (a két szülő skypon, és András műholdas telefonon beszél az anyukájával). Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Viktóriának, hogy segített!!
Kimegyünk a toronyhoz, hogy összerakjuk a betonozáshoz a zsalut, de kiderül, hogy nincs kint elég anyag. Úgy döntünk, hogy behozzuk kintről, és a hangárban megcsináljuk, mivel a többi fa is ott van. Mialatt kint tanakodunk, megjelennek a kerítéskészítők, és megtörténik az első kapavágás is! Állítólag Carlos is velük dolgozik, de róla nem is tudnak. Hoznak nekünk az erdőből egy kis tatut, nézegetjük, és biztosra vesszük, hogy ez Pöki, az a tatu, amelyiket a hússütés napján engedtünk el a toronynál. Hát így tud magára vigyázni! A munkásoktól távolabb visszaengedem az erdőbe, még rám néz, azután lassan elandalog. Kicsit később visszanézek, hátha látom még, de nem viszont egy koati hatalmas érdeklődéssel szemlél engem, majd az is lassan továbbáll. Hát itt az állatok is „trankilo”-k, nem csak az emberek.
A hangárban folytatjuk a munkát, előkészítjük az araitató külső zsaluját. Elég nehezen halad a munka, mert a szögek nagy többsége a második kalapácsütés után elgörbül, és nem lehet kezdeni vele semmit.
Este Pelikán elkéri Joao-tól a kis Toyota (személygépkocsi) kulcsát, azzal megyünk holnap Corumbá-ba és onnan tovább Bolíviába. Ugyanis vízumot kell szereznünk, lejár a kilencven napunk.
Az ebéd a tegnapi vacsira készített rizses hús, bab és uborka. Botrány. Ez a melós kaja. Ahogy ránézek evés közben az jut az eszembe, hogy a kutyánknak nem adunk ilyet otthon. Itt meg csak ez van. Ráadásul a bab sós is. Sebastiana elment kéthetes szabijára, most Héna főz. Kíváncsi vagyok, hogy a rizses húson kívül mást is tud -e főzni?
Dél után sikerül felkapcsolódni a netre, de szakadozva. Írunk mindkét szülőnek, hogy értesítsék egymást, András anyukája hívja fel Viktóriát, a fogorvosunkat, és kérdezze meg, hogy mit tudunk tenni? A fog megmenthető-e, vagy ő is kihúzná? Nehezen, de eljut hozzánk a válasz, három csatornán is (a két szülő skypon, és András műholdas telefonon beszél az anyukájával). Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Viktóriának, hogy segített!!
Kimegyünk a toronyhoz, hogy összerakjuk a betonozáshoz a zsalut, de kiderül, hogy nincs kint elég anyag. Úgy döntünk, hogy behozzuk kintről, és a hangárban megcsináljuk, mivel a többi fa is ott van. Mialatt kint tanakodunk, megjelennek a kerítéskészítők, és megtörténik az első kapavágás is! Állítólag Carlos is velük dolgozik, de róla nem is tudnak. Hoznak nekünk az erdőből egy kis tatut, nézegetjük, és biztosra vesszük, hogy ez Pöki, az a tatu, amelyiket a hússütés napján engedtünk el a toronynál. Hát így tud magára vigyázni! A munkásoktól távolabb visszaengedem az erdőbe, még rám néz, azután lassan elandalog. Kicsit később visszanézek, hátha látom még, de nem viszont egy koati hatalmas érdeklődéssel szemlél engem, majd az is lassan továbbáll. Hát itt az állatok is „trankilo”-k, nem csak az emberek.
A hangárban folytatjuk a munkát, előkészítjük az araitató külső zsaluját. Elég nehezen halad a munka, mert a szögek nagy többsége a második kalapácsütés után elgörbül, és nem lehet kezdeni vele semmit.
Este Pelikán elkéri Joao-tól a kis Toyota (személygépkocsi) kulcsát, azzal megyünk holnap Corumbá-ba és onnan tovább Bolíviába. Ugyanis vízumot kell szereznünk, lejár a kilencven napunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése