99. nap
2010. január 22.
Hosszabb beszámoló a víz alatt lévő Pantanalról és egy igazi fazendáról.
Reggel András elviszi a kocsit Bolitának szerelni, mivel a kereket nem tudta teljesen megcsinálni a múltkor.
Én kimosok, és átmegyek reggeliért a konyhára, de Sebastiana már mindent elpakolt. Mivel akkora nagy munkában van, nem zavarom. Most, hogy itt vannak a vendégek, főz azoknak is, és a melós konyhán is. András viszont tíz perccel később kihozatja vele a kávét…
Nem sokkal később megjelenik Joao és Olívia a medence partján, és kicsit sziesztáznak. Ilyet sem láttunk még tőlük! András kimegy, és beszél Joao-val, hogy szerinte hétfőn hogyan tudunk eljutni Burracoba, hogy elérjük az egy órási buszt délután. Azt mondja, hogy ma elmennek Passo-ig, megnézik, milyen az út, és akkor kiderül, hogy hétfőn járható lesz-e. Ha nem, akkor elvisznek minket csónakkal az „új étteremig”, ott van az Abobral-folyó egyik kikötője, és a Park Estrada-ra is ott tudunk felcsatlakozni. Leszerveznek nekünk egy kocsit, ami kivisz Burraco-ig. Nagy vizek idején már csak így működik.
Nem sokkal később Joao elhívja Andrást, hogy mutat neki valamit. Kiderül, hogy motorcsónakkal mennek a folyón fel a fazenda felé, és levágják a belógó ágakat. András szerint úgy repesztettek, mint egy állat. A láncfűrészből kifogy az üzemanyag, sikeresen áttöltenek valamennyit a motorcsónak benzintartályából, ami persze nem teljesen ugyanolyan keverékkel üzemel, így ketten együttesen és nehézkesen beindítják a láncfűrészt és befejezik a gallyazást.
Szieszta délelőtt, Bolita szereli a kocsit, állítólag délután háromra lesz kész. Nagyon profi, hogy így meg tudta jósolni.
A net-guru és Pelikán együtt megcsinálják a netet. Pelikán szerint ez is egy kontár, mert össze-vissza kutyul állandóan mindent a szerveren. Most éppen működik a net, nem tudni meddig. Fel is pakolunk mindent a blogra, megnézzük a leveleket, a híreket otthonról. Látjuk, hogy elkezdődik a hivatalos kampányidőszak, Andrással azt beszéljük, hogy lehet itt kéne maradni április 11-ig, vagy Barbadoson, vagy valahol, de nem otthon!
Ebédre rizs, bab és egy hatalmas egyben főtt mócsingos hús van. András nézi, aztán úgy dönt, kihagyja a húst. A bab kicsit híg lett, viszont tele van füstölt hússal, teljesen olyan, mint a babgulyás. Az egyik pasi levág Pelikánnak egy nagyobb darabot a húsból, aminek több mint a fele zsír, legalább a kutyák jól laknak az ebédlő mellett.
Ebéd után nem sokkal kiderül, hogy Andrásnak valami nem volt jó az ebédben…
Kitaláljuk, hogy elmegyünk Joao-val Passoba ballonos vizet és üzemanyagot venni az aggregátorba, mert ha tényleg nagy víz lesz, akkor csak a csónakkal lehet közlekedni, úgy elég nehézkes vásárolni és szállítani.
A víz már a lodge bejáratánál elkezdődik, a kifutópálya két vége áll a vízben, ami akkora probléma nem is lenne, ha az egyik vége mellett nem az egyetlen lodge-ba vezető út húzódna. Ugyanis az Abobral-folyó egy szakaszon pont az út közvetlen közelében halad, és természetesen az út nincs alácsatornázva. Néha trakival megnyomják, megtöltik, ennyi az árvízvédelem.
Kiérve a lodge kapuján elmegyünk a szomszédos fazenda mellett, azután ráérünk arra a részre, amit úgy egy hónapja töltött fel Kiko. A töltés előtti rész teljesen vízben áll. Mivel az út kanyarodik össze-vissza, mi csak sejtjük, hol lehet a víz alatt, de pontosan nem tudni. A víz itt is sötétbarna, nem látszik át, ez is nehezíti a tájékozódást. Azt elfelejtettem írni, hogy amikor arról beszélünk, hogy víz alatt áll egyik-másik terület, akkor nem álló vízről van szó. Nem, ez a víz folyik, sodrása van.
Kiko megáll, átkapcsol egyesbe (csak kétkerék meghajtásban!) és nekiindulunk. Nem az úton megyünk, azt rögtön észrevettük. Hosszan megyünk-megyünk a vízben, a Toyota brummog alattunk, vízben kajmánok, vízimadarak, a víz mellett szarvasok, őzek, marhák, lovak és nanduk. Ennyi nandut összesen nem láttunk, mióta itt vagyunk, mint most a kiúton a Park Estrada-ig. Tényleg igaz, hogy amint feljön a víz, az állatok kiszorulnak a szárazra, és sokkal szelídebbek is. A nagy szarvasok el sem mozdulnak a helyükről, amikor meglátnak minket, csak figyelnek.
Kiérünk a Park Estrada-ra, és egy kilométer után bekanyarodunk a Sao Bento fazendára. Ez egy igazi fazenda, itt nincsenek turisták, csak marhákkal foglalkoznak, nevelik, adják-veszik. A fazendára vezető út magas töltésen fut, nem csoda, az egész terület a töltést kivéve víz alatt áll. Honnan jön a víz? Passo-ból, 12 km-ről, ez itt maga a Miranda folyó! A töltés profi munka, a kritikus részeknél alácsatornázott, folyik is a víz rendesen. Andrással csak ámulunk, ennyi vizet még soha, sehol nem látott egyikünk sem. A látóhatár széléig vízben áll a növényzet, amiben marhák és lovak csatangolnak. Jó egy kilométer után megérkezünk a karámokhoz. Több száz marha különválasztva, és a vízből még most hajtják ki a marhákat lóháton. A másfél méteres kerítés háromnegyedig vízben áll, az emberek lába a lóról a vízbe lóg. Lassítunk, integetünk, megyünk tovább, a fazenda központja felé.
Nagyon szépen tisztán és rendben tartott, felújított fazenda. Minden épülete téglából van, szépen bevakolva és sötét narancsra lefestve. Mindenhol rendes szúnyogháló, nem toldozott-foldozott, és lenyírt fű. Több kocsi, kis traki, is erre-arra, azok is rendben. A kifutópálya füve német precizitással nyírva. Meglátjuk a tulaj házát is, egy kastély! Joao egyeztet valamit az irodában, addig Kiko elmondja, hogy a tulaj Sao Paolo-i, de az év nagy részét itt tölti. Itt van a központja a Dél-Pantanali Jaguár Projekt-nek. Kérdezzük, hogy mekkora a terület? Nagy, a Park Estradara vezető úttól egészen Passo-ig (cirka 20-25 km), és a Park Estrada úttól majdnem Joao lodge-ig tart (kb. 12 km), de nem négyzet alakú, hanem össze-vissza, így ennél sokkal nagyobb. És ez most majdnem teljesen vízben áll.
Kifelé Joao a karámoknál leáll beszélgetni az egyik hajtóval. Csak tippelünk, hogy a marhaszállításról és a vízről esik szó. A hajtó végigmutogatja az összes marhát, utána elindulunk.
Ismét kiérve a Park Estrada-ra folytatjuk az utunkat Passo-ba. Az út maga töltésen fut, de már most van néhány kritikus pont, ahol a víz már magán az úton áll. A 12-es híd alatt csak pár centivel folyik a víz, ez érdekes lesz néhány nap múlva! Az út két oldalán pedig víz-víz-víz, ameddig a szem ellát! A vízben hatalmas virágzó növények, rózsaszín, sárga, lila, vörös, nagyon szép.
Passo egy kis sziget a víz közepén. A település töltésre épült, csak ezért létezik. Ahol eddig lovak és marhák legeltek, ott most halak úszkálnak. Elképesztő az egész vidék!
Persze a beígért ballonos víz nem érkezett meg, veszünk üzemanyagot, András kiszámolja, hogy mennyit kell fizetnünk, mert a kutas számológéppel sem tudja ezt a bonyolult műveletet elvégezni. Eszünk egy jégkrémet, amíg Kiko elmegy a mentőmellényekért valahova. Veszünk Pelikánnak lekvárt, és indulunk vissza.
Visszafelé már ott is víz van, ahol jöttünkkor még nem is látszott. Joao azt mondja, hogy vasárnap itt már biztos nem lehet átmenni, de szerinte már holnap sem. Marad a csónak és a bérelt kocsi. Kíváncsi vagyok mennyibe fog ez nekünk fájni?
Estére Pöki már annyira magához tér, hogy bírni alig lehet vele. Megy össze-vissza, mindenen keresztül. Kirakom a ház elé a fűbe, csatangoljon. Messze nem tud menni a három lábával, meg a víz miatt, csak megtalálom. Néha kinézek, látom is, meg hallom is merre jár, mert ha talál valamit, olyan hangosan csámcsog, hogy a házban is hallani.
A háztól nem messze lévő folyómeder teljesen megtelt, már a focipályán jön felénk a víz. Szerencsére a mi házunk épült a legmagasabbra az egész lodge-ban. A kocsiátjáró átalakult csónakkikötővé, innen van a legközelebb a Falu.
Este van net, fiúk gépeznek, én tévézek. A műsor színvonala változatlan, azzal a frissítéssel, hogy egy másik csatornán is beindítottak egy valóság-show-t, amiben ez az első hét, és mindenki veszekszik mindenkivel. Ki is kapcsolom.
Holnap utánajárunk, hogyan és mennyiért lehet kijutni a buszig.
Nagyon kalandos, vadregényes és szép a víz alatt álló Pantanal, de mi azt ajánljuk mindenkinek, aki ide szeretne jönni turistáskodni, hogy száraz időszakban tegye. Az amit láthat akkor, az minőségében és mennyiségében is felülmúlja a mostanit. A lodge-ban kétféle program van, kenutúra a folyón, ami szép, de egyszer, utána nincs varázsa, és lovaglás, amiről nem tudok írni, tekintettel arra, hogy életemben nem ültem még lovon. A kocsi szafari sokkal változatosabb, mint ez a kettő.
Reggel András elviszi a kocsit Bolitának szerelni, mivel a kereket nem tudta teljesen megcsinálni a múltkor.
Én kimosok, és átmegyek reggeliért a konyhára, de Sebastiana már mindent elpakolt. Mivel akkora nagy munkában van, nem zavarom. Most, hogy itt vannak a vendégek, főz azoknak is, és a melós konyhán is. András viszont tíz perccel később kihozatja vele a kávét…
Nem sokkal később megjelenik Joao és Olívia a medence partján, és kicsit sziesztáznak. Ilyet sem láttunk még tőlük! András kimegy, és beszél Joao-val, hogy szerinte hétfőn hogyan tudunk eljutni Burracoba, hogy elérjük az egy órási buszt délután. Azt mondja, hogy ma elmennek Passo-ig, megnézik, milyen az út, és akkor kiderül, hogy hétfőn járható lesz-e. Ha nem, akkor elvisznek minket csónakkal az „új étteremig”, ott van az Abobral-folyó egyik kikötője, és a Park Estrada-ra is ott tudunk felcsatlakozni. Leszerveznek nekünk egy kocsit, ami kivisz Burraco-ig. Nagy vizek idején már csak így működik.
Nem sokkal később Joao elhívja Andrást, hogy mutat neki valamit. Kiderül, hogy motorcsónakkal mennek a folyón fel a fazenda felé, és levágják a belógó ágakat. András szerint úgy repesztettek, mint egy állat. A láncfűrészből kifogy az üzemanyag, sikeresen áttöltenek valamennyit a motorcsónak benzintartályából, ami persze nem teljesen ugyanolyan keverékkel üzemel, így ketten együttesen és nehézkesen beindítják a láncfűrészt és befejezik a gallyazást.
Szieszta délelőtt, Bolita szereli a kocsit, állítólag délután háromra lesz kész. Nagyon profi, hogy így meg tudta jósolni.
A net-guru és Pelikán együtt megcsinálják a netet. Pelikán szerint ez is egy kontár, mert össze-vissza kutyul állandóan mindent a szerveren. Most éppen működik a net, nem tudni meddig. Fel is pakolunk mindent a blogra, megnézzük a leveleket, a híreket otthonról. Látjuk, hogy elkezdődik a hivatalos kampányidőszak, Andrással azt beszéljük, hogy lehet itt kéne maradni április 11-ig, vagy Barbadoson, vagy valahol, de nem otthon!
Ebédre rizs, bab és egy hatalmas egyben főtt mócsingos hús van. András nézi, aztán úgy dönt, kihagyja a húst. A bab kicsit híg lett, viszont tele van füstölt hússal, teljesen olyan, mint a babgulyás. Az egyik pasi levág Pelikánnak egy nagyobb darabot a húsból, aminek több mint a fele zsír, legalább a kutyák jól laknak az ebédlő mellett.
Ebéd után nem sokkal kiderül, hogy Andrásnak valami nem volt jó az ebédben…
Kitaláljuk, hogy elmegyünk Joao-val Passoba ballonos vizet és üzemanyagot venni az aggregátorba, mert ha tényleg nagy víz lesz, akkor csak a csónakkal lehet közlekedni, úgy elég nehézkes vásárolni és szállítani.
A víz már a lodge bejáratánál elkezdődik, a kifutópálya két vége áll a vízben, ami akkora probléma nem is lenne, ha az egyik vége mellett nem az egyetlen lodge-ba vezető út húzódna. Ugyanis az Abobral-folyó egy szakaszon pont az út közvetlen közelében halad, és természetesen az út nincs alácsatornázva. Néha trakival megnyomják, megtöltik, ennyi az árvízvédelem.
Kiérve a lodge kapuján elmegyünk a szomszédos fazenda mellett, azután ráérünk arra a részre, amit úgy egy hónapja töltött fel Kiko. A töltés előtti rész teljesen vízben áll. Mivel az út kanyarodik össze-vissza, mi csak sejtjük, hol lehet a víz alatt, de pontosan nem tudni. A víz itt is sötétbarna, nem látszik át, ez is nehezíti a tájékozódást. Azt elfelejtettem írni, hogy amikor arról beszélünk, hogy víz alatt áll egyik-másik terület, akkor nem álló vízről van szó. Nem, ez a víz folyik, sodrása van.
Kiko megáll, átkapcsol egyesbe (csak kétkerék meghajtásban!) és nekiindulunk. Nem az úton megyünk, azt rögtön észrevettük. Hosszan megyünk-megyünk a vízben, a Toyota brummog alattunk, vízben kajmánok, vízimadarak, a víz mellett szarvasok, őzek, marhák, lovak és nanduk. Ennyi nandut összesen nem láttunk, mióta itt vagyunk, mint most a kiúton a Park Estrada-ig. Tényleg igaz, hogy amint feljön a víz, az állatok kiszorulnak a szárazra, és sokkal szelídebbek is. A nagy szarvasok el sem mozdulnak a helyükről, amikor meglátnak minket, csak figyelnek.
Kiérünk a Park Estrada-ra, és egy kilométer után bekanyarodunk a Sao Bento fazendára. Ez egy igazi fazenda, itt nincsenek turisták, csak marhákkal foglalkoznak, nevelik, adják-veszik. A fazendára vezető út magas töltésen fut, nem csoda, az egész terület a töltést kivéve víz alatt áll. Honnan jön a víz? Passo-ból, 12 km-ről, ez itt maga a Miranda folyó! A töltés profi munka, a kritikus részeknél alácsatornázott, folyik is a víz rendesen. Andrással csak ámulunk, ennyi vizet még soha, sehol nem látott egyikünk sem. A látóhatár széléig vízben áll a növényzet, amiben marhák és lovak csatangolnak. Jó egy kilométer után megérkezünk a karámokhoz. Több száz marha különválasztva, és a vízből még most hajtják ki a marhákat lóháton. A másfél méteres kerítés háromnegyedig vízben áll, az emberek lába a lóról a vízbe lóg. Lassítunk, integetünk, megyünk tovább, a fazenda központja felé.
Nagyon szépen tisztán és rendben tartott, felújított fazenda. Minden épülete téglából van, szépen bevakolva és sötét narancsra lefestve. Mindenhol rendes szúnyogháló, nem toldozott-foldozott, és lenyírt fű. Több kocsi, kis traki, is erre-arra, azok is rendben. A kifutópálya füve német precizitással nyírva. Meglátjuk a tulaj házát is, egy kastély! Joao egyeztet valamit az irodában, addig Kiko elmondja, hogy a tulaj Sao Paolo-i, de az év nagy részét itt tölti. Itt van a központja a Dél-Pantanali Jaguár Projekt-nek. Kérdezzük, hogy mekkora a terület? Nagy, a Park Estradara vezető úttól egészen Passo-ig (cirka 20-25 km), és a Park Estrada úttól majdnem Joao lodge-ig tart (kb. 12 km), de nem négyzet alakú, hanem össze-vissza, így ennél sokkal nagyobb. És ez most majdnem teljesen vízben áll.
Kifelé Joao a karámoknál leáll beszélgetni az egyik hajtóval. Csak tippelünk, hogy a marhaszállításról és a vízről esik szó. A hajtó végigmutogatja az összes marhát, utána elindulunk.
Ismét kiérve a Park Estrada-ra folytatjuk az utunkat Passo-ba. Az út maga töltésen fut, de már most van néhány kritikus pont, ahol a víz már magán az úton áll. A 12-es híd alatt csak pár centivel folyik a víz, ez érdekes lesz néhány nap múlva! Az út két oldalán pedig víz-víz-víz, ameddig a szem ellát! A vízben hatalmas virágzó növények, rózsaszín, sárga, lila, vörös, nagyon szép.
Passo egy kis sziget a víz közepén. A település töltésre épült, csak ezért létezik. Ahol eddig lovak és marhák legeltek, ott most halak úszkálnak. Elképesztő az egész vidék!
Persze a beígért ballonos víz nem érkezett meg, veszünk üzemanyagot, András kiszámolja, hogy mennyit kell fizetnünk, mert a kutas számológéppel sem tudja ezt a bonyolult műveletet elvégezni. Eszünk egy jégkrémet, amíg Kiko elmegy a mentőmellényekért valahova. Veszünk Pelikánnak lekvárt, és indulunk vissza.
Visszafelé már ott is víz van, ahol jöttünkkor még nem is látszott. Joao azt mondja, hogy vasárnap itt már biztos nem lehet átmenni, de szerinte már holnap sem. Marad a csónak és a bérelt kocsi. Kíváncsi vagyok mennyibe fog ez nekünk fájni?
Estére Pöki már annyira magához tér, hogy bírni alig lehet vele. Megy össze-vissza, mindenen keresztül. Kirakom a ház elé a fűbe, csatangoljon. Messze nem tud menni a három lábával, meg a víz miatt, csak megtalálom. Néha kinézek, látom is, meg hallom is merre jár, mert ha talál valamit, olyan hangosan csámcsog, hogy a házban is hallani.
A háztól nem messze lévő folyómeder teljesen megtelt, már a focipályán jön felénk a víz. Szerencsére a mi házunk épült a legmagasabbra az egész lodge-ban. A kocsiátjáró átalakult csónakkikötővé, innen van a legközelebb a Falu.
Este van net, fiúk gépeznek, én tévézek. A műsor színvonala változatlan, azzal a frissítéssel, hogy egy másik csatornán is beindítottak egy valóság-show-t, amiben ez az első hét, és mindenki veszekszik mindenkivel. Ki is kapcsolom.
Holnap utánajárunk, hogyan és mennyiért lehet kijutni a buszig.
Nagyon kalandos, vadregényes és szép a víz alatt álló Pantanal, de mi azt ajánljuk mindenkinek, aki ide szeretne jönni turistáskodni, hogy száraz időszakban tegye. Az amit láthat akkor, az minőségében és mennyiségében is felülmúlja a mostanit. A lodge-ban kétféle program van, kenutúra a folyón, ami szép, de egyszer, utána nincs varázsa, és lovaglás, amiről nem tudok írni, tekintettel arra, hogy életemben nem ültem még lovon. A kocsi szafari sokkal változatosabb, mint ez a kettő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése