76. nap
2009. december 30.
Reggel hétkor kelünk, gyors reggeli, András kimegy a műhelybe, előkészíti a keselyűs lesek (még hármat kell készítenünk) alapanyagait, és kiosztja Carlosnak a munkát, át kell néznie a kocsit és megszerelnie a féket. Én otthon kitakarítok, és megvarrom a ruhák egy részét (a mosógép eszi). Közben hallgatom a TV-t, most fognak bevezetni egy olyan törvényt, hogy a születendő gyerekeknek milyen nevet lehet adni, és azt hogy kell írni (legalábbis ha jól értettem).
Kicsit később csatlakozom Andráshoz a műhelyben és délig szerelünk.
Ebédnél szólnak az irodából, hogy Pelikán háromra ér a busszal Buracco-ba, Carlos szerencsére összerakta a kocsit, így egy után elindulunk. A műhely felé már elhagyjuk a hűtő sapkáját, úgyhogy én gyalog visszaindulok megkeresni (meglett), András meg elmondja Carlosnak, hogy mi a munkája (ugyanaz, mint tegnap délelőtt), és felveszi a rendelését: 4 cigi, meg egy üveg fehér rum. Jó szilvesztere lesz, az biztos.
Mivel van fék, száguldozunk az úton, már amennyire lehet. Útközben elkap bennünket egy nagy eső, hatalmas cseppekben vágódik az ablaknak, amin persze nincs ablaktörlő. Buracco előtt a híd alatt két nagy tócsa van, ami tele van pillangóval, úgy saccra szerintem lehetett ezer. Több faj: nagy narancssárga (abból is van tigriscsíkos, pöttyös. meg absztrakt), kisebb citromsárga, zöld, fehér és még kisebb barna-szürke-fehér (de abból is több féle mintás). Bemegyünk közéjük, repkednek mindenhol, leszállnak a fejünkre, vállunkra, kezünkre, lábunkra, nagyon élvezem, András meg videózik.
Buracco-ba tíz perccel három után értünk, de látjuk, hogy mindkét irányba várják még a buszt. A helyi információs irodában (angolul kiírva az ajtó fölé, hogy „Isten hozott, információs iroda”, de senki nem beszél és ért más nyelven, csak portugálul) veszünk egy guarana üdítőt (gyömbére hasonlít az íze). A büfés-információs ember mondja, hogy csak egy kicsit kell várni és mindjárt jön a busz, ezt negyed órával a busz elméleti érkezése után.
Átmegyünk az út túloldalára, mert ott van árnyék. nevetjük, hogy az összes buszra váró turista a rendőrség szúnyoghálós verandájára telepedett be, mert nem bírják ezt a rengeteg szúnyogot. Pedig szerintünk most nem is volt szúnyog. Ketten már nem fértek be, azok az összes vastag cuccukat magukra húzták, és izzadtak mellettünk a padon. Mi leültünk melléjük trikóban, meg térdnadrágban. András elkezdte porolni a ruháit, mert a munkásnadrágjában jött, de mondtam neki, hogy tök felesleges, itt mi maradunk a legkoszosabbak akkor is, ha leporolja. (Erre rásegít az is, hogy Sebastiana a héten nem nagyon akarja kimosni a ruháinkat. Mivel nagyon kevés ruhát hoztunk, a heti egyszeri mosással is ki kell számolni a napi használható ruhamennyiséget, de a kétheti mosásra lehetetlen. Kézzel kimosni a koszt, a vasat, a rozsdát és az izzadságot meg nem lehet rendesen.)
András madarászik, én hallgatom, hogy mit beszélnek mellettem a turisták, majd még negyed óra késéssel bedöcög a busz (csak fél órát késett összesen). Pelikán csomagokkal és új, katonás frizurával száll le.
Visszafelé megint megállunk a lepkéknél, majd Passo-ba a boltnál, ahol már szó szerint bemenekülünk az eső elől, az étterem elé. Veszünk Carlosnak, amit kért, meg jégkrémet magunknak, és a verandán ülve átvészeljük a zuhét.
Szerencsére visszafelé nem esett az eső, és nem történt semmi említésre méltó sem.
Otthon gyorsan kibontjuk a zsemlés táskát, meg az új vajat, mindenki ráesik, hihetetlen jó végre nem fűrészpor állagú kalácsot enni!! Közben Pelikán elmeséli a történéseket, meg hogy Bencét végül is nem zavarták ki a San Paolo-i reptérről éjszakára, és talált hálózatot, meg ingyen netet is. El tudta tölteni az időt.
Pelikán délután rápróbál a műhely melletti üregi baglyokra, mi meg szerelünk tovább a műhelyben. Carlos persze most nem fáradt, mert készített saját magának egy macsetét a mi szerszámainkkal a mi alapanyagainkból. Tényleg jó lett, meg szép. Ha lenne egy kis üzleti érzéke, akkor neki ezt kellene csinálnia. Andrásnak is akart egyet készíteni, de mondtuk, hogy a reptérről azzal mi nem haza tudnánk menni, hanem a börtönbe. Valószínű, hogy már belekóstolt a piába, mert elmeséli a falubeli pletykákat, meg hogy azért mennek el az emberek, mert sok a munka és kevés a fizetés. Hát azért ezzel az infóval csínján kell bánni, mert a helyiek nem éppen a munkaszeretetükről híresek, de az is biztos, hogy a kapott készpénz is kevés (kb 60-90 ezer forintnyi összeg havonta, de ingyen van a szállás, a rezsi és napi háromszori étkezés). Szóval ez összetett dolog. Mindenesetre ismét elhagyta a fazendát Barriga (és a családja), elmegy Donna Fatima (aki a fazendán főz), Trigó (akinek állítólag az utolsó három havi bérét Joao nem fizette ki, nem tudjuk, miért). Jönnek néha új emberek, de mire megtanulnánk a nevüket, el is mennek. Lassan már mi nem tudjuk követni, akik csak két hónapja vannak itt, nem tudom, ez Joao-nak hogy megy?
Este vacsi, TV, net, alvás.
Kicsit később csatlakozom Andráshoz a műhelyben és délig szerelünk.
Ebédnél szólnak az irodából, hogy Pelikán háromra ér a busszal Buracco-ba, Carlos szerencsére összerakta a kocsit, így egy után elindulunk. A műhely felé már elhagyjuk a hűtő sapkáját, úgyhogy én gyalog visszaindulok megkeresni (meglett), András meg elmondja Carlosnak, hogy mi a munkája (ugyanaz, mint tegnap délelőtt), és felveszi a rendelését: 4 cigi, meg egy üveg fehér rum. Jó szilvesztere lesz, az biztos.
Mivel van fék, száguldozunk az úton, már amennyire lehet. Útközben elkap bennünket egy nagy eső, hatalmas cseppekben vágódik az ablaknak, amin persze nincs ablaktörlő. Buracco előtt a híd alatt két nagy tócsa van, ami tele van pillangóval, úgy saccra szerintem lehetett ezer. Több faj: nagy narancssárga (abból is van tigriscsíkos, pöttyös. meg absztrakt), kisebb citromsárga, zöld, fehér és még kisebb barna-szürke-fehér (de abból is több féle mintás). Bemegyünk közéjük, repkednek mindenhol, leszállnak a fejünkre, vállunkra, kezünkre, lábunkra, nagyon élvezem, András meg videózik.
Buracco-ba tíz perccel három után értünk, de látjuk, hogy mindkét irányba várják még a buszt. A helyi információs irodában (angolul kiírva az ajtó fölé, hogy „Isten hozott, információs iroda”, de senki nem beszél és ért más nyelven, csak portugálul) veszünk egy guarana üdítőt (gyömbére hasonlít az íze). A büfés-információs ember mondja, hogy csak egy kicsit kell várni és mindjárt jön a busz, ezt negyed órával a busz elméleti érkezése után.
Átmegyünk az út túloldalára, mert ott van árnyék. nevetjük, hogy az összes buszra váró turista a rendőrség szúnyoghálós verandájára telepedett be, mert nem bírják ezt a rengeteg szúnyogot. Pedig szerintünk most nem is volt szúnyog. Ketten már nem fértek be, azok az összes vastag cuccukat magukra húzták, és izzadtak mellettünk a padon. Mi leültünk melléjük trikóban, meg térdnadrágban. András elkezdte porolni a ruháit, mert a munkásnadrágjában jött, de mondtam neki, hogy tök felesleges, itt mi maradunk a legkoszosabbak akkor is, ha leporolja. (Erre rásegít az is, hogy Sebastiana a héten nem nagyon akarja kimosni a ruháinkat. Mivel nagyon kevés ruhát hoztunk, a heti egyszeri mosással is ki kell számolni a napi használható ruhamennyiséget, de a kétheti mosásra lehetetlen. Kézzel kimosni a koszt, a vasat, a rozsdát és az izzadságot meg nem lehet rendesen.)
András madarászik, én hallgatom, hogy mit beszélnek mellettem a turisták, majd még negyed óra késéssel bedöcög a busz (csak fél órát késett összesen). Pelikán csomagokkal és új, katonás frizurával száll le.
Visszafelé megint megállunk a lepkéknél, majd Passo-ba a boltnál, ahol már szó szerint bemenekülünk az eső elől, az étterem elé. Veszünk Carlosnak, amit kért, meg jégkrémet magunknak, és a verandán ülve átvészeljük a zuhét.
Szerencsére visszafelé nem esett az eső, és nem történt semmi említésre méltó sem.
Otthon gyorsan kibontjuk a zsemlés táskát, meg az új vajat, mindenki ráesik, hihetetlen jó végre nem fűrészpor állagú kalácsot enni!! Közben Pelikán elmeséli a történéseket, meg hogy Bencét végül is nem zavarták ki a San Paolo-i reptérről éjszakára, és talált hálózatot, meg ingyen netet is. El tudta tölteni az időt.
Pelikán délután rápróbál a műhely melletti üregi baglyokra, mi meg szerelünk tovább a műhelyben. Carlos persze most nem fáradt, mert készített saját magának egy macsetét a mi szerszámainkkal a mi alapanyagainkból. Tényleg jó lett, meg szép. Ha lenne egy kis üzleti érzéke, akkor neki ezt kellene csinálnia. Andrásnak is akart egyet készíteni, de mondtuk, hogy a reptérről azzal mi nem haza tudnánk menni, hanem a börtönbe. Valószínű, hogy már belekóstolt a piába, mert elmeséli a falubeli pletykákat, meg hogy azért mennek el az emberek, mert sok a munka és kevés a fizetés. Hát azért ezzel az infóval csínján kell bánni, mert a helyiek nem éppen a munkaszeretetükről híresek, de az is biztos, hogy a kapott készpénz is kevés (kb 60-90 ezer forintnyi összeg havonta, de ingyen van a szállás, a rezsi és napi háromszori étkezés). Szóval ez összetett dolog. Mindenesetre ismét elhagyta a fazendát Barriga (és a családja), elmegy Donna Fatima (aki a fazendán főz), Trigó (akinek állítólag az utolsó három havi bérét Joao nem fizette ki, nem tudjuk, miért). Jönnek néha új emberek, de mire megtanulnánk a nevüket, el is mennek. Lassan már mi nem tudjuk követni, akik csak két hónapja vannak itt, nem tudom, ez Joao-nak hogy megy?
Este vacsi, TV, net, alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése