81. nap
2010. január 4.
Gyönyörű napsütés fogad bennünket a három napja tartó esőzést követően.
Reggel mindenki elindul a dolgát végezni: Pelikánék a leshez festeni, mi pedig a műhelybe a keselyűs „magánbörtönöket” összeszerelni. Már elég jól állunk.
Délben az ebéd még mindig a melós helyen van. Ha a tegnapi botránykaját lehet fokozni, akkor sikerült. Menü: rizses hús - a kétnapos húsból, amit kicsit még oda is égetett, és a kétnapos főtt kolbászból – bab, meg tükörtojás. Megpróbálok legyűrni egy kis rizst, a sok bab, meg a tükörtojás mellé, aztán folytatom a „müzli kúrát” a házban. Pelikánnak is csomagolunk kaját, amit Carlos kivisz neki ez erdőbe.
Ebéd után átjön hozzánk Rodrigo, hogy megmutatná-e András, hol láttuk a múltkor a lodge közelében a jaguárnyomokat. Elmennek gyalog, András megmutogatja az általunk felfedezett szép és hangulatos helyeket, mivel közben kiderült, hogy ötre jönnek a vendégek, és egy kocsi sincs sehol, amivel ki lehetne vinni őket szafarizni. Kiko ugyanis szó nélkül kocsistól együtt eltűnt – a másik fazendára inni. (Joao és Olívia három napja Campo Grande-ban vannak, cincognak az egerek). Szóval Rodrigonak valamit ki kell találnia a szafari helyett, gyalogtúra lesz a lodge körül.
Miután András visszaér, folytatjuk a munkát a műhelyben. Eljutunk odáig, hogy két lesen már tető is van, a másik kettőn csak azért nincs, mert le kell csiszolni a gerendákat (mert penészesek), és már mehet is fel a tető. Levágunk és előkészítünk mindent a holnapi munkálatokhoz. Összesen még két napos munkánk van a négy lessel, és be lehet tenni az ablakokat, ami az utolsó simításnak számít!
Mire hazaérünk Pelikán már az ágyban van, nem érzi jól magát, fáj a feje meg a gyomra. Valószínűleg a botrányebéd okozhatja. Kiderül, hogy Fernando sincs jól, a mi gyomrunk sem teljesen oké, de elviselhető. Szerencsére mi már a vendégekkel eszünk este!
Vacsi alatt odajön Rodrigo és beszélgetünk. Elmondja, hogy milyen hatalmas fazendák vannak itt, Joao 4500 hektárja a legkisebbek közé tartozik, dupla ekkorák az átlagosak, de vannak kétszázezer hektárosak is ( no comment) és hogyan élnek a boiadeiro-k (ejtsd vojadéro) „a marha-hajtók”, akikről már írtam néhány szót. Meséli, hogy a boiadeiro-k fazendáról fazendára hajtják a marhákat, van amikor egyszerre ezret is. Ők szerveznek le mindent, az útvonalat, átengedik-e őket az útba eső fazendákon, hol töltik az éjszakát, mit esznek-isznak ők is és az állatok is. Az utat lóháton teszik meg, napi maximum húsz kilométert haladva. Állítólag a rekord itt Pantanalban a 98 napos egybefüggő hajtás volt! Lóháton, az esőben és a szúnyogok között. Azt is meséli, hogy vannak fazendák, ahol átengedik őket, vannak ahol csak pénzért, és vannak olyanok is, ahol lőnek rájuk! A pantanali tulajdonosok, akik a hagyományokat többé-kevésbé megtartják, általában átengedik őket, de ételt már ők is csak pénzért adnak nekik, míg az új (idegen) tulajok bezárják a fazenda kapuját előttük. Régen még szabad átjárásuk volt, és vendégül látták őket, de az idők változnak.
A vendégek Portugáliából jöttek. András még valamicskét ért a beszédjükből, én már alig egy-két szót kapok csak el. Rodrigo is mondja, hogy nagyon különbözik a brazil és az európai mindennapi portugál. Észrevettük. Neki is van néha problémája emiatt.
András Fernando-val biliárdozik még, én netezek. Meglátok egy tenyérnyi pókot a szoba sarkában, belevilágítok a fejlámpával a szemébe, mire az elmenekül a ház másik felébe. Remélem ott is marad!
András megjelenik egy hatalmas csótányszerűséggel, szerintem ez is veri a 15 cm-t. Mondom, hogy mára elég volt az állatkákból, vigye innen, és elmesélem neki a pókot. Csak legyint, és kimegy, de amikor befekszik az ágyba, látom, hogy ő is körbenézi a sarkokat.
Alvás.
Reggel mindenki elindul a dolgát végezni: Pelikánék a leshez festeni, mi pedig a műhelybe a keselyűs „magánbörtönöket” összeszerelni. Már elég jól állunk.
Délben az ebéd még mindig a melós helyen van. Ha a tegnapi botránykaját lehet fokozni, akkor sikerült. Menü: rizses hús - a kétnapos húsból, amit kicsit még oda is égetett, és a kétnapos főtt kolbászból – bab, meg tükörtojás. Megpróbálok legyűrni egy kis rizst, a sok bab, meg a tükörtojás mellé, aztán folytatom a „müzli kúrát” a házban. Pelikánnak is csomagolunk kaját, amit Carlos kivisz neki ez erdőbe.
Ebéd után átjön hozzánk Rodrigo, hogy megmutatná-e András, hol láttuk a múltkor a lodge közelében a jaguárnyomokat. Elmennek gyalog, András megmutogatja az általunk felfedezett szép és hangulatos helyeket, mivel közben kiderült, hogy ötre jönnek a vendégek, és egy kocsi sincs sehol, amivel ki lehetne vinni őket szafarizni. Kiko ugyanis szó nélkül kocsistól együtt eltűnt – a másik fazendára inni. (Joao és Olívia három napja Campo Grande-ban vannak, cincognak az egerek). Szóval Rodrigonak valamit ki kell találnia a szafari helyett, gyalogtúra lesz a lodge körül.
Miután András visszaér, folytatjuk a munkát a műhelyben. Eljutunk odáig, hogy két lesen már tető is van, a másik kettőn csak azért nincs, mert le kell csiszolni a gerendákat (mert penészesek), és már mehet is fel a tető. Levágunk és előkészítünk mindent a holnapi munkálatokhoz. Összesen még két napos munkánk van a négy lessel, és be lehet tenni az ablakokat, ami az utolsó simításnak számít!
Mire hazaérünk Pelikán már az ágyban van, nem érzi jól magát, fáj a feje meg a gyomra. Valószínűleg a botrányebéd okozhatja. Kiderül, hogy Fernando sincs jól, a mi gyomrunk sem teljesen oké, de elviselhető. Szerencsére mi már a vendégekkel eszünk este!
Vacsi alatt odajön Rodrigo és beszélgetünk. Elmondja, hogy milyen hatalmas fazendák vannak itt, Joao 4500 hektárja a legkisebbek közé tartozik, dupla ekkorák az átlagosak, de vannak kétszázezer hektárosak is ( no comment) és hogyan élnek a boiadeiro-k (ejtsd vojadéro) „a marha-hajtók”, akikről már írtam néhány szót. Meséli, hogy a boiadeiro-k fazendáról fazendára hajtják a marhákat, van amikor egyszerre ezret is. Ők szerveznek le mindent, az útvonalat, átengedik-e őket az útba eső fazendákon, hol töltik az éjszakát, mit esznek-isznak ők is és az állatok is. Az utat lóháton teszik meg, napi maximum húsz kilométert haladva. Állítólag a rekord itt Pantanalban a 98 napos egybefüggő hajtás volt! Lóháton, az esőben és a szúnyogok között. Azt is meséli, hogy vannak fazendák, ahol átengedik őket, vannak ahol csak pénzért, és vannak olyanok is, ahol lőnek rájuk! A pantanali tulajdonosok, akik a hagyományokat többé-kevésbé megtartják, általában átengedik őket, de ételt már ők is csak pénzért adnak nekik, míg az új (idegen) tulajok bezárják a fazenda kapuját előttük. Régen még szabad átjárásuk volt, és vendégül látták őket, de az idők változnak.
A vendégek Portugáliából jöttek. András még valamicskét ért a beszédjükből, én már alig egy-két szót kapok csak el. Rodrigo is mondja, hogy nagyon különbözik a brazil és az európai mindennapi portugál. Észrevettük. Neki is van néha problémája emiatt.
András Fernando-val biliárdozik még, én netezek. Meglátok egy tenyérnyi pókot a szoba sarkában, belevilágítok a fejlámpával a szemébe, mire az elmenekül a ház másik felébe. Remélem ott is marad!
András megjelenik egy hatalmas csótányszerűséggel, szerintem ez is veri a 15 cm-t. Mondom, hogy mára elég volt az állatkákból, vigye innen, és elmesélem neki a pókot. Csak legyint, és kimegy, de amikor befekszik az ágyba, látom, hogy ő is körbenézi a sarkokat.
Alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése