77. nap
2009. december 31.
BUÉK, MINDEN SZÉPET ÉS JÓT MINDENKINEK 2010-RE!!!
Szinte egész nap esett az eső. Ez szegény Pelikánéknak nehezített meg a munkát, ugyanis a három „ungarosz” két csapatra oszlott: András és én a keselyűs leseket bűvöljük a műhelyben, Pelikán Carlossal meg az itatókat és a tornyot fejezi be.
A keselyűs lesek már sorozatgyártással készülnek, nagyon nem kell gondolkodni rajta, csak levágni a méreteket az alapanyagból, és összerakni a levágott darabokat. Az alapanyag: Bence olyan jól kiszámolt mindent, hogy szinte grammra és centire pontosak a felhasználandó és felhasznált méretek, alig esik le hulladék, abból is odúk lesznek. Ezt mindenki tudja, aki magyar, és senki, aki helyi. Emiatt délelőtt elég nagy gondot okozott, hogy az előre, millire levágott alapanyagunkból Carlos aranyos asztalkát szerelt magának. Hosszas gondolkodás, és Pelikánnal történő egyeztetés után csak egy lehetőség maradt, az asztal maradványainak darabjaiból kell összeszerelni a les alját. Na ezt az egyet akarta Bence elkerülni!
Ebéd után kis takarítás a házban, és a ház körül, majd folytatjuk a munkát. Estére sikerül összeszerelnünk egy lest tető nélkül.
Persze nincs net, úgyhogy nyolckor átmegyünk az irodába, hogy haza telefonáljunk (otthon már éjfél van). András anyukája lelkendezik a telefonba, az enyém meg alig akarja elhinni, hogy én vagyok. Egyforma a hangunk a húgommal.
Persze a telefonálás után van net is. András észrevette, hogy Fernando nem írta be a jelszót, emiatt nincs net. No komment…
Kilencre ünnepi vacsira megyünk, Joao és Olívia meghívott bennünket. Nagyon finom volt a vacsi: egészben sült csirke, csirkesaláta, zöldséges rizs, sült bivaly, maniókás mazsola és lime. A desszert: eper torta, csoki torta, ananászos torta és limehab. Gondolom, akik ismernek tudják, hogy én csirkét ettem csirkével, András meg bivalyt (én is megkóstoltam, finom a húsa, kicsit fémes íze van). A desszertből nálam toronymagasan a limehab nyert, a fiúknál az ananászos torta. Az is eszméletlen finom.
Fél tizenegykor már a számítógépek és a TV előtt ülünk. Én a harminckét csatornán szörfölök, semmi jele annak, hogy szilveszter van. Reklámoznak, kandallót raknak, árulnak, zenélnek és hit térítenek. Háromnegyed tizenegykor (ami Rióban és Sao Paolo-ban már háromnegyed tizenkettő) az egyik adón kelet-brazil körkapcsolás van, hol hogyan készülnek az Új Év fogadására. Látjuk, hogy a Copacabanan millió ember zsúfolódott össze, mondom Andrásnak, de jó, hogy nem vagyunk ott. Tíz perc múlva felröppenek az első tűzijáték rakéták, akkor már azt mondom, de kár, hogy nem vagyunk ott… A tűzijáték szép volt, a közvetítés brazilos, ugyanis a rioi és sao paoloi tűzijátékot a képernyőt megfelezve egyszerre szerették volna közvetíteni, de nem dikerül. Ráadásul felcserélték a két város feliratát is…
Tíz perc ünnepi hangulat után a TV-csatornák visszazökkenek a régi kerékvágásba, reklám stb., stb.. Két csatornán adnak filmet, mindkettő western, angolul és portugál felirattal. Az egyiket már láttam, a másiknak meg lemaradtam az elejéről, és fáradt is vagyok az angolhoz, inkább kapcsolgatok. Benézünk a helyi Big Brother házba (itt az a címe, hogy A Fazenda), a ház szinte ugyanaz belülről, mint a magyar adón volt, de az udvar hihetetlen jó. Még istálló is van állatokkal, amiket etetni, meg ganézni is kell. Ez azért szokott némi vitát vonni maga után. Most éppen White-party van, mindenki fehérben, meg beraktak egy dj-t is és sok piát. Sok történés nincs, de azt két csatornán mutatják két kameraállásból. Kettővel arrébb hittérítés megy. Három csatornán ugyanazokat árulják, mint amikor megérkeztünk Brazíliába. Minden hétköznapi. Már alig bírom tartani a fejem. Látom, hogy András elaludt, Pelikán filmet néz a laptopon. Befekszek én is az ágyba és írom a blogot, mert le vagyok maradva. Addig írom, hogy lemaradunk az éjfélről, nulla óra egy perc. Úristen, már jövő év van!! Gyorsan felrázom Andrást, szólunk Pelikánnak, meghallhatjuk a Himnuszt, és koccintunk üdítővel. Kicsit még molyolunk, utána mindenki bedől az ágyba.
A keselyűs lesek már sorozatgyártással készülnek, nagyon nem kell gondolkodni rajta, csak levágni a méreteket az alapanyagból, és összerakni a levágott darabokat. Az alapanyag: Bence olyan jól kiszámolt mindent, hogy szinte grammra és centire pontosak a felhasználandó és felhasznált méretek, alig esik le hulladék, abból is odúk lesznek. Ezt mindenki tudja, aki magyar, és senki, aki helyi. Emiatt délelőtt elég nagy gondot okozott, hogy az előre, millire levágott alapanyagunkból Carlos aranyos asztalkát szerelt magának. Hosszas gondolkodás, és Pelikánnal történő egyeztetés után csak egy lehetőség maradt, az asztal maradványainak darabjaiból kell összeszerelni a les alját. Na ezt az egyet akarta Bence elkerülni!
Ebéd után kis takarítás a házban, és a ház körül, majd folytatjuk a munkát. Estére sikerül összeszerelnünk egy lest tető nélkül.
Persze nincs net, úgyhogy nyolckor átmegyünk az irodába, hogy haza telefonáljunk (otthon már éjfél van). András anyukája lelkendezik a telefonba, az enyém meg alig akarja elhinni, hogy én vagyok. Egyforma a hangunk a húgommal.
Persze a telefonálás után van net is. András észrevette, hogy Fernando nem írta be a jelszót, emiatt nincs net. No komment…
Kilencre ünnepi vacsira megyünk, Joao és Olívia meghívott bennünket. Nagyon finom volt a vacsi: egészben sült csirke, csirkesaláta, zöldséges rizs, sült bivaly, maniókás mazsola és lime. A desszert: eper torta, csoki torta, ananászos torta és limehab. Gondolom, akik ismernek tudják, hogy én csirkét ettem csirkével, András meg bivalyt (én is megkóstoltam, finom a húsa, kicsit fémes íze van). A desszertből nálam toronymagasan a limehab nyert, a fiúknál az ananászos torta. Az is eszméletlen finom.
Fél tizenegykor már a számítógépek és a TV előtt ülünk. Én a harminckét csatornán szörfölök, semmi jele annak, hogy szilveszter van. Reklámoznak, kandallót raknak, árulnak, zenélnek és hit térítenek. Háromnegyed tizenegykor (ami Rióban és Sao Paolo-ban már háromnegyed tizenkettő) az egyik adón kelet-brazil körkapcsolás van, hol hogyan készülnek az Új Év fogadására. Látjuk, hogy a Copacabanan millió ember zsúfolódott össze, mondom Andrásnak, de jó, hogy nem vagyunk ott. Tíz perc múlva felröppenek az első tűzijáték rakéták, akkor már azt mondom, de kár, hogy nem vagyunk ott… A tűzijáték szép volt, a közvetítés brazilos, ugyanis a rioi és sao paoloi tűzijátékot a képernyőt megfelezve egyszerre szerették volna közvetíteni, de nem dikerül. Ráadásul felcserélték a két város feliratát is…
Tíz perc ünnepi hangulat után a TV-csatornák visszazökkenek a régi kerékvágásba, reklám stb., stb.. Két csatornán adnak filmet, mindkettő western, angolul és portugál felirattal. Az egyiket már láttam, a másiknak meg lemaradtam az elejéről, és fáradt is vagyok az angolhoz, inkább kapcsolgatok. Benézünk a helyi Big Brother házba (itt az a címe, hogy A Fazenda), a ház szinte ugyanaz belülről, mint a magyar adón volt, de az udvar hihetetlen jó. Még istálló is van állatokkal, amiket etetni, meg ganézni is kell. Ez azért szokott némi vitát vonni maga után. Most éppen White-party van, mindenki fehérben, meg beraktak egy dj-t is és sok piát. Sok történés nincs, de azt két csatornán mutatják két kameraállásból. Kettővel arrébb hittérítés megy. Három csatornán ugyanazokat árulják, mint amikor megérkeztünk Brazíliába. Minden hétköznapi. Már alig bírom tartani a fejem. Látom, hogy András elaludt, Pelikán filmet néz a laptopon. Befekszek én is az ágyba és írom a blogot, mert le vagyok maradva. Addig írom, hogy lemaradunk az éjfélről, nulla óra egy perc. Úristen, már jövő év van!! Gyorsan felrázom Andrást, szólunk Pelikánnak, meghallhatjuk a Himnuszt, és koccintunk üdítővel. Kicsit még molyolunk, utána mindenki bedől az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése