97. nap
2010. január 20.
Hajnalban András átviszi a műhelyhez a kocsit, a tegnap megbeszéltek szerint, hattól Bolita szereli. A fiúk szerint ez maximum, de akkor a tererét is beleszámolták, másfél órás munka, de Bolitának sikerül megoldania, hogy három órás legyen. Ezalatt András állt mellette háromnegyed órát, de saját bevallása szerint, amikor Bolita ugyanabból a lyukakból harmadjára fújta ki kompresszorral a nem létező szennyeződést, eldurrant az agya, és otthagyta.
Tíz után kiindulunk a toronyhoz, hogy délig is haladjon valamit a munka. Andrással összerakjuk a zsalut az itatóhoz, teljesen előkészítjük, jöhet az anyag! Pelikán a lépcső illesztését készíti elő, Bolita meg össze-vissza járkál. Elgyalogolok, megnézem a közelben lévő folyót (Joao területén több is van, az Abobral, és számos kisebb), és meglepődve tapasztalom, hogy ahova még két hete száraz lábbal be lehetett menni, ott majdnem mellig érő lehet a víz.
Visszafelé az úton is feltűnnek a vízátfolyások, amik két órával ezelőtt még sehol sem voltak. András nyomja a gázt, egyrészt, hogy siessünk kajálni és vissza betonozni, másrészt, mert ha lelassítanánk, a száraz évszakig ott is maradnánk. Vannak olyan részek, ahol az utat messze elkerülve, combközépig érő vízben tudunk csak továbbmenni. Na most látszik, hogy miért csak ilyen kocsik valóak erre a helyre!
Ebéd után a fiúk visszamennek a toronyhoz, betonozzák az itatót. Négy körül megérkezik András, hogy menjünk, pakoljuk fel a maradék anyagot a keselyűs betonozáshoz, mert vagy este, vagy holnap azt betonozzák, és meséli, hogy már akkora a víz, hogy majdnem ott maradt az egyik helyen. Mondom neki, hogy akkor vigyen ki üveget is a kocsival, mert a hajóval nem bírják kiszállítani, és a toronyból csak a lényeg fog hiányzani a végén: az ablak. Gyorsan felpakoljuk az üvegeket, azután elviharzik. A fazendán még vételez vizet, mikor Joao visszalovagol a mezőről, rögtön büszkélkedik, hogy Ő megmondta, mekkora vizek lesznek és Bence csak hitetlenkedett. Megegyezünk, hogy Bence egy más országba fog megérkezni!
Tegnap este érkezett meg Sebastiana, a szakácsnő, aki eddig szabin volt. Eddig sem volt habteste (100 kg körüli vagy felett), de szerintem még hízott is a szabija alatt. Ebédre nagyon finom paprikás krumplira hajazó marhahúsos kaját főzött krumplival. Estére maradt egy kicsi, én rárabolok, a fiúknak elmentek belőle húst, és azzal próbálom kicsit feldobni az odaégetett rizses húst, ami a vacsora fő fogása. Igen, feltörtünk, a szimpla rizsez hús helyett egzotikusan leégetett rizses hús a kaja. És van aki háromszor szedett belőle…
A fiúk kilenc körül jönnek, és meglepetésként vendéget is hoznak: Pökit, a kis tatut, amit még a báránysütés napján engedtünk el a toronynál. Egy hete a kerítés-készítők „megtalálták” a torony melletti erdőben, szerencsére nem volt baja, most viszont csonttá le van fogyva szegényke. Nézegetem, a mellső bal lábán a leghosszabb ujj annyira el van törve, hogy liffeg. A kis lába is teljesen be van dagadva. A tatu lábai ásásra módosultak, úgy készít magának földalatti fészket, és kaparja ki a bogarakat, hangyákat, és kis állatkákat, a sebes lába miatt nem tudott rendesen táplálkozni, és teljesen lefogyott. Öntök neki egy kis tejet, annyira ízlik neki, hogy be is habzsol majdnem egy decit. A műanyag tálcából még a fájdalmai ellenére is állandóan kimászik, és fejjel esik a földre, így inkább elengedem a fürdőszobában, mászkáljon. Kicsit le is nyugszik. Bevackolja magát a mosdókagyló alá, és elalszik.
András azt mondja, holnap megnézi, mit lehet tenni a lábával, hátha meg lehet menteni. Megpróbáljuk felhizlalni, és utána elengedni a ház körül. Ha megmaradna, Pöki lenne a negyedik tatu a lodge közvetlen területén.
Tíz után kiindulunk a toronyhoz, hogy délig is haladjon valamit a munka. Andrással összerakjuk a zsalut az itatóhoz, teljesen előkészítjük, jöhet az anyag! Pelikán a lépcső illesztését készíti elő, Bolita meg össze-vissza járkál. Elgyalogolok, megnézem a közelben lévő folyót (Joao területén több is van, az Abobral, és számos kisebb), és meglepődve tapasztalom, hogy ahova még két hete száraz lábbal be lehetett menni, ott majdnem mellig érő lehet a víz.
Visszafelé az úton is feltűnnek a vízátfolyások, amik két órával ezelőtt még sehol sem voltak. András nyomja a gázt, egyrészt, hogy siessünk kajálni és vissza betonozni, másrészt, mert ha lelassítanánk, a száraz évszakig ott is maradnánk. Vannak olyan részek, ahol az utat messze elkerülve, combközépig érő vízben tudunk csak továbbmenni. Na most látszik, hogy miért csak ilyen kocsik valóak erre a helyre!
Ebéd után a fiúk visszamennek a toronyhoz, betonozzák az itatót. Négy körül megérkezik András, hogy menjünk, pakoljuk fel a maradék anyagot a keselyűs betonozáshoz, mert vagy este, vagy holnap azt betonozzák, és meséli, hogy már akkora a víz, hogy majdnem ott maradt az egyik helyen. Mondom neki, hogy akkor vigyen ki üveget is a kocsival, mert a hajóval nem bírják kiszállítani, és a toronyból csak a lényeg fog hiányzani a végén: az ablak. Gyorsan felpakoljuk az üvegeket, azután elviharzik. A fazendán még vételez vizet, mikor Joao visszalovagol a mezőről, rögtön büszkélkedik, hogy Ő megmondta, mekkora vizek lesznek és Bence csak hitetlenkedett. Megegyezünk, hogy Bence egy más országba fog megérkezni!
Tegnap este érkezett meg Sebastiana, a szakácsnő, aki eddig szabin volt. Eddig sem volt habteste (100 kg körüli vagy felett), de szerintem még hízott is a szabija alatt. Ebédre nagyon finom paprikás krumplira hajazó marhahúsos kaját főzött krumplival. Estére maradt egy kicsi, én rárabolok, a fiúknak elmentek belőle húst, és azzal próbálom kicsit feldobni az odaégetett rizses húst, ami a vacsora fő fogása. Igen, feltörtünk, a szimpla rizsez hús helyett egzotikusan leégetett rizses hús a kaja. És van aki háromszor szedett belőle…
A fiúk kilenc körül jönnek, és meglepetésként vendéget is hoznak: Pökit, a kis tatut, amit még a báránysütés napján engedtünk el a toronynál. Egy hete a kerítés-készítők „megtalálták” a torony melletti erdőben, szerencsére nem volt baja, most viszont csonttá le van fogyva szegényke. Nézegetem, a mellső bal lábán a leghosszabb ujj annyira el van törve, hogy liffeg. A kis lába is teljesen be van dagadva. A tatu lábai ásásra módosultak, úgy készít magának földalatti fészket, és kaparja ki a bogarakat, hangyákat, és kis állatkákat, a sebes lába miatt nem tudott rendesen táplálkozni, és teljesen lefogyott. Öntök neki egy kis tejet, annyira ízlik neki, hogy be is habzsol majdnem egy decit. A műanyag tálcából még a fájdalmai ellenére is állandóan kimászik, és fejjel esik a földre, így inkább elengedem a fürdőszobában, mászkáljon. Kicsit le is nyugszik. Bevackolja magát a mosdókagyló alá, és elalszik.
András azt mondja, holnap megnézi, mit lehet tenni a lábával, hátha meg lehet menteni. Megpróbáljuk felhizlalni, és utána elengedni a ház körül. Ha megmaradna, Pöki lenne a negyedik tatu a lodge közvetlen területén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése