85. nap
2010. január 8.
Pelikán reggel kimegy a toronyhoz, és a kerítés-készítőknek megmutatja, hova szeretnénk a kerítést. Be kell keríteni az összes lest, mert a marhák előszeretettel éjszakáznak a szokatlan dolgok mellett, alatt, és összetaposnak mindet. Mivel a toronynál és a keselyűs leseknél már csak a betonozást maradt hátra, a kerítést még a beton kiterítése előtt fel kell állítani, különben az egész egy szélmalom-harc lenne, amit nappal kibetonozunk, az éjjel szétdíbolják a marhák.
A fazenda teljes területén másfél méter magas kerítések vannak. Ezeket a marhák simán átugorják, komolyan, láttuk, a bivalyok meg átgyalogolnak rajta. Inkább csak azért van a kerítés, hogy ha lusta az állat, akkor talán megállítja, nem szenved vele.
András már indulna ki a hangárba, hogy levágja a betonvasakat a betonozáshoz, amikor halljuk a rádión, hogy Pelikánéknál kifogyott a gázolaj a kocsiból. Nem tankoltak indulás előtt. Mivel a kocsiban nem jó a kilométeróra, és a tank kijelzője sem, időszakonként célszerű tankolni a kocsiba.
Mialatt András vág, én a neten odú leírásokat keresek, a tukánnak valót a legnehezebb megtalálni. Ugyanis a maradék anyagokból odúkat készítünk.
András visszajön, és mondja, hogy Olívia az irodában van, segít nekünk leszervezni Alta Florestába a buszjegyünket. Gyorsan összeírjuk a telefonszámokat, dátumokat, neveket, András átmegy, én kis idő múlva követem a laptopunkkal (azon van minden info). Persze a busztársaság oldalán megadott telefonszámok nem működnek, nincs menetrend sem, így próbálj meg egy utat leszervezni.
Végül is felhívjuk a Cristalino Lodge-ot, ahol két éjszakát szeretnénk megszállni, és az ottani hölgy elmondja, hogy sem telefonon, sem neten nem lehet info-t, vagy jegyet kapni. A lodge leszervez nekünk mindent, még segített is, hogy szerinte melyik busz a legjobb és a leggyorsabb (így is 12 órát fogunk buszozni). Estére meg is érkezik az e-mail, benne az összes infoval.
Ebédnél először Rodrigo ül mellénk, de pár perc múlva megérkezik Olívia is, akinek Rodrigo átadja a helyét. Olívia éppen a szakdolgozatát írja a Sao Paolo-i egyetemen, és nem tud zöld ágra vergődni a tanárával, mert az egyszerűen nem hajlandó válaszolni a leveleire, emiatt most januárban potyára vette meg a repjegyét Sao Paolo-ba, vagy át kell tetetnie másik időpontra (de mikorra?), vagy bukta. Többek között szó esik arról is, hogy az alkalmazottak azt hazudták Joao-nak és Olíviának, hogy a konyhán sokszor azért nincs gyümölcs, mert a magyarok kilószámra hordták el az ebédlőből. Már csak nevetni tudunk ezen, de mikor elmondjuk, hogy ez nem igaz, és bárki megnézheti, hogy milyen szegényes a felhozatal a hűtőnkben (víz, vaj és naptej), akkor kicsit elgondolkozik, és bevallja, hogy örül ennek a beszélgetésnek, mert így más megvilágításba kerülnek a dolgok. Kiderül az is, hogy Donna Fatima (a szakácsnő a fazendán) megvett egy házat a városban, úgy,hogy a teljes vételárat ki kellett fizetnie. Joao-ék segítettek neki azzal, hogy odaadták a pénzt, és cserében a munka mellett Olíviának besegített a ház körüli munkákban. Valószínű azt elfelejtettük leírni, hogy Olíviának gerincműtéte volt még régebben, ennek megfelelően ő „leszázalékolt” státuszban él, nem kell dolgoznia sem. Ha jól tudjuk, akkor lóról esett le. Visszatérve: Fatima egyszer csak itt hagyott csapot-papot, felrúgta a szerződést, és elment Passo-ba megházasodni. No komment.
Délután kis szieszta, majd a hangárban megkötöztük a keselyűs etetőnek és az ara itatónak a betonozáshoz szükséges vasszerelését. Már előre dolgozunk.
Este átnézett Rodrigo és Kiko is, persze nem miattunk, hanem a caipirinha miatt. Pont a legrosszabbkor, amikor vacsizni indultunk volna. Mindketten majd éhen haltunk, fél órát bírtuk, azután finoman kidobtuk őket.
Holnap kijelöljük az arás itató pontos helyét, és délután, ha minden igaz, mi is elmegyünk szafarizni Rodrigo-val.
A fazenda teljes területén másfél méter magas kerítések vannak. Ezeket a marhák simán átugorják, komolyan, láttuk, a bivalyok meg átgyalogolnak rajta. Inkább csak azért van a kerítés, hogy ha lusta az állat, akkor talán megállítja, nem szenved vele.
András már indulna ki a hangárba, hogy levágja a betonvasakat a betonozáshoz, amikor halljuk a rádión, hogy Pelikánéknál kifogyott a gázolaj a kocsiból. Nem tankoltak indulás előtt. Mivel a kocsiban nem jó a kilométeróra, és a tank kijelzője sem, időszakonként célszerű tankolni a kocsiba.
Mialatt András vág, én a neten odú leírásokat keresek, a tukánnak valót a legnehezebb megtalálni. Ugyanis a maradék anyagokból odúkat készítünk.
András visszajön, és mondja, hogy Olívia az irodában van, segít nekünk leszervezni Alta Florestába a buszjegyünket. Gyorsan összeírjuk a telefonszámokat, dátumokat, neveket, András átmegy, én kis idő múlva követem a laptopunkkal (azon van minden info). Persze a busztársaság oldalán megadott telefonszámok nem működnek, nincs menetrend sem, így próbálj meg egy utat leszervezni.
Végül is felhívjuk a Cristalino Lodge-ot, ahol két éjszakát szeretnénk megszállni, és az ottani hölgy elmondja, hogy sem telefonon, sem neten nem lehet info-t, vagy jegyet kapni. A lodge leszervez nekünk mindent, még segített is, hogy szerinte melyik busz a legjobb és a leggyorsabb (így is 12 órát fogunk buszozni). Estére meg is érkezik az e-mail, benne az összes infoval.
Ebédnél először Rodrigo ül mellénk, de pár perc múlva megérkezik Olívia is, akinek Rodrigo átadja a helyét. Olívia éppen a szakdolgozatát írja a Sao Paolo-i egyetemen, és nem tud zöld ágra vergődni a tanárával, mert az egyszerűen nem hajlandó válaszolni a leveleire, emiatt most januárban potyára vette meg a repjegyét Sao Paolo-ba, vagy át kell tetetnie másik időpontra (de mikorra?), vagy bukta. Többek között szó esik arról is, hogy az alkalmazottak azt hazudták Joao-nak és Olíviának, hogy a konyhán sokszor azért nincs gyümölcs, mert a magyarok kilószámra hordták el az ebédlőből. Már csak nevetni tudunk ezen, de mikor elmondjuk, hogy ez nem igaz, és bárki megnézheti, hogy milyen szegényes a felhozatal a hűtőnkben (víz, vaj és naptej), akkor kicsit elgondolkozik, és bevallja, hogy örül ennek a beszélgetésnek, mert így más megvilágításba kerülnek a dolgok. Kiderül az is, hogy Donna Fatima (a szakácsnő a fazendán) megvett egy házat a városban, úgy,hogy a teljes vételárat ki kellett fizetnie. Joao-ék segítettek neki azzal, hogy odaadták a pénzt, és cserében a munka mellett Olíviának besegített a ház körüli munkákban. Valószínű azt elfelejtettük leírni, hogy Olíviának gerincműtéte volt még régebben, ennek megfelelően ő „leszázalékolt” státuszban él, nem kell dolgoznia sem. Ha jól tudjuk, akkor lóról esett le. Visszatérve: Fatima egyszer csak itt hagyott csapot-papot, felrúgta a szerződést, és elment Passo-ba megházasodni. No komment.
Délután kis szieszta, majd a hangárban megkötöztük a keselyűs etetőnek és az ara itatónak a betonozáshoz szükséges vasszerelését. Már előre dolgozunk.
Este átnézett Rodrigo és Kiko is, persze nem miattunk, hanem a caipirinha miatt. Pont a legrosszabbkor, amikor vacsizni indultunk volna. Mindketten majd éhen haltunk, fél órát bírtuk, azután finoman kidobtuk őket.
Holnap kijelöljük az arás itató pontos helyét, és délután, ha minden igaz, mi is elmegyünk szafarizni Rodrigo-val.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése