90. nap
2010. január 13.
Reggel András korán kel és elmegy madarászni a hostel környékén. Én egy órával később már kint ülök a számítógép előtt, és sikerül anyuval beszélgetnem, jó hosszasan. Az eső felváltva szakad és csepeg. Megérkezik András is, és leül az egyik asztalhoz, és meglepődve látjuk, hogy hozzák a reggelit: egy tojásból rántotta, két szelet pirítós, egy szelet csokis kalács, egy kis papaja, kókuszlé és tea, amiről később kiderül, hogy kávé. Eszegetünk ezalatt egy idegbeteg vendég szétszedi a fülhallgatót, a billentyűzet és a számítógép házába való csatlakozást, emiatt aputól és András anyukájától már el sem tudunk köszönni, mert csak kriksz-krakszokat tudunk küldeni, amit ők nem értenek.
Kigyalogolunk a vonatállomáshoz, ott fogunk egy taxit, amit Pelikán lealkud 4 reálra, és irány a határ. Simán bepecsételnek, elgyalogolunk a buszállomásig, de kiderül, hogy csak negyed óra múlva jön a busz, és mire odaér az immigrációs irodába, addigra bezár, ebédszünet címszó alatt. Fogunk egy taxit, és se perc alatt az irodánál vagyunk, ahol szintén kitöltünk egy papírt, és megkapjuk a pecsétünket. Ismét maradhatunk 90 napig az országban.
Elmegyünk piacozni, veszünk gyümölcsöket (egy dinnye 200 Ft, újkrumpli kilója 200 Ft), mosóport (fél kiló 200 Ft), meg a két fiú vesz egy-egy inget 400 Ft-ért darabját. Utána bevásárolunk a szupermerkádóban mindent, amire még szükség van.
Elindulunk vissza Burraco felé, már szakad az eső olyannyira, hogy a kis piros ablaktörlője nem is bírja. Egy keményebb földúton lehajtunk a hegyek felé, de sajnos az eső miatt a madarak sem mutatják magukat, folytatjuk az utat. Burracoban felvesszük Olíviát, aki Campo Grande-ből érkezik a busszal (háromnegyed órás késéssel), és átszállva a mi Toyotánkba, irány a lodge. András a szakadó esőben a platón, Pelikán próbál vezetni, de a kocsi a hatalmas sárban és a rengeteg víztócsában állandóan önállósítja magát.
Passo-ban hatalmas a kocsi forgalom fogad bennünket, majd rájövünk, megérkezett a mentő-hadtest, amivel kiszedik a folyóból a kamiont, és a markolót, amit a kamion vitt. A folyó innenső oldalán van egy hatalmas darus kocsi (70 tonnát tud emelni), meg egy nagy szállító tréler, a folyón pedig megérkezik egy katamarán szerű hajó, az fogja szállítani a darus kocsit. A katamarán beáll a komp kikötőbe, és kiderül, hogy még embermagasságnyit meg kell emelni a kikötőt, mert annyival magasabb a katamarán, mint a komp. A munkások mondják, hogy csak holnap kezdenek neki a mentésnek, úgyhogy mi szerencsésen átjutunk a túlpartra, és folytatjuk a zötykölődést. A szokásos egy-másfél óra helyett több mint két órán keresztül tart az út. Olívia ezalatt mesél, ez a legrosszabb időszak, amikor már kocsival sem lehet járni, de még hajóval sem. Néhány ilyen esős nap még, és már csak hajóval lehet közlekedni. A Park Estrada-n az összes híd alatt rettenetes sodrással folyik a víz, ott is, ahol eddig egy csepp sem volt, és amerre szem ellát, mindent beborít a víz és a növényzet.
Este van mire megérkezünk, bevacsizunk a zsömléből, felvágottból és sajtból, elpakoljuk a szerzeményeket, és kis számítógépezés után alvás. Áramszünetek vannak, emiatt a net megint nem elérhető.
Kigyalogolunk a vonatállomáshoz, ott fogunk egy taxit, amit Pelikán lealkud 4 reálra, és irány a határ. Simán bepecsételnek, elgyalogolunk a buszállomásig, de kiderül, hogy csak negyed óra múlva jön a busz, és mire odaér az immigrációs irodába, addigra bezár, ebédszünet címszó alatt. Fogunk egy taxit, és se perc alatt az irodánál vagyunk, ahol szintén kitöltünk egy papírt, és megkapjuk a pecsétünket. Ismét maradhatunk 90 napig az országban.
Elmegyünk piacozni, veszünk gyümölcsöket (egy dinnye 200 Ft, újkrumpli kilója 200 Ft), mosóport (fél kiló 200 Ft), meg a két fiú vesz egy-egy inget 400 Ft-ért darabját. Utána bevásárolunk a szupermerkádóban mindent, amire még szükség van.
Elindulunk vissza Burraco felé, már szakad az eső olyannyira, hogy a kis piros ablaktörlője nem is bírja. Egy keményebb földúton lehajtunk a hegyek felé, de sajnos az eső miatt a madarak sem mutatják magukat, folytatjuk az utat. Burracoban felvesszük Olíviát, aki Campo Grande-ből érkezik a busszal (háromnegyed órás késéssel), és átszállva a mi Toyotánkba, irány a lodge. András a szakadó esőben a platón, Pelikán próbál vezetni, de a kocsi a hatalmas sárban és a rengeteg víztócsában állandóan önállósítja magát.
Passo-ban hatalmas a kocsi forgalom fogad bennünket, majd rájövünk, megérkezett a mentő-hadtest, amivel kiszedik a folyóból a kamiont, és a markolót, amit a kamion vitt. A folyó innenső oldalán van egy hatalmas darus kocsi (70 tonnát tud emelni), meg egy nagy szállító tréler, a folyón pedig megérkezik egy katamarán szerű hajó, az fogja szállítani a darus kocsit. A katamarán beáll a komp kikötőbe, és kiderül, hogy még embermagasságnyit meg kell emelni a kikötőt, mert annyival magasabb a katamarán, mint a komp. A munkások mondják, hogy csak holnap kezdenek neki a mentésnek, úgyhogy mi szerencsésen átjutunk a túlpartra, és folytatjuk a zötykölődést. A szokásos egy-másfél óra helyett több mint két órán keresztül tart az út. Olívia ezalatt mesél, ez a legrosszabb időszak, amikor már kocsival sem lehet járni, de még hajóval sem. Néhány ilyen esős nap még, és már csak hajóval lehet közlekedni. A Park Estrada-n az összes híd alatt rettenetes sodrással folyik a víz, ott is, ahol eddig egy csepp sem volt, és amerre szem ellát, mindent beborít a víz és a növényzet.
Este van mire megérkezünk, bevacsizunk a zsömléből, felvágottból és sajtból, elpakoljuk a szerzeményeket, és kis számítógépezés után alvás. Áramszünetek vannak, emiatt a net megint nem elérhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése